Quantcast
Channel: A MAGYAROK TUDÁSA
Viewing all 528 articles
Browse latest View live

Dávid Júlia festőművésznő

$
0
0

Dávid Júlia festőművésznő





Dávid Júlia festő, iparművész, díszlettervező, grafikus. 
Megjelenésében és alkotásaiban egyaránt érezhető, érzékeny művészegyéniség.

A Marosvásárhelyen született alkotó Kolozsváron végezte tanulmányait,  iparművészeti szakon diplomázott.

Szőnyeg- és jelmeztervezőként egyaránt dolgozott, s később olyan jelmezei jellemzik, mint pl. a „Koldusopera”-hoz, vagy „Az Operaház fantomja”-hoz kreáltak.

1989-től törökországi korszaka indult: üvegfestészettel és dekorálással foglalkozott.

1996-ban lett a marosvásárhelyi Innovációs Központ tervezője.

Az út innen Szegedig vezet.

Kívánom, fogadja és tartsa őt szeretettel Szeged!






Első kiállítása 1986-ban volt, majd Budapesten éppúgy fórumot kapott, mint Marosvásárhelyen, Isztambulban, Kovásznán, Kanadában. 

Szegeden is bemutatkozott már 2004 júliusában, s legutóbb 2004. október 10-étől a Somogyi Könyvtár adott méltó otthont műveinek.

2003-ban a MAOE tagjainak sorába jelölték.

Erdélyt élő múzeumként tartja számon.

Erdély népi hagyományait, csak rá jellemző kultúráját, őszinteségét és sokszínűségét tartja a legtöbbre, mely faragásokban, szőttesekben, kerámiákban, hímzésekben, bútorokban, a szűcs- és bőrdíszművészetben egyaránt megjelenik.




Nyárádszeredán



Dávid Júlia bájosan közvetlen alkotó művész. 

Vall arról önéletrajzában, hogy a Kriza János által egybegyűjtött balladák ihletésére festett üvegablakok (a marosvásárhelyi „Cifra Palota” ablakai ezek), mennyire megrendítő – sugalló erővel hatottak rá., fenséget sugároznak.

Példaképül szolgáló tanárai közül Nagy Pál festőművészt, Barabás Évát, Hunyadi Máriát, Hunyadi Lászlót és Csató H. Doinát nevezi meg.

Több stációt tudhat maga mögött Dávid Júlia; 

Munkásságában az erdélyi népművészet, a keleties motívumrendszer elemeit ötvözi a magyar és balkáni kultúrák misztikus eredettörténetével.




Nyárádszeredán


- Kétségkívül kalandos és mozgalmas életútjának melyek voltak azok a fő állomásai, amelyek alkotói pályáját alakították?

- Mivel gyerekként a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumba jártam, az erdélyi néprajzi kincs egész életemben meghatározó marad. 
A képzőművészeti órákat a Kultúrpalotában tartották, ahol minden nap láthattam a nagy mesterek freskóit, ablakfestményeit, a sajátos kalotaszegi, erdélyi ősmagyar motívumokat. 

Ezekből a beépült gyökerekből mindig lehet meríteni, és bevallom, visszavágyom szülővárosomba, hogy a letisztult kompozíciókat újra láthassam. 






Kolozsváron a textil szakon már grafikákat szőttem. 
Itt sokkal felszabadultabban, kötöttségek nélkül lehetett alkotni. 
Üveggel csak később, Törökországban kezdtem foglalkozni. 
A tenger és környezetének harmóniája nyitotta ki színvilágomat a pasztelltől, szürkétől és feketétől a színesekig.






- Festett üveget, tervezett díszletet és számos alkotása a műfaji határokon kívül esik. Milyen eszközökkel dolgozik szívesen?

- Üveg és kiégetett technikákat használok. 
A táblaképek hasonlatosak a XV-XVI. századi ikonokhoz. 
Ezek az alkotások – ellentétben az ablakfestményekkel – nem voltak átvilágítva, tehát a színhatást mindig a ráeső fény határozza meg. 
Az üvegtechnikát lehet funkcionális vagy dekoratív művészetként is értelmezni, én mindkettőt alkalmazom.






- Erdély, Törökország, Magyarország. 
A szoros történelmi kötődés ellenére eltérő világok, különböző kulturális gyökerek. Hogyan találkozik a témában e három terület?

- A témaválasztás mindig sokrétegű. 
Nekem ugyanazt jelenti, mint a régészet, örökké boncolgatom a leleteket. 
Időben visszafelé egyre mélyebbre ások. 
A szecessziótól a reneszánszon át a kora keresztény és az azt megelőző honfoglalás koráig visszakanyarodva olyan gazdag kulturális örökséggel találkoztam, mely szinte megfoghatatlan. 






Egyfajta őserővel találkozom, ami sajnos korunkban szilánkokra kezd szétesni. 
A népmesék, mondák motívumai, a sámánok és táltosok örök ősi hite, a letűnt civilizációk, vándorló népcsoportok színes világa elevenedik fel. 




Táltos


Ősi motívumok üvegfestményeken. 




Székely Életfa  



Dávid Júlia alkotásai elsősorban a népi értékek kincsestárából merítenek.


Magyar vagyok 


Dávid Júlia a népvándorlás korának kultúráját idéző avar, szkíta és ősmagyar motívumkincseket jeleníti meg.






Művein övcsatok, tarsolylemezek díszítései, az említett népek szimbolikája, totemállatai egyaránt nagy hangsúlyt kapnak.






Dávid Júlia több év kísérleti munkájával sajátos technikát és egyedi stílust hozott létre: az alkotásokra jellemző, hogy a művésznő az üveg mindkét oldalára fest, ezért áttetsző, finom felületek váltogatják egymást a karakteresen erős színűekkel.






A meghatározó színek – az arany, a bíbor, a türkiz – és különböző árnyalataik vonzóvá teszik a műveket, erősen emlékeztetve a tűzzománcra. 
Az alkotások által felidézett jelképrendszer az ősi múltat, tudást idézi.






Textil szakon végeztem a képzőművészeti főiskolát majd a rajzosság, a vonal fogott meg és grafikával foglalkoztam. 
Később a tónusok, az árnyalatok érdekeltek, és természeti elemekből hoztam létre kompozíciókat.
Aztán eljutottam Törökországba, ahol rengeteg a nap, tobzódnak a színek, és én ezt az áttetszőséget, a gyönyörű ragyogást szerettem volna ábrázolni. 
Erre az üveg a legalkalmasabb – mesélte Dávid Júlia.




Újgúrok 


A honfoglalás kori történetek, mondák, jelképek, a vándorlások, az őshaza, a sztyeppe, a jurták, a nemezelés, az ötvösművészet és a mondai elemek köszönnek vissza a legtöbb képről aranyban, bordóban, az alkotó szerint ugyanis ezek a nemes színek adják vissza leginkább az ódon hangulatot.




Dávid Júlia témaválasztását azzal indokolta, hogy túl sok idegen hatás ér bennünket, a körülöttünk lévő világ szilánkokra bomlik, ezért a mély tartás, az ősi töltet eltűnik. 
A kezdetek történelme visszaadhatja mindezt.




A Turáni - Hunok története

















































A képre kattintva kinagyíthatod azt!



Dávid Júlia web oldala: 



Dávid Júlia face oldala:



(Forrás: Dávid Júlia/Türk Otağı/Balogh Tibor/Tótváradi Zsolt/Gonda Zsuzsa)








Továbbá:




1. Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

2. Hargita:

3. MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

4. Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

5. A pozsonyi csata:

6. Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

7. Az utolsó Táltos:

8. Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

9. Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

10. A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

11. A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

12. Húsvéti népszokások, hagyományok:

13. CSABA KIRÁLYFI:

14. A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

15. MIENK VAGY ERDÉLY:

16. Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

17. A szólásainkban rejlő tudás:


19. Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok:

20. Székelykapuk:
22. Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik:

23. Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html


25. Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html



29. KATALIN NAP ÉS A NÉPHAGYOMÁNY:
 http://emf-kryon.blogspot.hu/2013_11_24_archive.html

30. November - Szent András hava:




34. A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én:

35. A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete:

 36. A magyar népviselet és a szakrális geometria:

37. A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:

38. Magyar hímzések és motívumok kincsestára:

39. A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:


41. Népi mesterségek listája: 








Közeleg a Tavaszünnep – a tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepe

$
0
0

Közeleg a Tavaszünnep 
– a tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepe



Az ősi pusztai múltra visszatekintő ünnepünk a tavaszi megújulás ünnepe. 
A világ minden táján megünneplik a tavasz csillagászati kezdetét, azonban a keleti lovasnomád gyökerű népeknél a tavaszi megújulás hajnala kiemelkedő ünnepek közé tartozik.

A néphagyomány szerint a téli és nyári napfordulók, illetve az őszi és tavaszi nap-éj egyenlőségek meghatározó energiákat hordoznak, sokszor sorsfordító  erőt tulajdonítanak e napoknak.




A tavasz csillagászati kezdete erre a napra esik, amely a nap állállásától függően általában március 21-ére datálható, idén ez az időpont március 20. napja.
 Ezen a napon a nappal és éjszaka hossza megegyezik. 

Mivel a napéjegyenlőségkor a fény és a sötétség aránya azonos, így egyfajta nyugalmi egyensúly jön létre. 

Őseink teljesen beilleszkedtek az őket körülvevő természet rendjébe, ez mutatott nekik példát, ebből merítettek energiát. 

A tavaszünnep magában hordozza a születést, a megújulást. 
A nap-éj egyenlőség hete fontos üzenettel bír, a megtisztulás és a felszabadulás lehetőségét ígéri. 

A keresztény hagyomány Szent Benedek emléknapját ünnepli, azonban az ősibb népi gyökereink a keleti puszták múltjába vezetnek vissza.



“Rügyfakadás” – Tavaszünnep -Magyarországon, Gyenesdiáson


A legtöbb rokon népünknél kiemelkedő ünnep a Tavaszünnep. 
Kazakisztánban, például 3 napos munkaszünettel ünnepelnek, a keleti népeknél ugyanis ez számít igazán az újév kezdetének. 

A tavasz, a természet újjáéledése, a szerelem, a termékenység ünnepe, szkíta múlttal rendelkező hagyomány. 
A közép-ázsiai népeknél Nauryz-nak (Nevruz, Naurus, Naurusz) hívják, mely a szkíta (óperzsa) gyökerű, Nav – Ruz szóösszetételből származik, jelentése Új – Nap. 

A kazakoknál ilyenkor szintén felelevenednek a régi (iszlám előtti) sámánista, Tengrista hagyományok. 
A természet tisztelete áll a középpontban, (lovas) sportjátékokat szerveznek, fákat és növényeket ültetnek, a parkokat megtisztítják.

 Nauryz ünnepén szertartásos ételfogás a “nauryz közse”, melynek 7 összetevőből kell állnia, ezek szimbolizálják a egészséget, boldogságot, sikert, bölcsességet, növekedést, gazdagságot és az Ég védelmét.



A kazakisztáni Nauryz, a Tavaszünnep



Magyarország, IX. Tavaszünnep – Hagyományos íjászverseny Körmenden


Az ünnep legfontosabb üzenete az ember harmóniája a természettel, a régi hagyományok örökségének fenntartása. 

A tavaszi nap-éj egyenlőség, a tavaszi megújhodás megünneplése Magyarországon is évről – évre népszerűbb a hagyományőrző közösségeknél. 

Szerte az országban szertüzek gyúlnak március 20-21-ét követő “újjászületés” hetében. Ismét visszatérünk őseink természetközpontú felfogásához, ünnepeihez, melyek nem tűntek el az elmúlt időszakban, csak kissé elhalványodtak.

Gyújtsuk hát újra a lángot!



A Régió Hagyományőrző Egyesület tavaszünnepi tűzgyújtása 2012-ben



(Forrás: Kurultáj)






További:

- Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html



- Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html


- Október - a szüreti hónap  -  A szüret és a szüreti mulatságok - hagyományok:

- Eleink hagyománya - A pásztorok művészete - Eszközeik:




- Téli népszokások: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/teli-nepszokasok.html

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-teli-napfordulot-feny-szuleteset.html

- A karácsonyfadíszek jelentése:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/12/a-karacsonyfadiszek-jelentese.html

- Karácsony - a kerecseny ünnep: 

- Szilveszteri és újévi népszokások: 

- A szólásainkban rejlő tudás:

- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- Vízkereszt és farsang - Farsangi népszokások:

Kiskalendárium: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/kiskalendarium.html

- Tavaszünnep – a tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepe:





Gyógyító színek

$
0
0

Gyógyító színek



Hogyan tudnak a színek gyógyítani?

Színterápia - a színek hatása szervezetünkre






A színek különböző hangulatokat váltanak ki belőlünk, emellett gyógyító hatással is rendelkeznek.
Különböző kialakult betegségek esetén segíthetnek a gyorsabb felépülésben.

Egyes színek pozitívan hatnak fáradékonyság, stressz, depresszió, feszültség, étvágytalanság esetén. 

Feltölthetnek minket energiával, és segíthetnek abban, hogy szexuális életünk aktív legyen...






A színek segítségünkre sietnek, hogy a körülöttünk lévő világot pozitívan lássuk és, hogy a lehető leghatékonyabban élhessük életünket.

A színek világa tulajdon képen egy „varázslat”, amely képes felfedezni saját magunkat mentális, érzelmi, spirituális és lelki értelemben.

A színeket nagy javítónak is nevezik. 

Amikor megmagyarázhatatlannak érezzük, hogy valami újra és újra megtörténik, - miért vagyok mindig beteg, miért vagyok valakivel negatív, miért vagyok mindig ingerlékeny – a szín megtudja mondani, ezeknek az okát.

 A színek megismerése után újra egyensúlyba hozhatjuk magunkat.






A színgyógyítás nem egy új dolog, már az ősi Egyiptomban is voltak színgyógyászok.

 Roland Hunt: A színgyógyítás hét kulcsa című könyvében a következőket írta: 
„ Az egyiptomi Heliopolisz ősi templomaiban a szín erejét nemcsak az imádathoz szükséges segédeszközként használták, hanem a gyógyítás eszközeként is. 

Ezeket a templomokat úgy építették, hogy ahogy a nap besütött rajtuk a fénye a prizma által felbontott hét színre osztotta, és a szenvedőket abban a színben fürösztötték, amire szükségük volt ahhoz, hogy egészségük felépüljön.”

Manapság a gyógyszerek bevezetése miatt nem nagyon használják gyógyításra.

Ez nagy kár, mert a szín mind a mai napig képes befolyásolni életünket.
Ha mérgesek vagyunk vöröset látunk, van úgy hogy a szín jelenik meg először, meglátunk valami vöröset és rögtön felforr a vérünk. 






Akár tudatában vagyunk, akár nem a színek energiája befolyásol minket, mint mentálisan a sárga, érzelmileg a kék…

A szín képes a probléma középpontjába hatolni.  

A színeket megihatjuk, megehetjük, meditálhatunk rajta, vizualizálhatjuk, táncolhatunk vele, belélegezhetjük… 

Amikor nem érezzük jól magunkat, több színt is befogadhatunk.

Minden embernek van egy kedvenc színe, még azoknak is, akik azt mondják, hogy nincs kedvenc színük, sok színt szeretnek és nem tudnak választani. 
Pedig nekik is van, csak nincsenek tudatában. 

Amikor nem szeretünk egy bizonyos színt, vagy nem érezzük jól magunkat egy bizonyos ruhadarabban, az éppen ugyanannyit árul el rólunk, mint amikor vonzódunk egyhez.

Vannak olyan emberek is akik egy darab színt sem szeretnek, azok komolyan is mondják. Amikor valaki azt mondja, hogy egyik színt sem szereti, akkor valójában azt mondja, hogy...
ÖNMAGÁT NEM SZERETI! 
Valószínűleg sok rossz történhetett az életükben és megtanulták utálni az életet, magukat és a színeket is.
  
Most pedig nézzük végig a gyógyító színeket, hogy milyen hatással lehetnek testünkre, hogyan alkalmazzuk és hogy milyen ételeikben fordul elő.



Gyógyító színek:


A fehér:






- A fehér szín jelentése:

Tisztaság, teljesség, eredetiség, nyitottság, egyenlőség…

A menyasszonyi ruha fehér színe is a tisztaságot jelképezi.

A fehérben egyensúlyban van a többi szín, ezért is a leghűvösebb szín.

A fehér a lelki megmentő.

Előhozza a reményt és a békességet.

Azonban a túl sok fehér használata nem előnyös. 
Mert ürességérzetet és frusztrációt okozhat. 
Ezért nem szabad kisgyermekek szobáját fehérre festeni.

A Fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe.

Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi.
Az égi istenek állatainak színe, így pl. Zeusz, mint fehér hattyú; a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja.






A fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket.

A hinduizmus Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása.

Kínában a gyász színe. 
A fehér tigris az őszre, az érett életkorra utal, maszkokon pedig a ravaszságot jelzi.

A fehér virág a gyermekáldást jelenti.

Ártatlanság értelemben jelenik meg Athénban, ahol az Areioszpagosz bírái fehér kövekkel szavaztak a vádlott felmentése mellett.

A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója. 

A szentséghez, Istenhez tartozó szín, valamint a feltámadás színe.

A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett.

A béke és a jóakarat kifejezője; erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója.


- A fehér szín gyógyító hatása:

Más színekkel kombinálva a legjótékonyabb. 
Amikor valamelyik szín elhalványul, használjunk hozzá fehéret.

Ha valaki nehezen nyílik meg, szinte meg van fagyva, akkor érdemes fehér színt használni, hogy felfrissülhessen a többi szín, ezáltal jobb hangulatba kerülhet.

- Fehér ételek:

Fokhagyma, vöröshagyma, hal, tofu, rizs, zeller, burgonya, csicsóka, licsi, tojásfehérje, …






A vörös:


A vörös szín elentései: 

növekedés-pusztulás

Kreatív, dinamikus, aktív, adrenalin, akarat erő…

A vörös szín a hatalom jele, de figyelmeztet a veszélyre is. 
A hiperaktív emberek túl sok vörös színű ruhát ne viseljenek, mert agressziót válthat ki belőlük.


A vörös szín gyógyító hatása:

A vörös szín vitalitást sugároz, de a pusztulást is jelképezheti.
A vörös jó méregtelenítő, kitisztítja elménkből, testünkből a negatív szemléletet. 
De képes a vörös szín fellazítani az izmokat, izületeket.

Azok számára akik könnyen megfáznak, nagyon hatásos lehet ez a szín.
Ha valaki viszont stresszben él, esetleg szívbeteg, kerülje el a vörös színt!
A vörös szín képes biztosítani számunkra azt a plusz löketet, amely céljaink elérésére sarkal.

Tipp: Ha félünk kiállni mások elé, beszédet tartani, öltözzünk pirosba! 
Növelni fogja önbizalmunkat!




A vörös az elektromágneses spektrumban az infravörös mellett helyezkedik, ezért a melegséggel kapcsoljuk össze.

Hatása izgató és stimuláló, ezért éttermekben azért használják, hogy élénkítsék a jó hangulatot és növeljék az étvágyat.

A vörös fény hatására gyorsabban ver a szívünk és intenzívebb lesz a vérkeringés.
Ez utóbbi miatt alkalmas a vírusos vagy bakteriális fertőzések gyógyítására is.

A vörös szín ideális a vashiány és a vérszegénység kezelésére, minthogy a vörös vérsejtek elnyelik a vasat, a só pedig a vese és bőr révén távozik a szervezetből. 

Ha vörös fénnyel világítunk meg egy elfertőzött sebet, azzal gyorsítjuk a terület vérellátását és a fehér vérsejtek gyorsabban tudnak hadrendbe állni.

Mivel a vörös szín gyorsítja a vérkeringést, nem ajánlatos az olyan emberek kezelésére, akik magas vérnyomásban szenvednek, szívproblémájuk van, asztmásak vagy epilepsziásak.

A vörös fényt leginkább a nem elég aktív testműködések élénkítésére alkalmazhatjuk: renyhe bélműködés, legyengült izomzat, lassú vérkeringés, vérszegénység, impotencia, fagyás, izomgörcs, lábujjak vérellátási zavara, energia vagy hőhiány, fájdalmas menstruáció, terméketlenség, székrekedés betegségekben.

A vörös mint a legforróbb szín, a vérre gyakorol közvetlen hatást.
Ezért vérkeringési zavarok ellen ajánlható, pl. a lábszár vérellátási problémái esetén. 

Krónikus torlaszokat old fel, a sorvadásos folyamatokat is gyógyítja.
A vörös szín az ekcémára, valamint az összes, nem gyulladásos bőrbetegségre kedvező hatást fejt ki.

Ösztönző hatása van a vörös színnek vérszegénység, krónikus, köhögés, valamint gégefő- megbetegedések esetén is.

A hideg területeket fel lehet vele melegíteni, ezenkívül fokozza a teljesítőképességet is.
Ha ezt a színt túlságosan sokáig alkalmazzák, türelmetlenné, nyugtalanná, agresszívvá teheti a beteget.

Ebben az esetben a komplementer színt - a goethei színkör értelmében a zöldet - kell adagolni.


Vörös ételek:

Vörös húsok, pirospaprika, cékla, málna, eper, ribizli, görögdinnye, retek, paradicsom, piros külsejű alma…




Csakrája: 
gyökércsakra


Kristályai: 
gránát, rubin, jáspis, hematit, vörös korall


Sok vörös az aurában: 
szenvedélyesség, agresszióig terjedő bátorság
Vörös szín mint kedvenc: aktív, dinamikus, életigenlő kedély
Vörös szín elutasítása: passzív, visszahúzódó, introvertált típus


A vörösek csoportjába tartozik a 
Rózsaszín is.

A rózsaszínt viselő nő, nőies, érzéki, kedves, romantikus. 
Lelki szépséget, szeretet, együttérzést jelképez.

Ez egy nőies szín és képes pihentetni a fizikai testet.






A narancssárga:


A narancs szín jelentései: 

aktivitás-lustaság

Erő, melegszívűség, nagylelkűség, izgalom, energia…
A narancssárgát kedveő személy jókedvű, optimista, életvidám és gyengéd.


A narancssárga szín gyógyító hatása:

Képes növelni a fizikai képességet, mert a narancssárga szín hat a mellékvesére. 
A narancs erőt tud adni ahhoz, hogy szembenézzünk bizonyos nehézségekkel. 
A narancsot kedvelő ember szeret csoportban dolgozni.
 A narancs szín túladagolása viszont hideggé teheti az embert. 
A túl sok narancsot hordó személy kisebbségi komplexusban szenvedhet.

Tipp: Ha úgy érzed, hogy nagyon igazságtalanul bántak veled, akkor bújj narancssárga ruhákba!
Segít túltenni magadat a dolgokon.
A narancs képes változásokat eszközölni.

A narancssárga a vörös mellett helyezkedik el a színspektrumon.
Meleg szín, de hiányzik belőle a vörösből áramló hő.

Ehhez a színhez is kapcsolódik a szexualitás és a termékenység, akárcsak a vöröshöz.
A narancssárga az öröm színe, és elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy szabadságra és mozgásra ösztönözzön bennünket.

Általános frissítőként működik, olyan változást idéz elő biokémiai felépítésünkben, amely elűzi a depressziót.




Enyhülést hozhat a komoly reumában szenvedőknek azáltal, hogy segít felszakítani a csontrendszerre lerakódott rétegeket.

Görcsoldó hatású, sikeresen enyhíti az izom feszültségeit és görcseit; és ha a lépet kezeljük vele, fokozza az életerőt.

A narancssárga színt alkalmazhatjuk - műtét előtti és utáni állapotokban, pajzsmirigy- és egyéb hormonzavarokban, izommerevedési zavarokban, bőrbetegségekben, kozmetikában, emésztési zavarokban.

A narancsnak, mint meleg és aktív színnek, általában ösztönző hatása van. 
Depresszió, pesszimizmus és ernyedtség esetén a legfontosabb szín. 
Narancsszínnel kiválóan gyógyítható az étvágytalanság és a kóros fogyás, de jól hat bizonyos emésztési zavarok, pl. székrekedés esetén is.

A mirigyrendszert is mozgósítja ez a szín, egyértelműen hat a lépre, ezáltal kedvezően befolyásolja a vértestecskék lebontását és a nyirokkeringést.

A krónikus és heveny légcsőhurut is nagyon kedvezően reagál a narancsszín-besugárzásra.
Az immunrendszert egészében erősíti, ezzel együtt mozgósítja a test összes öngyógyító erejét.


Narancssárga ételek:
Narancs, sárgarépa, sárgabarack…



  
Csakrája: 
lép- vagy hascsakra (köldökcsakra)

Kristályai: 
karneol

Sok narancsszín az aurában: 
becsvágy, nyíltság, ötletgazdagság

A narancsszín szeretete: 
aktív, vidám, kissé felszínes

A narancsszín elutasítása: 
depresszióra hajló, lehangolt








A barna:


A barna szín jelentései: 
születés-elmúlás

Szilárdság, megbízhatóság, önuralom…
A barnát kedvelő személy szereti a biztonságot és gyakran merengő.

A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése.
Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője is.

Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.

A középkorban az alábbi jelentések tartoznak hozzá: hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe.






A barna szín gyógyító hatása:
A barna nem hagyja, hogy megbetegedjen, mert az a gyengeség jele.

Azonban a túl sok barna rossz hatással is lehet életünkre. 
Gyakran küzdelemként élik meg az életet. 
Emiatt visszahúzódóvá is válhat az ember.

Tipp: Ha rosszul érezzük magunkat, mennyünk kertészkedni! 
Hihetetlen gyógyító ereje van a kertészkedésnek, főleg ha még ültetünk is valamit!

Barna ételek:
Dió, gomba, barna rizs, mazsola, gabonafélék, datolya, füge






  
A citromsárga:


A citromsárga szín jelentései: 
bölcsesség-ostobaság

Öröm, eredetiség, türelem, őszinteség…

A sárga tudós szín és precíz.

Valamint a pletykálkodó színét is jelenti.

Akinek ez a kedvenc színe, az nagy szónok és vezető típus.


A sárga szín gyógyító hatása:

A citromsárga szín segíti az emésztést, mert pozitív hatással van a hasi idegközpontra.

Képes fokozni a szellemi aktivitást.

A túl sok sárga szín viszont összeomláshoz is vezethet. 
Fáradságot és letargiát okozhat.

Viszont a fogyókúrában segítségünkre lehet, mert egyensúlyban tartja a testsúlyt. 
Képes enyhíteni a klimax és a menstruációs tüneteket.

A nap színe és napjellegű természete révén meleget és lelkesedést sugároz.
A sárga élénkíti az idegrendszert.

Áramlása egyszerre stimuláló és inspiráló, ezáltal jó hatással van a bőrproblémákra, valamint a reumára és az izületi gyulladásra.

Használható a csontritkulásban vagy kalcium-elégtelenségben szenvedők gyógyítására, mivel megkönnyíti a test kalcium-feldolgozását.






Mivel serkenti az agyi és mentális funkciókat, hatásos a gyomor - máj, epehólyag, hasnyálmirigy, lép betegségek kezelésében.

Ilyenek az emésztési zavarok, puffadás, rekeszizomsérv, hányinger, gyomornyálkahártya gyulladása, cukorbaj, klimaxos folyás, idült reuma, izületi gyulladások, étvágytalanság, idegrendszeri betegségek (fóbiák).

A sárga meleg szín, említettük, hogy a legközelebb áll a fényhez és a naphoz. Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti.

A sárga szín erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása rosszullétet, sőt hányingert is okozhat.

A méregtelenítő szervek: a máj, a vesék és a hugyhólyag működését ösztönzi és erősíti.
Bizonyos krónikus zavarok a sárga szín hatására hevennyé, s így könnyeben kezelhetővé válnak.

Solar plexusunk, a vegetatív működés székhelye közvetlen összeköttetésben áll ezzel a színnel, igy rajta keresztül megszüntethetők az úgynevezett vegetatív zavarok.

Ha szellemi tevékenységet végzünk, sárga szín alkalmazása mellett jobban tudunk összpontosítani.

A sárga felvidítja a melankólikusokat, ösztönzi a méregtelenítő rendszert, normalizálja az alacsony vérnyomást és a rezignáltság időzakait tevékennyé változtatja.


Citromsárga ételek:
Citrom, banán, ananász, paprika, tök, kukorica…




Az arany alkalmas a depresszió kezelésére. 

Bármilyen emésztési rendellenesség esetén használható. 
Étele mangó.

Csakrája: 
solar plexus

Kristályai: 
citrin, borostyán, sárga topáz

Sok sárga az aurában: 
erősen fejlett intellektusra és becsvágyra utal

A sárga szín szeretete: 
derűs, nyílt, intelligens, öntudatos jellem

A sárga szín elutasítása: 
lehangolt, pesszimista, búskomorságra hajló








A zöld:


A zöld szín jelentései: 

egyensúly-egyensúlytalanság
Stabilitás, tapintat, nagylelkűség, képzelőerő…
A zöld szín egyensúlyt és harmóniát sugároz.


A zöld szín gyógyító hatása:

Nyugtató hatással bír ez a szín.
 Nagyon hatásos lehet klausztrofóbia esetén. 
A zöld minden színnel összhangban van, ezért ha más színből kicsit túl vagyunk adagolva, csak használjunk zöldet és egyensúlyba kerülünk.

A sok zöld szín tompultságot okozhat.

Ha zöld színt elutasítjuk, akkor boldogtalanok lehetünk…

A zöld szín a spektrum közepén található, és – talán ebből fakadóan is - a harmónia, az egyensúlyi állapot hozható kapcsolatba vele. 






A természetben ez az élet színe, ezért teltségérzetet ad, megnyugtatja a vért, és élénkíti az idegeket. 

Szemet nyugtató hatása onnan eredeztető, hogy a szem szinte pontosan a retinára fókuszálja a zöld fényt. 

Az egyensúly színeként nyugalmi állapotba segíti mind a tudatot, mind az érzelmeket, és jótékony hatású egyes szívproblémákra is. 

A zöld szín a szív, tüdő betegségeiben egyaránt kedvező. 
Serkenti a nyirokmirigyeket (csecsemőmirigyre is hatásos), fokozza az izom- és szövetgyarapodást, viszont akadályozza a túlburjánzó sejtnövekedést, ezért daganatos betegségekben különösen kedvező. 

Elősegíti a vér- és keringési rendszer működését. 

Fertőtlenítő hatása is van (műtőben is ezt a színt használják). 

Kimerültség ellen is jó hatású.

A zöld a természet, növekedés és az általános regenerálódás színe.
Ennélfogva a zöld szín gyógyhatása elsősorban harmóniateremtő és roboráló erejében rejlik. 
Szemünk a természeti zöld színek ezernyi árnyalatát érzékeli; mindenki átélte már egy erdei séta jótékony hatását.






Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, néha teljesen meg is szünteti őket. 
Az elégedetlenség érzését is jó irányba tereli. 
Ízületi és visszérgyulladások zöld szín hatására fájdalommentessé válnak, szamárköhögés és hörghurut mérséklődik. 

Zöld fénysugárzással a szembetegségek - még a cukorbaj által előidézettek is - jellegzetesen gyorsan és hatékonyan gyógyíthatók. 

Zöldszín-kezeléssel még a rák is pozitív irányba fejlődhet - természetesen a színterápia ebben az esetben csak kiegészítője lehet a többi gyógymódnak. 

Összefoglalva 
elmondhatjuk, hogy a zöld szín mindenhová odaillik, ahol a harmóniát és a szervezet megbomlott egyensúlyi állapotát kell helyreállítani: különösen a szélsőséges állapotokban van nagy szükség a zöld szín lágy, kiegyenlítő hatására.

Természetesen ez a szín csodálatosan használható megelőzésre is, minden rejtett zavar esetén, még akkor is, ha a zavar nem nyilvánul meg konkrét betegség formájában.


Zöld ételek:
Pisztácia, avokadó, kivi, alma, borsó, zöldpaprika…





  
Csakrája: 
szívcsakra

Kristályai: 
smaragd, kuncit, jáde

Sok zöld az aurában: 
elégedettség, kiegyensúlyozottság, belső harmónia, egészség

Zöld szín mint kedvenc: 
harmóniára való törekvés, az öngyógyító erők ébredése

Zöld szín elutasítása: 
elégedetlenség, bizonytalanság






A kék:


A kék szín jelentései: 

tudás-tudatlanság
Bölcsesség, türelem, igazság, csendesség, gyógyító…


A kék szín gyógyító hatása:

A kék lelki nyugtatószer, mert képes behatolni a lélekbe.
A kék szín segít leküzdeni a kisebbrendűség érzését.
A kék szín kedvelői képesek úgy manipulálni embertársaikat, hogy az észre sem lehet venni. 
Zárkózott is lehet.

A pajzsmirigyre, torokra és a tüdőre van nagy hatással. 
Kiválóan alkalmazható gyermekbetegségek, fülfertőzés, fogzás esetén is.

A kék a spektrum hideg végénél található.
A természetben birodalmában ez a szín a végtelen ég színe.






Az ég azért kék, mert a nap fénye a kékkel megegyező hullámhosszú légköri részecskéket szétszórja, és ezáltal kék fény tükröződik minden irányba. 
Érzelmileg a kéket a szomorúsággal és a depresszióval hozzák kapcsolatba („I feel blue”).
 Mindazonáltal a kék a béke és nyugalom érzetét kelti, ezért nagyon jól illik meditációs terembe, vagy olyan helyiségbe, ahol relaxálnak.
A vörössel ellentétben a kék a tágasság színe, használatával a kis terek nagyobbnak tűnnek.
E tulajdonsága miatt jótékony hatással van az asztmára.
További betegségek, amelyre gyógyhatással van: gyerekbetegségek, fogzás, zúzodások, hangproblémák, torok- és gégegyulladások, idegfájdalmak, álmatlanság,fejfájás, magas vérnyomás, stress, légcső- és hólyaghurut, isiász, betegségekben.

Ez a hűvös szín nyugtatólag hat mindenfajta izgalmi állapotban.
Ha idegesek vagyunk és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást.
A kékre a hipofízis (agyalapi mirigy), és minden belső elválasztású mirigy nagyon kedvezően reagál.
A gennyes állapotokon is segít a kékkel történő kezelés: a genny felszívódik, s a szövetek normális hőmérséklete is gyorsan helyreáll.
A civilizációs ártalmak közül a magas vérnyomást gyógyíthatjuk, sőt normalizálhatjuk kék besugárzással.






Stressz állapotban jelentkező izomgörccsel mindenki találkozott már.
A kék szín görcsoldóhatása itt lelki megnyugvással párosul.
A kék színt mindezek mellett eredményesen alkalmazzák még a klimaxos zavarok kezelésében is.
A pajzsmirigy-túltengés, a strúma vagy golyva növekedése is megfékezhető ezzel a színnel, sőt következetes kezeléssel e folyamatok visszájukra is fordíthatók.
A kellemetlen, fájdalmas torokgyulladás nagyon gyorsan reagál a kék kezelésre. Ez a hűvös, steril szín még az aranyeres panaszokra is hat.
A túlsúlyos betegek étvágyát csökkenti, s így hatékonyan támogatja a fogyókúrát.

Kék ételek:
Áfonya, szilva…






Csakrája: 
gégefő-csakra

Kristályai: 
akvamarin, lapislazuli, zafír

Sok kék az aurában: 
érzékenységre, nagy kapcsolatteremtési képességre ésjó tanulási képességre utal
Ha szereti a kéket: kiegyensúlyozott, kedves társas lény
Ha elutasítja a kéket: belső nyugtalanság






Az indigókék:

engedelmes, odaadó, tisztítás, rendületlenség…
Hazudozó, másoktól függő, fanatikus, öntörvényű…

Az indigó szín képviseli a csontvázat, a gerincet, az agy alsó részét, és a homloküreget.
Ez a mélykék, intuitív szín különösen az érzékszervekre, azokon belül is a fülre és az orra van nagy hatással.

Ez a szín az asztmát és a gennyes hörghurutot enyhíti, mivel a sötétkék a mélybe vezet és ezáltal tágítja a hörgőcskéket.

Elvileg az indigó ugyanúgy hat, mint a kék, csak éppen, mert még sötétebb, még mélyebbre jut el, és még inkább érvényesül görcsoldó hatása.

Az ideges eredetű zavarokra, lelki kimerültségre és hasonló panaszokra nagyon jó az indigó.

Csakrája: 
homlokcsakra (Harmadik Szem)

Kristályai: 
zafír, hegyikristály

Sok indigó az aurában: 
egyéniség, visszahúzódó alkat vagy erre való törekvés

Szereti az indigót:
intuitív, érzékeny, befelé forduló, szellemi-lelki síkon sebezhető

Az indigó elutasítása: 
félelem a saját mély rétegeitől







A lila:

béke, uralkodás, önzetlenség, méltóság, felfedező, szónok, humanitárius…
Könyörtelen, fondorlatos, fellengzős, konfliktus…

A fejtetőt, az agyat, a koronát és az epikranont képviseli. 

Súlyos szín, mert depressziót okozhat, viszont helyreállítja a gyulladt területeket…

A spektrum színei között a lila a legrövideb, ugyanakkor a lilának van a legnagyobb energiája. 

A természetben a lila szín megtalálható az ibolya virágban, aminek az olaját ma is használják italok és édességek ízesítésére, valamint parfümök illatanyagaként. 




A középkorban ebből az olajból készítették az altató orvosságot.

A lila színhez kapcsolódó gyógyító minőségek a fizikai és spirituális megerősödés. 

A lila szín gyulladásgátló, lelkileg megnyugtató, memóriajavító, magas vérnyomás, álmatlanság, gyulladásos folyamatokban segít.







A fekete:


A fekete szín jelentései: 
teljesség-üresség
Tanító, kreatív, pusztító, depresszió…
Nincsenek jó és rossz színek, még a feketének is van jótékony hatása.

A fekete szín gyógyító hatása:
A fekete szívében fény van, ez a fekete szín pozitív használata
Ha valaki túl sok feketét hord, hiányozhat valami az életéből, depressziós is lehet.
A fekete mindig bátorít, hogy azt alkalmazzuk, amit tudunk, és ne azt, amit látunk. 
Képes a káoszból rendet teremteni.

Fekete ételek:
Fekete oliva, bors, kaviár, feketeribizli, szeder…








(Forrás: gyógyszínek/antalvali)










Továbbá:



2.Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


4.Gyógyító növényeink 4. rész:

5.Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


7.Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

8.Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

9.Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkbenhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html



12.Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


14.Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




18.SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


20.A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

21.Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

22.A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

23.Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

24.A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

 25.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


27.Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


28.A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

29.Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

30.Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


42. A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:




Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:




blog oldalam: 



Gyógyító kristályok

$
0
0

Gyógyító kristályok 




 Rózsakvarc



Az emberiség mindig hatalmas szerepet tulajdonít a köveknek, kristályoknak. 
Sokszor a legfontosabb szempontnak a kövek értékét tartjuk, és ékszerként hordjuk őket, hol pedig szerencsét hozónak tekintjük és a sikereink biztosítása érdekében viseljük. 
Olyan is van azonban, hogy gyógyítani szeretnénk velük magunkat, és ezzel a céllal vásároljuk, viseljük őket. 
Lássuk, hogy milyen problémára melyik kristály lehet a segítségünkre!



- Allergiára:



Jáspis 


Az allergia számtalan okból kialakulhat szervezetünkben. 
Ha az allergia a stressz, a feszültség következménye, akkor arra jó hatású lehet az akvamarin, mivel érzelmileg, lelkileg sokat segít a kiegyensúlyozottság megőrzésében.

A bőr- és a nyálkahártya irritációja miatt kialakuló allergiák esetében a borostyán a javasolt, míg a szervezetben felhalmozódott méreganyagok okozta allergia esetén az achát kristály lehet a leghatásosabb.

A homokbarna - sávos jáspis pedig univerzális kristálynak számít, mivel az allergiák összes típusa esetén segítheti testünket és lelkünket egyaránt.



- Alvászavarokra:



Achát


Alvászavarokat kiválthat a rendszertelen életvitel, a szervezetünkben kialakuló gyulladások, a túlhajszoltság és a stressz is. 
Az achát nagy segítségünk lehet, ha ilyen problémákkal küzdünk, mivel segít ellazulni és nyugodtabb, békésebb álmot biztosíthat. 
Tegyük a párnánk alá és néhány napon belül már tapasztalhatjuk a hatást.

Az ametiszt segít, hogy álmunkban ténylegesen helyre tehessük a napi eseményeket, és könnyebben dolgozzuk fel a felgyülemlett problémákat.

Az aventurin segít elaludni, a krizopráz pedig távol tartja a rémálmokat, amelyek lehetetlenné teszik a nyugtató alvást.



- Bélpanaszokra:



Ametiszt

  
A bélrendszer betegségei nem csak egészségünket, de közérzetünket és hosszú távon önbizalmunkat is tönkretehetik. 
Felfúvódás és hasmenés esetén tegyünk egy próbát az acháttal.

Az ametiszt szintén hatásos lehet felfúvódás, hasi görcsök esetén, valamint pozitív hatással rendelkezik a viszkető végbélnyílás kezelésében is.

Gyulladásokra, émelygésre leginkább a borostyán javasolt, amelyet a legjobb a zsebünkben hordani, hogy minél hosszabb ideig legyen közel a problémás testrészhez. 

Vérzés esetén a hematit kővel érdemes próbálkoznunk.



- Bőrproblémákra:



Ametiszt



A bőr elváltozásai, betegségei mögött számtalan ok állhat. 
Ez lehetnek belső probléma, mint például a szervezeten belüli gyulladás, de bőrünk a környezeti hatásokra, a szennyezett levegőre vagy akár a túl erőteljesen végzett tisztításra is reagálhat betegségek, bőrelváltozások formájában.

A legfontosabb módszer ilyenkor mindig a szervezet megtisztítása, amelyben nagy segítség lehet az ametiszt

Fontos, hogy a tisztítás jegyében a követ se fogjuk meg piszkos, vagy vegyszeres, sőt szappanos kézzel sem, mivel így akadályozhatjuk a pozitív eredményt.



- Cisztákra:



Óceánjáspis


A ciszták kialakulásának is számtalan oka lehet, melyek jó része fizikai, míg mások lelki eredetűek.

 Az óceánjáspis a kristályok közül a leginkább ajánlott megoldás, mivel segíti a szervezet szöveteinek tápanyaggal való ellátását, amely csökkenti a ciszták növekedésének lehetőségét.

Az óceánjáspis egyben segít a méregtelenítésben is, így a szervezetben felgyűlt méreganyagok gyorsabban és hatékonyabban ürülnek ki, ezáltal a szervezet megtisztul és megkönnyebbül, sőt rövid időn belül a ciszták (legalábbis egyes típusaik) is zsugorodásnak indulhatnak.



- Csonttörésre:



 Obszidián


Régen bevett gyakorlat volt, hogy a törött csontokat rögzítő sínbe, pólyába apait vagy kalcit kristályokat is tettek, hogy ezek is segítség a csontok mielőbbi összeforrását. 

Az obszidián szintén rendelkezik összeforrást segítő hatással, emellett pedig képes csökkenteni a törés okozta fájdalmat is, amely szintén nagy segítség lehet a gyógyulással járó nehézségek leküzdésében.

Ma már nehezen megvalósítható, hogy a gipszbe beletegyék a kristályokat, de ha teszünk egy próbát velük, akkor érdemes figyelni arra, hogy a lehető legközelebb legyenek a töréshez, és legalábbis napi rendszerességgel érintkezzenek a testünkkel.



- Cukorbetegségre:



Kalcedon 


A cukorbetegség ma már népbetegségnek számít, és különösen a felnőtt korban diagnosztizált, II. típusú cukorbetegek száma nő radikálisan. 

A II. típusba, annak is a korai stádiumába tartozók számára leginkább a kalcedonkristály alkalmazása lehet eredményes, mivel a kő serkenti az inzulintermelődést, és tisztítja a szervezet sejtjeit.

A citrin szintén eredményezheti az inzulintermelés aktívabbá válását, emellett a betegségérzet miatti lelki problémák leküzdésében is hatékony lehet. 

Az óceánjáspis mindkét típus esetén alkalmazható.



- Depresszióra:



Citrin 


A depresszió hátterében számtalan ok húzódhat meg, ilyen például a folyamatos stresszhelyzet, az életkörülmények változása, vagy akár az egészségtelen táplálkozás, életmód. 

Az amazonités az arany topáz sokat segíthetnek kiegészítő terápiaként az önbizalom erősítésében, illetve segítenek a gyógyulni akarás erősítésében is.

A citrin kristály alkalmazása akkor javasolt, ha folyamatos stresszhelyzetben élünk, amelyből nem tudunk kilépni, mivel a körülményeken nem tudunk változtatni, vagyis nincs más lehetőségünk, mint elfogadni a nehézségeket és együtt élni azokkal. 
Traumák, tragédiák átvészelését is megkönnyítheti.



- Elsavasodásra:



Türkiz


Számtalan betegségünk oka nem más, mint szervezetünk elsavasodása. 
Ez ellen megfelelő táplálkozással és helyes életmóddal küzdhetünk első sorban, a gyógyulási folyamat gyorsítását pedig kristályokkal támogathatjuk. 

Ilyen például a türkiz, amely nem csak az elsavasodás elleni harcot támogatja, de egyben harmóniát teremt testünkben és lelkünkben egyaránt.

Viselésével hosszú távon javul a stressztűrő képességünk, higgadtabbak és magabiztosabbak lehetünk.
 Nem utolsó sorban segíti a szervezet méregtelenítését is, ezért tisztító kúrák mellé is kifejezetten ajánlott.



- Alkalmazási módok:




Borostyán


A kristályok hatásfokának növeléséhez szükség van arra, hogy minél hosszabb időre minél közelebb legyünk a kövekhez. 
Ez jelentheti azt, hogy minden nap rendszeresen a kezünkbe fogjuk őket például tévézés közben, vagy akár az ágyunkba is tehetjük.

Ékszerként viselve érdemes szem előtt tartani, hogy lehetőleg ahhoz a testrészhez közel viseljük őket, ahol a hatást el szeretnénk érni. 
Akár a zsebünkben is tarthatjuk, mivel így nap közben sokszor lesz alkalmunk hozzáérni ezekhez, és a testünk közelsége miatt egyébként is ki tudják fejteni hatásukat.





(Forrás: http://www.bien.hu/Fischer Anna)




Folytatódik!









Továbbá:





2.Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


4.Gyógyító növényeink 4. rész:

5.Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


7.Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

8.Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

9.Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkbenhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html



12.Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


14.Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




18.SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


20.A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

21.Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

22.A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

23.Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

24.A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

 25.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


27.Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


28.A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

29.Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

30.Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


42. A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:





Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:




blog oldalam: 





A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL

$
0
0

A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL



A bársonyvirág gyönyörű napsárga vagy narancssárga színével kitűnő színfolt kertünkben, sőt elűzi a kártevőket is.




  

Szegény bársonyvirág (Tagetes) egyik oldalról kapott egy gyönyörű szép nevet, míg másik oldalról megkapta a büdöske nevet. 
Hát hogy lehet egy bársonyvirágot büdösnek nevezni. 
Tény hogy maga a virág egy jellegzetes illatot bocsájt, ki magából ám ez az illat távolt tartja a szúnyogokat és kártevőket kertünkből. 
Így a biokertben is nagy hasznát vesszük ennek a kis sárga szépségnek.






A nagy bársonyvirág magassága elérheti az 1 méter is, ez a tagetes erecta, amelynek virágai 10 cm átmérőjűek, legtöbbször citromsárga színben tündökölnek. 
Legtöbbször egynyári virágágyások hátsó részére vagy fal mellé ültessük.

Az alacsony bársonyvirág mindössze 50 cm magas ez a tagetes patula és a citromsárgán át a sötét narancsszínig is előfordul a kertekben. 
Virágai mindössze 3 cm átmérővel bírnak ám épp ezért nagyon jó szegélynövény és balkon ládában is szépen fejlődik.






A bársonyvirág szinte bármilyen talajban és virágtartóban szépen fejlődik nagyon igénytelen kerti dísznövény. 
Ám ne tévesszen meg minket az igénytelensége, mert csoportosan ültetve az egyik legszebb színfolt lesz kertünkben, vagy erkélyünkön.






Ha vidéki stílusú kertre vágyunk ne hagyjuk ki ezt a szépséget, ültessünk mellé rézvirágot, napraforgót, és más színes egynyári növényt. 
Színe miatt valódi nyári vidám hangulatot ad kertünknek, szinte bármilyen színnel csoportosíthatjuk.

Szaporítása is egyszerű magról a legkönnyebb a magokat ősszel saját magunk gyűjthetjük be a tövekről így minden évben ingyen van az utánpótlás. 
Ha még nincs a kertünkben bársonyvirág, tavasszal vásároljunk néhány palántát és ezeket ültessük ki a kertbe.


 Ehető virág

Csak a „Lemon Gem" (citrom zamatú) 




és a „Tangerine Gem" (mandarin zamatú) altípusok fogyaszthatóak.




Amint a nevük is sugallja, citrusos aromájuk van, még ha jellegzetes szaguk nem is mindig érződik.

Tépje le a szirmokat és törje le majd távolítsa el a jobb oldalon elhelyezkedő keserű részt.


Ha folyamatos virágzást szeretnénk elérni az elnyílt virágokat rendszeresen távolítsuk le a tőről, de ne felejtsük el a magokat begyűjteni. 
A növény szinte tavasztól késő őszig folyamatosan nyílik.


Tavasztól őszig hetente egyszer adjunk neki virágzó tápoldatot. 
Ha túl sok a bársonyvirág kertünkbe és már nincs, szükségünk magokra ajánljuk fel őket a szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek. 






Az egyik klasszikus a bársonyvirág, azaz a büdöske, mely elriasztja a drótférgeket, gyéríti a fonálférgeket, hatásos lótücsök és meztelen csiga ellen, és vonzza a hasznos vadméheket és fürkészdarazsakat.


A bársonyvirág elűzi a fonalférgeket, és más kártevőket így érdemes a zöldség ágyás közé egy sor büdöskét is ültetni.

Jó kertészkedést kívánunk!




(Forrás: Virágcenter.hu)








Továbbá:





- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények és rovarok társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkbenhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

 A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






Szeretettel,

Gábor Kati
   
Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:


blog oldalam: 


Biokertészek csodaszere a házi fahamu

$
0
0


Biokertészek csodaszere a házi fahamu



Ne sajnáljuk a biokertészeket, mert nélkülözik a gyorsan ölő vegyi fegyvereket, s növényeiket nem felturbózott készétellel, azaz műtrágyával traktálják.






Azért ők nincsenek híján a természetes segítségnek.

Egyik univerzális csodaszerük az egyszerű, hétköznapi fahamu. 

Aki nem fűt fával akár készíthet is magának, például a metszéskor levágott faágak elégetésével. 
A lényeg, hogy a fahamuba ne kerüljön szénből, műanyagból származó egyéb vegyi égéstermék.

Elsősorban 
természetes trágyaként 
használjuk – káliumot, foszfort, magnéziumot, mikroelemeket, valamint elegendő kalcium karbonátot, vagyis meszet tartalmaz. 

S itt a mésztartalomnál torpanjunk is meg és véssük az agyunkba: 
soha ne kerüljönhamu 
a hortenzia és az azálea közelébe – a rózsáink viszont hálásak lesznek érte, akár 2 centi vastag hamuköpönyeget is teríthetünk a tövük körül a talajra.

A sok bosszúságot okozó moha ellen a vegyi nagyágyuk között sincs olyan hatásos, mint a jó kis házi fahamu. 
A moha amúgy szimpatikus növény – az erdőben, de nem a gondozott gyepünkben, amiből hiába gereblyézzük ki minden tavasszal, újra és újra bebútorozza.
 Ez mindenesetre jelzi, savanyú és levegőtlen a pázsitunk talaja, a moha ugyanis csak az ilyen környezetben virul, s mert a fahamu lúgosítja a talajt, a kényes aprócska növény elsatnyul és könnyedén kigereblyézhető a fű közül.






Fontos szabály: 

ne használjuk a nitrogéntartalmú trágyákkal együtt, s hasonló okok miatt a borsónak és a babnak se hamuval ágyazzunk meg. 

Adjunk viszont bőven a gyökérzöldségeinknek – ha jól beleforgatjuk a talajba, még az áporodott téli pocokszag is gyorsabban távozik.

Ha a palánták kikerülnek a kertbe, útravalóul tegyünk evőkanálnyi hamut az ültető gödörbe. 

Jusson az egynyári virágainknak is, sőt, táplálék kiegészítő vitaminként a tulipánok, a nárciszok köré szórhatunk egy keveset. 






Távoltartó végzésként szolgál a csigákkal, hernyókkal szemben is.



(Forrás: vaol.hu/ Írta: Fincza Zsuzsa)






A fahamu hasznosítása



Egyre többen, az ismert okok miatt, a fával történő tüzelés felé fordulnak. 
A fűtés után, a visszamaradt részének a hasznosításról, a sorok olvasójával, szeretnék pár gondolatot megosztani.

A fűtés során keletkezett fahamunak, számtalan felhasználási módja van. 
A hasznosítása nem új keletű, csupán elfeledkezünk róla.






Amennyiben, múltban visszatekintünk, s abból a kórban keletkezett, írásos emlékekből megtudható, hogy az ókori görög gazdasági írók a fahamuról, növényvédelmi vonatkozású hasznos dolgokat írtak. 

Nagyon feltételezhető, hogy a középkori kolostorban élő szerzetesek, a görög, és a romai gazdasági írok munkáit ismerték, és ennek alapján, használták is a növényik táplálására, és a megvédéséhez. 
A bibliában is olvasható a hamura vonatkozó sorokat.

A falusi háztartásokban, még 1960 évek elején, még a fahamut hasznosították. 
Én is láttam még azt, hogy a házilag készített kendervászon fehérítésére (ahogy abban az időben nevezték, kilúgozására) felhasználták, sőt azt is, hogy menyecskék, a felgyűrt szoknyában, a patak partján a szennyes ruhákat fahamuval mosták. 




Pálnagy Zsigmond festményén is látható a patakban történő mosás


Arról is van tudásom, az öregek elmondásaikból, hogy hajmosásra is alkalmazták. (Mire? Nem térek ki!) 

A legjobb fahamut az akácfa elégetés után nyerték és nagyon keresett volt.




Ez a kép, Erdélyben készült


Érdekességképen leírom, hogy a faházak, kerítések elszürkülésének meggátolása, az Alpok környékén, hagyományosan, szintén hamulúggal történt. 

A fát néhány éves időközönként forró lúggal lemosták vagy lekefélték, így a több évszázados faházak is megtartották kellemes, antik színárnyalatukat. 

Ehhez a hamut és a vizet 1:3 arányban egy órán át főzték, majd egy kendőn átszűrték. 

Egy másik recept szerint 30 dkg hamut egy zsákban, 10 liter vízbe lógatva, néhány órán keresztül állni hagytak. 

Citromhéj hozzáadása sárgás, kérgek, hagymahéj barnás árnyalatot eredményeztek. (Érdemes lenne ezt a megoldást kipróbálni!)

Amikor még nem terjedt a műtrágya használata, akkor nem egy mezőgazdasági szakirodalom, a fahamu, mint műtrágyakénti felhasználásáról is.

E kis kitérő után térjünk vissza a növényvédelmi témákhoz.

A fahamut, a házi kertekben régen, és jelenleg biokertészek is hasznosítják a károsító szervezetek távol tartásához, és a növény táplálására, vagy a talaj tápanyag részbeni pótlására, vagy talajjavításra. 

A fahamuban, a kálium 10 % -ban, a foszfor, 1 – 2 % -ban fordul elő, s mind ezen túl, egyéb elemeket is megtalálható, amelyeket a növény újból tud hasznosítani.

A fahamu lúgos, magas kalcium (8,0 - 43,8 %) tartalma végett. 
A biokertészek, és azok, akik nem kedvelik a csigaölő vegyszereket, a meztelen csigától védendő ágyasok szegélyét ezzel  szórják meg.






A fahamu, rovarriasztó hatással is bír. 

A burgonyában rendkívül hatásos, a burgonyabogár távol tartáshoz. 
Amennyiben az említett növény lombozatát megszórjuk, akkor a burgonyabogár nem fog megtelepedni és fogyasztani. 

Ez addig fejti ki a hatását, míg eső nem esik rá. 
Amennyiben, a kiszórt fahamut, nedvesség éri, a riasztó hatását elveszti. 
Tehát újból meg kell ismételni ezt a műveletet.

A burgonya levélzete, a fahamuból, a káliumot, és a foszfort is, fel tudja venni, és beépíti a zöld részéiben. 

Az ilyen kezelésben részesült burgonya haragos zöldben tündököl, és gumója is szebb és egészségesebb, valamint jobban főzhető, nem is beszélve arról, hogy a burgonyabogár messze elkerüli.

Nagyon javaslom, ennek a kipróbálását, amennyiben tiszta fahamuja képződik, és nem kedveli a növényvédő szeres burgonyát.

A fahamuval trágyázott talajba, a káliumigényes zöldségkultúrákat, így a gyökérzöldségeket bátran veheti. 
De viszont a burgonyát ne rakjon, a fahamuval kezelt talajba, legalább két évig. (A burgonya savanyú talajt kedveli!)

A fahamu, a savanyú kert talaja, talajjavításra is felhasználható! 

Egy négyzetméterre 10 dekányit ajánlatos kiszórni, és ezt kövesse, talajba egyenletes bemunkálása. 

A fahamut ne használjuk együtt nitrogéntartalmú műtrágyákkal! 

Legyen figyelemmel arra is, hogy a fahamus talajba savanyú talaj kedvelő dísznövény se kerüljön, mert sínyleni fog.

A fahamu használatát, olyan gyepnél alkalmazza, ahol a talaj savanyú kémhatása miatt gondot okoz az erős mohásodás
Gyepben történő használata esetén, a nitrogén műtrágyát egy hónap elteleltével szórjunk ki a területre.






A komposzthoz a többi alapanyaghoz viszonyítva legfeljebb 3%-os arányban adjunk fahamut. 
Nagyobb arányban használhatunk fahamut a komposztáláshoz, ha sok tűlevelet halmoztunk a komposztra.

Az összegyűjtött fahamut száraz helyen, jól zárható műanyag zsákokban ajánlatos tárolni, a felhasználásáig. 
Ha nedvesség éri, összeáll, és használhatatlanná válik.

A kertbe, és a burgonyára, csak tiszta fahamu használható, amennyiben szén, vagy lignit hamuval keveredik, azt tilos az említett célokra alkalmazni!




 (Forrás: Kardos Rezső  szaktanácsadó)







Továbbá:




- Gyógyító növényeink 1. rész: 

- Gyógyító növényeink 2. rész: 

- Gyógyító növényeink 3. rész:  

- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 

- Természetes permetlevek kertből, mezőről: 

- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények és rovarok társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben

- Fogyás a természet erejével: 

- A csodás Lenmag: 

- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 

- Lekvárfőzési ABC:  

- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 

- EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁR: 


- Őszi munkálatok a kiskertben: 

- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 

- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 

- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

 A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A csodaszer: NaHCO3 - szódabikarbóna - Szódabikarbónával a rák ellen:

- Hűsítő italok – házilag:


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






Szeretettel,

Gábor Kati
   
Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:


blog oldalam: 




AZ ÉDES ÜRÖM (ARTEMISIA ANNUA) A RÁK ELLEN

$
0
0

AZ ÉDES ÜRÖM (ARTEMISIA ANNUA) A RÁK ELLEN


Egy csodálatos gyógynövény, mely a rákos sejtek 98%-át elpusztítja 16 óra alatt!





Figyelembe véve, hogy a rák az egyik leggyilkosabb betegség a világon, a kutatók folyamatosan próbálnak rá gyógymódokat találni.
A képen lévő gyógynövény a rákos sejtek 98%-át megöli mindössze 16 óra leforgása alatt.

Nehéz ezt elhinni, tudom.

Én sem hittem ezt el addig, amíg a kijelentés mögött álló kutatásokat el nem olvastam.
Nevezetesen, a “Life Science” magazin publikálta először az artemisininről azt, hogy az “édes üröm”- azaz az “Artemisia annua” származék, amit a kínai orvoslás már régóta használ- a tüdőrák sejtek nem kevesebb, mint 98%-át megöli mintegy 16 óra alatt.

A gyógynövény önmagában a tüdőrák sejtek számát akár 28%-al csökkenti, de vassal együtt használva az “Artemisia annua”teljesen “törli” a rákot szervezetünkből és ahogy kísérlet mutatta, ez a növény e mellett az egészséges tüdősejtekre nem volt hatással.




Az artemisinint a múltban erős malária elleni orvosságként használták, de mára már bizonyított tény, hogy ez a gyógymód hatékony a rák elleni küzdelemben is.
Amikor a tudósok a növényhez vasat adtak a tanulmány folyamán, a vas a rákos tüdősejtekhez kapcsolódott.

Az artemisinin szelektíven támadta a “rossz”, vasat tartalmazó sejteket, és a “jó”, egészséges sejteket érintetlenül hagyta.
Általánosságban elmondható az az eredmények szerint, hogy az artemisinin leállítja az ” E2F1 “transzkripciós faktort és beavatkozik a tüdőrák sejtek életébe.
Ez azt jelenti, hogy az artemisinin a rákos sejtek reprodukálásához kellő transzkripciós módot akadályozza meg- ahogy a University of California laboratóriumában végzett kutatások mutatják.




A kutatás bebizonyította, hogy a rákos sejtek apoptózist, vagy önpusztítást követnek el.
Ezt a növényt otthon magról is lehet termeszteni, kivonatát pedig csepp vagy kapszula formájában árusítják az interneten.




AZ ARTEMISIN DAGANATGÁTLÓ HATÁSA:

Az artemisinin az egynyári üröm (artemisia annua) hatóanyaga.
Több évvel ezelőtt a malária gyógyítására már használták Kínában.  Hatásának alapja, hogy programozott sejthalált indít be minden szokatlanul magas vastartalmú sejtben és a maláriával fertőzött sejt jóval magasabb vastartalmú, mint az egészséges sejtek.
Az artemisininről mára a tudósok bebizonyították, hogy ez a csodálatos növény éppen olyan hatásos a rák elleni küzdelemben is.




Tudományos kutatási eredmények:

Dr. Henry Lai és dr. Narendra P. Singh, a Washington Egyetemen igen bíztató eredményt közölt már 2001 végén a Life Sciencesben.
Az “egynyári üröm” szirmaiból, leveleiből készített artemisinin-kivonat 8 óra alatt szétroncsolta a mellrákos sejtjek 3/4-ét, 16 óra alatt pedig jóformán alig maradt meg valami is belőlük, ha előtte vas tablettával kezelték meg azokat. Ugyanakkor az egészséges sejtekben szinte nem is történt károsodás.
Egy osteosarcoma-ban (csontrák) szenvedő kutyán is kipróbálták ezt a terápiát.
A kezelés után a kutya teljesen rendbejött, és 2 év múltán is életben volt, a rák nem újult ki rajta.

A kutatók abból indultak ki, hogy a maláriával fertőzött és a rákos sejtek közötti hasonlóság abban áll, hogy vastartalmuk megnő, ezért egy maláriánál bevált szer, ami a vastartalmú sejteket roncsolja, a ráknál is sikeres lehet.




Számos más korábbi tanulmány kapcsolta már össze a rákot és a megnövekedett vastartalmat.
Ralph Moss, a “Healing Choices” riportok szerzője rámutat, hogy az általa említett tanulmány szerint a rosszindulatú mellrákos szövetekben háromszor annyi vasat lehetett kimutatni, mint a jóindulatúakból. Ennek oka, hogy minden rákos sejtnek szüksége van többlet vasra, hogy szaporodni tudjon.
Vagyis a rákos sejteknek sokkal magasabb a vas koncentrációja, mint a normál sejteknek.

Több vizsgálat igazolta eddig, hogy az egynyári üröm leveleiből kivont artemisinin, illetve az azzal rokon dihydroartemisinin (artesunate) és artemether képes viszonylag gyorsan és szelektíven a rákos sejtek szétroncsolására, feltéve, ha azok vastartalma magas.

A vizsgálatok során a kutatók a rákos sejtekben külső vas bevitellel maximális koncentrációra növelték a vastartalmat, majd artemisininnel kezelték azokat.
Az eredmények azt mutatják, hogy az artemisinin elpusztítja a rákos sejteket. (US Patent Document 5,578,637, University of Washington, inventors Dr H.Lai and Dr NP Singh, November 26 1996.)




55 féle rákos sejten tesztelték:

Ennek a csodálatos gyógynövénynek hatását 55 féle rákos sejten megvizsgálták.
Megállapítást nyert, hogy a leghatásosabb leukémia, vastagbélrák esetén, hatásos melanoma, mellrák, prosztatarák, agyi daganatok és veserák esetén.
Azt is megállapították, hogy hatása megegyezik az eddig használt kemoterápiák hatásával a rákos sejtek pusztítását illetően, de azok mellékhatása nélkül. (Efferth et al, Anti-Malaria Drug is Also active against cancer, Int’l Journal of Oncology, 18;767-773,2001.)

Dr. Lai professzor szerint két igen veszélyesnek tartott rákfajta, a hasnyálmirigyrák és akut leukémia esetére hatásosabbnak bizonyult az artemisia-kezelés, mert azokra a sokkal gyorsabb sejtosztódás és még jobban megnövekedett vastartalom a jellemző.
Egy újabb kísérlet szerint az ilyen sejtek elpusztításához fele annyi idő kellett csak, összesen 8 óra.
Az egészséges ebben a vizsgálatban is szinte teljesen érintetlenek maradtak.




A leukémiás sejtek is szétesnek tőle:

Dr. Lai egy másik vizsgálatban még lenyűgözőbb eredményeket ért el leukémiás sejteken. Megemlítette, hogy a rákos sejtek nagyon gyorsan néhány órán belül elpusztultak holotransferrin (vas) és dihydroartemisinin (vízben oldódó formában artemisinin) hatására.
(H.Lai and NP Singh, Selective Cancer Cell Cytoxicity from Exposure in Dihydroartemisinin and Holotransferrin, Cancer Letters, 91:41-46, 1995)




Hogyan hat az emlőrákra?

Tény, hogy az artemisin citotoxikussá (sejtölő) válik vas jelenlétében.
A rákos sejtek vasfelvétele jóval nagyobb a normál sejtekhez képest, ha holotransferrinnel (vassal) kezeljük őket.
A mellrák sejtjeinek felszínén 5-15-ször több transzferrin receptor van, mint a normál emlő sejteken.
Egy tanulmányban a mellrákos sejteket és a normál sejteket is befecskendezték artemisininnel.
Az eredmények azt mutatták, hogy artemisinin megölte a sugárzásrezisztens emlő rákos sejteket is.
Ugyanakkor a hatás az egészséges sejtekben minimális volt.
(NP Singh and H Lai, Selective toxicity of dihydroartemisinin and holotransferrin toward human breast cancer cells. Life Sciences, 70:49-56,2001)




Gégerák kezelésekor is hatékonynak bizonyult:

Ebben az esetben a beteg artesunate injekciót és tablettát kapott kilenc hónapon át.
Tumora jelentősen csökkent, mintegy 70 százalékkal mindössze két hónapos kezelés után.
Ez kezelés valójában meghosszabbította életét, és javította az életminőségét.
(Singh and Verma, Case report of a laryngeal squamous cell carcinoma treated with artesunate, Archive of Oncology, Vol 10(4), 279-80, 2002)




Nem volt káros mellékhatása!

A farmakokinetikai vizsgálatokon 250 mg tabletta artemisin és artesunate tablettát használtak.
A tabletták mindkét formáját jól tolerálták, és nem tapasztaltak negatív mellékhatásokat.
(Benakis et al. Pharmacokinetics of artemisinin and artesunate after oral administration in healthy volunteers. American Journal of Tropical Medicine Hyg, Jan;56(1): 17-23, 1997)

Az artemisinint nagytestű emlősöknek, majmoknak is adták 292 mg / ttkg adagban, 1-3 hónapig.
Ekkor nem mutatott semmilyen toxicitást a készítmény.
(Journal of Traditional Chinese Medicine 2(1) : 31-36, 1982)




Az artemisinin adagolása:

A kutatások szerint tehát az artemisin-kezelést vas adásával kell kombinálni.
Néhány napi vas tabletta bevitel után, a lenti készítmények valamelyikét javasolják szedni.
Az étkezésektől elkülönítve szükséges bevenni, mivel minden vastartalmú étel rontja a készítmény hatásfokát.

Három féle artemisin vegyületet létezik: az artemisinin, az artesunate és az artemether.
Az artesunate vízben, az artemeter pedig zsírban oldódik.
A zsírban oldódó vegyület át tud lépni a vér-agy gáton, így az idegrendszer központját is képes elérni és sokkal lassabban ürül ki a szervezetből.
Kutatások szerint a három készítményt felváltva célszerű alkalmazni.




Az adagolás még nem eldöntött:

Napi 100-1200 mg hatóanyagot szoktak legtöbbször alkalmazni.
Az ennél nagyobb adagnál a gyomor felszívóképessége jelentősen csökken.
Kisebb adagok esetén is csökken a felszívódás, de ekkor nem olyan mértékben.
Ezért Dr. Lai szerint a szer alkalmazása alatt 1-1 hetes szünetet javasolt tartani.


Dr. Balaicza Erika
Belgyógyász főorvos


(Források: balaicza.hu/naturahírek)








Továbbá:





- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények és rovarok társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkbenhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

 A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






Szeretettel,

Gábor Kati
   
Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:


blog oldalam: 




A FOKHAGYMA

$
0
0


A FOKHAGYMA 


FOKHAGYMA TERMESZTÉSE KISKERTBEN


Kedvencem a fokhagyma!






A fokhagyma az emberiség egyik legrégebben termesztett kultúrnövénye, amelynek a hosszúkás tojásdad gerezdjeit fogyasztjuk, amik nem mások, mint sarjhagymák. 
A fokhagyma táplálkozási jelentőségét elsősorban fűszerező értéke adja Európában, de Keleten és Délen nyersen is gyakran fogyasztják.

Az utóbbi években egyre jobban fedezzük fel a fokhagyma gyógyító hatását is, hiszen talán az egyik legjobb baktériumölő, sőt emésztésjavító és értágító hatása is van, így mind a fogyókúra során, mint szív és érrendszeri betegségekben a segítségünkre lehet.

Magyarországon a fokhagyma a házi kertekben szinte mindenhol megterem, Makó, Kalocsa, Baja és a Duna-Tisza közén nagyüzemben is termesztik, külföldön híres a magyar fokhagyma.
  

A fokhagyma hőigénye:

A fokhagyma fejlődési szakaszaitól függően változik a hőigénye is, a tenyészidő kezdetén jól tűri a hideget, (őszi és tavaszi ültetés) majd a növekedéshez már magasabb hőmérsékletre van szüksége. 
Az éréshez, az utóérleléshez és a szárításhoz már 25 C fok körüli hőmérséklet szükséges, vagy az ennél melegebb csapadékmentes időszakra.


A fokhagyma öntözése:

A fokhagyma vízellátása közepes, de egyenletes vízellátást igényel. 
Bár gyakran mondják, hogy a fokhagyma, öntözés nélkül is képes megélni, ha bő és nagyméretű termést szeretnénk, öntözzük nyáron a növényt. 
A fokhagyma nem igényel túl sok öntözést, de időjárástól függően három-négy alkalommal érdemes azért locsolni, az utolsó öntözés a felszedés előtt 2-3 héttel történjen.






A fokhagyma ültetése:

Szerves trágyát csak ültetés előtt adjuk a talajhoz, mert ültetés után a trágyázás árthat a növények. 
A fokhagymát tavasszal és ősszel érdemes ültetni, az őszi ültetést október középig érdemes elvégezni, a tavaszi ültetést az időjárástól függően február végén, vagy március elején érdemes elvégezni.

A hagyma külső borítóleveleit távolítsuk el, majd közvetlenül az ültetés előtt bontsuk gerezdjeire a hagymát. 
Az ültetés mélysége nagyban függ az ültetés időpontjától, és a gerezd méretétől, de a leggyakoribb hogy a gerezdeket mindig annyi föld takarja, mint a gerezd magassága. 
A sor és tőtávolság 25-30x8-10 cm.







Fontos ápolási munka lehet az ültetés előtti gyomirtás, és a növekedés során is rendszeresen gyomláljuk, ám vigyázat a fokhagyma sekélyen gyökeresedik, ezért a kapálás során könnyen kiszedhetjük a hagymákat is. 

A felszedést akkor kell megkezdeni, amikor a lombozat barnulni kezd, és legalább egyharmad része már elszáradt, majd a nyaki rész elvékonyodott.

Az őszi ültetésű növények felszedési ideje június, míg a tavaszi ültetésű növényeké június vége, július eleje. 

A szárastól kiszedett növényeket néhány napig szárítsuk a napon, majd távolítsuk el a földet róluk és csomókba kötve száraz helyen tároljuk.



 



ÉRSZŰKÜLETRE!

FOKHAGYMA - CITROM




A természetes értisztítás az egyetlen megoldás!




Recept:

Pucolj meg 30 gerezd fokhagymát és súrolj tisztára 5 db citromot.

Ezeket zúzd össze amilyen apróra tudod, hígítsd fel 1 liter vízzel és melegítsd forrás előtti állapotra.

Majd szűrd le és a hűtőből fogyassz napi 1/2 dl-t.

Ha elfogyott ezt ismételd meg még egyszer.

Majd menj el kontrollra és az orvos fogja mondani, hogy nincs szükség a műtéti beavatkozásra.


Minden évben 1 alkalom elég lesz, hogy a lerakodások lebontásra kerüljenek enzimek által.





- A gyümölcsfák tövébe ültessünk fokhagymát, metélőhagymát, bazsalikomot.









Szabó György bükkszentkereszti füvesember tanácsai

agyi vérellátás javítására:




Félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl.almaecettel leöntjük.
Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.






Hatásos immunerősítő szer, gyógyító növényeinkből





Hozzávalók:

fokhagyma/ 1 rész
vöröshagyma/ 1 rész
reszelt torma/ 1 rész
gyömbér/ 1 rész
csípős paprika/ 1-2 db
almaecet
méz

Elkészítés:

lereszeljük
felkockázzuk
összekeverjük
üvegbe tesszük
paprikát egészben belehelyezzük
mézet, almaecetet ráöntjük
lezárjuk az üveget

Naponta fogyasztjuk, 1-2 kiskanállal!






A magyar népi gyógyászatban


A fokhagyma igazi csodaszer volt, annyi minden bajra használták. 
Árpa ellen a szemre kenték, fülfájásra a fülbe dugták, torokfájásra teáját itták s kifőtt szárát a nyak köré tekerték.









A fokhagyma



Hetente legalább egyszer együnk nyers fokhagymát, vagy igyunk naponta alkoholos fokhagymacseppet. 
Helyi antibakteriális hatást fejt ki, segítségével elmúlik az orrdugulás, javul az étvágy. 
A fokhagyma egyszerre csökkenti a dugulást a hörgőkben, kitisztítja az orrot és enyhíti a torokfájást is. 
Ezt a hatását a benne levő kénnek köszönheti, ami a jellegzetes ízét és szagát is adja. Antibiotikum helyett fogyasszunk mézes fokhagymát. 2 gerezd fokhagymát nyomjunk szét fokhagymanyomón, majd keverjük össze 1 teáskanál mézzel. 
Naponta 4-5 alkalommal ismételjük meg, mert ez a természetes antibiotikum 2-3 nap alatt kitisztítja a kórokozókat a szervezetünkből. 
Aki nem kedveli a fokhagyma ízét, az süsse meg a megtisztított gerezdeket kevés olívaolajjal, alufóliában, majd passzírozza szét és kenyérre kenve fogyassza.





FOKHAGYMA TINKTÚRA 

Fokhagyma eszencia kúra - Dr Domján László


dr. Hermann István elmesélte, hogy édesapja tüdejét néhány éve azért
nem merték megoperálni, mert az ultrahang- és a röntgenvizsgálat
tanúsága szerint olyan mértékű érelmeszesedése volt, hogy az aortája
gyakorlatilag törékeny "porceláncsővé" vált. A sebészek attól féltek,
hogy a főverőér érintésekor az menthetetlenül sérül, és a beteg
elvérzik. István hallott egy ősi receptről, amit egy Unesco-expedíció
talált néhány éve Kínában. Kipróbálta, és édesapja aortája - orvosa
ugyancsak nagy meglepetésére - teljesen mészmentessé vált, amint
azt az ultrahangvizsgálat egyértelműen jelezte! Orvosi szempontból ez
egyszerűen döbbenetes! Mivel manapság a legtöbb halálesetet és
számtalan, súlyos tünettel járó betegséget végső soron az érelmeszesedés
okoz, ezért örömmel adom közre az egyszerű receptet.
(Én is rögtön készítettem egy-egy adagot a szüleimnek és magamnak.)
Domján László

Adagolása: 


mindig evés előtt kell meginni, kevés tejben, gyümölcslében
vagy vízben elkeverve:
Reggel - Délben - Este
1. nap: 1 csepp - 2 csepp - 3 csepp
2. nap 4 csepp - 5 csepp - 6 csepp
3. nap: 7 csepp - 8 csepp - 9 csepp
4. nap: 10 csepp - 11 csepp - 12 csepp
5. nap: 13 csepp - 14 csepp - 15 csepp
6. nap: 15 csepp - 14 csepp - 13 csepp
7. nap: 12 csepp - 11 csepp - 10 csepp
8. nap: 9 csepp - 8 csepp - 7 csepp
9. nap: 6 csepp - 5 csepp - 4 csepp
10. nap: 3 csepp - 2 csepp - 1 csepp
11. naptól: napi 3 x 25 csepp, amíg a folyadék el nem fogy.
A kúra idején érdemes a szokásosnál több folyadékot fogyasztani.
7 évig nem kell megismételni a kúrát. Ha valaki kedvet érez hozzá,
javaslom próbálja ki, hiszen veszélytelen, és viszonylag olcsó szerről
van szó.
33 dkg megtisztított
fokhagymát
fokhagymaprésben
szétnyomunk, majd
10 napig áztatjuk 3 dl,
96%-os, gyógyszertárban
kapható alkoholban, lezárt
üvegben. Közben naponta
egyszer fellötyköljük, hogy
a fokhagyma
hatóanyagainak
kioldódását ezzel is
serkentsük. Ezt követően
a pépet tiszta ruhán
átszűrjük üvegbe. A nyert
folyadék tömény,
ragacsos
fokhagymakivonat.

Gyógyulást kívánok mindenkinek!




Méz, almaecet, fokhagyma a tökéletes gyógyszer




Egy egyszerű módszer, hogyan lehet megszelídíteni a fokhagymát, és csemegévé változtatni.

Nyugodt szívvel állíthatom, a világ két legegészségesebb élelmiszere a méz és a fokhagyma. Az utóbbival sokaknak problémája van: túl erős az íze, túl erős a szaga, csíp. Hát igen, ezért hagyma. De egy egyszerű trükkel el lehet tüntetni a kellemetlen mellékhatásokat, és szinte csemegévé lehet változtatni a faramuci növényt.
A mézes fokhagyma bármikor elkészíthető, de leginkább a nyár az ajánlott, amikor a méz és a fokhagyma is a legolcsóbb. A módszer egészen egyszerű.
Meg kell pucolni a fokhagymát, beletuszkolni egy kisebb üvegbe a mézbe, lefedni az üveget, és berakni a kamrába. Ennyi.


Hogy mi fog történni? 

Ha türelmesen várunk néhány hét alatt a fok-hagyma megsötétedik és megfesti a mézet is, amely egészen folyóssá válik az átalakulás során. Nem kell aggódni, nem romolhat meg, erre a méz és a fokhagyma is garancia. Végül a keveréknek körülbelül olyan sötét színe lesz, mint a kínai szójaszósznak, vagy a balzsamecetnek.

Miért is jó ez? 

A méz és a fokhagyma előnyös tulajdonságairól oldalakat lehet írni. Erről a készítményről is elmondható mindez. Ami a fontos, a folyamat hatására a fokhagyma elveszti csípősségét, és erős illatát. Egyszerűen elrágható, mégsem lesz bűzös lehelet.

Javasolt felhasználási mód? 

Betegség megelőzésére napi egy gerezd fokhagyma annyi mézzel, ami egy kiskanálon vele jön. Kellemes íze van, édes, némi fokhagyma aromával. Emellett főzéshez is felhasználható, összetörve megkenhetjük vele a grillezendő húsokat,gyümölcsös mártásokban húsételek kísérője lehet. De magában is megállja a helyét. A variációk száma végtelen

*     *     *
Köhögésre nagyszerűen bevált úgy a gyereknél, mint nálunk felnőtteknél a fokhagymalé.
Ez úgy készül, hogy 2 gerezd fokhagymát apróra összevagdalunk, elkeverjük 3 evőkanál mézzel vagy gyümölcscukorral, és felöntjük 1/8 liter vízzel. Felforraljuk, és kb. 10 percig főzzük. Utána letakarva néhány órán át állni hagyjuk, majd leszűrjük. Ugyanez elkészíthető vöröshagymával is, a hatás gyors és tartós. A szirupból naponta egy-két teáskanállal adjunk a gyereknek.
Aki nem bírja a fokhagyma ízét, az megpróbálkozhat a mézes retekkel is. Ehhez egy retket megreszelünk, levével együtt csészébe tesszük, és elkeverjük 3-4 evőkanál mézzel. Letakarva néhány órán át ezt is pihentetni kell, majd vászonkendőn átnyomkodjuk a levet. Naponta ebből is 1-2 teáskanállal ajánlott adni a gyerkőcnek.
Köhögéses időszakban rendszeresen inni a kakukkfűteát, ami szintén nagyon jó köhögéscsillapító.


*     *     *
Mézes almaecetes fokhagyma



Nagy mennyiségű fokhagyma kerül kiáztatásra jó minőségű akácmézben és almaecetben
A fokhagyma immunerősítő és vértisztító hatását a méz és az almaecet tovább fokozza. Meghűléses megbetegedések és a legyengült szervezet megerősítésére kiválóan alkalmas. Almaecet nélkül (a fokhagymásméz) húsok pácolásához is nagyszerűen felhasználható de pirítós kenyérre kenve is fenséges! 

Egyszerű napi energiaital elkészítése:

Pucolj meg két (termetes) gerezd fokhagymát, reszeld le, vagy préseld össze, keverj hozzá két teáskanál (jó minőségű) almaecetet. Kevergesd, préselgesd néhány percig, és tegyél hozzá két teáskanál mézet. Ezt is jól keverd el, és öntsd fel két-három dl buborékmentes ásványvízzel. Az így készített (zavaros) italt óvatosan (!!) lassan kortyolgatva idd meg.
Egyhuzamra lehajtani TILOS!
Energetizáló, fáradtságűző, fogyasztó vitaminbomba. Fogyasztása éhgyomorra reggel a legjobb, felezve is hatásos (de nem helyettesíti a reggelit).

Ha nem szeretnél naponta fokhagymát pucolni az alábbiakkal (kíméletesebb változat) ezt elkerülheted:

Tedd a következőket turmixgépbe: 1 dl almaecet, 1 dl méz, 8-12 gerezd (méretfüggő) fokhagyma (darabolva). Keverjük össze a nagy sebességgel 1 percig. Öntsük a keveréket egy jól zárható üvegedénybe és hagyjuk a hűtőben öt napig.
Az elixír szokásos napi adagja: kettő-négy teáskanálnyit tegyél egy pohár (min 2dl) szénsavmentes ásványvízbe vagy gyümölcslébe, (100%-os szőlő-vagy narancslé). A legjobb reggeli előtt negyed-órával fogyasztani. A hatóerő természetesen függ az összetevők származási állapotától. Minél jobban bio annál több az erő.
Már a legrégebbi írásos emlékek is szólnak a fokhagymáról. Az egyiptomi piramisépítőknek fokhagymát, hagymát és retket osztogattak a fertőző betegségek megelőzésére. A római katonák étrendjéhez is hozzátartozott fokhagyma Már az ókorban 61-féle különféle betegség gyógyítására ajánlották.
Magas a magnézium, B6 és C vitamin, triptofán, szelén, kalcium, foszfor, B1 vitamin tartalma. A fokhagymát világszerte termesztik és alkalmazzák. A fokhagyma a magyar konyha egyik legfontosabb fűszernövénye. Régóta ismert számos gyógyhatása, ezért nem csak ízesítésre használhatjuk.
Tudományos kutatások alátámasztották, hogy a fokhagyma baktérium- és gombaölő hatású, hatékonyan bevethető tehát a candidiázis nevű gombás betegség ellen. Természetes "antibiotikumként" használható, főként a meghűléses betegségek esetén hatásos. Különösen jó antioxidáns, hiszen megköti a szabad gyököket, lelassítja az öregedési folyamatokat, erősíti az immunrendszert, rendszeresen fogyasztva pedig még a vérnyomást is csökkenti.

A legendás fokhagymacsepp receptje

A következőkben leírt fokhagymacseppkúra a szervezetben öt évig tartja meg hatását, tehát csak ezután szükséges megismételned.

A fokhagymacsepp elkészítési módja:

Darabolj össze 35 dkg megtisztított fokhagymát.
Öntsd 3-4 dl 96%-os (Gyógyszertári) alkoholba.
Az edényt jól zárd le, és érleld 10 napig.
Vászonruhán keresztül szűrd át.
Két nap után a táblázat szerint, fél deciliter tejbe csepegtetve, étkezés előtt fogyaszd reggel, délben, este (teába, ásványvízbe, bármilyen langyos ételbe keverve is lehet).


A részletek:

Hozzávalók 35 dkg pucolt, darabolt fokhagyma kb. 4 dl 96 %-os alkohol. (A beszerzett fokhagyma állagától, nedvesség-tertalmától függően.)
A megpucolt fokhagymát apróra vágjuk (foghagyma-nyomót ne használjunk!!), jól zárható (előzetesen ellenőrzendő!) befőttesüvegbe, (esetleg csatos üvegbe) rakjuk, ráöntjük az alkoholt, annyit, hogy az aprított fokhagymát teljesen ellepje, és bezárjuk. Néhányszor megrázogatjuk-megforgatjuk, hogy a buborékok kiszálljanak, és 10 napig sötét, hűvös helyen tartjuk. Naponta megforgatjuk, az utolsó 2 napon már nem mozgatjuk.
A 10. nap végén az üveget kinyitjuk, a szájára 2 réteg gézt rögzítünk befőttes gumival. Fél literes üvegbe (amiben az alkoholt vettük a gyógyszertárban) akkora tölcsért teszünk, ami nagyobb, mint a befőttesüveg szája. Az alkoholos üveget, a tölcsért és a fokhagymát tartalmazó befőttesüveget úgy rakjuk össze, hogy szilárdan álljanak (pl. a sarokban).
A befőttesüvegből a kivonatot a tölcsérbe öntjük, majd szájával lefelé a tölcsérben hagyjuk 1 ½ - 2 óráig, hogy a lé mind kicsöpögjön.A nyert kivonat mennyisége: 400 - 450 ml. Azonnal fogyasztható. Az előírt számú cseppeket ½ dl tejbe csepegtetjük, és étkezés előtt isszuk meg.

Adagolás:

Az eredeti recept szerint 0,5 dl tejbe kell a kivonatot csöpögtetni. Egy kardiológus főorvos szerint a tejet nem kedvelő (pl. mert egyeseknek hasmenést okoz, vagy akármilyen egyéb ok miatt) kúrázók kefírben vagy joghurtban vegyék be.
Hogy ne használjunk fokhagymanyomót, azért jegyeztem meg, mert a kivonat gyakorlatilag kiszűrhetetlen lesz a zagyból, vagy csak igen kevés. És ekkor tényleg fel kell használni a szüredéket ételízesítéshez. A fenti recept szerint "kilúgozott" fokhagyma maradvány alkalmatlan ételízesítésre, mert minden íz- és hatóanyagot kiszedett belőle az alkohol.

Napok
Reggel
Délben
Este
1
1 csepp
2 csepp
csepp
2
4 csepp
5 csepp
csepp
3
7 csepp
8 csepp
csepp
4
10 csepp
11 csepp
12 csepp
5
13 csepp
14 csepp
15 csepp
6
15 csepp
14 csepp
13 csepp
7
12 csepp
11 csepp
10 csepp
8
9 csepp
8 csepp
csepp
9
6 csepp
5 csepp
csepp
10
3 csepp
2 csepp
csepp

Eredete

A fokhagymacsepp receptje kínai eredetű, 1971-ben talált rá egy UNESCO-expedíció, agyaglapokon, egy tibeti templom romjainál. Azóta sok nyelvre lefordították, és számon tartják a nagy hatású népi gyógyszerek között.

A tapasztalat

A tapasztalatok szerint számítani kell csekély illathatásra is. Érdemes tájékoztatni a környezetet a fokhagymakúráról, mivel néhány nap után (az intenzív szakaszban) közelről a bőrön keresztül is érezni lehet némi fokhagyma "illatot" amit nedvesítőkendőkkel, fertőtlenítő géllel közömbösíteni lehet. Mivel a méregtelenítés is beindul intenzíven, az első napokban kismértékü levertség érzése is jelentkezik.
Attól nem kell tartanunk, hogy fokhagymaszagú lesz a leheletünk. A fogyasztás után igyunk meg egy pohár tejet (ha nem abba csepegtettük), vagy rágcsáljunk el pár szál borsmentát, petrezselymet vagy kakukkfüvet.
Persze a fejedben a fokhagyma sem csinál rendet. Ugye tudod, hogy a gondolataid és az érzéseid alkotják, alakítják a sorsodat? Érezd jól magad a bőrödben, és naponta mond el az egészség imáját!


Az almaecet 


Az almaecet (lehetőleg bio) számos alkotóeleméről állnak rendelkezésünkre tudományos megfigyelések. A lényeg azonban az, hogy étrendünkben megfelelő, természetes módon keveredjenek az ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok és más tápanyagok. Minden tapasztalat azt mutatja, hogy almaecetben és a vele ízesített ételekben igazán optimális ez a keveredés. A méz és az almaecet ideális módon egészíti ki egymást. A méz elnyeli az ecet fanyar ízét, ráadásul vitaminokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben, enzimekben és baktériumölő anyagokban gazdag.
Az almaecet a testsúly szabályozására is kiválóan alkalmas, igaz hogy viszonylag lassan hoz eredményt túlsúly esetén, de az tartós marad ha a szabályokat betartjuk. Az almaecet hozzájárul a hatékony zsírégetési folyamatokhoz is.
Az almaecet gyorsítja az anyagcserét, így a fogyáson kívül javítja mind a fizikai (vérkeringés, végtagok vérellátottsága), mind a szellemi állapotot (koncentráció, szellemi vitalitás).
Serkenti az emésztést, és részt vesz a szervezet zsírbontó folyamataiban.
Baktériumölő hatása tisztítja a szervezetet, amitől egészségesebb lesz a bőrünk, hajunk.
Felélénkíti a sejtlégzést, és csökkenti az idő előtti öregedési tüneteket.
Elpusztítja a bélfalon lévő baktériumokat, amelyek emésztési zavarokat, felfúvódást vagy székrekedést okozhatnak.
Az almaecet számos hagyományos alkalmazási területén, mint az emésztési zavarok, megfázás, köhögés vagy kimerültség, éppoly hatásos a méz is. Mi sem kézenfekvőbb, mint összekeverni a kettőt.
D. C. Jarvis, az almaecet-terápia szülőatyja a jó egészség és hosszú élet titkaként azt ajánlja, hogy igyunk mindennap ecetes vizet (egy pohár vízben keverjünk el két teáskanál almaecetet), és adjunk hozzá egy-két teáskanálnyi mézet is (ecet+méz - keverés - hígítás). Dr. Jarvis „valóban teljes értékű tápanyagként" igen nagyra értékeli a mézet, és kitűnő orvosságnak tartja olyan panaszokra, mint az álmatlanság, köhögés, égési sebek, légúti megbetegedések, homloküreg-gyulladás, szénanátha és izomgörcs.
Nagyon sok esetben italként fogyasztjuk az almaecetet. Érezhető eredmények eléréséhez rendszeresen, legalább négy héten át kell inni az ecetes vizet. A kúraszerű alkalmazás pedig azt jelenti, hogy legalább hat-nyolc héten keresztül minden reggel, felkelés után megisszuk az alapreceptben leírt italt.
Érdekes kérdés, hogy vajon az almaecet, melynek már a nevében is benne van, hogy ecet, vagyis csak savas lehet, valójában hogyan befolyásolja sav-bázis egyensúlyunkat, és milyen hatást vált ki az emésztést követően?
Az almaecet - ahogy a citrom is - savas kémhatású. Fogyasztásuk mégis lúgosítja a szervezetet, mert a bennük lévő kémiai elemek segítik a lúgok termelődését, vagy másik oldalról nézve fokozzák a savak lebomlását. Fontos viszont, hogy az almaecetet éhgyomorra vagy üres gyomorra igyuk, hogy ne keveredjen más összetevőkkel, s így megtartsa lúgosító hatását.
Nem kell sokat bíbelődni vele, és hamarosan talán nem is akarunk többé lemondani erről a frissítőről. Sőt legjobb, ha életünk végégig megtartjuk ezt a jó szokásunkat. Az almaecet előállítása Kémiailag az ecet esetsavból, aroma- és festékanyagokból álló vizes oldat, amely erjedési folyamat során természetes úton jön létre. Alapja az almamust, vagyis almalé, amelyben alkohol képződik.
Minél magasabb az alma cukortartalma, annál nagyobb lesz a must alkoholtartalma, annál könnyebben képződik az esetsav. Legjobb, ha kisméretű jóízű almákat választunk. Ha csak hulladékból készül a must, gyengébb lesz a minősége. Hogyan válasszuk ki a jó almaecetet? Csak természetesen előállított, kissé zavaros almaecetet válasszunk. A tiszta ecet kevesebb értékes anyagot tartalmaz. Figyeljünk arra, hogy biotermesztésből származó almából készüljön, hogy minél kevesebb környezetszennyező anyagot tartalmazzon.
Mit tartalmaz? Káliumot, nátriumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort, klórt, ként, rezet, vasat, szilíciumot, fluort. C-, E-, A-, B1-, B2-, B6-vitamint, béta-karotint, provitamint, P-vitamint. A tapasztalatok szerint az almaecet fogyasztása javítja az emlékezőtehetséget, növeli az összpontosító képességet, az erőnlétet, a kondíciót és minden olyan funkciót, amely a jó vérkeringéstől függ. Almaecettel a csontritkulás ellen Az almaecet citromsavat tartalmaz, amely könnyen emészthetővé teszi az a kalciumot, és jelentősen javítja a felszívódását. A többi élelmiszerben jelen lévő kalcium felszívódását is növeli, ha almaecetet adunk hozzájuk.
Egy kevés almaecet egyébként a csontleves kalciumtartalmát is növeli. Az ecet ugyanis kivonja a csontokból a kalciumot. Már fél liter csontleveshez adott két evőkanálnyi almaecet is jelentősen növeli a leves kalciumtartalmát, mégpedig ha két órán át főzzük. Ezután már nem oldódik ki több kalcium a levescsontokból. Az anyagcsere serkentése Hans Adolf Krebs, aki 1953-ban Nobel-díjat kapott a citrátciklus felfedezéséért, felismerte, hogy anyagcserénk esetsav nélkül nem működne. Szinte minden anyagcsere-folyamatban – mint pl. a táplálék átalakítása a szervezete által felhasználható anyagokká – ecetsav jön létre köztes termékként.
Az ecetsav közreműködése nélkül sem a zsírokat, sem a szénhidrátokat nem tudnánk megemészteni, tehát életképtelenek volnánk. Szervezetünknek napi mindegy 100 gramm ecetsavra van szüksége az összes anyagcsere-folyamathoz. Az ecet hozza csak igazán lendületbe az anyagcserénket. Rendszeres fogyasztása felgyorsítja az emésztést, elősegíti a táplálékkal felvett zsírsav felhasználását és szénhidrátokból való energia-kivonást.
Légzési panaszok: Aki légzési problémákkal küzd vagy éjszakánként arra ébred, hogy nehezen kap levegőt, próbálja ki egyszer az almaecetes vizet mézzel. Nagyon apró kortyokban igyuk vagy kanalazzuk, hogy egy pohár elfogyasztása jó 30 percig tartson. A tapasztalatok szerint ez a módszer asztma esetén és segíthet, persze csak az orvosi kezelés kiegészítőjeként. Felfúvódás Itt is segít az ital. Aki gyakran szenved felfúvódástól, evés előtt öt perccel igya meg a keveréket – tartson egy darabig minden kortyot a szájában, mielőtt lenyeli.

A csodálatos méz




ideális páros. Minden élő szervezetnek elengedhetetlenül szüksége van az úgynevezett nyomelemekre és ásványi anyagokra. A mézben minden megvan, amire az embernek szüksége van. Közel 80 százalékban szőlő -és gyümölcscukrot, 17 százalékban vizet, s csak néhány százalékban tartalmaz szaharózt. Ennek következtében rendkívül gyorsan, közvetlenül a bélből szívódik fel. Energiatartalma kicsit alacsonyabb, mint a cukoré: 1 gramm méz 3 kcal energiát jelent.
A virágméz 36 százalékban tartalmaz szőlőcukrot (glükózt) és 39,7 százalékban gyümölcscukrot (fruktózt), viszont az erdei méz hat különböző cukrot tartalmaz, és ezenkívül még hét bizonytalan eredetű cukorfélét.
A cukor közül a szőlőcukor a legértékesebb, mert a szervezetben közvetlenül gyorsan felszívódik. Nagyon jó hatással van a szívizom működésére, a májra, ahol állati eredetű keményítő (lukogének) formájában rakódik le és serkenti az ellen- mérgek termelését, amelyekkel a máj semlegesíti a szervezetbe került káros vagy mérgező anyagokat.
Változatos mennyiségben sok vitamint is tartalmaz: a B vitaminok mindegyikét, elegendő K vitamint (vérzés elállító), valamivel kevesebb C vitamint, tovább olyan fontos anyagokat, mint amilyen pl. a PP faktor (értágító, javítja a szövetek oxigén- ellátását). Kalóriaérték, tápanyagok szempontjából a méz több mint 70, az ember számára fontos anyagot tartalmaz.

A méz természetes gyógyszer

A méz és más méhészeti termékek egyaránt kiváló erősítő, frissítő szerek. A legösszetettebb élelmiszerek közé tartoznak, mert a nagy tömegű cukor mellett rendkívül sokféle ásványi anyagot, vitamint, valamint ferment-és hormonanyagokat is tartalmaz. Segítségükkel megelőzhetők a betegségek illetve a betegség esetén segítik, gyorsítják a lábadozást, a szellemi-fizikai energiák visszanyerését, a felépülést, gyógyulást.
A méz kb. 190 tápanyagot tartalmaz: többek között 19 aminosavat, 33 ásványi anyagot, 11 vitamint, enzimeket, szőlő- és gyümölcscukrot, amely molekulaszerkezetének minden átalakítása nélkül beépíthető a szervezetbe. Kalória értéke rendkívül nagy. Megtalálhatók benne a szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelemek: kalcium, foszfor, magnézium, klór, nátrium, kén, jód, vas, kobalt, réz, cink, kadmium, mangán, aluminium, stb. amelyek igen fontos szerepet játszanak az életfolyamatokban. A legtöbb vitamin a mézben fordul elő: B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B12-, C-, A-, E- vitaminok különböző arányban találhatók meg benne.
A méz enzimeket is tartalmaz, amelyek a sejtanyagcsere katalizátoraként elősegítik a szervezetben végbemenő vegyi átalakulásokat. Ilyen enzimek pl. a kataláz, diasztáz, invertáz, lipáz, peroxidáz. Tartalmaz még fehérjéket és aminosavakat is. Rendkívül fontos a méz fertotlenítő baktériumölő hatása is. A mézben levő szőlőcukor (glukóz) szervezetünk számára a legfontosabb cukorféleség, amely csak a gyümölcsökben és a mézben fordul elő szabadon. A mézben lévő hormonok óvják a vesét és a májat. A legújabb kutatások szerint vérnyomáscsökkentő hatásuk is van. A méznek sebek, gyulladások gyógyításakor tapasztalt baktériumölő hatását már ősidők óta ismerik. Számos veszedelmes baktériumra megsemmisítőleg hat.
A méz hatására a sejtek jobban használják fel az oxigént, miáltal jelentősen növelhető a teljesítőképességünk. Ez a magyarázata, hogy például a sportolók miért fogyasztják rendszeresen a versenyek előtt. A közmondás szerint egy kaptár tíz orvossal felér, ami arra utal, hogy a cukorbetegség kivételével gyakorlatilag szinte minden betegség megelőzésére, kezelésére alkalmas.
Azt mindenki tudja, hogy megfázáskor, köhögéskor mézet kell a teába tenni. De az már kevésbé közismert, hogy éppen ilyen gyógyító hatással van a felső légutak megbetegedéseire, a tüdő, a szív, a gyomor, a bél, a máj, a vese, az idegrendszer, a bőr megbetegedéseire és a legújabb tudományos és klinikai kutatások, tapasztalatok szerint a sugárártalomra is.
A méz ezen kívül nyugtató hatású szer, és remek erősítőszer sápadt, vérszegény gyerekeknek, szoptató anyáknak, a csecsemőknek pedig tejjel vegyítve a legegészségesebb táplálék. Előfordulhat túl- érzékenység is a mézzel szemben, ilyenkor a mézet ételekbe, különböző élelmiszerekbe vegyítve kell fogyasztani.

Íme, egy recept:

Két teáskanál almaecetben ízlés szerint 1-2 teáskanál mézet keverjünk el és adjunk hozzá egy pohár (2-3 dl) tiszta (tisztított vagy ásványvíz) vizet és lassan kortyolgassuk el. A keveréket reggelente fogyasszuk, reggeli előtt. De lehet a további étkezésnél is fogyasztani egy-egy pohárral.
Víz helyett paradicsom, zöldség vagy alma-lébe is keverhetjük az almaecetet vagy bármilyen más hideg italba. Ez az ital pompás erősítőszer. Almaecetes vízzel lehet gargarizálni vagy inhalálni, masszírozni, hajat öblíteni.
Az almaecetes víz légzési problémákra is nagyon jó, kanalanként kortyolgassunk el egy pohárral belőle. Vagy egy gézdarabot mártsunk be almaecetbe és tekerjük a csuklónkon körbe.
Méregtelenítő kúra vagy böjt kiegészítőjeként mindenképpen ajánlott a reggeli almaecetes-mézes víz. Az almaecet hatékonyan segíti a kiválasztó szervek munkáját.
Ezen kívül felsorolok egy pár problémát, amire ez az italkeverék hasznos lehet:
Felfúvódás, hólyaggyengeség, magas vérzsírtartalom, megfázás, hőemelkedés, kimerültség, lábgomba, ízületi fájdalmak, megdagadt lábak, aranyér, torokgyulladás, bőrkiütés, rekedtség, szénanátha, köhögés, fejfájás, rovarcsípés, izomgörcs, fáradt szemek, vádli-borogatás, izomhúzódás, orrvérzés, fülfájás, idegrángás, fülzúgás, reumatikus panaszok, köszvény, csuklás, szédülés, gyomorégés, égési sebek, túlsúly, emésztési zavarok, szemölcsök, fogak, fogíny-betegségek esetén.

Készült a lenti források nyomán:

http://egeszsegsuli.ewk.hu/almaecet-es-mez
http://www.anyalettem.hu/gyogyfuvekbol-gyerekeknek--cikk
http://egeszsegsuli.ewk.hu/fokhagyma-csepp
http://egeszsegsuli.ewk.hu/almaecet-es-mez



(Forrás: Kertvarázs Magazin/Hobbikert)








Továbbá:





- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények és rovarok társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkbenhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

 A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:





Szeretettel,

Gábor Kati
   
Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:


blog oldalam: 




Táncsics Mihály főműve - Legrégibb nyelv a magyar

$
0
0

Táncsics Mihály főműve: Legrégibb nyelv a magyar





  
Táncsics Mihályról a 21. század átlagos magyarja legfeljebb annyit tud, hogy 1848. március 15-én szabadították ki a börtönből Petőfiék, valamint azt, hogy utópista kommunista volt. 

Arról, hogy a számos könyvet író forradalmár, országgyűlési képviselő a 

„Legrégibb nyelv a magyar” 

című, közel 700 oldalas könyvét tartja legjelentősebb alkotásának, alig hallott valaki a ma élő nemzedékből. 

Nyíri Ágnes újságíró hosszas, kitartó kutakodás árán megtalálta az Országos Széchényi Könyvtárban a legjelentősebb Táncsics-mű tizenkilenc oldalas kivonatát, amelyet a minap átadott Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége elnökének, a Magyarságtudományi Füzetek főszerkesztőjének. 
De sem a könyv, sem a kézirat nem található.




  

Táncsics Mihály, aki horvát apa és szlovák anya gyermeke, egy igaz magyar hazafi hitvallásával így ír a 19 oldalas füzetben saját főművéről:

„Minden egyéb munkáim valószínűleg, habár sokára is, sajtó útján megjelennek, de azt remélni sem igen bírom, hogy a 

„Legrégibb nyelv a magyar” 

ki lesz az én életemben nyomtatva, pedig ez az egy az, mit büszkeségemül mutathatok fel;
 hazudnom kellene ha azt mondanám, hogy egyéb munkáimnak nincs belbecse, reális értéke, mert ha lehet ember kebelében valami oly jó, szellemileg jó, amit becsülnünk kell, nemcsak addig érdemel az megbecsültetést, míg az embernek kebelében, vagy agyában rejlik, hanem akkor még inkább, midőn azt az ember magából, akár élőszóval, akár írásban az ország javára kiárasztotta: 
nekem pedig mindenkor, minden munkámban az volt a törekvésem, hogy legyen hazánk önálló, független; 
fejlődjék a nagy néptömeg értelme magas fokra; 
olvadjanak a különnyelvű néptöredékek egy tömör egységes magyar nemzetté, verjen mély gyökeret az erkölcsösség, erény; 
de mégis azt merem állítani, hogy egyedül a

„Legrégibb nyelv a magyar” 

magaslik ki a többi közül. 
Ez oly szellemi kincs milyennel a föld kerekségén egy ország sem dicsekedhetik.
   
Ha én e munkát ilyennek tartom, önként következik, hogy ennek a megteremtése, kell hogy kitűnő helyet foglaljon el életpályámban; kell hogy föl legyen említve, minő fokozatokon ment keresztül, míg elkészülhetett.”(kiem. szerk.)

Táncsics Mihály főművét második börtönbüntetése idején (1860-1867) kezdte írni, majd a Kiegyezés-t követő szabadulása után még 1874-ig többször kiegészítette és teljesen újraszerkesztette. 
Kéziratát bemutatta Trefort Ágoston tanügyminiszternek, aki Toldy (Schedel) Ferenczhez irányította.
  
„A közoktatási miniszter Trefort tanácsa szerint elvittem Toldy Ferenczhez s eléje adám hogy a miniszter utasítása következtében mutatom be neki. 
Toldy kezébe veszi; 
nézi czímét, hosszan nézi, a nélkül, hogy csak egy szót is szólna; 
elbámultam, mi lehet annak oka, hogy oly soká némán nézi az írás czímét; 
csak egy levelet sem fordít benne, a könyvbe bele nem tekint; 
végre az oraculum megszólal és ez igéket hallatja: 
„Nemhogy legrégibb volna a magyar nyelv, hanem a legifjabb.” 
Ezzel visszaadta munkámat; 
kérdém tőle: mit gondol Toldy úr, magyar szó-e ez: „Bálvány” s ha magyar miként keletkezhetett? 
Azt felelé: a bálvány szláv szó.”
  
Táncsics Mihály kérte, hogy főművét olvassák fel a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak. 
Az akadémia nyelvtudományi osztályának titkára, Gyulay Pál átadta neki Szarvas Gábor tag egyoldalas jelentését a Táncsics-műről, amely „tarthatatlan állítások” sokaságát veti a szerző szemére, és ezekkel a szavakkal zárul: 
„Ennélfogva Táncsics Mihály „Legrégibb nyelv a magyar” czímű művét felolvasásra egyáltalában nem ajánlhatom. 
Budapest 1873. június 15-dikén.”
  
Olvasóinkra bízzuk annak eldöntését, hogy Táncsics Mihály főművét ki kellett volna-e adniuk kortársainak, illetve az utókornak.
  
Segítségképpen közöljük a könyv nyomtatásban megjelent tartalomjegyzéke egyetlen fejezetének alcímeit:




  

Nyíri Ágnes újságíró megtalálta az Országos Széchényi Könyvtárban a legjelentősebb Táncsics-mű, a 

„Legrégibb nyelv a magyar” 

című könyv tizenkilenc oldalas kivonatát.


Innen letölthető:


  

(Forrás: Magyarok Világszövetsége/egipatrona.hu)

 MVSZ Sajtószolgálat

8290b/140329





Továbbá:


- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Magyar mitológia és rovások:

- Az Arvisurából - részlet 1.:

- CSABA KIRÁLYFI:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

- Táncsics Mihály főműve - Legrégibb nyelv a magyar:






Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:




blog oldalam: 

GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY

$
0
0

GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY



Gyömbér-növény




A gyömbér gumós gyökerű, trópusi évelő növény.
Minden évben 1 méter hosszú szárat hoz, vékony, lándzsa alakú levelekkel, sárga és bíbor virággal.






Felhasználható része a gyökere.
Szabadban csak meleg éghajlaton nő, de üvegházban nálunk is termeszthető.

A fűszer maga a gyökértörzs, mely illatos, csípős. 
Aromaolajának íze tartalmaz cukrot, keményítőt, gyantát, gyantasavat.


Egészen másképp csíp, mint a bors vagy a chili




Hogyan lehetséges, hogy egy föld alatti gumó ennyi aromát, erőt hordozzon magában?
Csípős, fűszeres, különleges aromája nem csak sütemények, de húsok, halak, levesek, curryk főszereplője is lehet.

Tisztít és gyógyít is, sőt… vágykeltő is.

Csodafűszer!


Gyömbértörténet:


A gyömbért már a K.e. 3000 körül keletkezett első kínai nagy füvészkönyv, a Pen Cao Csing fontos gyógyszerként említi. 

A gyömbér a kínai és az indiai ételek egyik alap fűszere, az indiaiak főzéshez és emésztési problémákra használták. Vallásos ünnepek előtt, hogy hagymaszagú leheletükkel ne sértsék meg isteneiket, friss gyömbért ettek, hogy leheletük édes, az istenek számára elfogadható legyen.

Frissen a legaromásabb a gyömbér, csípős íze miatt érdemes mértékkel használni!

Az ókori görögök emésztést elősegítő tulajdonsága miatt nagy étkezések után kenyérrel együtt ették. 
Később a gyömbért beledolgozták a kenyérbe, innen a gyömbérkenyér. 
A középkorban is jelentős szerepet játszott a fűszer-kereskedelemben.

A görögök gyakran étkezés után fogyasztották, az indiai és kínai konyha pedig húsok, nehezebben emészthető ételek ízesítésére használta.


Vágykeltő gyömbér

Ilyen gyönyörű a virága!




Afrikában a férfiak körében mint afrodiziákum terjedt el, de egy régi indiai recept szerint is hatékony, ha reszelt levét mézzel és reszelt főtt tojással elkeverjük: kiváló gyógyszer impotencia ellen. 

Nálunk Európában is elterjedt volt, hogy a menyecske gyömbéres kenyeret sütött a szíve választottjának, remélve, hogy így a legény nagyobb kedvvel házasodik meg.

A középkori Itáliában a gyömbér az időskori boldogság biztosítéka volt, mert fokozza a szexuális képességeket.






Gyömbér-gyógyszer:


Gyógyhatását tekintve orvosságként az egyik legrégebben használt növény. 

A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nem csak a testet, hanem a lelket is erősíti. 

Fokozza az intelligenciát, határozottabbá tesz. 

A kínai tengerészek gyömbérgyökeret rágtak tengeribetegség ellen.

Angliában gyomornyugtató italokat és sört készítettek a gyömbérből. 
Utóbbi előfutára volt a mai világos gyömbérsörnek, melyet ma is ajánlanak hasmenés, émelygés, hányinger ellen.

És valóban, a gyömbér kitűnően használható gyomorbántalmakra, hányingerre, emésztési problémákra. 

A gyökér forrázata vértisztító hatású, meghűlés, torokfájás, felfúvódás, étvágytalanság, gyengeség ellenszere lehet. 

Alkalmazható tengeribetegség, utazási hányinger ellen is.

Kiváló meghűlés ellen forró mézes limonádéba reszelve




Természetes aromaolajként felhasználva kellemes nyugtatóillattal ajándékozzuk meg magunkat, influenzás időszakban, megfázásos, gyulladásos betegségeknél, erősíti az immunrendszert, mérsékli a lázat, és szerepet játszik az influenza vírusok elpusztításában.

Idős korban az ízületi gyulladások kezelésére is használhatjuk, mivel gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaz, gátolja a gyulladáskeltő anyagok képződését.

 Csökkenti a fájdalmatés a reggeli ízületi merevséget. 
Aromaolaját alkalmazhatjuk a fájó ízületre.

A friss gyömbér rágcsálását vagy gyömbéres mézes teát a népi gyógyászatban régóta használják mind megfázásra, koleszterinszint csökkentésre, magas vérnyomás csökkentésére, vérrög képződés megelőzésére, mivel hatásos növényi véralvadásgátló van benne. 

Jótékonyan hat a visszerekre, reuma és izomgörcsök kezelésében is hatásos. 

Nagyon jó memória-javító, kiélesíti az érzékeinket is.


A gyömbérben:

12 féle antioxidáns van, ezen kívül;
23 féle gombaölő vegyület,
11 különböző fekélyellenes hatású vegyület,
10 féle vírusellenes vegyület,
8 féle májvédő vegyület.

Csökkenti a koleszterinszintet;
Csökkenti a magas vérnyomást;
Jó hatással van a szívre;

A gyömbér egyik legaktívabb összetevője, a zingibain nevű vegyület, a természet
egyik leghatásosabb fehérjebontó enzimje.
Mindössze 1 g zingibain 10 kg hús "megpuhítására" is képes.

A fehérjebontó enzimeknek fontos szerepük van az autoimmun betegségek szabályozásában
Fájdalomcsillapító
Gyulladáscsökkentő
Csökkenti a vércukrot

Afrodiziákum (vagyis nemi vágy serkentő)
- A kardamonnal együtt, teaként.
- Merevedési zavarok,
- Tüzes gyömbért ajánlanak a "hideg" nők felmelegítésére,
- Terméketlenség,
- Növeli a hímivarsejtek számát és mozgékonyságát.

Agyi katasztrófa (stroke)
Napi 2 evőkanál gyömbér elfogyasztása egy héten keresztül 100 g telített zsír vérrögképző hatását semlegesíti.

A fűszeres gyömbér fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású, segíthet a bütyök
okozta fájdalom enyhítésében.
Indiai kutatók egy vizsgálat során 3-7 g (1,5-3,5 teáskanál) gyömbérport adtak 28
fájdalmas ízületi gyulladásban szenvedő embernek.
Több mint 75% állapota észrevehetően javult, a fájdalmuk enyhült, ízületi duzzanatuk
lelohadt.
A dózistól 30 hónapig tartó kezelés után sem észleltek mellékhatásokat.

Bütyökkezelésre belsőleg gyömbérteát javasolnak (1 teáskanálnyi frissen reszelt
gyömbért tégy 1 csésze forró vízbe, és ezt mindennap fogyaszd) és tegyél reszelt
gyömbért közvetlenül a bütyökre is, naponta egyszer-kétszer…






Csalánkiütés
Ételallergia okozta csalánkiütés esetén egy nagy fazék vízben (kb. 4 liter) főzz lassú
tűzön 230 g gyömbért 5 percen át és az így kapott főzetet öntsd meleg fürdővízhez.
Áztasd magad a vízben, majd dörzsöld le magad kamillateával (1 teáskanál kamilla, 1
csészényi forró víz)!

Depresszió
A gyömbért a népi orvoslás régóta használja szorongás és depresszió gyógyítására.
Kellemes, "hangulatjavító"íze van. Fűszerezd vele az ételed és az életedet minden nap,
és elkerül a (téli) depresszió!

Duzzanat (ödéma)
India ájurvédikus orvosai évszázadokon keresztül ajánlották a gyömbért, elsősorban az
izületi gyulladás okozta duzzanat csökkentésére. Újabban több kutató kimutatta, hogy a
benne is megtalálható fehérjebontó enzimnek jócskán van gyulladáscsökkentő hatása is.

Fájdalomcsillapítás
Egy vizsgálatban a kutatók 56 önkéntes beteget figyeltek meg, akik közül 28-an
reumás ízületi gyulladásban, 18-an artrózisban, 10-en pedig fibromyalgia néven ismert,
fájdalmas betegségben szenvedtek.
A kísérleti alanyok napi 2-4 teáskanálnyi gyömbérport kaptak. Három hónap után több
mint 75%-nál jelentős mértékben enyhülnek a fájdalmak, és mellékhatásokat sem
tapasztaltak.

A gyömbért külsőleg is használhatod.
A meleg, gyömbéres borogatás enyhíteni látszik a
hasi görcsöket, a fejfájást és az ízületi merevséget. A borogatáshoz készített folyadékba
tegyél csípős paprikát is!

Fejfájás és migrén
Rágcsálj 5 g (k. 2,5 teáskanál) friss, reszelt gyömbért! Ha ezt nem kedveled, akkor
fejfájásra szedjél 500 mg-os, szárított gyömbért tartalmazó kapszulát…
Hatását fokozhatod kurkumával, - amely gyulladáscsökkentő szer, és a gyömbérrel
sok tekintetben azonos a gyógyhatása. Mindkettőből tegyél 1 teáskanállal 1 pohár
limonádéba!

Fogfájás
A csípős fűszerekből készített borogatás enyhíti a fogfájást. Tovább fokozhatod a
csípősségét piros csilipaprika hozzáadásával. Mind a gyömbér, mind a pirospaprika
külsőleg izgatják a bőrt, és a felületes bőrgyulladás ellensúlyozza az erősebb fogfájást.
A borogatás elkészítéséhez keverd össze a porított fűszert vagy fűszereket annyi vízzel,
hogy ragacsos masszát kapj. Márts bele egy kis vattacsomót, majd a kinyomkodott vattát
közvetlenül tedd
a fogra úgy, hogy NE érjen a fogínyhez! Ha nem bírod a fűszerek égető hatását, öblítsd
ki a szádat, és keress más gyógymódot!

Torokfájás
Gargalizálj gyömbérrel torokfájás Ellen. Készíts gyömbéres gyógyitalt citromléből,
ecetből és mézből.

Fekély
Kevesen tudják, hogy a gyömbér fekély kezelésére is alkalmas gyógynövény, 11
különböző fekélyellenes hatású vegyületet tartalmaz. A mézzel kandírozott gyömbér
jóízű és kellemes gyógymód a fekélyre. A méz és a gyömbér együttes
alkalmazása különösen hatásos. A gyömbér baktériumölő vegyületei mellett a méz
ugyancsak baktériumellenes hatású, és úgy tűnik, a kettő együtt szinergikus hatást ér el.

Mit szólnál egy kis kandírozott gyömbérhez a különféle gyógyszerek helyett?

Az íze biztosan sokkal jobb! A kandírozott gyömbér egy csípős, fűszeres édesség, amely
sok, ínyencségeket árusító boltban kapható. Ha nincs kedved rágcsálni, a gyömbér
kapszula formájában is beszerezhető…

(Bél)férgek
A csípős gyökerek rendkívül hatásosak lehetnek a világ legveszélyesebb parazitáinak
egy része ellen, amik a nyers halban is megtalálhatóak. Ha tehát szereted a sushit, jól
teszed, ha sok savanyított gyömbért eszel hozzá.

Lehet, hogy nem véletlenül szolgálnak fel a japánok gyömbért a sushihoz? Ugyanez a
tanács vonatkozik a ceviche, a pácolt nyers halból készült Latin-Amerikai étel
fogyasztására is - egyél mellé sok gyömbért!

Gyomorrontás
Gyomorrontás esetén tegyél a teádba 2 g (kb. Egy teáskanálnyi) gyömbért. A gyömbér
olyan vegyületeket (ginggerol, shogaol) tartalmaz, amely nem csupán a gyomrot
nyugtatják, de az emésztést is elősegítik a bél perisztartikus mozgásának serkentésével.

A gyömbér a következőkre jó még:

Émelygés, reggeli rosszullét ellen
A gyömbér sokkal hatékonyabb némely közismert, émelygés ellen gyakran felírt
szintetikus gyógyszernél. Enyhíti a szédülést. Legfeljebb napi két csésze gyömbértea
fogyasztása javasolt.

Gyomornyugtatás (szédülés tengeribetegség)
1 g (fél teáskanálnyi gyömbér) 38%-kal csökkenti a tengeribetegség előfordulását, a
hányásét pedig 72%-kal. Megelőzésére az utazás megkezdése előtt vegyél be két
gyömbér kapszulát, majd még egyet-kettőt a tünetek jelentkezésekor.
Ez utóbbira valószínűleg négyóránként lesz szükség. Kapszula helyett használható
néhány teáskanál gyömbérpor is, vagy ha valaki szereti, a nyers gyömbért is
rágcsálhatja.

Gyulladás
Már volt róla szó, hogy a gyömbér több mint 12 féle antioxidánst tartalmaz, amelyek
segítenek a gyulladás előidézésében szerepet játszó szabad gyökök semlegesítésében. A
gyömbér (és közeli rokona, a kurkuma) eredményesen használható a legtöbb ízületi
gyulladás kezelésére.

Ízületi gyulladás, porckopás
Mindennap gyömbértea csontízületi gyulladásra,
porckopásra.Íngyulladás és nyálkatömlő gyulladás
Ázsiában a népi gyógyászat régóta használja a gyömbért a nyálkatömlő-gyulladás
gyógyítására. Ismétlődő bursitis esetén is javasolt, próbáld ki ananásszal és egy kevés
édesgyökérrel keverve - enni.

Bechterew-kór
- Nem gyógyítja, de a gyulladás- és a fájdalmak enyhítésében segíthet Szemben a
Bechterew-kór kezelésében szerepet játszó, nem szteroid gyulladáscsökkentő szerekkel,
a gyömbér nem károsítja a szervezetet. Az aszpirin és a többi, nem szteroid
gyulladáscsökkentő gyógyszer hosszú távú alkalmazása gyomorfekélyhez vezethet! A
gyömbért tea, tinktúra vagy kapszula
formájában is fogyaszthatod.

Időszakos sántítás
A szívinfarktust előidéző vérrögképződést a gyömbér több vizsgálatban csaknem
ugyanolyan hatékonyan megakadályozta, mint az aszpirin és a fokhagyma. Ha a vérrög a
lábban keletkezik, időszakos sántítást okoz.

Isiász
John Heinerman (PhD) antropológus, egyiptomi gyógymódot ajánl az isiász ellen:
Keverj össze 2 evőkanál reszelt gyömbért 3 evőkanál szezámolajjal és 1 evőkanál
citromlével. Dörzsöld be ezzel a keverékkel az érintett bőrfelületet!

Lábgomba
23-féle gombaölő vegyületével a gyömbér az egyik leghatékonyabb
gyógynövények. E vegyületek közül a kaprilsav olyan erős. Erős, na! Készítsen tömény
főzetet! Tegyen 25 g aprított gyömbért egy csésze vízbe, forralja lassú tűzön 20 percig,
majd miután kihűlt, tegye vattára vagy pamutkendőre, é dörzsölje be vele az érintett
területet!

Májvédő
Nyolcféle májvédő vegyületet tartalmaz. Ahányszor csak főz vele, vagy teát készít
belőle, a mája minden alkalommal kap egy kis védelmet.

Menstruációs zavarok
Menstruációt elősegítő gyógynövénynek tekintik, a benne található
fehérjebontó enzimekre hivatkozva.

Nátha
Kezeld magad gyömbérteával! Ez igen hatásos, mivel a gyömbér mintegy tucatnyi
vírusellenes vegyületet tartalmaz. A tudósok a laboratóriumi vizsgálatok során több
olyan kémiai anyagot vontak ki a gyömbérből, amely különlegesen erős hatást fejt ki a
legelterjedtebb náthavírusnak számító rhinovírusok ellen. A gyömbér emellett nagyon
ízletes, érdemes beszerezni
belőle egy kisebb mennyiséget, hogy állandóan kéznél legyen a náthaellenes harcban.

Raynaud-szindróma
A kínai gyógyfüvészek gyakran javasolják ezt a csípős fűszert olyan egészségügyi
panaszokra, amelyeknek közük van a hideghez, a megfázáshoz, így a Raynaud-
szindrómás fájdalmasan hideg és kékesfehér ujjak gyógyítására is. A gyömbér csökkenti
a vérnyomást és a koleszterinszintet, és e hatások egyaránt hozzájárulnak a keringés
helyreálltásához az ujjakban is.
Gyógyír: meleg leves
Készíts cayenne-i borssal, fokhagymával, gyömbérrel és mustárral ízesített
paradicsomos zöldséglevest (minestronét), borágó-, ribiszke és ligetszépe-olajjal
gazdagítva. A levesből készíts nagy mennyiséget, és egyél belőle annyit, amennyivel
jóllaksz. Ezután szűrj le belőle egy keveset, és dörzsöld be vele elmerevedett ujjaidat.
Végül a leves után desszertként fogyassz ginkót.

Szívproblémák
A gyömbér csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, jó hatással van a szívre.
Antioxidáns, némileg megvédi a koszorúereket a koleszterin által előidézett károsodás
ellen. A gyömbér ugyanúgy erősíti a szívműködést, mint a digitalis gyógyszer.

Angina pectoris (szívkoszorúér-görcs)
Napi 1/2 teáskanálnyi gyömbérpor fogyasztását javasolják.
Szívbetegség, szívinfarktus Vérnyomás csökkentése révén segít a szívbetegségek
megelőzésében és kezelésében, gátolja a véralvadást, ezért segít megelőzni a
szívinfarktust kiváltó vérrögképződést.

Szürke hályog
Tele van antioxidánssal, ezért jó hatású szürkehályog megelőzésében, kialakulásának
lassításában. Teaként fogyaszd bőségesen!

Testszag
A gyömbérben 17 antibakteriális vegyület van - antibakteriális hatást fejt ki azokkal
a mikroorganizmusokkal szemben, amelyek kellemetlen illatúvá teszik a külső
elválasztású mirigyek váladékát - magyarul: felelősek a testszag kialakulásáért. Belső
dezodor!

Vesekő
Tömény gyömbérteából készült meleg borogatás segíthet a vesekő által okozott kínzó
fájdalmak enyhítésében. A borogatás bőrizgató szerként hat, felületi bőrirritációt okoz,
amely némileg eltereli a beteg figyelmed a mélyebbről jövő vesefájdalomról, amíg nincs
a közelben az orvos.

Vírusfertőzések
A jó öreg gyömbér 10 féle vírusellenes vegyületet tartalmaz. Ezért ha vírusfertőzésed
van, igyál gyömbérteát, vagy bőségesen fűszerezd gyömbérrel az ételeidet!

Vércukor csökkentés
A nagy hatásfokú fehérjebontó enzimjeinek köszönhetően tökéletesen szétválasztja az
adott étel, vagy ételkombináció fehérjéit és szénhidrátjait. Ezáltal nem terheli meg e
kettős feladattal a hasnyálmirigyet, amely ennek eredményeképpen tökéletesen fel tudja
dolgozni a szénhidrátokat.
Legjobb példa erre a nyugati és a keleti konyha összehasonlítása.
A nyugati konyha a gabona alapú ételeknél alig, vagy egyáltalán nem használ gyömbért,
míg a keleti konyhán még több gabona fogyasztása sem vált ki cukorbetegséget, mivel
sok gyömbért használnak a gabona ételeikhez.

A keletieknek nem kell génmanipulált táplálékon tartott és betegségek ellen
folyamatosan gyógyszerelt állatok húsaiból készített paleolit étrendet, mert a gyömbér
segíti és könnyíti az emésztést.







NEVELJÜNK OTTHON GYÖMBÉRT!


A gyömbér rendkívüli jótékony gyógyhatásairól már mindenki olvashatott, de sokan nem gondolják, hogy ez a sokak számára megfizethetetlen növény otthonunkban is megél.





Szép és jó illatú növény, amit könnyű termeszteni. 
Elég, ha egy évben egyszer foglalkozunk vele: amikor kiássuk. 
Utána újra ültetjük, és aztán egy évig nincs vele gond.

Az értékes fűszernövényt sokféleképpen használhatjuk
Az enyhén csípős ízű gyömbérből főzhetünk teát, használhatjuk sütemények és húsok ízesítéséhez, vékonyan felszeletelve japán salátát készíthetünk belőle.

A gyömbért tél végén, vagy tavasz elején ültethetjük el.
A nagyobb áruházakban vagy fűszerboltokban kapható gyökerek megfelelőek az ültetéshez.




A „gyömbérgyökerek” valójában rizómák, azaz föld alatti módosult szárnak számítanak.

A gyömbért könnyen lehet cserépben is nevelni.
Nem viseli el a fagyot, a közvetlen napsütést, az erős szeleket és a vizenyős talajt.

Keressük azokat, amelyeken jól kifejlett kis, golyószerű képződmények, vagyis csíraszemek vannak! A csíraszemek kis szarvaknak látszanak az egyes ˝ujjak˝ vagy darabok végén.
A rizómákat áztassuk éjszakára vízbe, majd ültessük őket 5-10 centiméter mélyen laza talajba.

Attól függetlenül, hogy cserépbe vagy a földbe ültetjük a gyökereket, jó minőségű talajra lesz szükségünk.

Elég gazdagnak kell lennie ahhoz, hogy táplálni tudja a gyömbérünket (mindig adhatunk hozzá egy kis trágyát), ezen kívül tartania kell a nedvességet, hogy ne száradjon ki a föld, és jó vízelvezetésűnek kell lennie, hogy a gyömbér gyökerek ne ússzanak a vízben. 

Ajánlott jó minőségű komposztot és homokos talajt összekeverni. 
A komposzt adja a tápanyagot és tartja a nedvességet, a homok pedig biztosítja a jó vízelvezetést.




A rizómákat széjjel lehet vágni vagy törni úgy, hogy mindegyik részen legyen egy pár csíraszem, de akár egészében is el lehet ültetni. 
A gyömbér gyökeret 5-10 cm mélyre kell tenni, a csíraszemekkel felfelé.

A gyömbér termesztéséhez nem kell nagy hely.
 Mindegyik elvetett rizómán először csak egy pár levél nő, majd idővel sűrű csoportot alkotnak, de csak akkor, ha nem szedjük le őket.

A rizómák sem bánják, ha egy kicsit sűrűn vannak. 
A gyömbér átlagosan csak 3-7 cm magasra nő meg.

Egy 30 cm átmérőjű cserépbe nyugodtan ültethetünk 3 átlagos rizómát.

Gyökerét 8-10 hónap múlva áshatjuk ki, ekkorra a leveleit elveszti.
Évelő trópusi cserjeként pompás vöröses-narancssárgás virágokat hoz, de hazai viszonyok között ez kevéssé valószínű…



A Gyömbér gyógynövény, mérgek és pluszkilók ellen:


Így használd a gyömbért!




A gyömbértea és -tinktúra is előremozdítja a diétádat.

A népi gyógyászat már ősidők óta használja a gyömbért - latinul Zingiber officinale -, elsősorban émelygés és megfázás ellen.
Ám a csípős fűszernövény zsírégető hatása sem elhanyagolható.


A gyömbért elsősorban Indiában és Kínában termesztik, a meleg éghajlatot kedvelő növény a kurkumával és a majoránnával áll szoros rokonságban.
  

A növény gyöktörzse illóolajat, csípős anyagokat - shogaolt és gingerolt - tartalmaz. Anyagai serkentik a nyálelválasztást, de a gyomor-, illetve epeváladék kiválasztását is. 
Gyulladást csillapítanak, segítenek a méregtelenítésben, valamint elősegítik a bélműködést.

A gyömbér csípős vegyületei serkentik a gyomornyálkahártyájában lévő hőreceptorokat, miközben fokozzák a bélműködést. 
Ezáltal támogatják szervezet salaktalanítását és a felesleges kilók leolvadását.

Így használd a gyömbért!

Bár ma már kapszula formájában is kapható a gyömbér, válaszd inkább a természetes megoldást. 
A csípős fűszernövény szinte minden zöldségesnél megvásárolható, és számtalan formában beiktathatod az étrendedbe.




Zsírégető gyömbértea:

Egy teáskanálnyi finomra reszelt gyömbérgyökeret forrázz le egy csésze vízzel. 
Hagyd állni öt-tíz percig, majd szűrd át. 
Érdemes étkezés előtt - ízesítés nélkül - fogyasztanod a teát, így jobban segíti zsírégetést.

Gyömbértinktúra:

Kipróbálhatod a csípős növényt tinktúra formájában is.
 Egy pohár langyos vízben oldj fel 1:5 arányban gyömbértinktúrát. 
Szintén étkezés előtt kell fogyasztanod!


A gyömbér citrusos, csípős íze a meleg és a hideg időszakban is igazán kívánatos.

A belőle készített szörpöt az év bármely szakában fogyaszthatjuk, hiszen a gyömbér remek fertőtlenítő, rendbe teszi az emésztést, segít hányinger, émelygés, menstruációs görcsök esetén.

Támogatja az immunrendszer működését, rendszeres használata mindenkinek ajánlott.

Gyömbérszörp:

Hozzávalók:

diónyi gyömbér, karikákra szeletelve, 2 citrom, karikákra szeletelve, 30 dkg nyírfacukor.
A gyömbért a citromszeletekkel egy nagy tálba tesszük, felöntjük annyi vízzel, ami ellepi, és egy éjszakára állni hagyjuk.
Másnap feltesszük főni, hozzáadunk fél liter vizet és a nyírfacukrot, felforraljuk, és addig főzzük, amíg kicsit besűrűsödik.
Azután tiszta üvegekbe szűrjük, és szorosan lezárjuk.
Az üvegeket kb. 5 percig fejtetőre állítjuk, majd hagyjuk lassan kihűlni.

  
Gyulladásos sebek gyógyításánál:

A gyulladásos sebek gennyet tartalmaznak, amelyek képtelenek elhagyni a testet, vagy a folyamat sokáig tart, illetve fájdalmas.
Meggyorsíthatjuk ezt a folyamatot, ha két kanál őrölt lenmaghoz hozzáadunk egy kanál gyömbér port, és a pépet rátesszük a gyulladásra, néhány órára.
Ha szükséges, a megszáradt kötést váltsuk, amíg el nem távolodik az összes genny.







Hatásos immunerősítő szer, gyógyító növényeinkből:


Hozzávalók:

fokhagyma/ 1 rész
vöröshagyma/ 1 rész
reszelt torma/ 1 rész
gyömbér/ 1 rész
csípős paprika/ 1-2 db
almaecet
méz

Elkészítés:

lereszeljük
felkockázzuk
összekeverjük
üvegbe tesszük
paprikát egészben belehelyezzük
mézet, almaecetet ráöntjük
lezárjuk az üveget

Naponta fogyasztjuk, 1-2 kiskanállal!




(Forrás: mindmegette/Internetes körlevél/harmonet.hu/hazipatika.com/tudnodkell.info/)








Továbbá:




- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:








Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:

web oldalaim:

blog oldalam: 





  

A PARLAGFŰ - AMBRÓZIA - ISTENEK ELEDELE

$
0
0

A PARLAGFŰ

(Ambrosia artemisiifolia)



AMBROZIA - VALAMIKOR AZ ISTENEK ELEDELÉNEK TARTOTTÁK,

  MA A SZERÉNY, 

DE MEGTISZTELŐ PARLAGFŰ NÉVVEL ILLETJÜK.






Arról már biztosan sokat hallottatok, hogy a parlagfű nem gaz hanem gyógynövény. 
A földet éppúgy gyógyítja, óvja mint az embert, és az állatokat. 

Alább olvashatunk a felhasználási módjairól is.
A Parlagfű - Ambrózia… és fajtái… több indián törzstől eredő közlések alapján:

1. Akadozó havi vérzés: teája, ivásra és lemosásra, zúzott gyökere borogatásra

2. Apróbb bőrkiütések: levélfőzete

3. Aranyérre, vérző végbélre: levél és hajtás-tea, zúzat- pép borogatás

4. Csalánkiütésre: levél-lé, pép

5. Csökkenti a köhögést: a melegített levélpépje mellre borogatásnak

6. Csuklófájás: melegített levelekkel való borogatás,

7. Daganat: borogatás, - levéltea

8. Erősítő: teája

9. Fájások borogatására: zúzat, pép.

10. Fejbőr korpásodásra: tea öblítőnek

11. Fejbőr, egyéb betegségeire: teája

12. Fertőtlenítésre: növény leve, teája

13. Fogfájásra: borogatás zúzott gyökerrel

14. Gennyes sebekre: levél főzetet,

15. Gyomorgörcs: levéltea,

16. Hányingerre: levélpép borogatás

17. Hánytató: levél és hajtástea

18. Hasfájás: borogatás, levél és hajtástea

19. Hasgörcs: hajtás és levéltea

20. Hasgörcs: levéltea

21. Hashajtó: levél és hajtástea,

22. Hasmenés, hányás ellen: növény fiatalabb hajtásaiból készült tea

23. Hasmenésre és bélvérzésre - növény zúzata, tea

24. Ideggyengeség: nyers gyökér rágása

25. Izomműködésre, izomgörcsre: termésének zúzata

26. Megfázásra, lázra: Egész növény főzete jó,

27. Méhlepény eltávolításának könnyítése: tea

28. Menstruációs fájásokra: zúzott gyökér-tea és borogatás

29. Menstruációs vérzés szabályozására: zúzott levele, gyökere - borogatás, tea,

30. Nehéz szülés esetén: teája,

31. Rovarcsípés: fiatal levél-lével a bőrt bedörzsölni

32. Sebek lemosására: tea

33. Székrekedés: hajtás és levéltea

34. Szembetegségre: pép, zúzat ázata, borogatás

35. Szívre, agyvérzésre: gyökérből főzött tea

36. Tüdőgyulladásra: levél-pép

37. Véres- gennyes széklet: levél és hajtás-tea

38. Vérmérgezés megelőzésére, és ellen, és estén: levél pépje

39. Vérzékenységre levél, és hajtás tea,

40. Vérzéselállítás: levél és felső hajtás-tea

41. Zúzott, horzsolt sebekre: egész növényből készült tea-lemosás

Ugyanígy használták az állatok gyógyítására is.

Tavasztól, ahogy megjelenik a parlagfű, napi egy alkalommal egy friss hajtást, vagy egy-két levelet aki megeszik, azt elkerüli az allergia! 

Egész nyáron ehető, nyersen kis mennyiségben ajánlott, vagy teaként is fogyasztható.


forrás: vitaminstation.hu
Foto: http://www.flickr.com/



EGY VESZÉLYES (TÉV)ESZME NYOMÁBAN: GYÓGYNÖVÉNY-E A PARLAGFŰ?


 


A parlagfűről, amely több százezer allergiás beteg életét keseríti meg, újabban internetes oldalakon és körlevelekben azt terjesztik, hogy nem irtandó gyom, hanem becsülendő gyóg
ynövény.

 Lássuk a növény „védelmezőinek” fontosabb téziseit, és azt is, hogy mi a valóság:

"A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia (…) = Istenek eledele. 





Azt mondják rá, hogy gaz, pedig ez nem igaz. 
Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. 
Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. 

A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. 
Az ürömfélék hasznos növények, gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket. Például a likőrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy a likőr.

Ökológiai szempontból valóban nem releváns a gyomnövény kifejezés, de a köznyelvben hasznosságot tekintve minden olyan növényt gyomnövénynek szoktak minősíteni, ami (adott körülmények között) több kárt okoz, mint amennyi haszna van. 

Bár az üröm fajok, sőt, a kamilla, a körömvirág és még számos gyógynövény ugyanabba a családba tartozik, mint a parlagfű (a családot nem ürömfélék, hanem fészekvirágzatúak családjának hívják), az egyes fajok hasznos vagy ártalmas volta nem függ attól, hogy az adott család többi tagját hogyan minősítjük. 

A parlagfű Magyarországon a gyomok közé tartozik: az állításokkal ellentétben gyógyászati értéke nincs, viszont allergizáló hatása miatt sokak életminőségét rontja és hatalmas gazdasági károkat is okoz.

Hazánkban több százezerre tehető az allergiások száma, akiknek körülbelül fele a parlagfű pollenjére (is) érzékeny.
 Becslések szerint évente mintegy 10 milliárd forintot tesz ki a parlagfű-allergia kezelésére szükséges gyógyszerek költsége, a kapcsolódó egyéb költségekkel (kieső munkaidő, orvosi ellátás stb.) a nemzetgazdaságot érő kár 30-35 milliárd forint.


"Régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is."






A parlagfű Észak-Amerikában őshonos növény, csak a 19. században került Európába. 
Az első világháború után gyorsult fel elterjedése, de igazán nagy területeket az 1950-es évektől foglalt el. 

Magyarország területén az 1920-as években jelent meg. 
Épp ezért nem tartozik a régi, hagyományos európai gyógynövények közé, és Amerikában sem volt jelentős a felhasználása. 
A referenciaként használt régi gyógynövényes könyvek nem említik a parlagfüvet a gyógyhatással rendelkező fajok között. 
Élelmiszernövényként való felhasználásáról sincsenek megbízható adatok.

"A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80%-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. 
Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek! Ugye mekkora csúsztatás!
Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! 
Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul!

A lisztérzékenység (gluténérzékenység, más néven cöliákia) immunológiai alapon kialakuló, a gabonákban található glutén által kiváltott felszívódási zavar. 
Előfordulási gyakorisága a körlevélben szereplő magas számmal szemben jóval 1% alatt van. 
A laktózérzékenység (más néven tejérzékenység, helyesebben laktózintolerancia) azért alakul ki, mert az emberek egy részének bélrendszerében nem termelődik elegendő laktáz enzim ahhoz, hogy az elfogyasztott tejtermékekben lévő laktóz nevű cukrot lebontsa. Bár a laktózintolerancia nagyon sokakat (a populáció több mint felét) érint, a tünetek súlyossága függ az enzimhiány mértékétől. 
A parlagfűallergiát a növény virágpora váltjai, amely az érzékeny egyének légúti nyálkahártyájára kerülve rövid időn belül kialakuló jellegzetes tüneteket okoz. 
A gluténérzékenység és a laktózintolerancia a parlagfű-allergiától teljesen eltérő módon alakul ki, tévedés vagy csúsztatás a három betegséget ily módon párhuzamba állítani.

A növények közül van néhány, amelyre kifejezetten sokan allergiások. 
Ezek egyike a parlagfű, amely nemcsak azért veszélyes, mert a legfontosabb, leggyakrabban allergiát okozó növény, hanem azért is, mert idegen földrészről bekerült ún. özönnövényként nagyon gyorsan terjed. 
Az állatszőr és néhány egyéb allergia tüneteinek kialakulása elkerülhető vagy mérsékelhető odafigyeléssel (pl. az érintett nem tart otthon kutyát). 
A parlagfű-allergiával az a baj, hogy a gyorsan terjedő növény virágporát a szél továbbviszi, így az is részesül belőle, aki parlagfűmentesen tartja környezetét.

"10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. 
A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! 
Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre. 
Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. 
Vajon miért? 
Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak.
 Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. 
Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! 
Akkor most ki a hibás, a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? 
Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? 
Vajon miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? 
A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! 





Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók!
Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. "Medicus curat, natura sanat." 
Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. 
Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. 
Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. 
De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. 
Az is egy iparág - méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar -, amely a gyógyszerek eladásából él.
 Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy egészséges nép egyidejűleg "halott gyógyszeripart" jelentene."
A gyerekekről szóló anekdotikus leírás valóságtartalma nem ellenőrizhető.
 Ezzel szemben tény, hogy aki allergiás,az nem csak a szennyezett nagyvárosokban, hanem a természet lágy ölén is szenved a kellemetlen tünetektől. 
Felmérések azt is bizonyítják, hogy egyes nyugat-európai, tiszta levegőjű nagyvárosokban sokkal gyakoribbak az allergiás betegségek, mint a szennyezett levegőjű kelet-németországi iparvárosokban. 
Az allergiás betegségek gyakoriságának növekedésére napjainkig nincs egységes magyarázat, de bizonyosnak tűnik, hogy a genetikai okokon kívül a nyugati életmód is fokozza a kialakulás kockázatát.

A parlagfű-allergia kialakulásának módjának fenti, igen érzékletes leírása nem tényeken alapul és nagyon távol áll a valóságtól. 
A légúti allergiásoknak valóban kedvez a kipufogófüst-mentes környezet, de a benzin- és dízelüzemű autók betiltásának elodázását a gyógyszeripar nyakába varrni teljesen alaptalan és elég meredek következtetés. 
Nem titok, a gyógyszeripar a beteg emberek által kifizetett pénzekből él, de a profitszerzés mellett az elsődleges cél az elégedett vásárló, azaz a gyógyuló beteg. Összeesküvés-elméletek ennek ellenkezőjéről szólnak, de sajnos van elég betegség ahhoz, hogy ne kelljen mesterségesen fenntartani egyes kórságokat ahhoz, hogy a gyógyszergyárak bevételhez jussanak. 
Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy az orvostudomány csak kezelni tud, gyógyítani nem. Gondoljunk csak arra, hány millióan haltak meg az antibiotikumok korszaka előtt pl. tüdőgyulladásban, és ma már milyen kicsi ez az arány. 
És egy másik példa: azok a maláriás betegek, akik gyógyszeres kezelés kapnak, nem halnak meg, de a világ „gyógyszeripartól nem szennyezett” részein, például Afrika szegényebb részein évente több százezren esnek ennek a ma már gyógyítható betegség áldozatául – pusztán azért, mert nincs pénzük megfelelő gyógyszerekre.

"Nem kell (…) irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja a termőföldet a kiszáradástól, s teszi a "dolgát"! 






Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfű irtására szólítanak fel. 
A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. 
A parlagfű is a természet része és kipusztításával felborulna a természet rendje. 
A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfű az embereknek. 
A parlagfű után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az előbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség is."
Bár megművelt területeken és természetes vegetáció esetén a parlagfű ritkábban fordul elő, nagyon gyors terjedése miatt irtani szükséges. 
Legszerencsésebb a fiatal, még nem virágzó, virágport nem termelő (így nem is allergizáló) növények kitépése, kaszálása – ehhez még vegyszer sem kell. Ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy a „természet rendje” akkor is felborul, ha egy növény olyan területen jelenik meg, ahol nem őshonos. 
Természetes ellenségei, kórokozói hiányában gyorsan szaporodik, és bár várható, hogy meghonosodása után idővel a helyi ökológiai egyensúly részévé válik és előfordulási gyakorisága csökken, de azok, akik most allergiásak, ezt nem várhatják meg.

"(…) miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent termelő növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. 
A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk)."
Bizonyos virágporok egyáltalán nem, mások jelentősen allergizálnak. 60-80 évvel ezelőtt a parlagfű nem volt elterjedve olyan mértékben, hogy a maihoz hasonló problémákat okozzon.

"Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem! (…) a parlagfű az emberek számára is ehető, s azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. 
Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem-, vagy zeller-zölddel, - önmagában sem rossz!- és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre (leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). 
Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt porát.
Veterán dobóatléta vagyok és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különböző súlyú nehézkalapácsokat. 
Ilyenkor szoktam a teljesítményem fokozása céljából a verseny színhelye körül talált parlagfűből fogyasztani, önmagában és nyersen. 

El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. 
Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfű-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. 






Néhány követőm is akad majdnem mindig és náluk is hasonló teljesítmény javulásokat lehetett tapasztalni."
A fiatal, nem virágzó növények nem okoznak pollenallergiát. 
Szájon át elfogyasztva sem várható olyan allergiás reakció, mint amikor a virágpor a légutakba jut. 
Megenni mégsem javasolt, mivel előfordulhat, hogy az evés közben belélegzett pollentől túlérzékenységi reakció jelentkezik, továbbá fogyasztásával nincsenek hosszú távú tapasztalatok, és tudományos igénnyel nem vizsgálták, (hogy pl. hosszútávon vagy nagy dózisban) nem mérgező-e emberre. 
Különösen veszélyes és nem elfogadható, amikor egy közszolgálati jellegű műsorban ilyen veszélyes tévhiteket terjesztenek, és bár a riportban megszólalnak szakemberek, nincs lehetőségük reflektálni az elhangzottakra. 
A fent említett teljesítményfokozó hatás nem ismert, más nem írta le, és az alapján, amit a növényről jelenleg tudunk, valószínű, hogy placebóhatásról van szó.

"Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufás-skatulyányi zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? 
Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejt termelését fokozza a zöld por és ezáltal minden betegséget helyrehoz a szervezetben. 
Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem s megszagoltam. 
Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta napi szinten fogyasztok! (…) 
Akiket eddig meg tudtam győzni arról, hogy a parlagfű rendszeres fogyasztása milyen hasznos, bármilyen betegségük is volt, meggyógyultak belőle, még a rákból is, vagy a parlagfű allergiából is."
Az itt olvasható állítások teljesen alaptalanok. 
Az „őssejtfokozás” racionalitása csak bizonyos, jól definiálható esetekben (lenne) igazolható, és akkor is csak szigorúan kontrollált körülmények között. 
Ilyen hatással a növény nagy valószínűséggel nem bír – eddig ezt egyetlen más növényfajról sem igazolták. 
Nagy felelőtlenség olyan súlyos betegségekre javasolni a növényt, amelyeket nyilvánvalóan nem gyógyít meg – bármit is állítson az iromány szerzője.

"A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy akkor miért irtatják velünk a parlagfüvet? 
Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, ha nem irtjuk azt! 
Nekem erre is meg van a válaszom! 
A Földünk túlnépesedése már napjainkban is veszélyezteti a Föld valamennyi élőlényét és lakóját is! 
Ez ellen a Világkormánynak ( én csak háttérhatalomnak nevezem) tennie kell valamit.
 Nos a világunk ezen urai fő részvényesei a gyógyszeriparnak is. 

Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfű, mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkor senki nem venne gyógyszert, és akkor nem lenne óriási bevétele a világ urainak, s még így a Föld is túlnépesedhetne. 

Ezért a világ urai, a fizetett bértollnokaikkal és bértudósaik által úgy rendelkeztek, hogy elsőszámú közellenségnek kiáltották ki a parlagfüvet, ezt az embernél is intelligensebb, több Föld-történeti katasztrófát is átélt csodálatos ősi növényt, hogy a tudatlan és megtévesztett embereknek még véletlenül se jusson eszébe, hogy a kötelező irtás mögött egy más célja van ezen uraknak.
 Ez a cél pedig a lakosság gyérítése, a Földünk megóvása a túlnépesedéstől.
Weixl-Várhegyi László feltaláló, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesület tagja, a Tudományos Rendőrség alapító tagja és szóvivője"


Parlagfűből főz allergia elleni lekvárt egy magyar házaspár






Parlagfűből készít lekvárszerű terméket és olajat Csubák Mária vegyészmérnök és férje. A termék jótékony hatással bír az emberi szervezetre, a többi között kiválóan lehet vele kezelni az allergiás panaszokat is.


leírás: http://veddamagyart.info/eletmod/6292-parlagfubol-foz-allergia-elleni-lekvart-egy-magyar-hazaspar










Továbbá:




- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:






Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:

web oldalaim:

blog oldalam: 




A SZERVÓRA

$
0
0


A SZERVÓRA







Az orvostudománynak az a rendszere, amely a régi Kínában alakult ki, gyakorlatilag változatlanul él napjainkban is.

A kínai orvos úgy próbálta gyógyítani a betegséget, hogy helyre akarta állítani a harmóniát és az egyensúlyt egyrészt az öt alapelem - a föld, a víz, a tűz, a fa és a fém - között, amelyekről azt hitték, hogy azok építenek fel mindent, másrészt a két szembenálló, de egymást kiegészítő erő a jin és jang között.

A keleti tanítások részletesen leírják a természeti erők, a test és lélek közötti összefüggéseket.

Ezeknek a hajtóerőknek és törvényeknek a működése minden természeti jelenségben, így az emberben is megfigyelhető.

A keleti orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek.






Ezek szerint mindennek megvan a maga ideje, ezt nevezik szervórának.

A hagyomány szerint mind a 12 szervnek van egy aktív és egy passzív ideje.
Az aktív időben az adott szerv működése a legerősebb és a hozzá tartozó szervek energia áramlása a legintenzívebb.
A passzív időben értelemszerűen a leggyengébb. 

Az asztmások hajnali 3 és 5 óra között köhögnek, az epeproblémákkal küzdő emberek pedig éjfél körül görcsölnek legtöbbször....!

 Vajon miért van ez így?

A Kínai orvoslás négyezer éve megtalálta a választ!

Szerveink meghatározott időben működnek és pihennek, vagyis a táplálkozásnak, a pihenésnek, és a testmozgásnak is megvan a megfelelő ideje.

A tizenkét fő szervünk kétóránként "váltja egymást".
Szervezetünkben az energia áramlása megfelelő egyensúlyba kerülhet, ha odafigyelünk.

Egyensúlyban az energiaáramlás!






Jártak már úgy, hogy este későn alaposan bevacsoráztak, aztán éjjel egy és három között valamikor arra ébredtek, hogy úgy érzik magukat, mintha súlyos kövek lennének a gyomrukban?

De miért éppen ebben az időben ébredünk fel, ha este megterheltük gyomrunkat?

Az asztmások miért hajnali 3 és 5 között köhögnek a legintenzívebben, az epeproblémákkal küszködők pedig miért éjfél körül görcsölnek be a legtöbbször? 

A kínai orvosok már mintegy négyezer évvel ezelőtt megtalálták ezekre a kérdésekre a választ.

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek.

A periódikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje.

A táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is.

12 fő szervünk kétórás időközönként "váltja egymást" a munkában, a maga idejében az éppen aktuális "dolgozó" birtokolja szinte az összes energiánkat.






Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik.

Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne bontsuk meg az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, például ne késztessük bőséges vacsorával éjjel májunkat aktív munkára, ha éppen pihen.
  
A kínai szerv-óra, amely testünk 12 csatornáját mutatja.
Mindegyiknél megfigyelhető egy olyan kétórás periódus, amikor a csi áramlása maximális.


Egy nap 24 órájának felosztása a szervóra szerint a következőképpen alakul:


1 és 3 óra között:

A szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb.
A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.


3-5 óra között:

Eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára.
A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.






5-7 óra között:

Ekkor működik legaktívabban a vastagbél.
Ez az egészséges székletürítés ideje.
Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.


7-9 óra között:

 A gyomor leginkább terhelhető időszaka.
Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.


9-11 óra között:

A testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.
Az idegrendszer ilyenkor a legnyugodtabb, a pszichés teljesítőképesség is most a legmagasabb.
Könnyebben, gyorsabban sikerül megjegyezni mindent, ám délután feltétlenül ismételni kell a most elsajátítottakat, mert akkor tartósan rögzül.


11-13 óra között:

11 óra a szívciklus csúcspontja, tehát legjobb idő a sportolásra.
Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.
Erősödik az éhségérzet, a szellemi teljesítőképesség zuhan, mert a szervezet az emésztésre összpontosít.






13-15 óra között:

Jelentősen fokozódik az epetermelés, megkönnyítve az elfogyasztott ebéd feldolgozását.
Az epehajtó szerek ekkor fejtik ki legaktívabban hatásukat.
Lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak.
A vékonybél aktivitása nő.
Mivel a végtagok és a bőr vérkeringése csökken, a fájdalomérzékelés is csökken. 
A kora délután beadott helyi érzéstelenítők hatása tartósabb és intenzívebb, tehát ekkor érdemes pl. fogorvoshoz menni.
A hosszú távú emlékezet fokozódik, ilyenkor érdemes ismételni a délelőtt tanultakat.


15-17 óra között:

A húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes folyadékot.
Mivel a kiválasztás során szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, így ismét jó formába kerülünk, tehát ilyenkor lehet edzeni, tanulni, és dolgozni teljes intenzitással.
A napi teendők java részén már mindenki túl van, de azért még képes valami újat alkotni, a sportban pedig győzelmet aratni.
Ebben az időszakban legaktívabb az immunrendszer.


17-19 óra között:

Vesénk a legnagyobb tisztító munkában vannak, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal.
Igényeljük a folyadékot.
Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben.
Ilyenkor érdemes elfogyasztani a könnyű vacsorát is.


19-21 óra között:

A vérerek csúcsideje.
A szervezet felkészül az éjszakai pihenésre, a szervek több funkciója lelassul.
Ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre.
Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.






21-23 óra között:

Az úgynevezett "hármas melegítő" időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát.
A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek.
Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.
A vegetatív idegrendszer részéről a paraszimpatikus (nyugalmat, beépítést diktáló) funkciók kerülnek abszolút túlsúlyba.
A szellemi és fizikai teljesítőképesség is rohamosa romlik.
A test és a lélek egyaránt pihenésre vágyik.


23-1 óra között:

Ekkor a legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.

A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energiakeringése harmonikus.


Ez az energia a csí(Qi), a vitalitást, életerőt jelenti.
A keringés akadályoztatása betegséghez vezethet.

Érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat!




(Forrás: antalvali.com/okonatura)

























Továbbá:




- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/aloe-vera-csodanoveny.html

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:



- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:






Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:

web oldalaim:

blog oldalam: 






Lánc, lánc, eszterlánc

$
0
0


Lánc, lánc, eszterlánc



„Lánc, lánc, eszterlánc,
eszterlánci cérna,
cérna volna, selyem volna,
mégis kifordulna.
Pénz volna karika,
forduljon ki Marika,
Marikának lánca.”








Ezt a magyar dalocskát éneklik gyereklányaink, miközben egymás kezét fogva körbe-körbe járnak, és a kiénekelt lányok nevük hallatán ki- vagy befordulnak.

A népdalok, mondókák, kiszámolók és a népi díszítések többsége olyan régi tudást, titkot őriz, amit napjainkban már igen nehéz értelmezni, megfejteni. 

Ebben a szövegben szintén olyan dolgok rejtőznek, melyek megismerése után gyökeresen megváltozik az eleink tudásáról, fejlettségéről bennünk kialakult, jobban mondva szándékosan kialakított hamis kép és nyomban romba dőlnek a magyarság származásáról szóló hazug elméletek.

A tudomány mára ismét elérte azt a magas fejlettségi szintet, hogy értelmezni lehet ezt a régi mondókát.

Miről szól ez a dal?

A szövegben lévő szavak jelentésének meghatározása után újra felszínre kerül az ősi titok. 

Legelőször az eszterlánc összetett, sőt mint később kiderül, többszörösen összetett szó eredetét, valódi jelentését próbálom meghatározni a magyar nyelv segítségével.

Az eszterlánc szóösszetételben lévő eszter, a finnugrista szótárak szerint feltehetően szláv eredetű és a hasonló szóösszetételű, nádból, szalmából készült tetőt jelentő eszterha, eszterhaj szavakból kiindulva, szalmából készült láncot jelent.

Szerintük ez a szó véletlenül esik egybe a helytelenül héber vagy perzsa eredetűnek tartott, csillag jelentésű Eszter tulajdonnévvel.

Ez a női név valójában a babiloni mitológia növény- és állatvilág, a szerelem, a viszály, a termékenység és az anyaság istennőjének tartott Istar-nak (a sumeroknál Inanna), az idők folyamán módosult névváltozata, akit később a Vénusz bolygó, az ezüstfénnyel ragyogó Esthajnalcsillag alakjaként is tiszteltek. 

Hazánk legnagyobb folyama a Duna az ősi időkben ennek az Istennek a nevét viselte.
Az Ister folyó mellett épült város Esztergom régi neve pedig Istergam volt, ami a „gam” szótag görbe jelentéséből adódva, Ister kanyarját jelenti.

Az Istar vagy Ister névnek első szótagja az „is” jelentésben azonos a tüzet jelentő sumer „izi” szóval.
Sumerul a tűzhely neve kiizi, azaz kiizzó.
Nyelvünkben ez a kifejezés még ma is megtalálható az izzad, izzik, ízik (gyújtósnak való takarmánymaradék), izzó szavakban.

„Ha fénylik gyertya szentelő, az íziket vedd elő.”

A második szótag, a „ter” „elvont gyöke, 1) terem (ige), teremt, termék, termel, termés, termény, termékeny, termeszt, természet, termet származékoknak. Szélesb ért. azon r gyökhangu szók nemzetségébe tartozik, melyek kisebb nagyobb szélesedésre vonatkoznak, s ekkor azonos, vagy legalább rokonítható „tér” főnévvel.” /Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. 1862/

Az Ister név tehát nem jelent mást, mint izzó teret, a hevesen fortyogó, életet teremtő központi égitestünket, a Napot, annak életterét valamint más bolygórendszerek sziporkázó csillagait.

Az eszterlánc harmadik szótagja a lánc, palócosan mondva loanc, több egymáshoz kapcsolódó pl. gyűrűkből, karikákból álló fonat.

A szó gyöke a „lo”, ami mozgást, haladást jelent.
Az, hogy az eszter és a lánc szavak nem csak puszta véletlenből kerültek egymás mellé és hogy, az Eszter név valóban az Ister név módosult változata, azt egy i.e. 19-18. századból eredeztetett babiloni lelet bizonyítja.




Ister, Inanna a teremtő



A domborművön az oroszlánok és a baglyok társaságában Ister, az Ég úrnője látható, aki markaiban egy-egy láncszemet tart.

Ez a lánc Ister lánca, ami későbbiekben, mint „szalagos” gyűrű, képírásos jelévé vált.

Az iz-ter-lonc, mai magyar nyelven az izzó tér lánca, a mindenségben 70 ezer km/h sebességgel száguldó, hevesen izzó Napunk mozgási tengelye, a Nap útja körül keringő bolygók pályája által kirajzolt, a folyamatos haladás következtében létrejövő hullámzó láncmozgás.

Így már világos, hogy miért jelent csillagot az Eszter tulajdonnév.





A tűzlánc



Ennek a több milliárd éves mozgásnak kicsinyített mása a Föld élőlényeinek testében hajladozó örökítőanyag, a DNS lánc, aminek alakja „miképp a mennyben azonképp a földön is” az életet teremtő izzó tér láncának, a bolygók Nap körüli csavargó mozgásának az alakját vette fel.




Ister láncának földi mása



Az alábbi, az i.e. második évezred elejéről származó Istert ábrázoló leleten a láncszem egy spirál alakban felcsavarodott hosszú szár, a DNS lánc végén helyezkedik el.




 Ister a „selyemcérnából” sodort DNS lánccal /Louvre, Párizs/



A DNS szál tulajdonságára, hajszálvékonyságára utal a cérna szó melyet, mint isteni szál, a nemesen csillogó, drága selyemszálhoz hasonlítanak.

Ennek az isteni láncnak a kifordulása (forduljon ki Marikának lánca) nemcsak ezt a folyamatos mozgást, hanem a gyermek megszületését is jelenti, hiszen a magzat, az új lánc hordozója, a világrajövetele előtt a szülés megkönnyítése végett az addigi farhelyzetéből fejjel a medence alja felé fordul, mintegy kifordul a biztonságot nyújtó anyaméhből.

A táltos hit szerint az eszterlánc az égig érő fának a megjelenítése, ami véleményem szerint nem csak a világok közötti átjáróként szolgál, hanem a DNS és a Nap körül keringő bolygók mozgása következtében létrejövő lánc alakja közötti azonosságra is utal.

Népművészetünk a Mindenség és a Föld között fennálló kapcsolatot, kacskaringó vagy hosszú fonat formájában jeleníti meg.

Legértékesebb nemzeti kincsünk, a magyar államiság jelképe, a Szent Korona alsó részéről lelógó aranyláncok (összesen kilenc), melyeknek a végén lévő csepp alakú foglalatok hátsó részén a rovásunk „F” betűje, a Föld jele látható, ezt az összeköttetést sugallják.

A Korona jelenti az Eget, a Mindenséget, a megkoronázott személy pedig a Földet, a földi hatalom birtokosát.





Koronalánc - A Föld jele



Ugyancsak a Föld és az Ég között fennálló kapcsolatot jelzik a Korona zománcképeinek ábrázolásai, többek között jelképesen a keresztpántok legfelső részére helyezett, azaz a világ tetején trónoló Atya Istent ábrázoló zománckép is.

Ezen a képen az Őstevő mellett világfák, életfák láthatók, melyek koronája lángnyelv formát ölt, mely a fortyogó Napra utal.

A fák törzsén azaz a Naptengelyen, az örökítő szálakat illetve a bolygók mozgását, a tűzláncot jelképező növényi indák kúsznak fel csigavonalban.





Szent korona – Atyaistenség - A Föld és az Ég ura





Sumer áldozati ivó-kancsó i.e. 2350-ből, felületén a DNS szálakat jelképező kígyókkal, középen a Nap útjának a tengelye





Kígyófonatos avar szíjvégek



A teremtést ábrázoló kőlap, középen az életfával (Mezopotámia, i.e. 800)

Az alábbi képen látható szövetre hímzett magyar népi díszítés és a több mint ezer éves kőlap életfájának a formája között kísérteties a hasonlóság.

A hímzésben is ott vannak a két oldalra hajló pálmalevelek, a középen lévő törzs, mely itt pontok láncolatából áll és a két függőleges vékony vonal, ami mintegy lezárja, védi a belső részt.




Párnavég gyolcson, hullámdíszes minta között rozetták sorával (Mezőkeszü, v. Kolozs m. 20. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum.jpgPárnavég gyolcson, hullámdíszes minta között rozetták sorával (Mezőkeszü, Kolozs megye, 20. század) Bp. Néprajzi Múzeum



 Az életfa leegyszerűsített ábrázolása a Nikolsburgi abc néven elhíresült, az ősi írásjeleinket bemutató papírlapon is megtalálható „TPRUS” olvasattal.




A nikolsburgi égigérő fa, vagy életfa, felette a „TPRUS” felirat (14-15. század)



Serafim Keropovich Patkanov, A szabírok nemzettsége című tanulmányában leírja, hogy a Szibériában élő szabírokat Taparnak nevezték.

Emiatt, egyes vélemények szerint a „TPR” a Tapar szó rövidítése, az „US” pedig az Ős szavunk régi formája.

Vajon jelölhetik-e a TPR mássalhangzók a Tapar szót, valamint a jel életfaként való értelmezése és a szó jelentése között van-e kapcsolat?

Mit takar a Tapar kifejezés?

Tudjuk, hogy a kérdéses jel az életfának a leegyszerűsített ábrázolása.
A Tapar szó jelentésének a meghatározásában ismét a nagyszerű Czuczor-Fogarasi féle szótárt hívom segítségül.

A Tapar szó első eleme a TAP, TÁP vagy a TA ősgyök.
„TÁP: (ta-ap) fn. tt. táp-ot, harm. szr. ~ja.

Mármár elavult, de ujonnan fölélesztett gyökszó, melyből tápol, tápla, táplál, táplálék származtak.

Jelent általán mindenféle eledelt, mely az állati testet fönntartja s növeli; különösen az ételek velejét, nedvét, mely mint mondják, vérbe megy, különböztetésül az étel salakjától, söprejétől, mely bélsárrá válva a végbélen kitakarodik.

Kétségtelenül származott szó, mutatja a hosszú önhangzó; első része ta gyök, ugyanaz a te, tö gyökkel, mely tömöttet, telit jelent, a második része (ap) hozzá járultával a két a egybeolvad s hosszuvá lesz.

Egyezni látszanak vele a szanszkrit dai (Eichofnál am. táplálás), az ételt jelentő latin daps, dapes.”

„TA: d) a több irányban szétterjedő, szétnyiló, szétmenő távolságot jelentők: tág, tál, tályog (vértál), tár (ige), tát; mely értelemben rokon hozzá azon sza sze, melyből szana-szét eredtek; e) az egyensulyi középponttól, egyenes vonaltól távozó, ideoda biczegő, hajló tántor, tántorog, tántorodik, tántorít (hová talán magát a táncz szót is sorozhatjuk), a midőn alapfogalomban és hangban hasonló e gyökhöz a félrehajlási csa, honnan csák, csákó, csákány, csáklya, csámpa stb.; továbbá: sa ezen származékokban:sanda félre néző, sánta biczegve félre lépdegelő; f) az alulról fölfelé távozó, illetőleg emelkedő tám, támad, támaszt...”

A szó második része a PAR.

„PAR: elvont gyök, mely forgásra, keringő mozgásra, körded alakra vonatkozik ezen származékokban: paracskó, paripa, parittya, parázna, megnyújtva: párta, párkány; hangzóváltozattal porgol, porgolat.

Rokonai: pěrěg, pěrdűl, pěrdít, pereszlén, továbbá azon far, fer, for, för, für, fir gyökü szók, melyekben alapértelem a forgás, keringés, kerekdedség; b rokonhangu előtéttel: barangol, barkácsol, bereg, stb.

Ezen gyökkel egyezik a görög peri, hindu pari.”

A fentiekből egyértelműen kiviláglik, hogy a Tapar azonos az erőt adó forgással, csavarodással, azaz az emberi dns-sel, a testünknek életet adó fával, a 
TÁPláló PERdülettel ami egyúttal a földtől TÁvolodó, az égig növő, ide-oda hajló ágú fával is azonos.

Ezt az örökítőláncot és az égigérő fát ábrázolják a fent bemutatott tárgyakon lévő motívumok és a nikolsburgi „TPRUS” rovásjel is.









Tojás motívumként 




Tetőcserépen 





TPRUS rovásjelünk





A veleméri sindü us tprus ős szabír ős magyar rovásírás leletek



Tehát a játék során alkotott kör és a folyamatos forgás azonos a Napnak a Galaxisunk, a Tejútrendszer középpontja körüli mozgásával, a ki- és befordulás a bolygók láncszerű mozgásával, sejtszinten pedig a DNS lánc alakjával a kifordulás a születéssel.

Ez a több mint ötezer éves dalocska arról árulkodik, hogy az akkori ember tisztában volt olyan dolgokkal, amit korának fejlettségi szintjéhez mérve nem kellet volna tudnia.

Csillagászati eszközök és orvosi műszerek hiányában mégis ismerték a Naprendszer, a bolygók mozgását, örökítő anyagunk felépítését, alakját valamint e két dolog között fellépő kölcsönhatást.

Mégis honnan szerezték csillagászati és sejtszintű ismereteiket?

Ez a tudás minden bizonnyal egy hajdan volt magasan fejlett társadalom ismeretanyagának a maradéka, mely valószínűleg valamilyen természeti csapás következtében hirtelen lehanyatlott.

Ez az egyszerű magyar körjáték ennek a tudásnak az emlékét őrzi és a magyarságnak az ókori közel-kelettel való kapcsolatait vagy az onnan való származást bizonyítja.

Ezt a kapcsolatot nem csak ez a játék, hanem számos, a sumerral azonos hangzású és jelentésű szavaink is igazolják.

Magyar-Sumer
anya-ana
apu-abu
bárány-barin
edény-edin
háló-halu
kalapács-kalapattu
kanna-kanna
kapa-kapa
kaparó-kaparu
kasza-kaz
komondor-kumundur
kosár-kaser
kutya-kudda
kuvasz-kuassza
küszöb-kiszib
marha-marha
tűzhely (kiizzó)-kiizi
satu-sahtu
szántó-szontu
szekér-szigir
szép-zeb
gabona-gabni
ős-us stb.

/Dr. Nagy Sándor, A magyar nép kialakulásának története/

Egyetlen szó mégis sokat elárul a Kárpát-medence lakóiról, azok nyelvéről, Ammianus Marcellinus római tábornok és történetíró, Rerum Gestarum című művének egyik fejezetében olvasható történet.

Történt ugyanis, hogy a medence népe i.e. 359-ben fellázadt II. Constantinus római császár által kiszabott súlyos adók miatt.

A császár személyesen próbálta a kedélyeket lecsillapítani, de még nagyobb zűrzavart okozott.

Mivel az uralkodó az őslakosokkal folytatott tárgyaláson sem engedett az elképzeléseiből, nem csökkentette a kiszabott adókat, egy elkeseredett résztvevő levette a csizmáját és hozzávágta a császárhoz, miközben a következő szavakat kiabálta: „Marha, marha!”
A sértő szavak elhangzása után fellázadt a nép, nekirohant a császárnak, letépték arannyal beszőtt köpenyét és összetörték a trónját.

A tejelő, húst adó haszonállat eme neve a magyaron és a sumeron kívül más nemzet szókincsében nem található meg.
Napjainkban ezt a szitokszónak is számító kifejezést arra az egyénre mondjuk, akire haragszunk.

A magyar nyelvnek és ennek a körjátéknak az ősi mivolta tehát nem kérdéses. 
Vigyázzunk hát erre a kincsre, tanítsuk, játsszuk, és ne hagyjuk, hogy ebben a velejéig romlott világban Ister lánca végleg megszakadjon.

Kit tudja, lehet, hogy nemzedékünk lesz a következő, akiknek majd meg kell őriznie és tovább kell adnia az eddig megszerzett tudást.
Talán éppen ezzel a játékkal.

Lánc, lánc, Izter lánc…

(Forrás: http://csabavezir.blog.hu/Antal Csaba)


Köszönöm Csaba vezír!





Továbbá:



- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Magyar mitológia és rovások:

- Az Arvisurából - részlet 1.:

- CSABA KIRÁLYFI:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

- Lánc, lánc, eszterlánc:





Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:




blog oldalam: 






Benedek Elek - A csodaszarvas

$
0
0

Benedek Elek


Nagy mesélő volt, talán mondhatom legnagyobb országunkban.

Meséin rengeteg gyerek nőtt fel.






Benedek Elek
(1859-1929)


Benedek Elek, a Székelyföld szülötte 1859. szeptember 30-án látta meg a napvilágot Erdővidék egy kicsi falujában, Kisbaconban. 
"Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb….

„Egy hosszukó tál, melynek kicsorbult egyik vége, ebben a tálban egy csudaszép bokréta: ez az én szülőfalum. 
Ebben a faluban minden háznak van gyümölcsfás és virágos kertje, s május havában, amikor itt a gyümölcsfák virágba borulnak, Csíkorra tetejéről (a szomszédos "Csíkország" orra ez a hely) óriás bokrétát lát ájtatosan bámuló szemed.” – írja az Édes anyaföldem! c. könyvében.






A falu lakói melegszívű, becsületes emberek voltak, akik évszázados meséket, legendákat, történeteket őriztek a lelkük mélyén, amiket aztán munka közben vagy esténként elmeséltek egymásnak s gyerekeiknek.

 "Erdő, mező, hegy, völgy, falu – minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő az a gyermek…" 

Ebben a szép természet – és emberszerető környezetben nőtt fel Benedek Elek, de a legnagyobb ajándék számunkra az, hogy meg tudta őrizni, tovább tudta adni olvasóinak mindazt, ami az ő gyermekkorát széppé tette.

A boldog kisbaconi diákévek után a székelyudvarhelyiek kevésbé örömteliek.



A Székely Tündérország, 






A Székely mesemondó, A Magyar mese- és mondavilág könyvei, ebben a sorrendben jelentek meg.






Magyar népmesét kell a gyermekek kezébe adni, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé.

Ő az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő.

A világról alkotott értékrendje, gondolatvilága az 1894-ben megjelent Testamentum és hat levél c. irodalmi végrendeletében olvasható.

Jelentősek Benedek Elek mesefordításai is. Ezek a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek.

Említésre méltót alkotott novelláival, regényeivel, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásaival is.

Élete alkonyán visszatért szülőföldjére, ahol fáradhatatlanul küzdött tovább elképzeléseinek valóra váltásáért.

Munka közben érte a halál 1929. augusztus 17-én.
Az utolsó három szó, amelyet leírt, írói végrendelete: -
 … fő, hogy dolgozzanak."

Korai végrendeletében megírta sírversét is, melyet sírkövére véstek:

"Jézus tanítványa voltam,
Gyermekekhez lehajoltam.
Szívemhez felemeltem,
Szeretetre így neveltem."


"Mi hasznom benne? – én nem kérdezem,
Csak ültetek a jövő nemzedéknek!"

(Benedek Elek: Öreg faültető éneke)








AZ OLVASÓNAK:


A Magyar Mese- és Mondavilág kötetei sok ezer példányban forognak a magyar ifjúság és a nagyközönség kezén, s így az a vágyam, hogy a magyar nép meseköltése közkinccsé váljék, máris teljesült.

Nagy lelki örömmel hallom, hogy könyvem a családos házak kedves barátja s az iskolai oktatásnak segítőtársa lett: hogy nagyok és kicsinyek gyönyörűséggel és haszonnal olvassák. 
A magyar népé ezért az érdem elsősorban. 
Az ő lelkének kincsei e mesék. 
Én csupán a nép mesemondó fia vagyok.

Köszönöm, hogy hallgatjátok mesemondásomat.


Kisbaconban, 1901 július havában

Benedek Elek






MAGYAR MESE- ÉS MONDAVILÁG


A CSODASZARVAS


- MESÉLTE BENEDEK ELEK -



Hol volt, hol nem volt, messze keleten volt, volt egy híres, hatalmas fejedelem. 
Tudom, hallottátok hírét, nevét: Nimród volt a neve. 
Ennek előtte sok ezer esztendővel élt ez a Nimród, de híre fennmaradt. 
Mert Nimród volt az apja Hunornak és Magyarnak, annak a két dali szép vitéznek, akiknek maradvái* a hunok és magyarok.

Tudjátok-e, miről volt híres Nimród fejedelem? 
Arról, hogy abban az időben, de még azelőtt is, de még azután is, nem volt emberfia, aki úgy értse s úgy szeresse a vadászatot, mint ő. 

Így hallottam én a nagyapámtól, a nagyapám is a nagyapjától. 
Reggel, ha fölkelt, s eligazgatta országának mindenféle dolgát, nyakába vetette a nyilát, fölkapott a paripájára, vágtatott, mint a sebes szél, még annál is sebesebben, hegyeken-völgyeken, árkon-bokron keresztül, s lóhátról lőtte le a repülő madarat. 
Amely madárra ő ráfogta a nyilát, nem énekelt, nem röpült az többé.






Nimród egymagában szeretett vadászni, de amint a fiai egy kicsit fölcseperedtek, vitte ezeket is magával. 
Különösen a két idősebb: Hunor és Magyar mindég ott nyargaltak az oldalán, s próbálgatták ők is röptében lelőni a madarakat.

Hej, volt nagy örömben Nimród, mikor látta, hogy apja fia mind a kettő: Hunor is, Magyar is. 
Nagy ritkán ha elhibáztak egy-egy madarat, s mondta is Nimród magában nemegyszer: még különb vadászok lesznek ezek a fiúk, ha embernyi emberré nevekedtek.

Örült ezen az öreg Nimród: hadd legyenek különbek a fiai, mint ő. 
Hadd menjen hírük hetedhét országon is túl.

Telt-múlt az idő, Hunor és Magyar nagy, erős legényekké, deli szép vitézekké cseperedtek, hogy Nimródnak, ha rájuk tekintett, nevetett mind a két szeme a nagy szívbéli örömtől.





Hunor és Magyar - Kolozsvári - Donkó Rebeka rajza 



Gondolta magában Nimród: "na, ezeket a fiúkat már a maguk szárnyára is ereszthetem". Hadd lakjanak külön sátorban, akkor menjenek vadászni, amikor kedvük tartja, s ott járjanak, ahová a szívük húzza. 
Mondta is a fiainak:

- Édes gyermekeim, én már öreg ember vagyok, nem vihetlek mindig vadászatra, amikor nektek tetszenék, lakjatok ezentúl külön sátorban. 
Adok annyi földet, annyi erdőt, annyi lovat, ökröt s mindenféle jószágot, hogy élhettek gond nélkül, s ha majd behunyom a szememet, tiétek lesz az ország: osszátok meg a földjét, gondját egymás közt becsületesen.

Megköszönték a fiúk édesapjuk nagy jóakaratját, másnap kiköltözködének a szülői sátorból, s egy szép lankás dombnak a tetején, egymástól nem messze, két sátrat üttetének fel, s ottan megtelepedének cselédjeikkel.

Eleinte csak a sátraktól nem messze jártak vadászni, de később mind messzibb, messzibb elkalandozának. 







Hanem azért estére mindig hazakerekedtek, aztán beszóltak az édesapjukhoz, elmesélték: hol, merre jártak, hány vadat lőttek, hányat hibáztak el. 
De egy este, mikor éppen a lobogó tűz körül ültek, s falatoztak, megszólalt Hunor, és azt mondá az öccsének:

- Te, Magyar, egyet mondok, kettő lesz belőle.

- Mondjad, Hunor bátyám, én örömest hallgatom, mert tőled még mindig csak jót hallottam.

- Az a mondandóm, Magyar öcsém, hogy holnap reggel induljunk hosszabb útra.
 Nézzük meg, mi van az országunk határán túl! Hátha ott még több a vad? Nagyobbak a folyók, s több a hal? Nézzük meg!

- Már régen forgatom én is ezt a fejemben - mondá Magyar -, csak ajangottam* elémondani. 
Itt már ismerünk minden bokrot, erdőnek, mezőnek minden zegét-zugát, talán azt is tudjuk, hány bölény, medve, szarvas, hány sas, sólyom s egyéb madár van az erdeinkben.

- No, azt könnyen számon tarthatjuk, mert erősen fogyatkoznak a vadak. 
Ami igaz, igaz: az édesapánk sok vadat lelőtt, de még mink is.

Megegyeztek, hogy pitymallatkor indulnak, mégpedig nyugat felé. 
Magukkal visznek ötven-ötven legényt, a legerősebbeket, a legbátrabbakat, s vissza sem jőnek, míg a hó le nem szakad.

Pitymallatkor csakugyan fölkerekedtek, s útközben vadászgatván, mentek, mendegéltek elébb, elébb. 
Ahol az éjszaka meglepte őket, ott szállást vertek, megháltak, s reggel ismét továbbmentek.

Már rég túl voltak az országuk határán, s minél tovább mentek, annál jobban tetszett erdő-mező. 
Szemmel be nem lephető,* végetlen nagy rónaságon vitt keresztül útjuk, s közbe-közbe rengeteg erdőségekbe jutottak, melyek tele voltanak vadakkal.

Hej, ez kellett nekik! 
Itt aztán volt mire vadászni. 
Szerették volna, ha most itt volna az édesapjuk is, hadd látná, mi tenger vad van itt. Bizonyosan kedvet kapna megint a vadászatra. 
Meg is sokallották már, annyi volt a vad. 
Bölénybikák, szarvasok, őzek ott legelésztek a tisztásokon, nem bántották. 
Jobban esett, ha egy-egy vadat külön vehettek üldözőbe. 
Az után elcsatangoltak reggeltől estélig.

Hanem egyszer láttak aztán egy olyan vadat, amilyet még soha. 
Egy szarvas volt, amilyen csodaszépet még emberi szem nem látott. 
A két ágas-bogas szarva össze volt fonódva, s lebegett a feje fölött, mint egy koszorú. 





Jankovich Marcell rajza 



A két szeme feketéllett, ragyogott, mint a fekete gyémánt. 
A dereka karcsú, hajlékony, mint a lengő nádszál, a lába vékony, s szaladván nem látszott érinteni a földet.

- Nézd, öcsém, Magyar, csodaszép egy szarvas! - kiáltott Hunor.

- Csodaszép, csodaszép! - kiáltott Magyar is -, még nem láttam ehhez hasonlatost.

- Utána!

Szaladott a csodaszép szarvas, mint a sebes szélvész, utána Hunor és Magyar s velük száz deli legény. 
Tisztásról sűrűbe, sűrűből tisztásra, hegyeken föl, vizeken keresztül. 
Hol eltűnt, hol felbukkant a csodaszép szarvas: csalta, csalogatta Hunort és Magyart.







Habba keveredtek* a vitézek paripái, mind lassúbb, lassúbb lett a vágtatásuk, de Hunor és Magyar nem hagyták félbe az üldözést. 
Biztatták a lovukat: szaladj, szaladj, édes lovam!

Reggeltől alkonyatig űzték a csodaszép szarvast. 
El akarták fogni elevenen, hogy hazavigyék édesapjuknak.
 Mert az idegen földön sem feledték az édes jó apát... 
De hiába. Leszállt a nap, alkonyodott, s a csodaszép szarvas eltűnt az ingoványos helyen, a sűrű nádas rejtekében. 
Ide már nem követhették: ott vesznének mindannyian. 
Bizonyosan ott veszett a csodaszép szarvas is.

De ha a csodaszép szarvast meg sem is foghatták, elvezette őket ez olyan szép földre, amilyet még nem láttak. 
Egy szépséges szép sziget volt ez, körös-körül, ameddig a szemük elért, erdők és folyóvizek. 
Övig gázoltak a fűben, virágban. 







Nagy terebélyes fák adtak pompás gyümölcsöt és enyhe árnyékot. A vizeknek színén kicsiny és nagy halaknak ezrei úszkáltak, s játszadoztak a nap verőfényében.

- Be szeretnék itt maradni örökre! - mondá Hunor áradozó szívvel. - Hát te, öcsém, Magyar?

- Én is, bátyám, én is!

- De vajon mit szól majd az édesapánk?

- Az igaz. Holnap visszamegyünk, s tanácsát kérjük.

Másnap csakugyan felszedelőzködtek, s indultak vissza az édesapjuk országába. Visszatérőben csak annyi vadat ejtettek el, amennyire szükségük volt ebédre, vacsorára. Hét nap s hét éjjel tartott az útjok. 

Csak most látták, hogy milyen messze elkalandoztak hazulról. 
Az öreg Nimród sátrában feküdt, mikor beléptek. 
Szomorú volt, nagyon szomorú. 
Gyönge hangon kérdezte:

- Hol voltatok? Kétszer hét napja s éje, hogy nem láttalak. Pedig érzem, hogy nem sokáig élek.

Mondá Hunor:

- Bocsáss meg, édes jó apám, vadászkedvünk messze vitt. 
De lásd, visszajöttünk elmondani, hogy találtunk egy szép, nagyon szép országot, ahol megtelepedni nagy kedvünk volna mindkettőnknek.

- S az én országom nem kell tinéktek? - kérdé Nimród bánatosan.

- Apám - szólt most Magyar -, van neked rajtunk kívül még több fiad is, hadd legyen ez az ország az övék. 
Add ránk áldásodat, s ereszd szabadjára két idősebb fiadat.

Nimród szeme könnyel telék meg, s remegő hangon szólt:

- Jertek hát, térdeljetek elém, hadd teszem fejetekre reszkető kezemet.

Letérdeltek a fiúk, s az öreg megáldá.

- Eredjetek, az Isten vezéreljen! Áldás, szerencse kísérjen, amerre jártok!

Ezt mondá Nimród, s homlokon csókolá Hunort és Magyart. 
Még egyszer megpihent rajtuk tekintete, aztán behunyta szemét, s Hunor és Magyar karjai közt nemes lelkét kilehelé.

Meghalt Nimród, fiai eltemették nagy pompával. Hunor és Magyar a temetés után útra keltek, s testvéreiknek hagyván az országot, mentek, mendegéltek ama csodaszép sziget felé.

Hét nap s hét éjjel tartott az út most is, s mikor megérkeztek, leborultak a földre, s hálát rebegtek az Istennek, áldották a csodaszarvast, mely e gyönyörű vidékre csalta, csalogatta őket.

Már több napja voltak a szép szigeten, s csodálkoztak, hogy a maguk emberein kívül más embert nem látnak. 
Azt mondta Hunor:

- Öcsém, nézzünk széjjel, hátha találunk valami lelkes állatra* is!

- Jól van, bátyám, menjünk.

Fölkerekedtek a száz vitézzel, s sokáig kalandoztak, csatangoltak a nagy rónaságon.

Hát egyszer mit látnak! Szemük-szájuk elállott a nagy csodálkozástól. 
Egy nagy csapat leány, egyik szebb a másnál, ott táncolt karikába-körbe egy csörgedező forrásnak a tövén. 

Szépen összefogództak, lehettek százan, ha nem többen, s úgy keringtek körbe, közepén pedig két leány lejtett, de olyan szép mind a kettő, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem.





Táncoló hajadonok - Kurinszky Kata rajza



Hunor és Magyar összenéztek, a többi vitézek sem különben; nem szóltak semmit, de azért tudták, hogy egyet gondolnak mind. 
Egyszeribe közrefogták a táncoló leányokat, ki-ki egy leányt fölkapott a nyergébe, s azzal - uzsgyi neki, vesd el magad! - elvágtattak sebes szélnél sebesebben.

Hunor és Magyar azt a két leányt kapták föl a nyergükbe, akik a kör közepén táncoltak. Mikor a sátrukhoz értek, ott szép gyöngén leemelték a leányokat a nyeregből, és bevitték a sátrukba.

Aközben magukhoz tértek a leányok is. 
Reszkettek a félelemtől, de Hunor és Magyar olyan szép szavakkal engesztelték, vigasztalták, hogy lassankint nekibátorodtak, s nem is bánták, hogy elrabolta őket ez a két deli szép fiú.
 De a többi leány sem bánta.

Hunor és Magyar csak most tudták meg, hogy az a két leány, akit ők elraboltak: az alánok fejedelmének, Dulnak a leánya. 
Annál jobb! Fejedelmi vérből való feleségük lesz hát.
 De a leányok is örültek, mikor megtudták, hogy a világhíres Nimród fiai veszik őket feleségül.

Mondta Hunor az ő párjának:

- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa válasszon el minket!

Mondta Magyar is az ő választottjának:

- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa válasszon el minket!

Visszamondták a lányok is ezt szóról szóra.

Ez volt az ő esküjök.

Még aznap nagy lakodalmat laktak. 
Egyszerre volt a lakodalma Hunornak és Magyarnak s száz vitézüknek.

Az Isten megáldotta frigyüket, s szaporodtak ivadékról ivadékra. 
Idők múltán már nem volt elég a szép sziget Hunor és Magyar nemzetségének.

Tovább kellett vándorolniok.

Új hazát, nagyobbat kellett keresniök, annyira elszaporodtak hunok és magyarok.

Merre mentek, hová jutottak, elmondom nektek később.



Forrás: http://mek.oszk.hu/04800/04833/04833.htm/http://www.hotdog.hu/irodalom/eletpalyak/benedek-elek-eletrajza









A magyar népmesékben, szólásokban és közmondásokban benne van az Univerzum működésének minden törvénye és rendje, egyfajta útmutatók a megértéshez.



Engedjétek meg, hogy Benedek Elek egyik népmese gyűjtését itt most idézzem. 








Ez a mese segít megértenünk, hogy nem istent kell játszanunk, hanem Isten-i-vé kell válnunk ahhoz, hogy megértsük, minden a maga útján halad a Szeretet áramában.


   
ISTEN


Egyszer, mikor Jézus Szent Péterrel a Földön utazott, azt mondja Péter:
- Hej be szeretnék Isten lenni, majd másként kormányoznám én ezt a világot!
Mondotta Jézus szelíden:
- Bolondot beszélsz, Péter, bízd csak az Istenre a világot, egyedül ő tudja azt elkormányozni.
- De így, de úgy - mondja Péter -, majd megmutatnám én, csak egy napig lehetnék Isten.
- Hát jól van - mondotta Jézus -, teljék kedved, légy egy napig Isten.
Még jóformán ki sem mondotta ezt Jézus, aranyos karosszék szállott le az égből.
- Ülj bele, Péter, s kormányozd a világot!
Beleül Péter az aranyos székbe, s hát abban a pillanatban jön egy szegény asszony, hajtja a borjas tehenét a legelőre. A tehén a borjúval elkezdett legelészni, a szegény asszony pedig megfordult, s ment hazafelé.
Rászól Péter az asszonyra:
- Hé, asszony, hát te nem maradsz itt? Ki őrzi a tehenedet?






- Majd őrzi a jó Isten - felelte az asszony -, van otthon elég gyermekem, akit őrizzek.
Azzal az asszony elmegy, a tehén a borjával ott marad a legelőn. 
Mondja Jézus:
- Péter, te vagy az Isten, tenéked kell őrizned a tehenet s a borját – s ahogy Jézus ezt mondta, egy karikás ostor csavarodott Szent Péter nyaka körül.
Rekkenő meleg volt, csípték a legyek a borjat, egyszerre csak, uccu neki, fölcsapja a farkát, szalad árkon-bokron keresztül, s utána a tehén, de Szent Péter is kiugrik az aranyos székből, szalad a tehén után, nagyot rittyent a karikás ostorával, s kiabál:
- Hó, hahó, megállj, hó!
De bizony sem a tehén, sem a borjú meg nem állott. Csurgott a verejték Szent Péterről, s jó este lett, mire visszaterelte a tehenet a borjával.
- Látod, látod, Péter - mondotta Jézus -, az egész világot akartad kormányozni, s még egy tehenet sem tudtál megőrizni...
Telt-múlt az idő. Szent Péter, úgy látszik, elfelejtette ezt az esetet, s megint mondja Jézus Krisztusnak:
- Haj, de szeretnék Isten lenni!
- Ugyan, miért, Péter?
- S te még kérded azt, Uram! Segítenék az özvegyeken, az árvákon, a jókat megjutalmaznám, a gonoszokat megbüntetném. Hiszen ha Isten lennék, megmutatnám, hogy nem lenne több rossz ember a világon.
Jézus nem szólt semmit, hadd beszéljen Péter. Amint továbbmennek, Jézus egy fának az ágán méhrajt pillant meg.
- Eredj, Péter - mondja Jézus -, koppintsd meg azt az ágat, üsd a rajt a kalapodba, hátha hasznát vesszük.
Odamegy Péter a fához, megkoppintja az ágat, de a rajnak csak egy része esett a kalapjába, a más része a kezefejére hullott. 






A méhek egy ideig szépen megmaradtak a Péter keze fején, de egyszerre csak egyik megszúrja a fullánkjával, Péter nagy mérgesen ledobja a kalapját, s a többi méhet is lerázza a keze fejéről.
Kérdi Jézus:
- Mi lelt, Péter?
- Jaj, egy gonosz méh megszúrta a kezemet, úgy fáj! - mondotta Péter.
- Hát azért nem kellett volna ledobni az egészet, büntesd meg azt, amelyik megszúrt.
- Hiszen ha én tudnám, melyik szúrt meg - mondta Péter nagy haraggal.
- Látod, Péter, látod - mondotta Jézus -, mégsem lenne jó, ha te Isten volnál: az emberekkel éppen úgy cselekednél, mint ezekkel a méhekkel. Ha egy megbántana, bosszút állanál a többin is. Csak bízd Istenre a világot, Péter.
Mondotta Péter szelíden, meghunyászkodva:
- Igazad van, Uram, többet nem kívánom, hogy Isten legyek.







Ez a mese arra mutat rá, hogy fogadjuk el önmagunkat. 
Ne akarjunk másnak látszani, mutatkozni annál, akik vagyunk. 
Van-ságunk egyébként sem meghaladható, hiszen téren és időn túl létező TUDAT.



(forrás: Pusztai Orsi)






Továbbá:



1.Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

2.Hargita:

3.MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

4.Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

5.A pozsonyi csata:

6.Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

7.Az utolsó Táltos:

8.Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

9.Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

10.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

11.A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

12.Húsvéti népszokások, hagyományok:

13.CSABA KIRÁLYFI:

14.A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nep-mag-nepe-magyar-az-osnyelv.html

15.MIENK VAGY ERDÉLY:

16. Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:


20.Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/egy-galaxis-kivulrol-nezve-az-os-jelkep.html

21.Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/nyelvunkrol-kettoskereszt.html

22.Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/az-ige-szekelymagyar-rovasiras_24.html

23.Magyarul beszélő indiántörzsek:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/magyarul-beszelo-indiantorzsek-moricz.html

24.A magyar népviselet és a szakrális geometria:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-magyar-nepviselet-es-szakralis.html

25.Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  
Rovás ABC értelmezése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/10/az-osi-szekely-magyar-rovasiras-titka.html







További:


- Pünkösdölés és más népszokások, hagyományokhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html


A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE

$
0
0


A VÍZ ÜZENETE

A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE 






Masaru Emoto: 

A víz rejtett bölcsessége







A víz üzenete


 A víz, mint testünk legjobb információ hordozója.






A víz testünket 70%-ban birtokolja, az agyunk pedig 90%-ban tartalmaz vizet. 

A víz egy olyan információ-hordozó, amely minden rezgést, rezdülést felvesz, és azt eljuttatja a szervezet minden egyes sejtjéhez.

A vízben vannak különböző alakos elemek, enzimek, hormonok, tápanyagok, ásványi anyagok, oxigén és ettől válik vérré. 

A vér eljut minden sejthez
eljuttatva azokhoz a tápanyagokat és oxigént, majd onnan visszahozza a salakanyagokat, amelyeket a vese, a máj dolgoz fel és ürít ki a testünkből. 

Ha a vízre különböző információkat viszünk fel 
akár a hallásunkon, akár az agyunkba más érzékszervünkön keresztül bejutott egyéb módon, ez mind 
a vízzel eljut testünk minden sejtjéhez. 





A "Köszönöm" a víz szerkezetében



A laborvizsgálatok is arról szólnak, hogy mindig a vért nézik, hogy milyen anyagok szaporodnak el benne, milyen anyagok hiányoznak belőle. 
S ezek megállapításával következtetni tudnak a betegségre. 

De ha valaki egy nagyon 
rossz hírt hall
és egyébként tökéletesen egészséges ember volt, a nagyon rossz hír hatására minden kémiai anyag felborul a szervezetében. 
Ha ekkor csinálnának egy vérvizsgálatot, az eredmény megdöbbentő lenne, láthatóvá válna, hogy szinte az életfunkciói is veszélyben vannak.

Érdekes módon, amikor kiderül, hogy a kapott 
rossz hír nem is igaz
és az illető megnyugszik, abban a pillanatban helyreállnak ezek a funkciók és természetesen a leletek is ezt mutatják.







 Ezért fontos, hogy megváltoztassuk a szervezetünkben a zavarokat okozó hatásokat - rossz helyen való fekvés, vagy egy rossz környezetben való tartózkodás -, mert akkor az addig jelentkező zavarok ennek hatására szinte el is múlnak. 





A víz szerkezetei különböző rezgéseknél



Ezt nagyon jól bizonyította egy Emoto nevű japán fizikus-orvos, akinek a vízzel történő kutatásai világszenzációvá váltak. 

Emoto desztillált vizet használt kísérleteihez, amin " mondhatni " semmilyen információ nincs.

Erre az információ nélküli vízre különbözőképpen rezgéseket vitt fel. Pl. két hangszóró közé tett egy pohár vizet, majd Mozart, Beethowen, Chopin műveket, heavy metal zenét, népdalokat hallgattatott a vízzel, majd mindegyiket lefagyasztotta és mikroszkóp alatt megvizsgálta. 





A víz szerkezete különböző rezgéseknél  
- Fölső sorban: Mozart zenéje, John Lennon (Imagine), Metál zene, Ima előtt
- Alsó sorban: A "Béke" szó hatása, A "Köszönöm", "Megöllek", Ima után 



Az eredmény megdöbbentő volt, ugyanis óriási különbségek jelentkeztek a vízkristályokban. 

A normál állapotban lévő vízkristályok hatszögletű kristályszerkezetet alkotnak, mint a hópihe. 






Emoto kísérlete bizonyította, hogy amennyiben bármilyen 
negatív tartalmú "utasítást 
adtak" a víznek - pl.: csináld magad, hagyj békén, megöllek -, akkor ez a hatszögletű kristályszerkezet azonnal szétesik, és valami nagyon furcsa alakzatot hoz létre. 

Abban a pillanatban azonban, amint 
pozitív információt sugároznak felé
- mint pl. szeretlek, gyönyörű vagy -, a hatszögletű kristályszerkezet azonnal létrejön. 





Programozott desztillált víz szerkezete, a ráragasztott cimke feliratokkal: 
"Csináld!" - "Kérlek, csináld!" 



Sőt, nagyon különös, hogy a magyar szeretlek szó talán az egyetlen, amelyiknek a felső ága kettéválik, mondhatnám azt, hogy férfi és női dominanciára, mert a magyar szeretlek szónak különleges jelentősége van. 
A magyar népre egyébként a 7-es szám a jellemző, a motivált.







Emoto kipróbálta azt is, hogy különböző forrásokból, szent kutakból származó vizet - pl. a lourd-i szentforrásból -, és meglepő volt, milyen gyönyörű, határozott formát mutat ez a kristály.

 Ha egy ilyen tökéletes szerkezetű víz bekerül a szervezetünkbe, az átformálja a testünkben lévő vizet, mert egy erősebb rezgés mindig átinformálja a gyengébbet. 







Ha pl. egy 410 Hz-re hangolt hangvillát megzengetnek, és egy másik 410 Hz-es villát letesznek akár 4-5 méter távolságra, azon a villán megjelenik ugyanaz a rezgés, tehát megszólal és ugyanazt a hangot adja. 

Azonban, ha egy olyan hangvillát tesznek a közelébe, aminek pl. 412 Hz vagy 420 Hz a rezgése, nem fog megmozdulni, rezegni, megszólalni. 

Ily módon azonnal érthetővé válik, hogy ha én természetgyógyászként dolgozom, és ott van előttem egy másik ember, aki rám hangolódik, amit én mondok, az rezeg benne. 
Ha ő nem azon a rezgésen van, hiába mondok én bármit, soha nem fog megszólalni benne. Soha nem fog tudni beindulni benne általam a gyógyulás! 

Egy természetgyógyásznak kell legyen egy tartomány, ami között tudja magát mozgatni ezekkel a rezgésekkel, hogy mindenféleképpen együtt tudjon rezegni azzal a pácienssel, aki segítséget várva fordul hozzá. 

Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor nagyon sok embernek tudunk segíteni, ha nem, egyre kevesebbnek. 
Ezért fontos, hogy több technikát megtanuljon egy-egy természetgyógyász, mert nem mindenkinek működik jól ugyanaz a technika, de ami igen, azt csinálja jól. 

Nagyon sok kísérletet végeztek még a vízzel, de ez a legfontosabb, ha meg akarjuk érteni a testünket. 





"Gyönyörű vagy!" 



Az információ, ami bejut a fülünkön, szemünkön, szánkon keresztül a szervezetünkbe, az az egész testünket átharmonizálja, ugyanúgy, mint egy homeopátiás rezgés. 

Egy homeopátiás gyógyszert beveszünk a szánkba, és hogyha nem öljük meg mentholos ízzel és hagyjuk, hogy ez a homeopátia dolgozzon bennünk, nagyon finom gyógyulást tud létrehozni bennünk.



Masaru Emoto előadása a vízről, és annak üzenet közvetítő szerepéről.

video:



(Forrás: http://a-viz.blogspot.hu/)





Növekvő víz kristályok



Így hat a vérünkre a zene!


A zene a vérében van – szokták mondani a temperamentumos, pörgős, táncos életvitelt folytató személyiséggel megáldott emberekre. 
Azonban most a stuttgarti egyetemi két fiatal kutatója lenyűgöző felfedezést tett, ami a zene és a vér kapcsolatára derített fényt.


A két fiatal lány-felfedezőt Anette Kolb-nak és Katharina Sinner-nek hívják. 
A tudóspalánták egy csepp friss vért cseppentettek egy fekete alapra, majd bekapcsolták a nagy felbontású kamerát, majd ezt követően a CD-lejátszó is főszerepet kapott, na meg megfelelő hangosítás is.

  
A vércseppnek elsőként egy zongoradarabot kellett „végighallgatnia” és máris reagált a hanghullámokra, hiszen a szerkezete megváltozott, sűrűbbé vált, úgy nézett ki, mintha egy szépen megalkotott szőttes lenne. 

Látszólag már nem annyira tetszett a metálzene, hiszen az erős dob, meg gitárakkordok hallatán a vér korábbi rendezett szerkezete szó szerint szétesett, majdnem elemeire bomlott.

Ez a megfigyelés azért mérföldkő, mert egy sor kérdést von maga után, miszerint nem csak a fülével hallja az ember a zenét, hanem a testnedvek is reagálnak az dallamokra, ritmusra, a hanghullámokra, és hogy miként lehetne ezt terápiás kezelésekben a legjobban alkalmazni különböző betegségek kezelésére.







A műtéteknél nem véletlenül tesznek be komoly zenét, hiszen még az aneszteziológusok is elismerik, hogy a beteg sokkal jobban, nyugodtabb körülmények között alszik el. 

A szakemberek az álmatlanságban szenvedőknek a következő zenei műfajok hallgatását írják elő: Beethoven Holdfény szonátája, Schumann Álmodozása, szimfóniák lassú tételei. Fáradság ellen Vivaldi javallott, plusz energiához természetesen Beethoven örömódája, stressz ellen pedig bármilyen kedvenc dal jó, például a Hair című musicalből a Let The Sunshine In.


(Forrás: twice.hu)









Továbbá:




- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/aloe-vera-csodanoveny.html

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:



- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:






Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 







Gyógyító kéztartások - Mudrák

$
0
0

Gyógyító kéztartások


…és tényleg működik!






A kéz a teremtés és a gyógyítás, öngyógyítás egyedülálló eszköze már az idők kezdete óta.
Most bemutatunk néhány technikát, amivel meggyógyíthatod magadat különböző betegségekből!


Alacsony vérnyomás

Fizikai testi okai: Alsó végtag keringési elégtelensége, szív-vagy mellékvesekéreg-elégtelenség vagy kiszáradás következtében alakul ki a 100/60 Hgmm alatti alacsony vérnyomás, a-mely gyengeséggel, fáradtsággal, szédüléssel, zavartsággal, homályos látással, súlyosabb esetben eszméletvesztéssel jár.

Kéztartás: A jobb mutatóujj hegye a jobb és bal kisujj hegyével ér össze.






Alvászavar

Fizikai testi okai: Stressz, lelki feszültség, szorongás, félelmek (elalvástól, haláltól való félelem) válthatják ki. Alzheimer-kór, érelmeszesedés, emésztési és légzési panaszok is előidézhetik, valamint a mértéktelen tea, kávé- és C-vitaminfogyasztás.

Kéztartása: a jobb hüvelykujj hegyét a begörbített jobb mutatóujj körmére tegyük. A többi ujjunkat kulcsoljuk össze.






Aranyér

Fizikai testi okai: székrekedés, székletvisszatartás, huzamosabb ideig tartó ülés, fűszeres étel következménye lehet. Legtöbbször terhesség alatt,vagy szülés után alakul ki, de hormontartalmú fogamzásgátlók szedése is kiválthatja.

Kéztartása: A jobb kisujj és a bal középső ujj hegye összeér, a többi ujj összekulcsolva.







Csíkok (striák)

Fizikai testi okai: Hirtelen hízás vagy terhesség miatti feszülés okozza a bőr csíkjait.

A pajzsmirigy alulműködése, vagy a mellékvesekéreg túlműködése is kiválthatja.

Kéztartása: A bal gyűrűsujj hegye a jobb kisujj és jobb gyűrűsujj hegyéhez ér, a többi ujj nyújtva.






Csontritkulás (osteoporosis)

Fizikai testi okai: Az öregedés, a klimax, a huzamosabb ideig tartó szteroidkezelés, a mellékpajzsmirigy működési zavara, rákos megbetegedés (myeloma) válthatják ki.

Kéztartása: A bal hüvelyk hegye összeér a jobb gyűrűs és középső ujjal. A többi ujját kulcsolja össze.






Ekcéma

Fizikai testi okai: Allergizáló anyag hatására létrejövő bőrreakció, a bőr gyulladásos állapota, melyet a vörösség, a viszketés és a nedvező hólyagos bőrelváltozások jellemeznek, amik hámlóvá, varassá vagy durva felszínűvé válnak. Örökletes, immun eredetű, vagy pszichoszomatikus is lehet. Előfordulhat az emésztőrendszeri eredetű ekcéma, amit rossz anyagcsere, vagy mérgezés okozhat.

Kéztartása: Két gyűrűsujj hegye összeér, a többi ujj összekulcsolva.






Emésztési zavarok

Fizikai testi okai: A nyelőcsőben vagy gyomorban megjelenő égő érzés vagy görcs gyakran nehezen emészthető ételek fogyasztása után jelentkezik. Az elégtelenül működő hasnyálmirigy vagy epehólyag is kiválthat emésztési zavart.

Kéztartása: A bal gyűrűs ujjhegyét helyezzük a bal középső ujj körmére. Többi ujj nyújtva.




  

Epeelválasztási elégtelenség

Fizikai testi okai: Az epehólyag elégtelen összehúzódása az epe bélbe ürítésének zavarát okozza. Az epefolyadék mennyiségi csökkenése vagy növekedése is előidézheti.

Kéztartása: Jobb kisujj és bal gyűrűsujj hegyének összeérintése. Többi ujj ökölbe görbülve.






Epehólyag-gyulladás (cholecystitis)

Fizikai testi okai: Az epekőbetegség mellett alakul ki, az epe pangása, illetve bakteriális fertőzés miatt, valamint az epevezeték elzáródása, opisthorchiasis (délkelet-ázsiai májmételyfertőzés), Klebsiella, másodlagos fertőzés a bélből, E-coli, tífusz, Sjögren-szindróma, epepangás és epeúti betegség, valamint cukorbetegség, AIDS, epehólyagrák okozzák az epehólyag-gyulladást, amely jobb oldali hasi fájdalmat, görcsös fájdalommal járó, zsíros ételek után jelentkező biliaris kólikát, hasi diszkomfort érzetet, jobb lapocka alatti fájdalmat, lázat, hányingert, hányást, sárgaságot, bőrviszketést, halvány székletet, az epehólyag megvastagodását és zsugorodását, hátfájást, emésztési zavarokat és a szemfehérje besárgulását idézi elő.

Kéztartása: A jobb hüvelyk hegyét a jobb kisujj felső ujjpercének belső feléhez érintjük.
A többi ujj mindkét kézen ökölbe hajlítva.






Érelmeszesedés (atherosclerosis)

Fizikai testi okai: A nagy és közepes erek betegsége a természetes öregedési folyamat része, amit az érfalban lerakódott zsírok súlyosbíthatnak. Rossz étkezési szokás, dohányzás, alkoholizmus, cukorbetegség, kövérség és magas vérnyomás is érelmeszesedést válthat ki, ami a szív- és agyi infarktus kiindulópontja.

Kéztartása: A bal kisujj, a jobb középső és a jobb hüvelykujj hegye összeér, a többi ujj legyezőszerűen széttárva.






Fájdalmas menstruáció (dysmenorrhoea)

Fizikai, testi okai: Már a menstruáció megjelenése előtt jelentkező igen heves, fájdalmas görcsökkel járó állapot, melyet kismedencei gyulladás, a méhnyálkahártya kóros, nem csak a méh üregében való jelenléte, a menstruációs vér eltávozásának megnehezítettsége, a méh izomműködésének zavara, rendellenes véralvadás, vagy a méh ereinek menstruáció alatti fokozott összehúzódása, keringési zavar, fertőzés, polip, túlzott ösztrogéntermelés, esetleg elégtelen progeszterontermelés okozhat.

Kéztartása: A bal mutatóujj és a bal gyűrűsujj összeér, a többi ujj legyezőszerűen szétterülve.






Hajhullás

Fizikai testi okai: Ásványi anyagok és fehérjék hiánya okozza. Kiválthatja még vérszegénység, pszichés fáradtság, hormonzavar, alkoholizmus, citosztatikumok mellékhatása, vegetáriánus étrend.

Kéztartása: A bal hüvelykujj hegye a jobb kisujjat érinti úgy, hogy a jobb tenyér a bal tenyéren nyugszik.






Így működnek a gyógyító kéztartások!

A mudrák csodálatos orvosságok, sok betegségben azonnali megkönnyebbülést vagy végleges gyógyulást hoznak. A mudrák megszüntetik az ipari társadalmak okozta fizikai testet romboló változásokat, regenerálják és megfiatalítják szervezetünket. Kiegyensúlyozottá, kedvessé, békéssé, erőszakmentessé, vallásossá, boldoggá, udvariassá, mások iránt nyitottá, segítőkésszé tesznek.

Előző cikkünkben bemutattunk néhány gyakorlatot, amelyek tényleg képessé tesznek bennünket arra, hogy meggyógyítsuk magunkat.
Többen kérdezték, hogy ez hogyan is tud működni.

Íme a válasz!
  
A mudragyakorlatok olyan energiákat ébresztenek fel, amelyek az agyat úgy élesztik fel és táplálják, hogy megszüntetik a fizikai és éterikus szinten lévő dugulásokat. 
Amikor az agy életenergiával történő ellátása akadálytalan, az idegsejtek között új szinapszisok alakulnak ki, amely IQ-növekedést, memóriajavulást, könnyebb tanulási képességet és szellemi éberséget eredményez.

A kéztartások felélesztik a kéz gyógyító és varázslatos erőit. 
Az ujjhegyek csakráinak életre keltése megkönnyíti a kozmikus erők szabad kifolyását és beáramlását, ami az angyali erőkkel való kapcsolattartás és más asztromentális okkult tevékenység végzéséhez nélkülözhetetlen.
  
Speciális mudrákkal elérhetők a ma még hihetetlennek tűnő képességek:

- fokozott tudatosság, 100 %-os agykapacitás

- telepatikus képességek kialakulása, teljes globális kapcsolat megléte az emberi közösséggel

- az adam kadmon-i mag, a galaktikus ember aktiválása – univerzális tudat

- a 7 mennyei palota kapuinak megnyílása; érintkezés az égi hierarchia tagjaival

- teljes DNS-aktiválás, a DNS 12 szálának, a DNS-fa 24 részének aktiválása, teljes fénytest aktiválás

- teljes körű hozzáférés a 4 elemhez, megnyilatkozás, manifesztálódási lehetőség földön, levegőben, vízben és tűzben

- lelki és testi bőség, a vallás és filozófia tantételeinek, a világ törvényeinek teljes megértése

- megértése annak, hogy mi az ember célja a Földön

Fokozódhat a belső észlelési tevékenység, a tudatalatti megtisztulása által egyre gyakrabban képek, szokatlan hangok törhetnek felszínre.
 A negatív érzelmi minták, traumák, fájdalmak feloldása során megérzések, pszichikus képességek alakulhatnak ki. 
Boldogság, öröm, kiegyensúlyozottság érzése a leggyakoribb élmény.

Amikor a kezeket egyre erősebb energiaburok veszi körül 
(azaz bármely élőlény megérzi az Ön delejes simítását), 
akkor a kozmikus energiák testbe építése egyre könnyebbé válik.


A cikk Késmárki László: Gyógyító kéztartások (Ankh Kiadó 2012.) c. könyve alapján készült.








MUDRÁK

KEZEDBEN AZ EGÉSZSÉGED



A szanszkrit „mudra” szó jelentése póz/pecsét. 
Senki nem tudja igazán, hogy hol és hogyan alakultak ki, de már évezredek óta használják. A legrégebbi írásos anyagokat, elemzéseket Indiában találták (Tantra Shastra, Upansana Shastra, Nritya Shastra stb.)

Tudományos megközelítésben a mudrák eszközök, melyek befolyásolják a tudatalatti reflexeket és az ösztönös szokásmintákat, amelyek az agytörzs környékéről erednek. 
Finom szintű, nem intellektuális kapcsolatot hoznak létre ezekkel a területekkel. 
Minden egyes mudra eltérő kapcsolatot létesít és éppen ezért különbözőképpen hat a testre, a tudatra és a pránára (életenergia).

Vannak olyan mudrák, amelyek a spirituális fejlődést segítik és vannak olyanok, melyek igen jelentős terápiás értékkel bírnak.

Az ősi kozmológiai elmélet szerint – melyen az ájurvéda (India klasszikus orvostudománya) is alapszik - az Univerzum öt elemből épül fel, hasonlóan a testünkhöz, melyet az öt ujjunk jelképez.

Ujjaink összeérintésével, keresztezésével, begörbítésével hatékonyan befolyásolhatjuk testünket és szellemünket. Ujjaink jógájának is nevezhetjük. A kézmudrák megerősítik akaratunkat, mert befolyással vannak a testre, szellemre és lélekre. Ezek a mudrák hatékony segítők lehetnek, hisz segédeszköz nélkül, szinte bárhol végezhetőek.

Hogyan hatnak a mudrák?

Több síkon is hatnak. Testi síkon, melyhez a durva anyagi energiák tartoznak, valamint több finomanyagi síkon is.

A kéz minden részén vannak reflexzónák. Ezek a test és az agy megfelelő részéhez kapcsolódnak.

Helyes gyakorláskor, mintha 2 mágnes tartaná össze az ujjakat. 
Az ujjak egymásra ható nyomása finom legyen. 
Ellazult állapotban végezzük.

 Kellemes környezetben végzett mudragyakorlatok eredményesebbek. 
Fáradság érzetekor, javasolt a rövid szünet, - leengedett kezekkel. 
Majd folytassuk a gyakorlatot. 
Legyen a mudra gyakorlata egy szertartás, - egy gyógyerejű szertartás. 
Egészségünkért - a betegségek ellen.

Minden ujjbegyünkön, ujjpercünkön, ujjunkon, az egész kezünkön ott található az egész testünk, lelkünk, szellemünk. 
Tehát ujjaink és kezünk révén, testünk minden részére tudunk hatni.

·     A kéz, közvetlenül a nyakra van hatással. 
A kéz mozgékonysága összefügg a nyak mozgékonyságával. 
A kézgyakorlatok oldják a nyaki feszültséget!

·     A szétterpesztett tíz ujj, tágítja a mellkasi csigolyákat, így több levegőt tudunk felvenni!

·     Ha nem tudjuk teljesen ujjainkat kinyújtani, az szívkörnyéki feszültségre utal, - szívbetegség és csontritkulás előhírnökeként!

·     A kéz könnyed begörbülése jelzi, hogy a tüdőbe - különösen a széleire -, nem jut elég mennyiségű levegő, így a salakanyagok lerakodása könnyebbé válik.

Fordítsuk figyelmünket a kéztartásra és a légzésre. 10 - 15 lélegzetvétel után rátérhetünk a pozitív megerősítésre.

 Mindig pozitívan gondoljunk az aktuális témára. 

A nagyobb hatás kedvéért, alkalmazzunk segítő eszközöket. 
Tehát, hallgassunk zenét, énekeljünk, táncoljunk. 

A színek, kövek, illatok használata is nagyon jó. 
Ezeket ne váltogassuk sűrűn. 
Tudatalattink nagyon jól reagál az ismétlésre.

  

       hüvelykujj    -  tűz (agni)
mutatóujj    - levegő (vayu)       
középső ujj - éter (akash)
 gyűrűsujj     - föld (prithvi)       
kisujj            - víz (jal)



Az ujjhegyeken sok idegvégződés található. 
Tudósok megerősítik, hogy minden egyes ujjhegy körül szabad elektronok koncentrálódnak. Amikor az ujjhegyeket összeérintjük vagy a tenyér egy bizonyos részéhez tesszük, egy pszicho-neurális ujjzár, kör jön létre, ezáltal a szabad energia visszafelé áramlik a test irányába egészen az agyig, kiegyensúlyozva az öt alapelemet a testben érzékszervekre, érrendszerre, inakra is hatással van.

 Számos ősi gyógyító rendszer is az öt elem egyensúlyára épül, ezáltal segítve az egészség visszaszerzését.

Néhány mudra akár pár másodpercen belül egyensúlyba tudja hozni a test elemeit, de vannak olyanok, amelyeknél 40-60 perce is szükség van.

 A mudrákat bármikor, bárhol, ülés, állás, sétálás akár utazás közben is végezhetjük.

Amikor van egy kis szabad időnk, akkor vegyük fel a kéztartást.

Kezdetben gyakoroljuk legalább 10 percig, majd később ezt az időtartamot növelhetjük.



Gyan mudra:




Érintsük össze a hüvelyk és mutatóujj hegyét  az ujjak egy kört alkotnak, a többi ujj nyújtva van. 
Olyan, mint egy “OK” jel.

Hatása:

növeli a koncentrációt
hatásos álmatlanság, fejfájás esetén
javítja a memóriát
segít érzelmi instabilitás esetén
csökkentei a negatív gondolatokat
feszültségoldó hatású


Vayu mudra:

Hajlítsuk be a mutatóujjat és érintsük a hegyét a hüvelykujj tövéhez. 
Gyakoroljunk enyhe nyomást a hüvelykujjal. 
A többi ujj egyenes.

Hatása:

segít emésztési problémáknál (gázképződés)         
parkinzon betegségben
izület fájdalmaknál csökkenti a nyaki, háti fájdalmak


Shunya mudra:




 Hajlítsuk ezt az ujjat és érintsük a hegyét a hüvelykujj tövéhez. Gyakoroljunk egyhe nyomást a hüvelykujjal. A többi ujjat lehetőleg tartsuk egyenesen.

Hatása:

segít fülproblémák esetén (váladék képződés-ürülés, fülfájás, halláskárosodás stb.)
erősíti az ínyt
pozitívan befolyásolja a pajzsmirigy működést 

Étkezés alatt ezt a mudrát ne végezzük.


Apan-Vayu mudra (Mrit Sanjeevani mudra):




Hajlítsuk be a mutatóujjat és érintsük a hüvelykujj tövéhez, majd érintsük össze a hüvelyk, középső és gyűrűs ujj hegyét. A kisujj lehetőleg maradjon egyenes.

Ez a kéztartás szívinfarktus esetén egy alternative, gyors segítség lehet. 
Szapora szívverés, szív eredetű mellkasi fájdalom esetén jótékony hatású.



Meao Mudra:




Szorítsuk mindkét kezet ökölbe, az ujjakat mélyesszük a tenyerünk közepébe.Nyújtsuk ki a mutató, kis és a hüvelykujjat.

Hatása:

- beszabályozza a vérnyomást (magasat, alcsonyt egyaránt)



Surya mudra:




Hajlítsuk be a gyűrűsujjat és gyakoroljunk enyhe nyomást a hüvelykujjal.

Hatása:

Fokozza a test hőmérsékletét, ezáltal segíti a tökéletes emésztést. 
Csökkenteni a testben felhalmozódott zsírt és a vér koleszterin szintjét. 
A mudra jótékony hatású cukorbetegség, májproblémák esetén.

Gyenge személy ezt a kéztartást ne végezze. 
Nyáron, nagy melegben ne gyakoroljuk hosszan.



                                      Méregtelenítő mudra:   






Együnk reggelire: könnyen emészthető kenyeret, csalánteával.  
ebédre + vacsorára: rizst, vagy burgonyát, párolt leveles zöldséggel.

Étkezések között igyunk vizet, vagy teát, és a méregtelenítést segítendő, végezzünk pakolást.

A burgonyapakolás kihúzza a testből a mérgeket.

Tehetjük a májra, vesére, fájó testrész-re. 
Héjában főzzük meg a burgonyát, villával törjük össze, tegyük gyapjúkendőbe, és tegyük a testrészünkre. 
Kössük át a pakolást egy meleg kendővel. 
30 percig hagyjuk hatni.

Leghatásosabb, ha ekkor lepihenünk és alkalmazzuk a méregtelenítő mudrát, a pozitív megerősítésekkel.

 Gyakorlat ideje: naponta 3x 10 perc.



                        Stressz-elleni mudra   avagy   Idő mudra:





Ha „egyáltalán nincs” időnk valamire, akkor eljött az ideje ennek a mudrának. 
A gyakorlat után, minden „megy, mint a karikacsapás”. 
A gyakorlatra 5 – 7 perc elég is általában.

A mudra gyakorlása közben lélegezzünk mélyeket lassan, ritmusosan. 
A be-, és kilégzés közötti szüneteket nyújtsuk meg.

A pajzsmirigy működését szabályozza.
  
     Ha túlműködik, nyugtalanok, stresszesek, izgatottak, türelmetlenek vagyunk.

·     Alulműködés esetén viszont, kedvetlenek vagyunk, gátolva, fékezve érezzük magunkat, nincs meg a belső hajtóerőnk.

A gyakorlat alatt: 

Képzeljük el, hogy mi mindent tennénk, ha lenne rá időnk. 
Aprólékosan, élénken, ki is színezhetjük az elképzelt estéinket, hétvégéinket.

 Pozitív megerősítés:

Az idő, az én legértékesebb javam – bölcsen bánok vele és tudom, hogy minden szépség a lelkemet táplálja.



 Lazító mudra   avagy   Feszültségek elleni mudra:

Előkészítés: dörzsöljük össze a kézhátakat és rázogassuk meg a kezeket.






Kulcsoljuk össze a két kezünket, és „érezzük” az ujjhegyeket a kézháton. 
A bal mutatóujj a jobb hüvelyk- és mutatóujj közötti hajlatban fekszik. 
A két hüvelykujj nem érhet össze.

Ha ülve végezzük a gyakorlatot, akkor a tenyerek felfelé nézzenek, és lazán pihenjenek a combon.

Ha fekve végezzük, tegyük a kezeinket, lefelé néző tenyérrel a hasunkra.

A combunk alá helyezzünk egy összecsavart törölközőt, ez segít ellazulni és az energia áramlását is segíti.

 Hatása:

 10 – 20 perc alatt ellazulhatunk, munka után könnyebben „kikapcsolhatunk”. 
Segít, hogy jobban aludjunk, hogy összeszedjük magunkat egy fontos tárgyalás, fellépés, beszélgetés előtt.

 Még néhány ötlet a lazításhoz:

  Forró zuhannyal, levendulás, narancsos lazító-fürdővel kényeztessük magunkat.

Talpunk alá tegyünk egy teniszlabdát és előre – hátra görgessük.  

Olyan kevés húst együnk, amennyire csak lehet.

            Gondolatainkat vezényeljük az alábbi képhez.

Légzés: Lélegezzünk mélyeket, lassan, ritmusosan. 
Hosszabbítsuk meg kissé a be- és kilégzés közötti szüneteket. 
Érezzük a légzést!

Megerősítés:

Úgy érzem magam, mint a hal a vízben, hajlékony, oldott vagyok, csupa-csupa jó érzéssel.



 Ég mudra   avagy   Fül- és hallási mudra:






Mindkét kézzel végezzük:

 Hajlítsuk be a középső ujjat úgy, hogy megérintse a hüvelykujj párnáját, és hüvelykujjával finoman nyomja le középső ujját. 
A többi ujj maradjon nyújtva.

Gyakorlat ideje: szükség szerint, vagy kúraként naponta 3 x 15 percig.
  
Hatása:

Egy speciális gyakorlat fül- és hallási problémákra. 
Gyorsan meggyógyítja a fülfájást, hosszabb távon pedig szinte minden fülbetegséget.

A hallási problémák alapja mindig az, hogy valamit már nem akarunk, vagy nem vagyunk képesek meghallani. 
Ez áldás és csapás is lehet.

A középső ujj az éghez tartozik. 
Itt van a magasabb dimenziókba vezető kapu – a mennyország kapuja. 
Régi mítoszok szerint, ha valaki oda akar jutni, annak alaposan meg kell tisztulnia. 
Ehhez nagyon jó, ha befelé fordulunk, és jóváteszünk minden régi tévedést.



 Életmentő   avagy   Elsősegély szívroham esetén:






Mindkét kézzel végezzük

 A mutatóujjat behajlítjuk, hegye a hüvelyujj párnájára ér. 
Eközben a középső és gyűrűsujj hegyét összeérintjük a hüvelykujjéval. 
A kisujjat kinyújtjuk.
  
Gyakorlat ideje: Szükség szerint, amíg a hatás beindul, vagy kúraként naponta 3 x 15 percig.

Hatása:

Vészhelyzetben még gyorsabban hat, mint a nyelv alá helyezett elsősegély-tabletta.
  
Ezt a mudrát használhatjuk a szív általános gyógyítására és erősítésére.
  
A szívbetegségek mindig arra utalnak, hogy életünket újra kell gondolnunk, át kell alakítanunk. 
Töltsön el sok időt a következő képpel – még akkor is, ha nem ér rá. 
Hallgasson közben olyan zenét, melytől könnyűnek érzi magát.
  
Megerősítés:

Van elég időm, hogy meglássam a szépet, és élvezzem a nyugalmat.



 Ököl mudra   avagy   Emésztés mudra:






Mindkét kézzel végezzük: Ujjainkat hajlítsuk be, a hüvelykujjat tegyük a gyűrűsujjunkra.

Hatása:

Aktiválja a máj, és a gyomor energiáját, serkenti az emésztést, segít a székrekedésben.

A májgyengeség, emésztési problémák, székrekedés, feszültségek, szívpanaszok oka az elnyomott agresszió. 
A legtöbb agresszió oka, hogy nem tud az illető nemet mondani, nem tudja lehatárolni magát, engedi sarokba szorítani magát, stb. ha az agresszió jelentkezik, akkor minél hamarabb ki kell engedni: lehet párnát püfölni, kocogni, ugrálni, nagytakarítást végezni. Ezután ki kell kutatni a valódi okot, és ki kell fejleszteni egy stratégiát az ok feloldására. Beszéljük meg nyugodtan, akár tisztázódhat is a feszültséget okozó.
  
   Megerősítés: 

Minden helyzetben nyugodt és oldott vagyok.



Álmatlanság, stressz oldására:


     


  
Éles  látás javítás:




    

 Nyirokrendszer:

,ülve a test előtt tartani a kezeket, vagy állva a fej felett
















Továbbá:




- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/aloe-vera-csodanoveny.html

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:



- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 






Faszén - Aktív szén

$
0
0

Faszén - Aktív szén



Soha nem látott fontosságúvá vált korunkban, amikor általánossá vált a tömegmérgezés!






Szinte végtelen hatásosságát száz éve már az orvostudomány is elismerte, ma agyonhallgatja, sőt, nevetségessé teszi azt, aki csak megszólal is ez ügyben.

1813-ban egy Bertrand nevű kémikus nagyközönség előtt bevett 5 gr arzént (1 púpos kávéskanálnyi), ami 150 ember halálához elegendő.
1831-ben egy másik francia, Touéry (montpellier-i patikus) tartott bemutatót, de ezúttal a Francia Akadémia tudós orvos urai előtt; 1 gr strychinint nyelt le (10-szer többet a halálos dózisnál). 
Ez a méreg 10 perc alatt végez az emberrel a teljes tébolyig feszített röhögéssel és lélegzetvesztéssel. 
(A látványtól is örök sokkot lehet kapni.) 
Az akadémikus urak teljes döbbenetére Touéry teljesen nyugodt maradt és mosolygott a tudományos urakra.
Az ebers-i papirusztól (ie. 1550) Hippokrátészen keresztül, és századok orvosain át használják és javallják.
A XIX. század végén és a XX. század elején 40 orvosi disszertáció szól róla.






A mai kutatások azt is bizonyítják, hogy megköti a vírusokat és a baktériumokat is, sőt a baktériumok termelte mérgeket a belekben (vagy fordítva).

Megköti a permetszerek, gyomirtók mérgeit, idegen hormonokat, sőt még a radioaktív anyagok egy részét is, valamint orvosságok, ideggyógyszerek, fogamzásgátlók maradékát is.

Az utóbbi tíz évben csak angolul 500 tanulmány jelent meg 10 000 tudományos referenciával ezzel kapcsolatosan.

A legújabb kutatások a vese megtisztítását és ösztönzését is igazolják.

Mindent egybevetve a faszén a legegyszerűbb, a legolcsóbb és leghatásosabb tisztító és felújulást segítő szer, amit sem a népesség, sem a betegek, sem az orvosok java nem ismer.

- 1 cm3- 1 km2 felszívó felülettel rendelkezik, 40-szer több mint az agyagé;
- 500 gr faszén 50 000 millió pórust tartalmaz;
- tömegének 97-100-szorosát képes megkötni, pl. szén-monoxidból, 180-szorosát ammóniából, 165-szörösét kéngázból.






A faszén hatása a belekben:

A bélfal áteresztő, ozmózis elven működő felület, így kiegyenlíti a bélfalon belüli és kívüli oldható anyagokat.
Vagyis, ha a belek el vannak szennyeződve, akkor a limfatikus rendszer, a nyirokrendszer nem tud a belekbe jutni.
Az aktív szén felszabadítja a bélfalakat, így az ozmózis elven megtisztítja a vért és a nyirokrendszert (vérsavót).

Dr. Denis Burkitt kutatásaiban az alábbi tényeket közli:

- a természeti népek az elfogyasztott étek salakanyagának 80%-át átlagosan 32 óra alatt eltávolítják,
- egy európai organikus élelmiszereket fogyasztó ember 40 óra alatt,
- egy átlagos tömegétkezést folytató angol fiatal 72 óra alatt,
- és egy öreg angol 360 óra alatt! (15 nap!!!).

Ennek ellenőrzésére is kiváló a faszén vagy a céklarépa.

Még teljesen egészséges szervezetű, organikus eredetű növényi étkezésnél is 5 nap, amíg a maradék salakanyag 100%-osan távozik; vagyis a méreg vagy allergiaanyag 6 napig utazik át és szívódik fel!

A mérgek hosszú során túl a faszén semlegesíti a kígyómérget, méh- és darázscsípést, bögöly vagy pöcsök csípését, lódarázs csípését, skorpió- és pókcsípést, tengeri és víziállatok csípéseit. 
Semlegesíti az élelmiszerekben felhalmozódott mycotoxinokat (az antibiotikumok hagyatéka) és az egészen kíméletlen aflaxinokat.

Javallott használatához a lista nagyon hosszú, csak a leglényegesebbek az említetteken túl:

- rossz lehelet
- krónikus csuklás
- szapora széljárás
- kivezetett végbélnyílásnál
- hasmenés, gyomorrontás, felfújódás, gázasodás
- túl folyékony széklet
- meleg égövi hasmenés (gyorsfosás)
- minden gyomor- és bélbetegség
- viszketegség (még akkor is, ha már teljesen elszabadult)
- túlzott epeváladék
- újszülöttek sárgasága (besárgulása) esetén 4,5 gr faszén naponta
- májzsugor (cirrózis) és máj okozta agybántalmak
- alkoholizmus (1 gr faszén -1/2 kávéskanálnyi- közömbösít 60 ml pálinkát)
- toxicomániák (drog, dohány, stb.)
- mérges gombák (gombamérgezés)
- gyógyszermérgezés esetén
(pl. aszpirin, paracetamol (jelen pillanatban több mint 50 gyógyszerben van, gyulladásgátlókban, fájdalomcsillapítókban, tönkre teszi a májat, vesét, szívet stb.), altatók, antidepresszánsok, antibiotikumok stb.)
- ételmérgezés
- koleszterol szint
- kígyómarás, méhcsípés (pakolásként és belsőleg)
- szemgyulladás
- fogmosás, fehérítés

Dr. Yatzidis athéni orvos bizonyította, hogy még napi 50 gr mennyiség 20 hónapi fogyasztása sem jár semmilyen hátránnyal.






Adagolás:

Kúraként kimérni! 
Esetenként más, de átlagosan:

- 2 evőkanálnyi 3x naponta 15 napig (~ 30 gr naponta)
- aztán 1 kanálnyi naponta 3x 1-4 hónapig (Ez teljes sejtfelújítást eredményez!)
- Gyermekek az evőkanál helyett kiskanálnyit fogyasszanak 15 napig.

Mérgezés esetén:

- 50 gr felnőtteknek
- 1 gr/kg gyermekeknek
- 4-6 óránként 20-50 gr faszenet beveszünk 2 napig
Öngyilkosságnál és kómás állapotnál emelhetünk 100-120 grammig.
1 evőkanálnyi = 5 gr

Faszén kúra alkalmazása: 

Dr. faszén, maga az orvos

- egyedi esetekben (mérgezés, felfúvódás, hasmenés, gyomorsav túltengés stb.)

- kiegyensúlyozott étkezés mellett: - hetente kétszer
- 1 hétig havonta
- 3 hétig kétszer évente

A lassú égésből visszamaradt faszén a jó 
(fűz, nyír, nyár, hárs, bükk). 

Vigyázat! 

A patikai aktív szén például csont alapanyagú.

A faszén kúrának semmi nem tud ellenállni, gázok, alkaloidok, oldószerek, a bélflórában megtelepedő rothasztó baktériumok, alkohol, mérgek, drogok, nehézfémek és az arzén sem.

Figyelem! 

Használatánál egy megkötés van csak:

Olyan orvosságok mellett, amelyek az adott pillanatban szükségesek, NEM alkalmazható!
(Pl. a fogamzásgátlót is közömbösíti)

Faszén készítése:

- lyukat ásunk
- tüzet rakunk a gödörben
- amikor már az egész parázslik, fölé rakjuk az
elszenesítésre váró fát (ágak vagy hasítékok)
- letakarjuk egy fém, cserép vagy falappal
és a kiszedett földdel






Hogyan készítsünk házilag faszenet?

video:



Alkalmazása a húsipar és a tejipar „gyönyörűséges” kettőse okozta „méregzsákká” válás megtisztítására:

- 1 kávéskanálnyi szén egy csésze (250 ml) vízben, zöldteában vagy más gyógynövény forrázatában;
- de a legősibb tudás gabonatejben mondja – így nagyon gyorsan közömbösíti a vér 
savasságát. 

adszorbeáció:

- magába szív
- fizikai jelenség
- a faszén felületén fennakadnak a molekulák

abszorbeáció:

-  maga felé szív
(pl. a bélfalon át is, így tisztítja a vért és a
testnedveket)

Amiket a faszén nehezen adszorbeál:

- erős savak: sósav, kénsav, salétromsav
- erős lúgok: nátronlúg (szóda), lúgkő (hamuzsír)
- hígítók: etanol, metanol, aceton, ethylén-glykol, petróleum származékok
- Lítium sók, vas és nehézfémek
- cián, cianid
Ezeket is közömbösíti, csak lassan és ismételt dózisokban.

Az étkezéstől távoli időben vegyük be, ha kúraként használjuk, mert a vitaminokat és egyéb szubsztanciákat is magához veszi!



video:















Továbbá:




- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/aloe-vera-csodanoveny.html

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:



- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 




FŰSZERNÖVÉNYEINK

$
0
0

FŰSZERNÖVÉNYEINK




Bazsalikom:






Név: Bazsalikom (Ocimum basilicum)
Eredet: Dél-Ázsia

Leírása:

Egynyári növény, fehér vagy rózsaszín virággal, nagy, ovális világoszöld (egyes fajtáknál bordó) levelekkel.
Kellemes, kissé szegfűszegre emlékeztető illatú növény, a felső fiatal levelei enyhébb aromájúak.

Felhasználása:

Levelei frissen levesekhez, egytálételekhez, főzelékekhez, hal- és húsételekhez, saláták, paradicsom ízesítéséhez és pesto készítéséhez használhatóak.
A friss leveleket összevágva közvetlenül a tálalás előtt kerüljenek az ételbe. Díszítésre is igen alkalmas.

Gyógyászati alkalmazása:

A bazsalikom étvágy- és emésztésjavító, teltségérzet és puffadtság ellen hat.

Termesztése, szedése:

A kert meleg, napos, széltől védett részébe, tápanyagban dús, üde talajba ültessük.
A nyári melegben rendszeres öntözést igényel. 10 °C alatti hőmérsékleten leáll a növekedése és már az enyhe fagy is károsítja.
Virágzásig szedhetjük friss leveles hajtásait.
Mivel szárítás során hamar elveszti aromáját, inkább olajba vagy ecetbe tartósítsuk.




Borsfű (Csombor):







Név: Borsfű (Satureja montana)
Eredet: Földközi-tenger medencéjének keleti része

Leírása:

30-40 cm magasra megnövő, elfásodó szárú évelő növény.
Kemény, keskeny, fűrészes szélű leveleinek felső oldala sötétzöld, fonákja ezüstös.
A borsfű megdörzsölve fűszeres illatot áraszt, csípős íze van.
A fehér, rózsaszín, lila virágok júliustól októberig nyílnak.

Felhasználása:

Leveleivel frissen vagy szárítva babfőzeléket és más hüvelyeseket, (csökkenti azok puffasztó hatását), burgonya- vagy más egytálételeket, húst, vadat, kolbászt, mártásokat ízesíthetünk.
Erős fűszerező hatása miatt csak kis mennyiségben használjuk!
Szedésre a virágzás ideje a legalkalmasabb.
A csokorba kötött szárakat megszárítjuk és leveleit porrá törve tartósíthatjuk.

Gyógyászati alkalmazása:

A borsfű étvágygerjesztő, segít gyomor- és bélpanaszok esetén, antibakteriális hatású.

Termesztése, szedése:

Homokos, meszes, száraz talajba; napos helyre ültessük; növekedése itt lesz a legszebb.
Biológiai hatása következtében, ha bokorbab közvetlen közelébe ültetjük, megvédi azt a levéltetvektől.

Mivel ezek a növények általában apró levelűek, az egész hajtásrészt használjuk fel fűszerezéshez egészben vagy apróra vágva.




Chilipaprika:






Név: Chilipaprika (Capsicum frutescens)
Eredet: Közép- és Dél-Amerika

Leírása:

Növekedését, termése színét, alakját, formáját tekintve rendkívül változatos fajta.
Hazánkban, kertbe kiültetve akár 50-80 cm magasra is megnőhetnek.
Termése 2-15 cm hosszú, kerek, kúp alakú, hegyes, fehér, sárga, zöld, narancsszínű, piros.
Kevés benne az aroma, de az ereje az enyhétől a csípősig terjed, a kapszaicintartalma miatt.

Felhasználása:

Termése felhasználható frissen, éretlen zölden, érett pirosan, sárgán vagy fehéren, szárítva, összetörve, egészben.
A chili illik mindenféle ételhez, hideghez is, meleghez is, főleg salátákhoz, mártásokhoz, pizzához.

Gyógyászati alkalmazása:

A chili serkenti a vérkeringést, javítja az emésztést és antibakteriális hatású.

Termesztése, szedése:

Tápanyagban dús, üde talajba ültessük.
A chili terméseit szedve folyamatos növekedésre és terméshozásra sarkallhatjuk.

A terméseket folyamatosan szedve folyamatos növekedésre és terméshozásra sarkallhatjuk.




Citromfű:


Fűszer-és gyógynövényként egyaránt jól ismerjük.




Levelében sok az illóolaj, ami baktérium-, vírus-, sőt gombaölő hatású.
Rossz közérzet esetén, gyomor- és bélpanaszoknál, epe- vagy májbántalmaknál, szívpanaszoknál, menstruáció alatt, és megfázásnál segít.

A gyógyászatban étvágygerjesztőnek és enyhe nyugtatónak alkalmazzák. 
Kellemes illata miatt számos teakeverék alkotórésze és reuma elleni bedörzsölő szerekben is szerepel.

Depresszió, szorongás, szívpanaszok, heves szívdobogás, gyulladás, rovarcsípés, fülfájás, gyomorpanaszok esetén is hatékony.

Tea: 2 teáskanálnyit leforrázunk 2dl vízzel és 5 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. 

Idegesség, álmatlanság ellen is jó.
Ha lefekvés előtt fogyasztunk egy csészényit belőle, biztosan nyugodt zavartalan lesz az álmunk.






Név: Citromfű (Melissa officinalis)
Eredet: Közel-Kelet

Leírása:

Évelő, de fagyérzékeny növény; magassága elérheti a az 1 métert, átmérője 60 cm is lehet.
Szára négyszögletű, enyhén szőrös; levele világoszöld, szív alakú.
Virága apró, fehér, kalászokban álló.
Leveleit megdörzsölve illata erőteljesen citrom illatú.

Felhasználása:

Zsenge leveles hajtásaival fejes salátát, paradicsomot, túrót, gombát, húst, halat fűszeres mártásokat, gyümölcssalátát és üdítőitalokat ízesítsünk.
 Leveleit ajánlatos frissen használni, szárítással sokat veszít aromájából. Ne főzzük együtt az étellel!
 Leveleit csak közvetlenül felhasználás előtt mossuk, mert hamar fonnyadt és barna lesz.

Gyógyászati alkalmazása:

 Nyugtató hatású, erősíti az idegeket.

Termesztése, szedése:

Tápanyagban dús, üde talajba ültessük.
A rendszeres öntözést erőteljes növekedéssel hálálja meg.




Currynövény:







Név: Currynövény (Helichrysum italicum)
Eredet: A mediterrán térség sziklás hegyoldalain honos növény

Leírása:

Évelő, de fagyérzékeny növény.
Vékony, tűre emlékeztető ezüstös szürke levelei vannak.
Sárga virága, szép megjelenése miatt dísznövényként is alkalmazható például sziklakertekbe.

Felhasználása:

Hajtáscsúcsaival és leveleivel mártásokat, halat, húst és rizst ízesítünk.

Gyógyászati alkalmazása:

Antidepresszánsként alkalmazzák.
Frissíti a levegőt, csökkenti a légúti megbetegedések okozta fájdalmakat.

Termesztése, szedése:

Homokos, meszes, száraz talajba ültessük.
Növekedése ezeken a helyeken a legszebb.




Görög bazsalikom:







Név: Görög bazsalikom (Ocinum minimum)
Eredet: Földközi-tenger és India közötti térség

Leírása:

Világoszöld levelű, kistermetű, gömb formájú lombot képező egynyári növény. 
Apró, vékony levelei és apró, fehér színű, ajakos virágzat díszíti.

Felhasználása:

 Édeskés íze miatt főként tésztákban, süteményekben használják, de minden más bazsalikommal ízesített ételben is felhasználható.

Termesztése, szedése:

A kert meleg, napos részébe, homokos, száraz talajba ültessük.
Alacsony hőmérsékletre ugyanúgy reagál mint az alapfaj.
Mivel igen apró levelei vannak, egész hajtásrészeket használjunk ízesítésre egészben vagy apróra vágva.
Szárítással szintén hamar elveszti aromaanyagait.




 Kakukkfű:





Név: Kakukkfű (Thymus vulgaris)
Eredet: Földközi-tenger keleti partja

Leírása:

20-40 cm magasra növő, vadon is előforduló évelő félcserje.
Szára szétágazó, elfásodó.
Levele apró, szürkés zöld lefelé forduló szélekkel .
Virága kicsi, színe a fehértől a rózsaszínes liláig terjed.

Felhasználása:

Leveleit frissen vagy szárítva - kis mennyiségben - kolbász, pástétomok, hús-, burgonya-, és zöldségfélék, levesek és mártások, sajt és pizza ízesítésére használjuk.
A kakukkfű a francia konyha tipikus fűszere, zamatos fűszerkeverékek alkotója. Belefőzhető az ételbe!

Gyógyászati alkalmazása:

Teája serkenti az emésztést, mézzel enyhíti a köhögést és a torokfájást.

Termesztése, szedése:

Napos helyre, homokos, meszes, száraz talajba ültessük; növekedése ezeken a helyeken a legszebb.
Szedése röviddel a virágzás előtt ajánlott, mert a kakukkfű ilyenkor a legfűszeresebb.
Nagyon jól tartósítható ecetben .
Szárításhoz egész ágakat szedünk és összekötve, naptól védett helyre tesszük.




Koriander:





Név: Koriander (Coriandrum sativum)
Eredet: Közel-Kelet

Leírása:

60 cm magasra növő, kb. 20 cm átmérőjű egynyári növény.
Gyökere világosbarna, répaszerű.
Szára erősen szerteágazó, vékony, puha.
Virága apró, erős, a fehértől a halványliláig terjedő színű.
Levele háromrészes, magja kerek, világosbarna.
Az egész növény erőteljesen aromás.

Felhasználása:

A koriander friss zöldje a távol – keleti, a mexikói és manapság az európai konyhák kedvelt növénye, saláták, zöldséglevesek,és mártások készítéséhez használjuk.
Magjával vadhúsokat, kolbászt, péksüteményt fűszerezhetünk.

Gyógyászati alkalmazása:

Serkentő hatású, segíti az emésztést, görcsoldó és idegcsillapító.
A magok rágcsálhatók vagy főzet készíthető belőlük.

Termesztése, szedése:

Napos helyre, jó vízáteresztő, humuszos talajba ültessük.
Ha friss leveleire van szükségünk, csak az egészen zsengéket használjuk.
Magját augusztus elején kezdhetjük gyűjteni.





Lestyán:






Név: Lestyán (Levisticum officinale)
Eredet: Irán, Afganisztán

Leírása:

Akár 2 m magasra is megnövő évelő növény.
Sötétzöld, hármasan szárnyalt leveleinek íze hasonlít a levesporokéra.

Felhasználása:

Az egész növény frissen vagy szárítva használható levesekhez és egytálételekhez egyaránt.
A szárat és a virágot az ételbe főzve, a zsenge friss leveleket viszont apróra vagdalva, csak tálalás előtt tegyük az ételbe.
Gyökeréből meghámozva főzelék készíthető, magja egészben vagy őrölve sajátos ízt ad süteménynek, salátának, rizsnek, burgonyapürének.

Gyógyászati alkalmazása:

Teája vizelethajtó és segít gyomorpanaszok, emésztési zavarok esetén.

Termesztése, szedése:

Napos, félárnyékos helyre, tápanyagban dús, üde talajba ültessük.
Fagyasztással is jól tartósítható, mert sem szárítás, sem fagyasztás során nem veszít aromájából.




Levendula:





Név: Levendula (Lavandula officinalis)
Eredet: Földközi-tenger nyugati partja

Leírása:

60 cm magasra növő évelő növény, szára zöld, szögletes, a második évben elfásodik.
 Levele szürkészöld, keskeny, illatos; virága világoskék, lila, esetleg fehér vagy rózsaszín.
Illatos virágzata 20 cm hosszú, fanyar – fűszeres aromájú.

Felhasználása:

Levele, virága frissen és szárítva használható.
Virágjával és levelével főleg a dél-francia konyhában ízesítenek főzelékeket és húst, valamint a provence-i fűszerkeverék részeként grillhúshoz és szárnyashoz használják.

Gyógyászati alkalmazása:

A levendula nyugtatólag hat az idegekre, altató és szélhajtó hatású.

Termesztése, szedése:

Napos helyre, homokos, meszes, száraz talajba ültessük.
Szárított virágát régóta használják molyok távoltartására, napjainkban egyre gyakrabban előfordul szárazvirág díszekben, illat zacskókban.





Majoranna:






Név: Majoranna (Majorana hortensis)
Eredet: Kelet-Ázsia és a Földközi-tenger medencéje közötti térség

Leírása:

A magyar konyha számára ismeretes majoranna 40 cm magasra megnövő, egynyári növény.
Az általunk termesztett évelő változat 30 cm átmérőjű, elterülő formájú növény. Szára vékony; levele kicsi, ovális, sötétzöld; virága apró, halványrózsaszín; aromája fűszeres, kissé kesernyés.

Felhasználása:

Frissen és szárítva használhatók levelei, fiatal hajtásvégei szárnyasok töltelékéhez, sertés- és baromfihúsokhoz, pástétomokhoz és májas ételekhez, főzelékek és mártások készítéséhez.

Gyógyászati alkalmazása:

A virágjából főzött tea jó megfázás és fejfájás ellen.
Étvágygerjesztő hatású és segíti az emésztést.

Termesztése, szedése: 

Tápanyagban dús, üde talajba ültessük.





Menta:






Név: Menta (Mentha viridis)
Eredet: Földközi-tenger vidéke

Leírása:

 20-40 cm magas; szára négyélű, zöld, felül szétágazik.
Levele hosszúkás, recés szélű, enyhén szőrös.
Virága piros-fehér.
Illóolajokat tartalmaz, elsősorban mentolt.

Felhasználása:

Levelei, hajtásvégei felhasználhatók gyümölcslevesekben, finom desszertekben, gyümölcssalátában, italokban és koktélokban frissen és szárítva.

Gyógyászati alkalmazása:

A mentának frissítő, élénkítő és gyomorerősítő hatása van.

Termesztése, szedése:

Napos és árnyékos helyen is jól érzi magát és hamar leterjed rizómái segítségével.
Szedése közvetlenül a virágzás előtt a legideálisabb, mert ilyenkor a legmagasabb az illóolaj tartama.
A szárított levelek jól záródó edényben hosszan megőrzik aromájukat.





Metélőhagyma:






Név: Metélőhagyma (Allium schoenoprasum)
Eredet: Földközi-tenger vidéke

Leírása:

15-30 cm magas, kb. 15 cm széles területet elfoglaló évelő növény.
Gyökere fehér, keskeny gumó.
Szára szürkés zöld, csöves; levele vékony cső alakú; virága gömb alakú, liláspiros. Magas a C-vitamin- és vastartalma.

Felhasználása:

Apróra vágott levele felhasználható levesekben és szószokban, hal- és tojásételekben, húsok töltelékében, zöldségételekben, salátákban és salátaszószokban, főtt- és sültburgonyához.
Mivel csípős, hagyma íze van felhasználhatjuk a vöröshagyma helyettesítésére.
A főzés tönkreteszi az ízét, ezért közvetlenül a tálalás előtt adjuk az ételhez.

Gyógyászati alkalmazása:

Jó étvágyfokozó hatású és kedvező hatással van a vérkeringésre.

Termesztése, szedése:

Napostól a félárnyékos termőhelyig mindenütt megtermeszthető.
A rendszeres öntözés és a virágbimbók lecsípése elősegíti a levelek növekedését. Szárítással és fagyasztással is jól tartósítható.
Szedésnél mindig vágjuk és soha ne tépjük a leveleket, mert az károsíthatja a hagymákat.





Oregano:






Név: Oregano (Origanum vulgare)
Eredet: Kelet-Ázsia és a Földközi-tenger medencéje közötti térség

Leírása:

50 cm magas, 30 cm átmérőjű lombot nevelő évelő növény.
Szára fásodó, szőrös; levele tojásdad, nemezesen szőrös; virága ibolyakék; aromája fűszeres, kissé kesernyés.

Felhasználása:

Frissen és szárítva használhatók levelei, hajtáscsúcsai.
A szurokfű a pizza nélkülözhetetlen fűszere, de kiválóan alkalmas tojásos, paradicsomos, sajtos ételekhez, sertés- és marhahúsokhoz, töltelékekhez és mediterrán salátákhoz.

Gyógyászati alkalmazása:

Az oregánó étvágyjavító, görcsoldó, idegerősítő hatású.

Termesztése, szedése:
Akár tűző napra is ültethetjük, könnyen termeszthető növények közé tartozik. Szedése virágzáskor ajánlott, szárított, aprított leveleit sötét edényben tárolhatjuk.
Tartósíthatjuk még ecetbe vagy olajba téve is.





Petrezselyem:






Név: Petrezselyem (Petroselinum crispum)
Eredet: Földközi-tenger keleti partvidéke

Leírása:

Kétéves növény; szára szögletes, szerteágazó; levele szárnyalt, fényes, erősen fodrozott, virága sárgásfehér, többágú ernyőben áll; levele és szára aromás.

Felhasználása:

Apróra vágott levele, szára használható levesekben és szószokban, hal- és tojás ételekben, húsok töltelékében, zöldségételekben, salátákban és salátaszószokban, főtt- és sültburgonyához.
Szép, fodros levelei kiválóan alkalmasak díszítésre.
Ne főzzük bele az ételbe, csak tálalás előtt szórjuk bele.

Gyógyászati alkalmazása:

A-provitamint, C- és E-vitamint, vasat és kalciumot tartalmaz.
Étvágyjavító, segíti az emésztést, vizelet hajtó és vértisztító hatású.

Termesztése, szedése:

Szépen növekszik napos helyen, de a félárnyékot is elviseli.
Szereti a tápanyagban dús, enyhén kötött talajt.
Tartósítani fagyasztással vagy szárítással lehet.




Rozmaring:





Név: Rozmaring (Rosmarinus officinalis)
Eredet: Mediterrán származású

Leírása:

Hatalmasra megnövő, elfásodó szárú évelő , de hazánkban nem télálló növény.
Tű alakú, bőrszerű levelei erősen balzsamos illatúak.
Márciustól szeptemberig nyílnak lilás, rózsaszínes virágai.

Felhasználása:

Levelei frissen vagy szárítva, hajtásai és virágai frissen használhatók.
Aromája kitűnően harmonizál sokfajta hússal, főleg báránnyal és vaddal, de sültburgonyához, grill-, zöldség- és gombaételekhez is kiváló.

Gyógyászati alkalmazása:

A rozmaring étvágyjavító, serkenti az idegműködést és a vérkeringést.

Termesztése, szedése:

Napos, nem túl nedves, mésztartalmú homokos talajokat kedveli.
A rozmaring egy évelő, de nem télálló növény; ezért világos, nem túl meleg helyen cserépben teleltethető át.
(Vigyázat, télen csak ritkán szabad öntözni!)
 Virágzás kezdetekor érdemes leveleit, fiatal hajtásait szedni, melyeket szárítással, fagyasztással tartósíthatunk.
Olajba és ecetbe téve is jól megőrzi aromáját.





Rukkola:






Név: Rukkola (Eruca sativa)
Eredet: Mediterrán növény

Leírása:

Kétéves, de fagyérzékeny növény.
Apró termetű (20-25 cm) tősarjakkal terjedő és növekvő, apró, sárgásfehér, keresztesvirágú, erős, kissé dióra emlékeztető aromájú növény.
Sötétzöld, erősen szeldelt leveleit főként a meleg időszakban hozza.

Felhasználása:

Friss leveleit és fiatal hajtásait levesek, tészták, melegszendvicsek ízesítésére használhatjuk.
Önmagában vagy más salátákkal keverve készíthetünk belőle ízletes saláta alapot.

Gyógyászati alkalmazása:

A rukkola étvágyjavító hatású, tonizál és vértisztító.

Termesztése, szedése:

Napos helyet kedvel, homokos, meszes talajba ültethető.
Magját elszórva vadon is kikelhet.





Tárkony:






Név: Tárkony (Artemisia dracunculus)
Eredet: Őshazája Oroszországtól Kis-Ázsiáig terjed

Leírása:

Évelő, egy méter magasra megnövő cserje, melynek átmérője eléri a 40 cm-t. Levele keskeny, sötétzöld, csúcsa háromágú. Virága jelentéktelen, zöldes színű és csak meleg vidékeken nyílik.
Igen átható, sajátos aromájú növény.

Felhasználása:

Az egészen friss levél vagy hajtáscsúcs jellegzetes, finom ízt ad a mártásoknak, például a berni mártásnak vagy a tartármártásnak.
Kitűnően illik tojás-, hal-, gomba- és szárnyasételekhez, alkotórésze mustárnak és fűszerecetnek.

Gyógyászati alkalmazása:

Étvágygerjesztő, segíti az emésztést, vizelethajtó hatású.

Termesztése, szedése:

Tápanyagban dús, üde talajba, napos helyre ültessük.
Szedése nyár közepén, a meleg időjárásnál ajánlott.
Szárítással tartósíthatjuk.





Thai bazsalikom





Név: Thai bazsalikom (Ocimum basilicum)
Eredet: India és a távol-keleti térség

Leírása:

Bazsalikomokhoz teljesen hasonló azonban levelei kisebbek, haragoszöldek, kissé fogazottak és az egész növény ánizsillatot áraszt magából.

Felhasználása:

Főként a klasszikusnak mondható édes-savanyú mártásban, de egyéb távol-keleti ételekben is, salátákban, szószokban és tésztaételekben használják.

Termesztése, szedése:

Homokos, meszes, száraz talajba ültessük.
Növekedése ezeken a helyeken a legszebb. Lakásban a legnaposabb és meleg helyre állítsuk és mérsékelten öntözzük.
Mivel ezek a növények általában apró levelűek, az egész hajtás részt használjuk fel fűszerezéshez egészben, vagy apróra vágva.
Ízesítésre friss, apróra vágott leveleit használjuk, mivel szárítva hamar veszít élvezeti értékéből.





Zsálya






Név: Zsálya (Salvia officinalis)
Eredet: Mediterrán növény

Leírása:

Évelő, örökzöld félcserje; 80 cm magasra nő, kb. 70 cm szélesen terül el.
Szára fás, szerteágazó, szőrös; levele hosszúkás vagy ovális, szürkészöld, nemezszerűen szőrös.
Virága az ibolyakéktől a világoskékig változhat, fürtben a hajtás végén található. Erős fűszeres, enyhén keserű aromájú növény.

Felhasználása:

Levele használható frissen, szárítva, őrölve.
Elsősorban zsíros húsételek fűszerezésére és pácolására, vagdalt húsok, halételek elkészítéséhez használható.
A levelek aromája igen átható, ezért óvatosan kell bánni vele.

Gyógyászati alkalmazása:

A zsályalevél nyugtató hatású, gyógyítja a nyálkahártyát, vérzéscsillapító. Fertőtlenít, csökkenti a vérnyomást.
A zsályatea jó köhögés és rekedtség ellen.

Termesztése, szedése:

Napos helyre, meszes, homokos talajba ültessük.
Hajtásait csomóba kötve, fejjel lefelé árnyékos helyen száríthatjuk.




(Forrás: http://www.fuszerkerteszet.hu/)









Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 


- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/aloe-vera-csodanoveny.html

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:





Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 




AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK

$
0
0

AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK




Az aromaterápia a legáltalánosabb meghatározás szerint az illóolajos növények, a belőlük kinyert kivonatok és az illóolajok használatán alapuló gyógyeljárások összessége.






Az aromaterápia kifejezés első használata (1937) René-Maurice Gattefossé kozmetikai vegyész nevéhez fűződik, aki a modern tudományos gondolkodás és az orvosi gyakorlat keretébe ágyazva alkotta meg az „illóolajok alkalmazásán alapuló gyógyító rendszerét”- az aromaterápiát-, de tudott az illóolajok idegrendszerünkre és érzelmeinkre kifejtett hatásairól is.


Aromaterápiás alkalmazások:

Az illóolajok alkalmazását egészségmegőrzésre, szépségápolásra, ill. enyhébb panaszok enyhítésére kizárólag külsőleg, és ép bőrön ajánljuk!

Az illóolajokat néhány kivételtől eltekintve - levendulaolaj, teafaolaj - nem tanácsos hígítatlanul alkalmazni a bőrön, hanem valamilyen vivőanyagban (bázisolaj, krém, gél) elkeverve használandók, és alkalmazásuknál ügyelni kell arra is, hogy ne kerüljenek nyálkahártyára.

Belsőleges alkalmazásukat kizárólag orvos vagy képzett aromaterápiás szakember javaslatára és az előírt adagok pontos betartásával ajánljuk!

Az illóolajokat mindig használjuk körültekintően.

Közvetlenül a bőrre soha ne tegyük töményen!
Allergiás reakciót válthat ki.

Használhatjuk 
párologtatóba,fürdővízbe
(előtte mindig oldjuk fel valamilyen hordozóban ,ilyen anyag lehet a tej vagy a méz.)
Inhalálásra 
4-5 csepp illóolajat tehetünk egy tál forró vízbe és affelé hajolva lélegezzük be a gőzt(használjunk egy nagy törölközőt.






ILLÓOLAJOK - A SZÉPSÉG ÉS EGÉSZSÉG ILLATAI


Az illóolajokat már az ókor óta úgy tartjuk számon, mint az egészségünkre ható, kellemes és természetes szereket. 

Az illóolajok segítségével történő gyógyítás az aromaterápia.

Csak illatosítasz vagy gyógyítani is szeretnél?

Az illóolajok hatásai:

A legtöbb ember, ha illóolajat vesz, csak az orra után megy, és ez alapvetően jó dolog.
De sokszor nem gondolnak arra, hogy mekkora erő is van a kezükben, mi mindenre használhatnak egy egyszerű kis 5-10 ml-es üvegcsében levő eszenciát.

Az illóolajok használatában 3 lépcsőfokot tudunk elkülöníteni:

1. Mindennapi használat, amikor csak illatosítunk velük, takarítunk vagy fertőtlenítünk, illetve ha a különböző eszenciákkal különleges hangulatot termetünk. 
(Ez még nem nevezhető aromaterápiának.)

2. Egy tanfolyamon tanultak vagy könyvekből vett leírások alapján biztonsággal, felelősséggel és kedvvel használjuk őket az egyszerűbb problémákra.

3. Terápiás alkalmazás, vagyis többszöri, holisztikus gyógymódként való alkalmazásuk aromaterapeuta szakember segítségével.







Hogyan használjuk az illóolajokat?

A kezelésnek, alkalmazásnak sokféle módja van, általában attól függ, mit szeretnénk elérni vele, kik használják, illetve milyen fajta olajok szükségesek.

Fontos megjegyezni azt is, hogy minőségi, tiszta illóolajokból sokkal kevesebb kell (a mi receptjeink ezekre vonatkoznak), a nem olyan jó minőségűekből akár tízszer annyi is szükséges lehet.

Lássuk csak:

Illatlámpában, párologtatva: ez a leggyakoribb módja az illóolajok felhasználásának, korábban már részletesebben volt róla szó.

A levegőbe permetezve is felfrissíthetjük a levegőt, főként ha túl száraz.
Egy 60 ml-es szórófejes flakonba 40 fokos alkoholhoz 40-50 csepp illóolajat adjunk, és pumpáljuk háromszor a szoba vagy egyszer a WC levegőjébe.

Test- és lábfürdőt is készíthetünk illóolajokból, de előtte mézben vagy tejszínben fel kell azokat oldani, hogy ne maradjon a víz színén. 
Felnőtteknek 8-10 cseppet, gyerekeknek 3-4-et kell egy kád vízbe tenni. 
A lábfürdőnél egy lavórnyi vízhez 5-10 csepp szükséges, negyedórányi áztatás elég.







Figyelem!

Szegfűszeget, fahéjt és mentát inkább ne használjunk fürdéskor, mert a fahéjolaj (ha nem keverjük el semmivel) a bőrre tapadva másodfokú égési sérüléseket is okozhat!

Száraz módszer: szőnyegre, falvédőre, függönyre lehet cseppenteni kb. 3-5 csepp eszenciát, erre nagyon alkalmas a citrom vagy a levendula. 
(Az illóolajok egy része foltot hagy - ilyen pl. a benzoé, a bergamott vagy a perubalzsam - , erre oda kell figyelni!)

Az inhalálás: főleg a légúti betegségeknél ajánlott, amikor 60-70 fokos vízbe 3-5 csepp olajat teszünk és ezt a gőzt szívjuk be. Ha egy textilzsebkendőre cseppentjük, egész nap szagolgathatjuk. :)

Szaunázáskor: nemcsak a légutakon, hanem a bőrfelületen is hat az aroma. Az illóolajat a kövekre locsolt vízhez lehet adni (sohasem közvetlenül a forró kőre!) - pl. citromot, narancsot vagy mandarinolajat, a nyugtató hatású levendulát vagy a légutakra ható mirtuszt.

Hasonlóan a fürdőhöz készíthetünk lemosó- vagy borogatóvizet, amit 5-15 percenként cserélni kell: 1-2 liter vízbe 3-5 csepp illóolajat kell tenni. 

Gyerekeknek csak egy cseppet szabad! 

Illetve használhatunk erre a célra virágvizeket is, amely sokkal gyöngédebb és nem olyan erős, mint az illóolaj, viszont a hatóanyagtartalma ugyanaz.

Hajápolásnál: a legfontosabb a fejbőr ápolása, az illóolajok pedig ennek a vérkeringését élénkítik, így segítve, hogy a haj is egészséges és csillogó legyen.
(A hajra csak keveréket szabad tenni!) 

Készíthetünk különböző bőrtípusokra sampont vagy hajkondicionálót is. 
5 milliliternyi illatmentes samponhoz 1-2 csepp illóolajat kell adagolni: a korpás hajra 1 csepp teafaolajat, hajhullásra 1 csepp gyömbért.







Bőrápoláshoz is tökéletesek az illóolajok.
Mivel az aromák élénkítik a felszíni véráramlást, a bőr tovább marad feszes és üde, selymes fényű.

A masszázskor: az illóolajok nemcsak az orrunkon, hanem a bőrünkön keresztül is hatnak, ahogy bekerülnek a véráramba.

Szájápoláshoz is nagyon hatékonyak a különböző eszenciák, a már emlegetett virágvízzel lehet gargarizálni, öblögetni (gerániumvíz, levendulavíz).



Hogyan és mire hatnak az illóolajok?
Az illóolajok hatásai:

Hogyan és mire hatnak az illóolajok?
Hogyan is hatnak az illóolajok? 
A szaglásunkon keresztül! - vágja rá mindenki, akit meg szoktam kérdezni.

Ez általában igaz, tényleg főként az orrunkon keresztül hatnak a különböző eszenciák, illetve az agyban található limbikus rendszeren keresztül. Képzeld csak el, hogy 400.000 féle (!) illatot tudunk megkülönböztetni! 
(Gyakran az orrmandulával együtt ezt a kis szervünket is kiveszik, amely azért felelős, hogy ennyi féle illatot el tudjunk különíteni, és még emlékezzünk is rájuk.)

De az illóolajok nemcsak az illatukkal hatnak ránk, hanem a tüdőbe jutva felszívódnak, és a vérkeringésen keresztül is hatnak a szervezetre.

Ehhez hasonlóan a bőrön keresztül is felszívódnak, és itt szintén a vérbe kerülnek, pl. amikor aromaterápiás masszázst, aromafürdőt veszünk vagy szaunázunk. 

A bőr megújulását is segítik, egyesek ellazítják az izmokat, oldják az izomgörcsöket, és egyáltalán: segítik a szervezet öngyógyító, önvédelmi képességét.

Jól szívódnak fel pl. a nyálkahártyán keresztül is (hüvely, végbél, száj), illetve a gyomor vagy az emésztőrendszer segítségével.

Több aromaterapeuta ajánlja egyes illóolajok belső használatát is, de ezzel nagyon óvatosan kell bánni, csakis képzett fitoterapeuta felügyelete mellett szabad! 

Van olyan illóolaj, aminek a fogyasztása életveszélyes lehet!







De mire is hatnak az illóolajok?

- A hormontermelésünkre, az anyagcserénkre, az étvágyunkra, a gondolkodásunkra, a hangulatainkra, a vágyainkra, a megérzéseinkre, az alkotókészségünkre, a stressz-szintünkre, a közérzetünkre, a nemi vágyunkra, még az önbecsülésünkre is!

- Javítják az életminőségünket, serkentik az immunrendszerünk működését.

- Természetesen és hatásosan segíti a szépség megőrzését, bármilyen bőrtípus kezelésére alkalmas. 
Az illóolajok használhatók a test, az arc és a haj ápolására is egyaránt.

- Régi emlékeket idéznek fel, megnyugtatnak vagy felélénkítenek. 
Felkészítenek az életünkben előforduló nagy változásokra (anyaság, házasságkötés), vagy segítenek az elengedésben, ha valakit gyászolunk.


BOSZORKÁNYKONYHA RÉGEN ÉS MA!


A gyógynövények, főzetek, és más elixírek régen a boszorkánykonyhák alapanyagai voltak. Ma már ezt úgy hívjuk természetgyógyászat.

Talán furcsán hangzik, de régen a boszorkányok, kuruzslók, varázslók szinte ugyanazokat az alapanyagokat használták fel, mint mi magunk napjainkban csak ezt ma már természetgyógyászatnak hívjuk. a titkuk sokszor a fűszer és gyógynövények pontos adagolása volt a titkos összetevő pedig egy fajta gyógynövény volt, amely egy bizonyos betegséget gyógyított.

Az alkoholos kivonatok, a tinktúrák, és más italok régen csak a boszorkánykonyhában keltek életre, ma már pálinkának, bornak vagy épp likőrnek hívjuk őket, és mindenki számára elérhetők. 
A mai híres likőrök és italok is ebből készül pl. a jagermeister 56 különböző gyógy és fűszernövény titkos keverékéből készül, amelyet a cég ma is szigorúan őriz, a pontos arányokat csak ők ismerik. 
Tehát ők egy mai valódi boszorkánykonyha modern változata.





Ezek az italok régen tényleg csak a gyógyulás szolgálták ma már kissé más a rendeltetésük, és a mérték is változott. 

Az Unicumnak pl. a jelmondata: Zwack minőséget, de csak mértékkel! 
Vagy nézzük a vörösbort: napi egy deciliter vörösbor egészség védő hatással van ránk.

Ezeknek az alkoholos kivonatoknak van egy fő szereplője méghozzá a növényi illóolaj, amely az alkoholos kivonat fő alkotó elme. 
Az illóolaj a növények lelke, ennek köszönhetjük, hogy örülhetünk a gyümölcs és a virág illatának, sőt a mai aromaterápiát is így élvezhetjük.

Minden alkoholos kivonat azért egyedi, mert a felhasznált növény íz és aroma anyagai kioldódnak az alkoholban és ez adja meg az ital aromáját. 
Ezeket az illóolajokat házilag kinyerni bár lehetséges mégsem egyszerű, mert csak 100%-os tisztaságú illóolaj használható fel, és ehhez sokszor több száz kiló virágot, vagy növényt kell felhasználni.

Sokszor az illóolajokat vivőolajokkal keverik, de ezek már nem alkalmasak az emberi fogyasztásra. 
Épp ezért az olcsó árkategóriás illóolajok csak párologtatásra alkalmasak, bőrrel érintkezve káros lehet egészségünkre.

Az illóolajokat csak cseppenként vagy hígítva szabad felhasználni, és pontosan tudni kell hatásukat szervezetünkre.

A pálinkában és a likőrökben is van illóolaj, rozmaring, kakukkfű, levendula, fahéj, menta vagy rózsa, vagy épp az adott ital alapanyagaként felhasznált növény olaja. 

A mai alkoholos italok mindegyike legyen szó bármely világhírű italról mind növényből készült és mindben benne van a növény illóolaj tartalma is. Így lett a boszorkánykonyhából a mai természetgyógyászat és alkohol iparág.



(Forrás: illóolajok.hu/kertvarazsmagazin.hu/illoolaj.hupont.hu)









Továbbá:





- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/aloe-vera-csodanoveny.html

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:



- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:





Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 






SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE

$
0
0

SÁFRÁNY

 A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE






A sáfrányt már az ókorban is ismerték, és elismerték, értéke nem egyszer a súlyával megegyező arany volt. 
Kleopátra többek közt sáfrányos fürdővízzel szépült, Nagy Sándor a borát ízesítette ezzel a fűszerrel.

Ázsiában főleg Iránban is megterem, de a legkiválóbb minőségű sáfrányt a spanyolországi La Mancha fennsíkon termesztik.

A növény virágában található bibéket kézzel szedik le, ezt követi a szárítás.
Legalább 150-200 ezer virág bibéje kell ahhoz, hogy 1 kilogramm sáfrányt kapjunk.
Egy gyakorlott termelőnek is 12 napra van szüksége ahhoz, hogy egy kilónyi bibét összegyűjtsön.

                     A sáfrány pedig egy évben csupán két hétig virágzik.      







Hazai vonatkozások

A XIX. század kitűnő botanikusáról Heuffel Jánosról elnevezett kárpáti sáfrány - Crocus heuffelianus.


Története

A sáfrányról  a legrégebbi írásos emlék a sumér civilizációtól származik. 

A perzsák már i.e. X. században sáfrányszálakat fontak az áldozati takarókba, mint afrodiziákum használták olaját. 
Nagy Sándor seregében a sebek gyógyításában alkalmazták. 
A régi kínai szövegekben gyógyszerként említik. 
Keleten a buddhista szerzetesek ruhájának a színe, Európában a gazdagságot és a magas társadalmi helyzetet szimbolizálta. 

Az egyetlen fűszer, amely a középkor óta nem veszített értékéből. 
Ősidők óta használják Keleten és Nyugaton, mint gyógyszert szövet és bőrfestéket és fűszert.

Elnevezése majdnem minden nyelvben az arab  „ za′ faran” szóból ered, ami azt jelenti „sárga”.  angolul  saffron,  latinul Crocus sativus amely  görög eredetű.

Az első Nyugati sáfránytermelők, és kereskedők a Spanyolok voltak, mai napig a legnagyobb sáfrány, mezők Andalúziában és Valenciában vannak. 

A sáfránytermelő vidékeken igen széleskörű konyhai alkalmazása, és ugyan a tradicionális kulinária ott is zsírokban gazdag ételekből áll mégis alacsony a szív és érrendszeri betegségekben szenvedők száma, többek közt a sáfránynak köszönhetően.  

A spanyol sáfrány a legdrágább, de a legjobb minőségű, aromája és telt íze egyedülálló. 
Az Indiából származó sáfrány pedig a legtovább tárolható.







Leírása

A sáfrányt a nősziromfélék családjába tartozó Crocus sativus L. szolgáltatja, konkrétan a bibeszál, amely körülbelül 10cm hosszú, hengeres, alul fehér, felül sárga tetején a három hosszú sötétvörös csőszerűen legöngyölödött végén csipkézett bibe. 







A nyarat a sáfrány nyugalmi állapotban tölti, az itteni éghajlaton a sáfrány virágzása szeptember közepén kezdődik és október közepéig tart. 

A gyűjtés és a feldolgozás teljesen kézi erővel történik Virágzási ideje alatt minden nap szedni kell, mert a le nem szedett virág másnapra elhervad.  

A virágot amint a földből teljesen kibújt leszedjük,  amikor még szirmai összehajlanak. Szedését legcélszerűbb a kora délelőtti órákban elvégezni, amikor a harmat már felszáradt s a nap heve még nem tűz erősen a virágokra.

A sáfrány minősége függ attól, hogy mennyire frissen szedjük, a sárga bibeszálból mennyi kerül bele, és a megfelelő szárítástól.  







Egy kis matematika:   
  
Minden elültetett hagyma után 4-6 virág jelenik meg. 
70.000-80.000 virág ad 5kg friss vagy 1kg száraz sáfrányt, és 1000 négyzetméternyi területről kaphatunk ennyi termést.


Egy kis kémia: 

A sáfrány több mint 150 illó aromaanyagot tartalmaz

Pikrokrocin struktúra
A bibeszálak tartalmaznak  illóolajat, amely 0,6-0,9%-a az abszolút szárazanyagnak, ez  kötött állapotban, pikrokrocin formájában található benne.

Krocetin struktúra
A krocetin növeli a vér oxigénszintjét, ezen kívül a sáfránybibe tartalmaz gyantát, vitaminokat,  tiamint (B1), és riboflavint ( B2 ), sárga festékanyagot a krocint, flavonoidokat, zsíros olajat (6,8%), cukrokat, kalciumsókat, foszfort. 
A krocin adja a sáfránnyal készített ételek kellemesen sárga színét.







A sáfrány termesztése:

Porhanyós, jó trágyaerőben lévő, tehát jól előkészített talajú területre július végén, augusztus elején ültetjük. 

Az ültetés a talaj kötöttsége szerint módosul, a laza talajokban 15-20cm mélységbe, a kötött talajokon pedig 10-15cm mélységbe ültetjük el a sáfrányhagymákat, úgy hogy a csúcsrész mindig egyenesen  felfelé álljon. 

Leghelyesebb kerti 120-150cm széles ágyásokban, 15-20cm  sortávolságban ültetni a hagymákat, és az egyes ágyások között 40-50cm széles üres sávokat hagyni, hogy így az ápolás és a gyűjtés könnyebben, a talaj összetaposása nélkül legyen eszközölhető.

Mindig porhanyósan, és gyommentesen tartsuk az ágyásokat, célszerű mulcsozni. 
A termesztés szempontjából kulcsfontosságú az eső - az az optimális amikor az esős tavaszt száraz nyár követi.

A sáfrányt 3-4 évente átültethetjük, ilyenkor a fiókhagymákról szaporítható.
Első évben még gyengébben virágzik, második évtől, minden elültetett hagyma után 4-6 virág jelenik meg.

Kártevői lehetnek különböző gombák, ezek elpusztíthatják a hagymákat. 
Védekezésként a beteg hagymákat kiszedjük, elégetjük, az egészségeseket egy távolabbi helyre áttelepítjük. 
Nyúl, vadak, mezei egér szétrághatja, a vakond csak túrásaival összezavarja a sorokat.







 Milyen ez az értékes fűszer? 

– bordó- sötétvörös- terrakotta puha kusza szálak némi sárgás beütéssel. 
Elegendő belőle egy szál, hogy specifikus és kifinomult aromát adjon az ételnek, valamilyen különleges édes-erős-keserű  ízvilággal. 

Aromája lehet még fémes-mézes árnyalatnyi friss széna ízzel.

Vásárlás

Amikor sáfrányt vásárolunk az egész szálakat válasszuk. 
A por formájában árusított sáfránynál nem tudhatjuk mi minden, van még benne. 

Már Plinius figyelmeztetett 2000 évvel ezelőtt, hogy a porrá őrölt sáfrány hamisítvány is lehet. 
A középkorban a sáfrányhamisítókat máglyán égették el. 
Aki nem ismeri jól a sáfrányt, a világon bárhol a magyar piacoktól Indiáig különösen, ha turistának néz ki rásózhatnak hamisítványt. 

Hogy tisztázzuk ezt a kérdést, nézzük meg a különböző helyeken termesztett sáfrányt, és azt hogy miben különböznek egymástól.

A sáfrány magas ára két dologgal magyarázható. 
Először is nagyon munkaigényes a termesztése, másodszor a gyógyító és kulináris tulajdonságai a fűszerek között egyedülállóak.







A valódi sáfrány soha sem lehet olcsó. 
Az olcsó változatokban kurkumát, körömvirágot vagy sáfrányos szeklicét  árulnak, amelyek nem rendelkeznek a sáfrány csodálatos tulajdonságaival. 

A lelkiismeretlen kereskedők sáfrányát boríthatja glicerin réteg a súly növelése céljából. 

A sáfrány nem tárolható sokáig, ezért nincs értelme egyszerre sokat vásárolni belőle.

A legnagyobb sáfránytermelő  Spanyolországban kétféle sáfrányt, a  Crocus Coupet és a Superiort különböztetnek meg. 
Az előbbi értékesebb, mert a bibeszál felső részét tartalmazza, amely a legaromásabb, az utóbbihoz a teljes bibeszálat veszik ezért nem annyira intenzív az aromája és a színe. 

Spanyolországban parázs felett szárítják a sáfrányt, ettől kicsi füstös ízt kap.

A kasmíri sáfrányt India északi területein, Kasmir államban termesztik. 
Az Indiai sáfrányfeldolgozás jelentősen különbözik a világ más tájain szokásos modernebb módszerektől. 







Az Indiai sáfrányszedési tradíciók szerint a bibeszálat teljesen felhasználják, és természetes módon szárítják a napon. 
A sáfrányt vízbe téve szortírozzák. 
A víz aljára merülő szálak a legjobb minőségűek, az úszkáló szálak a gyengébbek. 

A kasmíri sáfránynál  három minőséget különböztetünk meg: az első a Shahi, a második a Mogra, a harmadik a Lachha. 
Ma már nem olyan jelentős a sáfránytermelése Kasmirnak (6 tonna körüli) ezért gyakran csempészett Iráni sáfrányt adnak el Kasmiriként.

Az iráni sáfrány adja a világ termelésének 81 %-át. 
Különös figyelmet szentelnek a termés szárításának, mivel ettől függnek a kész fűszer ízbeli tulajdonságai. 







Az Iráni sáfrány rendelkezik a legjobb festőhatással.
A buddhista szerzetesek ősidők óta ezzel a növénnyel festették ruházatukat. 

Sziddhárta Gautama Buddha távozása óta a lámák, és szerzetesek,  sáfrányszínű öltözetet hordanak. 
A sáfrány nem csak meleg telített színt ad az anyagnak, hanem szimbolizálja a lelki energiák magas szintű koncentráltságát.

1963- óta minden év októberében a spanyolországi Consuegra városában megrendezik a „Sáfrány fesztivált” 
(Saffron Rose Festival in Consuegra) a fesztivál szimbóluma természetesen a krókusz virág. 

Ebben  a történelmi régióban gyűjtik a spanyol sáfránytermés 90%-át, ezért a helyi lakosok számára rendkívül nagy a sáfrány jelentősége. 

A fesztivál alatt különböző versenyek vannak a sáfrány termeléssel, és felhasználással kapcsolatosan. 
A vendégek megtekinthetik a sáfrányföldeket, és megkóstolhatják a számos sáfránnyal készült ételt és süteményt élükön a híres paelával.







Sáfrány gyógyhatásai

A mai orvoslás szemcseppekhez és különböző erősítő szerekhez használja a sáfrányt. 

Bebizonyították, hogy antikarcinogén és antimutagén tulajdonságai vannak.

A sáfrány illatának aromájának belélegzése jóságosan hat a légzőrendszerre, és segít az elalvásban.

A sáfrány csökkenti az éhségérzetet, és a másnaposság tüneteit, viszont borral együtt bódító hatású. 

A túlzott fogyasztása felfokozott állapotot és feszültséget okoz az érzékszervekben.

A SÁFRÁNYTÚLADAGOLÁSA NEM CSAK AZ ÉTELT RONTJA EL, HANEM MÉRGEZÉSHEZ VEZETHET. 
Halálos adagja 20gramm!! Fogyasztása terhes nőknek és gyermekeknek 2 éves korig nem ajánlott.
  
Keleten nem tesznek különbséget a fűszerek és gyógyszerek között, a táplálék egyben az egészséget is magában hordozza. 

Ősidők óta ismeretesek a sáfrány különleges tulajdonságai. 

Segít megszabadulni a fejfájástól, depressziótól, és a melankóliától, mivel hogy serkenti a szerotonin – a boldogság hormon – kiválasztást.






Ayurvéda a sáfrányról 

édes, erős, keserű szattvikus      VPK
Mindhárom dosát egyensúlyba hozza, jobb lesz tőle a bőr állapota.

Az ayurvéda szerint javítja az emésztést, erősíti a légzőszerveket, tisztítja a nyirokrendszert, veséket, májat.  

Kiemelkedő vértisztító, májméregtelenítő, tulajdonsága, megszünteti a görcsöket, a vérpangást az erekben, a szívre és az idegrendszerre hat, különösen depresszió és hisztéria esetében. 

A sáfrányos meleg tej elősegíti az agysejtek aktivitását és növeli az emlékezetet.  

A sáfrányos ghí elmulasztja a fejfájást. 

Növeli a nemi vágyat (potenciát) és a spermiumtermelődést.  

Köhögés, megfázás, asztma, aranyér esetében alkalmazható. 

Növeli a tápanyagok beépülését szöveteinkbe. 

Méhösszehúzódást idéz elő. 

Növeli a tejtermelést. 

Csökkenti a nyálkaképződést, ami minden betegség kezdete.






  
 A sáfrány gasztronómiai alkalmazása


Jó tudni, hogy a magas hőmérséklet megsemmisíti a sáfrány gyógyító tulajdonságait, többek közt ezért tesszük csak a főzés végén az ételbe.

A világ konyhái a legkülönlegesebb ételekben használja a sáfrányt, avagy a sáfránytól lesz különleges, illatos, és karakteres akár egy sima rizsköret is.

Először mindig kevés forró vízbe áztatjuk legalább 20 percre, utána tesszük az ételbe — ekkor tud teljes mértékben érvényesülni az aromája, és a színe.







 Gyógyreceptek

Nemi gyengeség esetén 3-4 szál sáfrányt teszünk egy pohár felforralt tejbe, este fogyasszuk. 
Semmiképpen se igyunk egyszerre többet belőle azt gondolva, hogy hatásosabb lesz, mivel a régen bevált adagok hoznak eredményt.

Gennyes szemgyulladásra 3-4 szál sáfrányt beáztatunk ¼ pohár desztillált vízbe, legalább fél órát állni hagyjuk, adunk hozzá 1 teáskanál rózsavizet, és ebből  cseppentünk 2-2 cseppet mindegyik szembe.

További recepteket csak a gyógykúrák részeként alkalmazunk, mivel túladagolása veszélyes lehet.


Ételreceptek

Sáfrányos rizs 2 adag
5-6 sáfrányszál
1 evőkanál víz
6 evőkanál basmati rizs
1 evőkanál ghí, vagy vaj
2 babérlevél,
3-4 fahéjdarab
3-4 kardamom
forró víz

Beáztatjuk a sáfrányt  az evőkanál vízbe legalább 10 percre .
A rizst váltott vízben addig mossuk, amíg tiszta nem lesz a vize, és beáztatjuk 20 percre, majd leszűrjük.

Felmelegítjük a ghít egy lábasban, beletesszük a babérlevelet, fahéjat, és a kardamomot, és egy percig átforrósítjuk a fűszereket, aztán hozzáadjuk a rizst, azt is állandóan kevergetve 2 percig forrósítjuk. 
Annyi forró vizet öntünk hozzá, hogy egy ujjpercnyire ellepje a rizst, kicsi tűzön lefedve 15 perc alatt puhára főzzük.






  
 Szép sárga és persze illatos lesz a rizsünk, ha sáfránnyal készítjük. 
Még ghíben pirított kesudiót tettem a tetejére.
Azt, hogy megfőtt a rizs, kóstolás nélkül is nagyszerűen ellenőrizni tudjuk. 
A két ujjunk között szétnyomjuk a rizsszemet, és ha nem kemény a közepe, akkor elkészült.
Az ayurvéda szerint   V-,P-,K-
Ez az étel nagyon jó hatású a migrénes fejfájásoknál, ezenkívül, javítja a vérkeringést, és feléleszti a női reprodukciós rendszert.




A SÁFRÁNYOS SZEKLICE



Mivel rendkívül drága volt, többször is kísérletet tettek pótlására, akár hasonló növények nemesítésével is.
Leginkább a sáfrányos szeklicét (Carthamus tinctorius) használták fel, nem csak fűszerezésre, hanem a festőiparban is.

E növény festőipari felhasználására tett javaslatot 1848-ban Preuss András pesti fűszerkereskedő, aki levelében közölte „miként ő a festő-sáfrány mívelés általi nemesítését feltalálta, melly által annak becsét 's árát sokszorozván találmányja titkát az állodalomnak árúba bocsátja."




Carthamus tinctorius



Magyarországon ezt a kerti, paraszt- vagy pórsáfránynak is nevezett növényt a középkor óta ültetik, ekkor azonban elsősorban nem a színéért és virágáért, hanem fűszernek termesztették a méregdrága fűszersáfrány helyett.

Első említése 1429-ből származik, Szikszai Fabricius Balázs 1590-es szójegyzékében is szerepel sáfrán néven. Melius Juhász Péter „Herbarium" című füveskönyvében (Debrecen 1578) a „vadsáffránt" hevítő hatásúnak tartotta, és hashajtó, tisztító hatása miatt kólikásoknak ajánlotta.

Ő említi a húslevesben való felhasználását is, ami már nem csak a gyógyhatására, hanem ételszínező tulajdonságaira is utal.

A 16. században már mint kerti növényt nagyban termesztették a sáfrányos kertekben.

Preuss növénynemesítő szerint sáfránya „a legjobb spanyol és egyiptomi" sáfrányokkal vetekszik, színezőképessége sokkal jobb, mint az egyiptomié (kísérletei szerint négyszeres hatékonyságú), előállítása is olcsóbb.

Preuss ekkor már 20 éve fáradozott rajta, hogy a drága spanyol és alexandriai „safflort" kiválthassa a magyar safflorral, mely addig értéktelen volt. 
Nemesített sáfrányának minőségét bizonyítványokkal és még az 1820-as évekből származó igazolásokkal is alátámasztotta.

Mellékelte Schuszter János vegyész és egyetemi kémiaprofesszor igazolását, valamint a Köchlin-testvérek, Lörrach, Burckhardt és fia, továbbá a Baselli-gyár igazolását, akik a gyakorlatban is kipróbálták sáfrányát.






Habár Preuss nemesített sáfrányának (Flores Carthami Preysiana) termesztését minden hatóság támogatta, a Magyar Királyi Kancellárián keresztül az uralkodóig is eljutott, és az igazolások is igen melegen ajánlották termesztését, a Földművelés- és Kereskedelemügyi Minisztérium a kedvezőtlen időben benyújtott előterjesztést mégis elutasította.

Miként írták: „Jóllehet a festő sáfránynak az ajánlkozó által föltalált mivelés szerinti nemesitéséből eredhetö több oldalu hasznot el nem ösmerni nem lehet, minthogy azomban a haza mostani szomorú helyzete hasonló ajánlatok igénybe vételét lehetetlenné teszi, jelen tárgy mind addig, míg a közönségesen ohajtott béke helyre áltával hazánk boldogabb idöknek nézhet elejbe, jegyzékbe tartandó."

Preuss sáfrányának további sorsát nem ismerjük, de mivel napjainkban Spanyolország Európa vezető sáfránytermesztője, úgy véljük, a Preuss-sáfrányt soha nem kezdték el nagy mennyiségben termeszteni.




Eredeti cikk: 

http://valodisafrany.blog.hu/2010/05/01/valodi_safrany_a_fuszerek_kiralya_a_kiralyok_fuszere#ixzz366qXSoz1











Továbbá:




- Gyógyító növényeink 2. rész: 
http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html


- ALOE VERA - a csodanövény:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/aloe-vera-csodanoveny.html

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 

- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:



- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-kezben-talpon-stb-benne-van-az-egesz.html






Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 









Viewing all 528 articles
Browse latest View live


<script src="https://jsc.adskeeper.com/r/s/rssing.com.1596347.js" async> </script>