A csodaszer: NaHCO3 - szódabikarbóna
A nátrium-bikarbóna, közismertebb nevén SZÓDABIKARBÓNA egy régi, jól bevált házi szer, bár legtöbben talán csak a süteménybe használják.
Nagymamáink mellette tették le a voksukat és nem tévedtek.
Most megtudhatod, mi mindenre jó még ez az enyhén lúgos só.
Kéztisztításra
Nedvesítsük be a kezünket, és enyhén dörzsöljük be szódabikarbónával, mintha csak beszappanoznánk. A bőrünk tiszta és puha lesz tőle.
Ha fehéríteni szeretnénk a körmeinket, körömápolás előtt áztassuk be egy tál langyos vízbe, melyhez néhány evőkanál szódabikarbónát adtunk.
Fogmosásra
Két púpozott kiskanál szódabikarbónából és egy kiskanál citromléből vagy vízből készítsünk sima pépet. Ezzel mossunk fogat, majd hideg vízzel öblögessünk. Fogkrémre szórva is jó alternatíva. Segíti a fog fehérítése mellett a fogkő eltávolítását is.
Hajmosásra, fürdéshez
Ha hajmosás előtt egy maroknyi szódabikarbónát dörzsölünk a száraz fejbőrbe, megszabadít a korpától.
Ha kemény a víz, szórjunk fürdővizünkbe 10 deka szódabikarbónát, mivel vízlágyító hatása van.
Mosáshoz
Nem szükséges méregdrága mosóport vásárolnunk ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást, amit elvárnánk egy mosóportól. Egy olcsóbb mosóporhoz keverve a szódabikarbónát nem csak hatékonyan távolítva el a foltokat, nagyon jól fehérít és a környezetet sem károsítja.
Puffadásra, gyomorfájdalomra
Azonnal ható savlekötő szer, mivel a sav közömbösítésekor felszabaduló széndioxid feszítő és gyenge érzéstelenítő hatása reflexesen oldja a görcsöt, gyorsítja a gyomor kiürülését és enyhíti a gyomor fájdalmát (1-5 grammot oldjunk fel vízben).
Lúgos kémhatásának köszönhetően stabilizálja a pH-értéket, és megszünteti a túlzottan savanyú kémhatást.
Méregtelenítésre
A szervezet lúgosítása, salaktalanítása, méregtelenítése szempontjából célszerű időnként egy 2 hetes kúrát végezni, melynek során naponta kétszer (reggel-este) egy kávéskanál szódabikarbónát feloldva vízben elfogyasztunk. Ezt sem szabad azonban túlzásba vinni, mivel a túlzott adagolása izgatja a gyomorfalat és savtúltermelést válthat ki.
Orvosok szerint ez az olcsó és egyszerű anyag jótékonyan hat a krónikus vesebetegek táplálkozására, és jelentősen javíthatja életminőségüket is.
Fájdalomcsillapításra
Mindenfajta rovarcsípésre kiváló – a szódabikarbóna kevés vízzel keverve hatásos fájdalom- és duzzadtságcsökkentő.
Sütéshez, főzéshez
Legismertebb felhasználása a sütéshez köthető, viszont ha főzéskor kevés szódabikarbónát is szórunk a vízébe, a zöldségek megőrzik élénk színüket. Emellett a nehezen emészthető vagy savas hatású zöldségek (pl. paradicsom) és gyümölcsök könnyebben emészthetők lesznek.
Ha nehezen fő meg a marhahús, tegyünk a vízbe egy késhegyi szódabikarbónát. Ez más húsra is alkalmazható.
Tisztításra, fertőtlenítésre
A ház körüli munkát és megkönnyíti, ha a tisztítószerek helyett szódabikarbónát használunk. Természetes és hatásos tisztítószer az egész lakás területén (csempe, padló, szőnyeg, szekrény, ajtó, WC-kagyló)
A leégett étel maradványait eltüntethetjük, ha az edényben kevés vízbe kevert szódabikarbónát forralunk. Ha kihűlt, könnyen kitisztíthatjuk az edényt.
Fésűk, kefék, manikűrkészlet, smink-ecsetek, szivacsok és más hasonló eszközök a baktériumok melegágyai lehetnek. Ezek fertőtlenítésére készítsünk speciális áztató-lét, természetesen szódabikarbónából. 8-10 evőkanállal tegyünk egy mosdókagylónyi vízbe és hagyjuk benne állni a tisztítandó tárgyakat.
Izzadás gátló
Izzadás gátló és szagtalanító hatását kihasználhatjuk „hintőpor" formájában is, a hónalj és lábak, lábujjak közötti terület beporzásával.
Szagelnyelő
A lakás légterét, és a zárt szekrények légterét is hatékonyan szagtalanítja.
A cipők fertőtlenítésére és szagtalanítására is alkalmas, ilyenkor egész éjszakára hagyjuk bent a cipőkben, csizmákban a port.
A gyógyszertárakban beszerezhető szódabikarbónával a környezetet és nem utolsó sorban a pénztárcánkat is kíméljük. Próbáljátok ki Ti is!
Szódabikarbónával a rák ellen
Dr. Tullio Simoncini római onkológus arra a meggyőződésre jutott, hogy a fehér daganatok az immunrendszer legyengülése következtében mértéktelenül elszaporodott gombák, a candida albicans kolóniái által létrehozott anyagcsomók.
Keresni kezdte azt az anyagot, melynek hatására a gombák elhalnak, nem válnak rezisztenssé és a kezelésnek semmilyen mellékhatása sincs.
Hosszas kísérletek után rálelt a szódabikarbónára (NaHCO3), melyre a gombák mindig reagáltak és nem váltak rezisztenssé, mint a kemoterápia esetén. Dr. Tullio Simoncini szerint a candida: a rák szükséges és elegendő oka.
A Simoncini-eljárás
1./ Intravénás adagolással naponta 500 ml 5%-os infúzió (6 nap infúzió, 6 nap szünet, aztán 6 nap infúzió és újra szünet, majd így tovább még 4-5 ciklus). Az infúzió a gyógyszertárakban kapható, de a szódabikarbonátos por boltokban és gyógyszertárban is.
2./ Szelektív arteriográfia
3./ Orálisan 1 hétig 2 kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva, utána 2 hétig 1 kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva. Párhuzamosan napi 5%-os szódabikarbóna fürdés és napi 3-6-szor 5%-os NaHCO3 beöntések.
Tullio Simoncini professzor szerint a szervezet méregtelenítése, gyors lúgosítása, a magas NaHCO3-koncentráció révén a gombák elhalnak, és az immunrendszerünk megerősödik.
Simoncini a bőr daganatos elváltozásainak, sőt a pszoriázisnak, amelyet tapasztalatai szerint szintén gomba okoz, gyógyítására is talált gyógymódot. Ez nem más, mint az érintett terület hét százalékos jódtinktúrával való ecsetelése. Az ötszázalékos szódabikarbónás, plusz glukózoldatos infúzió beadásával a leukémiás és agydaganatos gyermekeknél is kiváló eredményeket, gyógyulást ért el. A Simoncini-féle szódabikarbónás kezelést Amerikában, Németországban és Norvégiában már alkalmazzák. Nálunk még a legtöbb orvos elutasítja az eljárást, de azért némi utánjárással találhatunk megfelelő kezelőorvost.
Mellékhatások
Nagyon kevés mellékhatása van a szódabikarbonátnak. Néhány ember kisebb szomjúságot érez vagy átmeneti fáradságtól szenved.
Dr. Simoncini szavaival:
Úgy gondolom, nem adható teljes adag szódabikarbonát azon betegeknek, akik komoly szív, vese vagy máj problémáktól szenvednek.
Más esetekben ugyanakkor a legnagyobb, még elviselhető adagot kell alkalmazni, mert az alacsonyabb vagy hiányos adag nem hatásos egy idő után a mélyebb rétegekben.
Néhány daganatos beteg esetén, akiknél sok rákos sejttömeg van vagy a sejttömegek nagy kiterjedésűek, jelentős testhőmérséklet-növekedést figyelhetünk meg 39 fokra emelkedve a kezelés első napjaiban.
Ezt a kolóniák oldódása okozza, amely néhány esetben magas amylaceous szintet vagy veseelégtelenséget idéz elő vizelési nehézségekkel együtt, amelyet katéter segítségével lehet kezelni.
A magas vagy az alacsony vérnyomás mellett erős fejfájás jelentkezhet mellékhatásként. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy ezen mellékhatások ritkák és rövid ideig tartanak, és nincsen utóhatásuk.
A hagyományos szódabikarbóna kúra - otthon bárkinek
Magyar megfelelője a már régóta ismeretes tisztítókúra, a szódabikarbóna-kúra.
Íme:
Hatóanyag: étkezési szódabikarbóna.
• A kúra során napi 3x veszünk be szódabikarbónát feloldva 1 dl meleg vízben. Éhgyomorra 1-2 csapott! kiskanálnyit, így enyhén sós ízű. Figyelem a gyomrot hosszú távon terheli! Hetenként néhány napos szünetet szükséges tartani.
• Naponta meleg szódabikarbónás lábáztatás és fűrdő. A fürdőhöz 100 -150 g szódabikarbóna szükséges.
• A teljes testet és a fejbőrt érdemes fürdés után beporozni szódabikarbónával szárazon.
• A daganatos területet mosogassuk erősebb oldattal. Pl. méhnyakrák esetén többször irrigáljunk naponta.
• Tisztított vízből és szódabikarbónából készíthetünk fiziológiás sóoldatot. Porlasztással tüdőbe vagy orrba lehet jutattni. Innen azonnal a véráramba kerül. Hatása injekcióhoz hasonló.
• Lehetőleg beöntést is végezzünk hetente kétszer szódabikarbónás oldattal.
Eleinte a bélrendszer aktivitására számíthatunk, ami néhány nap alatt elmúlik.
Mindenki csak saját felelősségére próbálja ki!
Együnk sósabban, tiszta nátrium-kloridból.
Beszerezhető nagyobb adagokban a gyógyszertárakban, a Metro nagykereskedelem üzleteiben, de kapható bármelyik élelmiszerboltban is. Ára körülbelül 300 -500 Ft/500g.
Dr. Simoncini eseteiből
Szerző: Zöldház Dátum
A szeretet energiájában,
Gábor Kati
EMF I-XIII. fázis akkreditált kezelő
Jóga a Hálóért tanár
web oldalaim:http://sites.google.com/site/emfkryon/
blog oldalam: http://www.emf-kryon.blogspot.com
EMF nemzetközi oldalai: http://emfbalancingtechnique.com/