A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot
"A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot,
szeretettel is tartja meg!
Más törvény nincsen!
Ez az egyetlen Istentől kapott törvény, mely kőbe nem vésetett, de
egyben a legfontosabb!
A kőbe vésett törvények kövesítenek bennünket!
A szeretet, mint élő erő, megtart minket élő létezőként"
- Molnár V. József -
Molnár V József - Fénykrisztus – 2
Molnár V József - Fénykrisztus – 3
Molnár V József - Fénykrisztus – 4
Molnár V József - Fénykrisztus – 5
Hitem és tudásom szerint népünk ősidőktől egyetlen Istent hitt teremtőjének.
- Molnár V. József -
Tőle várta és kapta a törvényt is, amely életét igazította; és messzemúltból ismeri az Istenszülő Asszonyt, akit Boldogasszonynak nevezett, aki kereszténnyé vált népünknél –kozmikus parancsra” a Fény-Krisztust világra szülő Mária lett.
Boldogasszony-képünkben
s rítusainkban szakadatlan folyamatban ősrégi –hitforma van jelen; s a Boldogasszony kép a Teremtõ akaratából eredendően lelkünk birtoka.
Erről vallanak az öntudatlanul rajzoló gyermek tulipánkoronás, –oráns-pózú” fényes nőalakjai, amelyeknek –hasonmását már Krisztus születése előtt az észak-afrikai punok, s tőlük tanulva a rómaiak, később az egyiptomi kopt-keresztények is kőbe faragták csakúgy, mint az iszlám hitű szeldzsuk törökök; de ismerték és különböző anyagba, anyagra formálták e fényes nőalakot az etruszkok, szkíták és görögök is.
Kereszténnyé vált népünk az égre tárt karú nőalakot fába véste, csontba karcolta, de virágkarú nő-növényként vászonra is hímezte, karácsonyra szőtt terítők sarkaira, s párnahajra...
Népünk Szent Lászlót tartja keresztelőnknek. Ő az, aki a csodaszarvast, a –pogány magyarság fényes állatát angyalnak nevezi a mogyoródi dombon testvére, I. Géza előtt: –Bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala.
Népünk Szent Lászlót tartja keresztelőnknek. Ő az, aki a csodaszarvast, a –pogány magyarság fényes állatát angyalnak nevezi a mogyoródi dombon testvére, I. Géza előtt: –Bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala.
Nem tünteti el a szarvast, tartalmát változtatja meg csupán! S ahol a mogyoródi dombon a szemük elé tűnt szarvas lábát megvetette, Boldogasszonynak ott szentegyházat emeltettek.
Az angyallá változott szarvas jelen van a Szent István királyt említő dozn,ati regösénekben is.
(László Somogyváron, Koppány dombján, ahol régebben Somogy urának vára állt, amelynek romjai a környékbeliek ma is Kupa-váraként emlegetnek a szarvast –megmentő Egyed oltalmában ajánlott monostort alapít, amelyet közvetlenül Saint Gines - Egyed –hazája” - bencés szerzeteseiből népesít be.
(László Somogyváron, Koppány dombján, ahol régebben Somogy urának vára állt, amelynek romjai a környékbeliek ma is Kupa-váraként emlegetnek a szarvast –megmentő Egyed oltalmában ajánlott monostort alapít, amelyet közvetlenül Saint Gines - Egyed –hazája” - bencés szerzeteseiből népesít be.
Egyedet már ifjú korában szentként tisztelték, s ő alázatosságból a pusztát választotta, ahol egy szarvas táplálta tejével.
Egyszer a király arra vadászott, és emberei a szarvast üldözőbe vették, amely Egyed barlangjába menekült.
A szent imádkozott –táplálójáért, s a szolgák nem tudtak közelébe férkőzni.
Harmadnap maga a király jött a szarvas elejtésére; egyik szolgája nyilat lőtt a barlangba, amely Egyedet találta el.
A király megrendült, a barlang helyére klastromot rakatott, amelynek a fölépült Egyed lett a fejedelme.)
A magyarság –életvezető fényes állata egyszerre szarvas és madár.
A magyarság –életvezető fényes állata egyszerre szarvas és madár.
Számos pásztorfaragásunk mustráján, s néhány mennyezetkazettánkon a szarvas agancsán vagy hátán madár látható.
Feltehetően a madár az a közvetítő, aki föntről lefelé, az Égből a Földre hozza a Teremtő időszerű parancsát; a szarvas pedig az, aki befogad és cselekszik, s aki lentről fölfelé közvetít.
Álmos fejedelmünk anyja Emese a csodaszarvasunkba testesült fényt szomjazó nőség, aki méhébe fogadta a madár (a Turul) közvetített üzenetet, a magot; s fia, Álmos révén Árpád-házi dicső és szent királyaink ősanyja.
A magot hozó madár és szarvas násza az ún. állatküzdelem összetett jele a szkítáktól napjainkig folyamatosan fönnmaradt.
Turul és Csodaszarvas |
A Csodaszarvas agancsai közt tartja az elgyengült, Napot. Turul sólyom az égbe emeli őt Szarvasunkkal együtt, így mégsem köszönt be a végtelen éj, a Fény ismét győzedelmeskedik a sötétség felett! Ezt a küzdelmet segítették őseink, akárhol is voltak a Világban, mikor a Napforduló éjszakáján tüzeket gyújtottak a hegygerinceken!! Révész P. László |
Falusi népünk archaikus imádságában a –se nem kicsi, se nem nagy madár, amely éppen akkora, hogy az Eget a Földdel összekötheti - a szarvashoz hasonlóan kap új tartalmat, alakul át:
–Égen menő szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit.
Igaz hitben Boldogasszony.
Kelet felöl tekint a Nap,
Ott látta az ő Szent Fiát.
Az imádság utolsó két sora a Nap és a közénk született Teremtő, Jézus Krisztus analógiás kapcsolatára utal.
–Égen menő szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit.
Igaz hitben Boldogasszony.
Kelet felöl tekint a Nap,
Ott látta az ő Szent Fiát.
Az imádság utolsó két sora a Nap és a közénk született Teremtő, Jézus Krisztus analógiás kapcsolatára utal.
A régi falu népének a Nap, égi szerepéből, –tulajdonságából következően alkalom arra, hogy Jézust megidézze: a karácsonyi Nap például a születő Jézust, a húsvéti pedig föltámadót.
Számos régi imádságunkban a Nap minden hajnalon a vérből, áldozat árán föltámadó, nekünk életet adó fényes Krisztust hozza.
–Ahol jön a mi Urunk Jézus Krisztus
Arany fának az ágán,
Szent fejét lehajtván,
Szent szívét szorítván,
Véres könnyét hullajtván.
Népi hitünk és a gyermekrajzok tanúsága szerint a Nap egyszerre teremtő, és teremtett; ő a törvényadó, de ő a törvénye által működő földi világ is - és lény, személy.
–Ahol jön a mi Urunk Jézus Krisztus
Arany fának az ágán,
Szent fejét lehajtván,
Szent szívét szorítván,
Véres könnyét hullajtván.
Népi hitünk és a gyermekrajzok tanúsága szerint a Nap egyszerre teremtő, és teremtett; ő a törvényadó, de ő a törvénye által működő földi világ is - és lény, személy.
Igen sok gyermekrajzon a sziromsugarú Napnak szeme és szája adódik, másokon a virág-Napot egyenlő szárú kereszt osztja, tér-idő létünk alapképlete, amelynek rendszerébe a Nap, a keresztet –adó, az égtájakat és évszakokat kijelölő maga is beletartozik.
Keletnek fordulva ezért köszöntötték a régiek eképpen a Napot, s köszöntik ma is imával minden reggelen a gyimesi csángók:
–Köszöntelek téged Istennek szent igéje,
Istennek szent eredménye,
Istennek szent rendelése,
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott Napom,
Adj szerencsés mái napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendőséget.
A gyermekrajzok szirmos napalakjaiban ősi tudás mutatja meg magát.
–Köszöntelek téged Istennek szent igéje,
Istennek szent eredménye,
Istennek szent rendelése,
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott Napom,
Adj szerencsés mái napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendőséget.
A gyermekrajzok szirmos napalakjaiban ősi tudás mutatja meg magát.
A virág, a teremtett, a földi fény a régiek szerint a Nap földi kedves kedvese is egyben. (A virágban a Nap, a szárnyas égi lény, a madár, a fényt, a magot hozó küldött együtt van az őt örökkön szomjazó nőséggel, a szarvassal, a fényt, a magot újra meg újra világra szülő ősanyasággal.)
A virág mondja el a legékesebben, hogy milyen természetű a Nap éppen érvényes parancsa, hogy miféle –most a közöttünk, bennünk is élő fény.
A régi faluban minden ház előtt virágoskert pompázott; e kert rendszerint az –eladólány gondja, birtoka volt, akiben a legteljesebben élt a magot óhajtás.
E kertbe állította a hajnalfát, a magot közvetítő férfierőt május elseje pirkadatán a legény, amikor a hímporillatú megtermékenyülő határban Ég és Föld násza tombol.
A tél végét, a koratavaszi Nap alig-erejét a hóvirág szűzi fehérséggel, csöndes meghajlással, illat nélkül mondja el; pünkösd szárbaszökkentő kedvéről a pipacs tűzpirosa kiabál; az érlelő nyári Nap színekben, s illatokban tobzódó virágokban van jelen; a késő ősz halálra készülődő bágyadt fénye loncsos, busa, keserű illatú fakó színű krizantém.
A telet a fás ágú s törzsű, apró kék virágot hozó, szikár levelű, szúrós illatú rozmaring mutatja.
Egyszerre szól a halálán lévő Napról, s arról, aki már megszületett, aki még csak reménység, akinek melege, teremtő ereje még nem adatott.
A rozmaring istenfa szerepű volt, mivel örökzöld fajta, s télen virágzó.
Ő közvetíti a fény folytonosságát az alig-fényű karácsonyt övező nappalokban.
A gyermekrajzokon a virágból alakul, formálódik a tulipán-koronás nőalak, aki a teremtő és igazító fény örök óhajtója, aki az isteni fényességet mindig szomjúhozza.
Az örök nő motívum, a tulipán és liliom
E tulipánkoronás nőalak segít megéreztetni létével, lényével az örök fényességet.
Hitem szerint a gyermekrajzok koronás nőalakjával analóg Boldogasszony képünk, a mi adventünk, a lelkünkre és testünkre szabott –várakozás.
E kép akkor alakulhatott ki népünkben, amikor a világra készülő, a közénk születni szándékozó Isten jelezte magát, egyebek között a sólyommal, sassal, szárnyas-nappal Napkeleten, ahol aztán világra is született.
Boldogasszony képünk a Krisztussal –halakat hozó világhónap előtt, a –kos világhavában, annak mintegy két évezredében a Kaukázus környékén formálódhatott a szavárd magyarok lakóhelyén; de az sem lehetetlen, hogy a mai magyarság egy része, a fehér magyarok ekkor Dél-Anatóliában vagy éppen a Tigris és az Eufrátesz felső folyásánál tartózkodtak, s bennük alakult ki, s általuk él Boldogasszonyunk...
Az egyik gyermekrajzon csillagköpenybe öltözött nőalak látható, akinek fényes testében napvirág képében már közénk születni készül a világ ura.
A gyermekrajzokon ennek számos változata föllelhető.
A jellegzetes koronás nőalak sátor-testén a szirmos Naptól a szálkás csillagig igen sok rajzi jele adódik a születni készülőnek.
Némely gyermekrajz nőalakja a –napbaöltözés mikéntjéről vall: sár-arany sátor öltözettel, lángkoronával, ölben fogant, s kézben fölmutatott napvirággal.
Más rajzokon a királyi nőalak a Hold maga: a fejet Hold ékesíti, s a holdtermészetű anyai védelmet idéző hajkorona majdnem földig hajlik, amelynek tetején holdfészekben madárka ül.
A madár talán itt is a magot hozó, foganást adó szellemerőt (a személyeset!) jeleníti meg.
Boldogasszonyunk életet óvó szerepét is a gyermekrajzok mesélik el a legteljesebben.
Boldogasszonyunk életet óvó szerepét is a gyermekrajzok mesélik el a legteljesebben.
A koronás nőalak hajsátra az anyai védelem jele; s a testháromszöge sátrába a rajzoló gyermeklány majdani anyasága jelenik meg, a szűzi anyaság érzete, s képi megfelelője ez, amelynek oltalmában házat, virágot, Napot, csillagot, nyulat találhatunk: az egész világot.
A teremtett világ óvása, Boldogasszony okán e szűzi anyaságra bízatott!
Ezrével születnek az ilyen gyermekrajzok, s valamennyi mondandójában megegyezik középkori falfreskóink –köpenyes Máriá-fával.
A vizsolyi román kori templom Máriájának köpenye védelmében ott van az egész emberiség.
E Mária egyben életvezető is, hiszen fején, vállán, mellén a fátyol fehérsége madarat formál; a fehér fénymadár a köpenye védelmében élő emberek óhajtását, kérését közvetíti a Teremtőhöz.
E madár egyben maga a világ fényszomjúsága; de ő hozta az üzenetet is, hogy Isten egyetlen teremtményét, Máriát kiválasztotta, hogy általa emberként a világra (a világba) születhessen.
Íme, a madár és a szarvas, a Turul és Emese násza!...
A Krisztus születése előtt kialakult Boldogasszony képünk Emese madártól való magot fogadásával népünknek Máriát, az Istenszülő Asszonyt előlegezte.
Boldogasszonyunk, mert annak –kozmikus ideje érkezett, Máriává lett.
Népünknek, s a pápának Szent Gellért ajánlotta, hogy őshitünk Boldogasszonyában Mária tiszteltessék, a magyaroknak és a világnak Nagyasszonya (Mária a mi Boldogasszony képünk által válhatott a világ Nagyasszonyává!)
Csak Szent Gellért püspök tehette ezt.
Ő, aki hétesztendős korában súlyosan megbetegedett, s szülei szerzetesi ruhába öltöztették, vagyis Istennek és a bencés rend szerzeteseinek oltalmába ajánlották. Hétesztendős korában hívta őt el a Teremtő - miképpen táltosaink javát - és felnőtt korában, amikor remeteségre indul a Szentföldre, Dalmácia partján hajótörést szenved - álomparancsot kap, s szándéka ellen Isten hazánkba küldi el. (Figyelemre méltó az Érdy-kódex tudósítása is, ami szerint Gellértnek a szarvassal is kapcsolata volt: –történék egy napon, hogy Istenről való gondolatjában elszunnyada.
Azonközben a pusztából jőve el, egy nestény szarvas kisded fiával, és fekőnek le Szent Gellérd előtt.
Másfeléi más szarvast űzni kezde egy farkas, és mikoron odafutottak volna, megijede ím ez a nőstény szarvas esvan tőlük, és elfutanék onnan. Kisfiát elhagyó Szent Gellérd előtt, ki annak utána soha tőle el nem válék...
Mindez Szent Gellért bakonybéli remeteségekor történt. A remeteségre ma is emlékeztet egy kút - tudhatjuk meg Bálint Sándortól -,amelyet a környékbéli faluk népe Nagyboldogasszony és Gellért ünnepén búcsújárással szokott megtisztelni... Gellért szentté avatását László királyunk kezdeményezi!)...
Máriává lett Boldogasszonynak ajánlja föl Szent István a lelkét, a koronát, s a korona birtokát: egész népét és országát...
A magot fogadott fényes nőalak a gyermekrajzokon rendszerint dombra, halomra kerül - Isten közelébe, a kiválasztott: a minden-óhajtás egy személybe testesül, Boldogasszony Máriává változik.
Máriává lett Boldogasszonynak ajánlja föl Szent István a lelkét, a koronát, s a korona birtokát: egész népét és országát...
A magot fogadott fényes nőalak a gyermekrajzokon rendszerint dombra, halomra kerül - Isten közelébe, a kiválasztott: a minden-óhajtás egy személybe testesül, Boldogasszony Máriává változik.
Ennek megfelelőjét az alföldi szekrényrajzolatokon is föllelhetjük.
Az egyiken még növénykar emelkedik a halmon álló nőalakból az égre, a másikon már naptenyér tárulkozik fölfelé; s itt a méhben, a rajzolat méhe-kerekében már jelen van a mag, a leendő gyermek, aki világ-virágként születik közénk.
Teljes folyamata áll előttünk a gyermekrajzokban, középkori freskóinkban és szekrényrajzolatainkon annak, hogy –mikor és miféleképpen jelenik meg égi törvény szerint a Fény közöttünk...
A Nap szerepéből következően vallani tud a Teremtőről, de nem maga a Teremtő; a Teremtő legfontosabb küldötte ő.
A Nap szerepéből következően vallani tud a Teremtőről, de nem maga a Teremtő; a Teremtő legfontosabb küldötte ő.
E küldött a virágban valósítja meg a legteljesebben magát.
Virág - Nap - Teremtő egybetartozó analógiás hármasában érzékeli, éli az ember elküldő istenét, a virág az, aki összetetten és mindig aktuálisan közvetíti érzékszerveink, lelkünk, mikromindenségünk számára a fény üzenetét. (A virágban a madár és a szarvas együttesen van jelen, amit azt már föntebb megállapítottuk.)
A virág testesíti meg a legteljesebben lelkünknek azt az óhajtását, ami Boldogasszonyként ősidőktől létezik a világban, ez az óhajtás, a folyamatos boldogasszonyság egyre inkább formát ölt, nőalakká változik; s Isten rendeléséből Máriában személyessé lesz... A Nap földi kedve, a virág –szüli meg a fény anyját; s benne, általa születik a fény emberként a világra, s a viráglét ezáltal számára is –kötelező - ő, a közénkszületett a gyermekrajzok, pásztorfaragások, kazettás mennyezetek napvirága, –világ világa, virágnak virága.
E virág szülte virágról a parasztbiblia ekképpen szól:
–Minden virág kivirágzott. Mikor ment a Szent Család a virágok mutatták bé a népnek, hogy hát kik mentek ott. Mert minden virág, ahogyan elérték, ugye, az a növény kivirágzott. Éjfélkor a Szűz Mária meg kellett, hogy szülje Jézust, akkor egy tábla szőlő így szépen kivirágzott, s megért, s azt adta Szűz Mária Jézuskának.
Máriának az emlékére sok minden virág kinyit: kinyílt a fehér liliom, az es Mária emlékére van kinyílva, kinyit a kéknefelejcs, az es a Mária emlékére van kinyílva.
Mert akkor ment ő szülni. S ahol ő elérte a növényeket, hát ott, az utak szélén mind kinyíltak. S akkor mondta, hogy: Ez a te neved!
S így akkor mindegyiknek nevet adott. Így hát a virágoknak ma es nevük van. Külön-külön nevük.
Így hát a virágok Isten kegyelméből, Mária által személyessé lettek!
Mária és a virág, Jézus és a virág kapcsolata, lényegi azonossága népünk szellemi világában soha nem kérdőjeleződött meg. A virág népünk boldogsága; a virág Mária boldogsága, Istentszülő boldogasszonyság.
S így akkor mindegyiknek nevet adott. Így hát a virágoknak ma es nevük van. Külön-külön nevük.
Így hát a virágok Isten kegyelméből, Mária által személyessé lettek!
Mária és a virág, Jézus és a virág kapcsolata, lényegi azonossága népünk szellemi világában soha nem kérdőjeleződött meg. A virág népünk boldogsága; a virág Mária boldogsága, Istentszülő boldogasszonyság.
Szeretettel,
Gábor Kati
web oldalaim:http://sites.google.com/site/emfkryon/
blog oldalam: http://www.emf-kryon.blogspot.com