MINDENTUDÓ A KENDERRŐL
A kendermunka - a kender gyógyító ereje
A kendermunka
A termelt → kendernek házilag, hagyományos módon és eszközökkel vászonneműekké
való feldolgozása, amit szinte kizárólag a parasztcsalád nőtagjai végeznek.
A házilag elkészített fonalat csak egyes helyeken adták át
megszőni a → takácsnak.
- takács:
Szövéssel foglalkozó iparos.
Vászonkészítő szövőmester.
Vászonkészítő szövőmester.
Szövés - Ariadne műhely - Mandula szövi a vásznat
A beérett kendert kézzel szaggatják ki a földből (→ kendernyövés),
majd áztatják (→ kenderáztatás),
hogy a belső fás szövetről a szár külsején elhelyezkedő rostok lelazuljanak.
Szárítás után törik (→ kendertörés) és tisztítják a kendert,
ezáltal az összetört fás szilánkok (→ pozdorja) eltávolodnak a hasznos rostok közül.
Majd következik a → kenderpuhítás,
Kendercsomók puhításra várva (Magyarcsaholy, v. Szilágy m.)
végül pedig a gerebenezés (→ rostfésülés).
A teljesen tiszta rostokat lehet fonni (→ fonás).
Fonás gyalogorsóval
Orsók. A: egyszerű vagy szimpla, B–C: nagyobb karikájú egyszerű, D: egyzörgős, E: egyzörgős és szárba két zörgő, F: kétzörgős, G: zörgőbe zörgős és szárba kettő, H: háromzörgős és szárba két zörgő, I: sarkos vagy oláhorsó (Mind: Etéd, v. Udvarhely m., 20. sz. első fele)
A kész fonalat motringokba rendezik és lemérik a → motollán (áspa),
aztán mossák (→ fonalmosás),
szárítják és gombolyítják (→ gombolyító).
Leveles gombolyító (általános forma)
Végül a szövéshez való előkészületként következik a → fonalfelvetés,
Fonal felvetése a vetőfára. Általános forma.
majd a láncfonalak → szövőszékre való felhelyezése és ezután a tkp.-i →szövés.
Szövés - Ozsdola
– A magyarság a honvisszafoglalást megelőző időben is ismerte már a kendert és értett ennek feldolgozásához.
A rostanyag kikészítéséhez használt akkori eszközkészlete és technológiája alig különbözött a legutóbbi időkben is alkalmazottól
(→ kendertörő, → tiló, → törőszék, → kenderdörzsölés, →szöszcsávázás),
csak éppen nem gerebenezte még a rostot.
A fonással kezdődő fonalmunkák recens
eszközei
(→ guzsaly, motolla, gombolyító, fonalfelvetés, szövőszék)
viszont a honvisszafoglalás utáni szláv hatást is mutatnak.
A kender törése
– A kendermunkának jelentős gazdasági szerepe volt az önellátásra törekvő parasztcsaládok háztartásában.
Bár a kendernek hagyományos módon és eszközökkel való feldolgozása rendkívül idő- és munkaigényes (egy m vászon előállítása a családnak átlag 24–28 munkaórába került!), ennek ellenére a parasztcsaládok zöme századunk első felében is még intenzíven foglalkozott vele.
A kendermunkára fordítandó idő 80%-a téli hónapokra esett, amikor a parasztgazdaságban szünetelt a mezőgazdasági munka.
Az egyébként hasznosítani nem tudott téli idő a kendermunka során jelentős értéket termelt: kielégítette a család és a gazdaság textilszükségletét.
A kendermunka gazdasági jelentősége mellett fontos volt társadalmi szerepe is.
Az egykor országszerte általános → fonók, ill. főleg a Tiszántúlon szokásos dörzsölők a lányok és legények találkozóhelyei és a közös játék, a mesélés, a szórakozás fontos társadalmi intézményei voltak.
(Irod. Ébner Sándor: A kendermunka népi szerszámai Magyarországon (Népr. Ért., 1927); Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: Minőségi csoportok, mennyiségi egységek és a fonalrendezés számolási rendje a kenderfeldolgozásban (Ethn., 1950).
- szövő - fonó mesterség:
A szövőszék neve szüőfa, szövőfa, szátva, szátyva, eszváta, esztováta a különböző vidékeken.
Erdélyben és a Tiszántúlon pedig osztováta...„S a lelkem sző, mint osztováta” Jékely Zoltán: Ó, osztováta, osztováta… című szépséges verséből való a részlet
Erdélyben és a Tiszántúlon pedig osztováta...„S a lelkem sző, mint osztováta” Jékely Zoltán: Ó, osztováta, osztováta… című szépséges verséből való a részlet
Pázmán Ida - szőttes
A gyerekek, akik hamar felfogták a szövés mozdulatainak mikéntjét, őket meghívták, hogy segíthetnek szőni ... a lábittó, a vetellő, meg a ráverősnyüst voltak, melyeket össze kellett tudni hangolni egymással a szövés menetében.
A szövés:
két, egymásra merőleges szálrendszernek egy mechanizmus, a → szövőszék útján való összekapcsolása, a szálak egyenkénti kötése által.
„Szátva” (szövőszék), részei: 1. végfa, 2. álló fa, 3. lába, 4. ülődeszka, 5. nyomdokó keresztfája, 6. bordahaj, 7. borda, 8. nyistek, 9. nyist függő, 10. cépka, 11. kistekerő, 12. nagytekerő, 13. feszítőfa, 14. nyomkodó, 15. hajtó, 16. akasztószeg, 17. bordahajtórúd, 18. nyisttartó rúd, 19. a vászon melléke, 20. megszőtt vászon, 21. nyílás (Kemence, Pest m., 20. sz. eleje)
A szövőszék két hengere (függőleges szövőszéknél két keresztfája) biztosítja a hosszanti szálak párhuzamos (→ fonalfelvetés), egy síkban való elhelyezését.
Ezt a fonalsíkot a páros és páratlan szálak elkülönítésével a nyüst két, egymással hegyes szögben záródó fonalsíkra bontja, s az így keletkezett nyíláson átvezethető a keresztszál.
A nyüst lábítós (pedálos) váltásával (vertikális szövőszéknél a nyüst visszaengedésével) a páros és páratlan fonalak egymással helyzetet cserélve újabb hegyesszög keletkezik, ezzel a hosszanti fonalak kötötték az imént bevetett keresztszálat, és ugyanakkor újabb keresztszál bevezetésére biztosították a nyílást a fonalsíkban.
A keresztfonalak átvetésére a → vetélő (függőleges szövőszéknél: a gombjától megfosztott → orsó, vagy az utóbbi időkben az ezt helyettesítő egyenes botocska) szolgál, majd a keresztfonalak sűrű egymáshoz tömörítésére a bordát használják.
Vetélő, általános forma p = a vetélő pléhdarabkája, h = hidóka, cs = cséve
A szövés munkája a horizontális szövőszéken a fonalsík szétválasztásának (egyik láb), a keresztfonal átvetésének (egyik kéz), a fonalsík ellentétes szétválasztásának (másik láb), a keresztszál bordával való leverésének (u.azon kéz), majd a keresztszál visszadobásának (másik kéz) ritmikus egymásutánja.
A vertikális szövőszéken ugyanez a sorrend, de a ritmus lassúbb, mivel a lábmunkát is kézzel végzik, s a keresztfonalat nem átvetik, hanem átbújtatják a láncfonal nyílásán.
A lábítós szövőszéken több nyüst beiktatásával a két fonalrendszer kötését variálni lehet, így egyszerűbb mintás szövetet állítanak elő.
Összetettebb minták szövéséhez a kívánt kötésnek megfelelően külön hurokpálcákra szedik fel a láncfonalat.
A hosszanti láncfonal népi neve melléke, mejjéke, felmenője, a keresztfonalé béle, belemenője. (→ még: gyapjúszövés)
(Irod. Szolnoky Lajos: A kender és feldolgozója Kemencén (Ethn., 1949); Szolnoky Lajos: A bodrogközi függőleges szövőszék rekonstrukciója (Népr. Ért., 1954).
A vadkender olaj meggyógyítja a rákot,
de vajon miért nem tudja ezt senki?
de vajon miért nem tudja ezt senki?
A cannabis rudelaris kivonat, más néven ” olaj” Rick Simpson által először előállított fajtája egy koncentrált, kifejlett nőivarú növény virágjából, leveléből származó szájon át bevehető készítmény.
Nagy mennyiségű olaj 3-6 hónapos időszak alatti fogyasztása ...
szinte minden betegséget meggyógyít,
vagy könnyebben kezelhetővé tesz.
Nagy mennyiségű olaj 3-6 hónapos időszak alatti fogyasztása ...
szinte minden betegséget meggyógyít,
vagy könnyebben kezelhetővé tesz.
Ez azért lehetséges, mert a kannabisz alapvetően az endokannabinoid rendszeren keresztül hat.
Ez a rendszer tart fent homeosztázist a test többi részével.
A valóság az, hogy a kannabisz elfüstölve is hat a rákra, krónikus fájdalmakra és gyulladásos állapotok ellen.
Ez a rendszer tart fent homeosztázist a test többi részével.
A valóság az, hogy a kannabisz elfüstölve is hat a rákra, krónikus fájdalmakra és gyulladásos állapotok ellen.
Koncentrált marihuána kivonat
Ne keverjük össze a növény magjából készült olajjal.
Ha belegondolsz, ez már eléggé őrületesnek hangzik eddig is, mármint hogy egy növényből keletkező füst gyógyításra képes, sőt mi több, jobban működik, mint sok drága gyógyszer.
Először is, a kannabinoidok sokkal koncentráltabb állapotban vannak jelen az olajban, mint dohányzáskor, így erősebb a hatásuk is.
Másodszor, az olaj lenyelve az emésztőrendszeren keresztül szívódik fel.
Lényegében, a tested azokkal a tiszta molekulákkal eteted, amelyek lehetővé teszik azt, hogy kiegyensúlyozott maradj.
Mivel az összes betegség a szervezet összhangjának megbomlásából ered, ez a gyógyszer hatásos szinte mindennemű betegség esetén.
Legalábbis ez az, amit a tudomány és a tapasztalat mutat.
Mivel az összes betegség a szervezet összhangjának megbomlásából ered, ez a gyógyszer hatásos szinte mindennemű betegség esetén.
Legalábbis ez az, amit a tudomány és a tapasztalat mutat.
Tudományos Bizonyíték
A THC molekula
Több száz tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a kannabinoidok, mint a tetrahidrokannabinol (THC) és a kannabidiol (CBD), valamint egész növényi készítmények, hatékonyak szinte bármely betegség ellen.
Íme néhány olyan betegség, amelyek kezelésében már bizonyított a kannabinoidok gyógyászati hatásossága:
Íme néhány olyan betegség, amelyek kezelésében már bizonyított a kannabinoidok gyógyászati hatásossága:
- Ízületi gyulladás
- Rák
- Crohn-betegség
- Cukorbetegség
- Fibromyalgia
- Sclerosis multiplex
- Parkinson-kór
Számos nagy, még ma is létező gyógyszeripari cég forgalmazott kender alapú gyógyszereket az 1800-as és a korai 1900-as években.
Azóta sokminden megváltozott.
Azóta sokminden megváltozott.
A marihuána jelenlegi korlátozásai nem azért vannak életben mert a kender rossz vagy káros lenne, hanem a nagy gyógyszeripari lobbi miatt, miközben milliók szenvednek és halnak meg feleslegesen!
Hasonló cikkek:
- A vadkender (cannabis rudelaris) gyógyerejét alig ismerjük- Magyarországon miért illegális?
- A vadkender megállítja az agresszív rákfajták metasztázisát!
- A vadkenderolaj egy igen hatékony természetes rák elleni gyógymód!
- Csehország legalizálta az orvosi marihuánát!
- 3 növény és 20 füves cigi mindenkinek jár (a cseheknél):
Források:
forrás: http://naturahirek.hu
Kenderes gyógymódok az ősi Magyar hagyományban
Bármilyen meglepő hazánkban is volt hagyománya a kenderrel való gyógyításnak.
A köztudatban ma mégis egy borzasztó, pusztító kábítószerként él.
Egy rövid anyagot találtam, amit érdemes elolvasni.
Ez nem a távoli USA, vagy akármelyik másik „egzotikus" ország egy leírása, hanem ...
...a miénk, a Magyarok emlékezete!
A kender ősi gyógynövény...
, de rostja alkalmas textil előállítására is.
A kender és lenfélék ezért útjába kerültek az USA-ból terjedő műanyagszálnak.
A versenyt a műanyagszál csak úgy bírta velük, hogy a Cannabis növény egész rokonságát átokkal sújtották, veszélyesnek nyilvánították, ,,belépőnek" a nehéz drogok világába.
A függvényvilág (Magyarország is, a megszokott szolgaisággal) követte őket és üldözőbe vették a kendert, az ötezer éve ismert és sokrétűen, eredményesen használható gyógynövényt.
Kender aratás
Mióta nincs kenderből készült asztmacigaretta, nem is inhalálható, nem főzhető teának, mert nincs szárított kenderlevél a patikában, megsokszorozódott az asztmások és allergiások száma.
Mióta nincs kenderből készült asztmacigaretta, nem is inhalálható, nem főzhető teának, mert nincs szárított kenderlevél a patikában, megsokszorozódott az asztmások és allergiások száma.
A rábaközi ,,tudók" eredményesen alkalmazták a fene (rák) gyógyításában, fájdalomcsillapítóként, bőr allergiák ellen, sőt, görcsök, hányinger ellen is.
,,Tudós" Nagy Ferenc kezelt kender, lótejsavó és fűzcsíra ázatából készült étellel ,,sorvadóbénult" (föltehetőleg szklerózis multiplexes) beteget.
Sikerült a rosszabbodást megállítania.
Kenderlevél füstöt is inhaláltatott.
Kender törés
A tudók, javasok kenőcsöket is készítettek allergiás kiütések és egyéb ,,rossebek" ellen kenderből és méhgyantából (propolisz).
A kendert a ,,bögyöllőrenyheség" (impotencia) ellen is bevetették.
Füst formájában idegnyugtatóként, tea formában a belső - gyomor és bél - idegesség leküzdésére.
Kender törés
A férfiúi elgyöngülésről vallott ,,táltosi" nézetet a sokat emlegetett Hetyei ekképpen fogalmazta meg:
,,A fölsülés vagy az asszonyból ered, vagy magából a férfiból.
Ha az asszony nem kívánja a férfit, vagy nem azt a férfit kívánja, aki körülötte sarkantyúzik, nem áraszt hívó szagot, mozdulatai sem csalogatnak, szeme sem beszél huncutul.
Megette a fene az egészet.
Ha ágaskodott is, lelankad.
Ám, ha az asszony majdnem kapufélfára szökik, mint tavasszal a görgő macska, a férfi gatyája meg nem is rebben, akkor baj van!
Ez lehet attól, hogy fáradt, beteg, vagy sűrű neki az asszony béhevülése.
Ám attól kezdve, hogy fölsült, még nehezebb a sora, mert félsz költözik belé a fölsüléstől.
Különösen, ha az asszony ilyenkor türelmetlen, csúfondáros, veszekedős."
orvosi kender
Más tudóktól összegezve pedig:
"Az okos asszony ilyenkor nagy kincs!
Mestere a szerelemnek is.
Ezért a férfi okosan teszi, ha nőstényét a szerelemben, szeretkezésben gyarapodni, teljesedni engedi, mert gyöngeségében csak az ilyen asszony tudja bajából kihúzni.
A mulya asszony csak vár ilyenkor, mert rászokott, hogy minden ügyet-bajt a férfi old meg.
A férfi pedig tehet ez ügyben magáért!
Szeretkezés előtt meg utána is, mossa meg heréit hideg vízben.
Ne éljen nemiségükben csorbított állatok húsán, ne igya tejüket, ne egye tojásukat.
Igyék kender leveléből, meg disznótücs szárított bogyójából főzött teákat, méhgyantás mézzel édesítve.
Igyék kanca tejet.
Ha van, és jut maradék, ihatja szoptatós asszony tejét is.
Legjobban használ, ha nőstényében keresi az addig meg nem látott szépet.
Ha mosdatlan az asszony, mosdassa meg, mert az is lehet, hogy annak hívó, jó szaga belefullad a bűzbe.
A szeretkező felek között bizalomra, megértésre van szükség egymás meztelen látásában, érintésében, szerelmi igényében.
Ez a boldog szerelem, a sikeres szeretkezés biztosítéka.
Tehát, szeretet nélkül nincsen igaz szerelem, nincs tartósan sikeres szeretkezés.
Az öregedés kíméletlen, de jó ápolással azon is erőt vehetünk, ha nem mondjuk: már megöregedtünk.
Erre sohasem öregszünk meg, ha bátran nekivesélkedünk!
Kender áztatás
Táltosaink a kendert étvágytalanság ellen is alkalmazták, súlyban leromlott betegeiknél.
Gyomorfekély ellen is használták, és nem csak főzet formájában, hanem egy gyantaszerű kenderkivonattal (erről szólnak ma a hírek, ez a vadkenderolaj).
Ezt a zöld vadkenderből nyerték.
Úgy vélték, ez a kenődő anyag a fekélyre tapad, nem megy át olyan gyorsan a gyomron, mint a tea.
Torokbántalmak ellen pedig szopogatták ezt a kenderből készített pépet.
Láz esetében még fűz vagy nyír kérgéből nyert főzettel kombinálták.
Kender fonás
Felmerül a kérdés hogy akkor honnan is való a gyógymód?
...Rick Simpson-tól ahogy azt manapság terjesztik,
...vagy ez egy ősi Magyar Táltos gyógymód?
Azt hiszem, hogy a válasz egyértelmű.
Gyógymód már mindenre van, és volt is.
Forrás:
Máté Imre: YOTENGRIT I./ gyongyharmatoscsudafa
A kender aratásának ünnepén
Lopott Ritmus - Miénk volt de ellopták
Dr. Braun Atilla néprajzkutató filmje
A "hipp - hopp" tánc és rap éneklés magyar eredetű!
Hipi - hopi tánc és hadarónak hívták itthon.
Magyarországon a legelterjettebb és házilag is termelt növény a kender volt.
A fontosabb ünnepek a kender vetése és aratása idejére tevődtek.
Ilyenkor gyakorolták a hipi - hopi hagyományait, melynek organikus része a jellegzetes tánc, melyet később, mint népszokást betiltottak.
A Filmarchívumban fellelhető filmeken láthatóak az autentikus ruhák és mozdulatok:
Kendertánc Fövesen (A Magyar Filmhíradóból).
A nagyszerű termést és a jól végzett munkát ünneplik a parasztok.
Két napig áll a bál.
Megrendezésre kerül a hagyományos hadaró (rap - mai néven) verseny is.
Járják a hipi - hopi táncot, mielőtt újra munkába állnának, hogy felkészítsék földjeiket, és az állatokat a télre.
A Takács József által Fövesen felvett filmet, 1974 -ben leforgatja az USA -ban.
A film vetítésén az előadóteremben jelen vannak, az akkori takarítást végző afro - amerikai fiatalemberek is.
Ezután, néhány évvel késöbb megalakul a "Sugarhill Gang" nevű zenekar, akik hip - hop zenét kezdenek játszani.
MAXIMUS TYRIUS (Kr.u II. sz.):
"A szkíták, ha részegségi gyönyörre vágynak, máglyát raknak és jó illatú növényeket égetnek. Azt körülülik, és lakmároznak az illatból.
S mint mások az italtól, ők is ugrándoznak, énekelnek és táncolnak..."
video: https://www.youtube.com/watch?v=erKy-jpyIO4
Érdemes tudni!
A vadkender, az a cannabis rudelaris, a kenderfélék családjába tartozó növény, tehát nem kábítószer.
A marihuana, az a cannabis sativa, vagy a cannabis indica virágzata, ez a kábítószer.
Továbbá:
1.Gyógyító növényeink 1. rész: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/gyogyito-novenyeink-egeszsegvedo-naptar.html
3.Gyógyító növényeink 3. rész: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/gyogyito-novenyeink-3-resz.html
4.Gyógyító növényeink 4. rész:
5.Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html
6.Természetes permetlevek kertből, mezőről: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/termeszetes-permetlevek-kertbol-mezorol.html
7.Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html
8.Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html
9.Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben : http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html
10.Fogyás a természet erejével: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/fogyas-citrommal-es-zoldteaval.html
11.A csodás Lenmag: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/a-csodas-lenmag.html
12.Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html
13.Lekvárfőzési ABC: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/lekvarfozesi-abc.html
14.Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html
16.Melyik virág ehető a kertünkben?: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/melyik-virag-eheto-kertunkben.html
17.Őszi munkálatok a kiskertben: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/oszi-munkalatok-kiskertben.html
18.SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html
19.Csicsóka – a jótékony szénhidrát: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/csicsoka-jotekony-szenhidrat.html
20.A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:
21.Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:
22.A mediterrán őshonos fája – az Oliva:
23.Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:
24.A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:
25.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:
27.Hűsítő italok – házilag:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html
28.A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:
29.Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html
30.Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html
31.Fekete nadálytő: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/gyogynovenyek-fuszerek-eheto-viragok.html
32. A magyarság ősi gyógymódjai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-magyarsag-osi-gyogymodjai.html
33. Gyógyítás a mágusok ősi képességével!
31.Fekete nadálytő: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/gyogynovenyek-fuszerek-eheto-viragok.html
32. A magyarság ősi gyógymódjai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-magyarsag-osi-gyogymodjai.html
33. Gyógyítás a mágusok ősi képességével!
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/gyogyitas-magusok-osi-kepessegevel.html
34. ALOE VERA - a csodanövény:
- Népi mesterségek listája:
- NÉPI MESTERSÉGEK - MESTEREK BEMUTATÁSA - Hornok Magdolna festőművésznő alkotásai által:
- MINDENTUDÓ A KENDERRŐL - A kendermunka - a kender gyógyító ereje:
Szeretettel,
Gábor Kati
blog oldalam: