Finomságok - Receptek/2.
Kókuszos falatok sütés nélkül
Az alap természetesen a kókuszreszelék és édesítésnek a méz,
de a vajat kókuszvajra cseréltem, a citromot és darált mandulát pedig elhagytam.
Falatnyi darabokra vágtam, majd egyik részét kakaóporral,
a másik részét olvasztott 70 %-os csokoládéval vontam be.
Kókuszos falatok
Hozzávalók:
200 g kókuszreszelék
100 g kókuszvaj
100 g termelői méz (folyékony)
+
holland kakaópor
70 %-os étcsokoládé
Kíváncsiságból kétféleképpen készítettem.
Mindent megfeleztem.
1. Az egyik adaghoz a kókuszvajat megolvasztottam (gőz fölött, ha sütött volna a Nap,
akkor elég lett volna az is, hisz a kókuszvaj 24-25 fok körül már folyékony).
Belecsorgattam a mézet elkevertem, majd belekevertem a kókuszreszeléket.
2. A kókuszreszeléket az aprítógépbe öntöttem, majd a hozzá a hideg (dermedt) kókuszvajat és a mézet.
Egy-két gombnyomással összedaráltam.
Nem törekedtem, hogy aprítsa (nem is tette) éppen csak alaposan összekeverje.
A konyhapultot nedves ruhával áttöröltem, két darab folpack fóliát ráfeszítettem és
külön-külön a kókuszos egyveleget ráöntöttem.
Becsomagoltam és kb. 1 cm magas téglalapot formáztam belőle.
Hűtőbe tettem, hogy megdermedjen.
(Este készítettem, reggelig hűlt, de nem kell neki ennyi idő.)
Reggel falatnyi darabokra vágtam (egy éles széles pengéjű kés volt a legmegfelelőbb).
Gőz fölött a csokoládét megolvasztottam.
A fele falatnyi darabokat csokoládéval rusztikusan bevontam.
A kifeszített fóliára rakosgattam, ott dermedt vissza a csokoládé.
A másik fele falatnyi darabokat egy darab zsírpapírra raktam, majd kakaóporral beszitáltam.
Van amelyiknek minden oldalát, valamelyiknek csak egyet.
Nos arra voltam kíváncsi, hogyan könnyebb összeállítani, hogy lesz jobb az állaga.
Kérem szépen, mindegy :) így is, úgy is jó: ha megolvasztjuk a kókuszvajat, akkor kézzel könnyen összekeverjük, ha dermedt a kókuszvaj akkor géppel jó.
A becsomagolásnál a folyékony lágyabb.
Szeletelésnél mindegy volt. az állaga mindkettőnek jó.
A kókuszreszelék viszont nem mindegy milyen.
Borzalmas minőségű kerül a boltokba, legtöbbje olyan mint a fűrészpor.
Mindig írom, hogy milyen fontos a minősége -mindennek és mindig- ebben az esetben még jobban,
hisz az egész édességnek ez a lényege.
Két szempontot tartok szem előtt, az egyik a dátum, a másik a reszelék mérete.
Dátumnál nem csak azt nézem, hogy jó-e még, hanem hogy minél távolabbi legyen.
Ezért olyan helyen vásárolok, ahol nagy a forgalom, gyorsan cserélődik az árú.
A reszelék mérete, minél nagyobb annál jobb.
Energiafalat azért lett a neve, mert minden felhasznált alapanyag természetes és egészséges.
A kókuszról és a kókuszvajról sokszor írtam, pl. itt:
A mézről pedig idézek a Természetes gyógymódok c. könyvből:
"A méz alapvető alkotóeleme a virágnektár.
A nektár nagyrészt cukorból áll, amely a keményítő mellett (összetett cukor)szervezetünk legfontosabb energiaszállítója, úgymond tiszta energia.
Az emésztőenzimeknek azonban először egyszerű cukorrá (fruktóz, glükóz) kell bontaniuk a normál cukrot (szacharóz) ahhoz, hogy szervezetünk fel tudja használni.
Az egyszerű cukor lebontása a mézben már megtörtént.
A méhecskék ugyanis az összegyűjtött virágnektárban lévő cukrot speciális enzimek segítségével mézgyomrukban gyümölcscukorrá (fruktóz) és szőlőcukorrá (glükóz) alakítják.
Így gyakorlatilag elvégzik helyettünk az emésztési folyamat egy részét,
s ez teszi annyira egészségessé a mézet.
Szervezetünk a mézben lévő energiát így azonnal feltudja használni.
Erről bárki megbizonyosodhat ha kimerült és eszik egy kanál mézet.
Már néhány perc múlva frissebbnek, tettre késznek érzi majd magát."
Citrusos kókuszgolyó néven itt található:
(Forrás: szeretetrehangoltan.blogspot.hu)
Továbbá:
- Gyógyító növényeink 1. rész:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/gyogyito-novenyeink-egeszsegvedo-naptar.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/gyogyito-novenyeink-egeszsegvedo-naptar.html
- Gyógyító növényeink 4. rész:
- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html
- Természetes permetlevek kertből, mezőről:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/termeszetes-permetlevek-kertbol-mezorol.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/termeszetes-permetlevek-kertbol-mezorol.html
- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben :
- Fogyás a természet erejével:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/fogyas-citrommal-es-zoldteaval.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/fogyas-citrommal-es-zoldteaval.html
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html
- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html
- Melyik virág ehető a kertünkben?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/melyik-virag-eheto-kertunkben.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/melyik-virag-eheto-kertunkben.html
- Őszi munkálatok a kiskertben:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/oszi-munkalatok-kiskertben.html
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csicsoka-jotekony-szenhidrat.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csicsoka-jotekony-szenhidrat.html
- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:
- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:
- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:
- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:
- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:
- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:
- Hűsítő italok – házilag:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html
- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:
- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html
- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html
- Így készíts hófehér karácsonyfadíszt szódabikarbónából:
- A házi - főzött gyurma receptje:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-hazi-fozott-gyurma-receptje.html
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-hazi-fozott-gyurma-receptje.html
Szeretettel,
Gábor Kati
Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:
blog oldalam: