Quantcast
Channel: A MAGYAROK TUDÁSA
Viewing all 528 articles
Browse latest View live

AZ ANGYALOK ÚTJA A FÖLDRE

$
0
0


AZ ANGYALOK ÚTJA A FÖLDRE




Réges-régen, egy messzi, messzi galaxisban éltek azok a kis fénylények, akik csak azzal foglalkoztak, hogy örülnek az életüknek abban a boldog és időtlen dimenziójukban.

Egy napon, egy hatalmas és nagyszerű angyal jött el hozzájuk. 
Az arcán rendkívül komoly kifejezés volt. 
Önkénteseket jött toborozni egy nagyon fontos kozmikus küldetéshez.
Van egy kicsi - de nagyon különleges - bolygónk az Alcyon galaxis peremén, amit Gaianak hívnak.

Olyan ez, mint egy különleges, csodás kert, amin százezernyi különféle életforma nyüzsög.
Olyan ez a hely, mint valami kísérleti állomás a galaxisban, ahol a legérdekesebb humanoid életforma él, amely magába olvasztotta a kozmosznak mind a lehető legmagasabb és mind a lehető legalacsonyabb ismert frekvenciáit is.
Röviden összegezve: a teljes dualitást.

Egyfelől képesek a legmagasabb frekvenciák hordozására, a szeretetre, a fényre, az örömre, ami csak létezhet az egész Univerzumban.
Másrészről úgyszintén képesek hordozni a lehető legsűrűbb és legsötétebb kozmikus frekvenciákat is, ami csak létezhet a kozmoszban - olyan frekvenciákat, melyek eonnyi korszakokkal ezelőtt alakultak ki.
Ez a jelenlegi helyzet.

Az idő tartományában a bolygó periodikus ciklusokon halad keresztül.
Pillanatnyilag a bolygó éppen most hagy maga mögött két nagyobb ciklust is - egy kétezer év hosszúságú korszakot, amit a Halak korszaknak hívnak és egy huszonötezer éves korszakot is, amelyben a bolygó megtett egy teljes kört az Alcyon körül, amely a Tejútrendszer központi Napjának számít.
Ezen körök befejezéseképpen, egyidejűleg sok minden véget fog érni és sok minden fog elkezdődni.

De ami a leglényegesebb, a bolygó éppen most éli át a fénynek egy olyan beáramolását, mely során drámai mértékekben megemelkedik a saját frekvenciája.

Mint minden átmenetkor, most is fellép egy bizonyos mértékű zűrzavar.
Ezek egy része geológiai jellegű lesz, mivel Gaia magában is egy élő, fejlődésben lévő bolygó.

De ezek közül nagyon sok a rajta túlnyomó részben élő, uraló humanoid fajt fogja érinteni.
Ez nem lesz túlságosan könnyű e faj számára - különösen a faj azon egyedei számára, akik még alszanak és a lehető legalacsonyabb frekvenciákon rezegnek.
Amint a frekvencia változik és növekszik, az ezen egyedekben bizonytalanságot, majd rettegést fog kelteni.

Az első evolúciós éra a bolygón a fizikai éra volt, amelyben a kulcsszó a túlélés volt.

A második éra, amely most fejeződik éppen be, a mentális korszaké volt, amelynek kulcsszava a logika.

A harmadik éra, amely most kezdődik éppen, a szívé, melynek kulcsszava a szeretet.

Ez a legmagasabb frekvencia.
Azok, akik jelenleg a hatalmat regnálják a bolygón, a régi rendhez, a fizikálishoz és a mentálishoz kötődnek. 
Azoknak, akik képesek lesznek kiterjedni a szívközpontjukig, akik képesek egy istenien kalauzolt életet élni, azoknak könnyű lesz ez az átmenet.
Azok, akik nem képesek erre, nagyon sok hányattatást fognak átélni.

Szóval, ez a jelenlegi helyzet Gaiaval.

Az ok, amiért most itt vagyok a következő: önkéntes jelentkezőket keresek, akik humanoid formába inkarnálnák magukat azon a bolygón, hogy segítséget nyújtsanak a könnyű és sima átmenethez. 
A múltban prófétákat és tanítókat küldtünk oda. Nagyon gyakran brutálisan üldözték vagy meg is ölték őket.
Más esetekben pedig, ,,isteneknek'' lettek kikiáltva, akiket imádni kell és a humanoidok különféle vallásokat és rituálékat kreáltak köréjük, melyekkel kontrollálhatták egymást.
Mindent csináltak azon kívül, hogy elfogadták volna azt a pár egyszerű tanítást, ami számukra fel lett ajánlva.

Szóval, itt az ideje, hogy mással próbálkozzunk. 
Nincs több próféta, megváltó meg avatár, amiket az emberek vallásalapításra tudnának felhasználni.

Mi most ezreket - százezreket - küldünk átlagos fénylényekből, csupán két feladattal:

1. Maradjanak a szívük terében.
Függetlenül attól, hogy mi történik, maradjanak a szívük terében.
2. Emlékezzenek arra, hogy kicsodák is ők, miért vannak ott és miről is szól az az egész.

Egészen egyszerűnek látszik ez, nemdebár?
Sajnos, nem!

Amint azt már említettem is volt, a dualitás elérte a bolygón a lehető legmagasabb csúcsait is.
Az a faj tökélyre vitte a jó és a gonosz illúzióját.
A lehető legnagyobb kihívás, amivel szembe kell nézzetek ezért hát az lesz, hogy emlékeztek arra, hogy Kik Vagytok, Miért Vagytok Ott, valamint, hogy Mi Is Ez Az Egész

Amikor emlékeztek, képessé váltok arra, hogy megmaradjatok a szív terében, függetlenül attól, hogy milyen külső események is zajlanak körülöttetek éppen.

Miből veszitek észre, hogy elfeledtetek?

Ez nagyon egyszerű. 
Figyeljétek meg az ítéleteiteket. 
Abban a pillanatban, midőn észreveszitek, hogy éppen ítélkeztek, akkor tudni fogjátok, hogy Kik Vagytok Valójában, Miért Is Vagytok Itt és Mi Is Ez Az Egész.
Ez lesz számotokra az emlékeztető jelzés.

Nos, éppen ez itt a kihívás. 
Az élet azon a bolygón nagyon kifinomult megkülönböztető képességet igényel - igen bölcs kiértékelést arról, hogy mi is az igazság, hogy mi a legmegfelelőbb és mi az a legmagasabb szintű jó, mind a ti és mind a bolygó számára.

Nagyon sok esetben a megkülönböztetés nagyon hasonlít az ítélkezéshez.
Ennek ellenére, tudni fogjátok, hogy mikor ítélkeztek éppen, és mikor mozdultok ki a szíveitek teréből, amikor hibáztatások terében találjátok magatokat.

Mi tudjuk jól, hogy micsoda kihívások elé képes valakit állítani az a bolygó. Tudunk arról, hogy mennyire valóságosnak látszik azon a bolygón az illúzió.
Értjük jól azt, hogy milyen hihetetlen sűrű is az a dimenzió és mekkora nyomással kell szembenézzetek. 
De ha túlélitek ezt a küldetést - ezért keresek önkénteseket – hiper gyorsasággal fogtok fejlődni.
Továbbá elmondanánk azt is, hogy tisztában vagyunk avval, hogy jópáran azok közül, akik csillagmagként arra a bolygóra fogtok menni, sohasem fogtok kicsírázni, kivirágozni - sohasem fogtok annyira felébredni, hogy képessé váljatok újra emlékezni arra, hogy kik is vagytok valójában.

Néhányan fel fognak ébredni és ragyogni kezdenek, de erősen le fogják fojtani őket a többi ember véleményei és mindenütt jelenlevő gondolatformái. 
Mások felébrednek és ébren is maradnak és az ő fényük forrásul fog szolgálni nagyon sokak inspirációja, valamint emlékezése számára.

Mindenfelé fogtok inkarnálódni a bolygón; minden kultúrában, minden fajban, minden vallásban. 
De különfélék lesztek. 
Egészen sohasem fogtok beilleszkedni.

Amint felébredtek felismeritek azt, hogy az igazi családotokat nem ugyanaz a faj, kultúra, vallás, megye vagy akár biológiai család jellemzi.

Ez a kozmikus család - azok, akik veletek együtt jöttek oda - segítenek többféle módokon is a kisebb és nagyobb átmeneti folyamatok során.
Igazi testvériség és globalizáció a legfelsőbb formák között csak azok közül jöhet létre, akik emlékeznek arra, hogy Kik Is Ők Igazán, Miért Is Vannak Itt és Miről Is Szól Ez Az Egész.

Ez mint az Isteni Jelenlét igaz temploma fog megjelenni, a szívetekben, ahol ez a jelenlét teret nyer és ahonnan szolgálhatjátok a világot.
Szóval, készen álltok?
Jó!

Ó igen, mellékesen meg kell jegyezzem azt is, hogy pár apróságot is el kell mondjak...
A sűrűség miatt, abban a dimenzióban lehetetlen ügyködnötök egyfajta űrruha nélkül.
Ez egy biológia védőruha, mely idővel meg is változik. 
Nagyon sok mindent lehetne erről meséljek, de az erre rendelkezésre álló idő rövid volta miatt csak annyit mondanék, hogy bele kellene ugorjatok ennek a kellős közepébe és meg kéne tapasztaljátok ezt saját magatoknak.
Mindemellett én szóltam előre erről.
Még veszélyes is lehet az, ha elfeleditek kik is vagytok valójában, ha azt gondoljátok, hogy ti VAGYTOK az űrruha, azon tény helyett, hogy az egész egyszerűen csak egy jármű a számotokra abban a dimenzióban.

Egyszer csak észre fogjátok venni, hogy milyen nagyszámú és sokféleségű űrruha van arrafelé és milyen jó szórakozás is figyelmet szentelni ezeknek. Habár, a végtelen változatosság ellenére, mivel ez a dualitás bolygója, ezek a változatosságok gyakorlatilag két nagy csoportba sorolhatóak be, mely csoportokat ,,nemeknek, ivaros hovatartozásnak'' hívják. 
Ismétlem, nincs most időnk ebbe mélyebben belemenni.

De amint megtaláljátok a kapcsolatotokat a saját űrruhátokkal, az lesz a legtanulságosabb és a legérdekesebb dolog is egyben.
A következő apróság pedig a következő.

Azért, hogy ténykedni tudjatok abban a dimenzióban, kaptok egy mikrocsipet is, aminek ,,perszonalitás, személyiség'' lesz a neve.
Ez olyan lesz, mint egy azonosítójel, lenyomat az űrruhátokon, mely lényegileg tesz teljesen különbözővé mindenki mástól, aki csak ott van. 
Ez teszi lehetővé a számotokra a részvételt az ottani hologramban - olyasmit, amit úgy hívnak ,,konszenzusos valóság.

'' Még egyszer, fennáll a valós veszélye annak, hogy annyira érdekeltté váljatok a holografikus perszonalitás drámáiban, hogy elfeleditek, hogy kik is vagytok valójában és azt gondoljátok, hogy TI VAGYTOK a saját személyiségetek.

Tudom én azt, hogy ez most teljesen hihetetlenül hangzik a számotokra, de majd ha egyszer már ott lesztek...

Megismétlem, annyi minden mást is elmondhatnék még az orientációkról, de úgy gondoljuk, hogy a többit nektek magatoknak, ,,ott helyben'' kellene kikísérletezgessétek.

Az egyetlen egy dolog, ami fontos, hogy emlékezzetek arra, hogy Kik Is Vagytok Valójában, hogy Miért Vagytok Ott és Mi Is Az Az Egész Valójában.

Ha ezt megtudjátok cselekedni, minden más pompásan fog működni.
De jó jegyezzétek meg: 
Nagyon kevésnek sikerül tényleg EMLÉKEZNI erre, ők kilógnak majd mindenhonnan a ,,másságukkal''és a többiek ,,Megvilágosodottnak'' vagy ,,Felébredettnek'' meg efféléknek fogják őket nevezni.

Fura, ugye?

Nos hát, Sok Szerencsét és Jó utazást!!!


(Forrás: Dudás Mária)






 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai: 

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák  Aura - Csakrák - Csokrok:

 - A csakrák betegségei - behangulásuk - az életerő:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A dimenziókapuk létezése:

- A KIRLIAN MÓDSZER:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

- SICAMBRIA – Spiriteve írása:

- TOBOZ-DOBOZ-KOBOZ  – Spiriteve írása:

- ÍTÉLKEZÉS - Spiriteve írása:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- NAPFOGYATKOZÁS:

- HOLDFOGYATKOZÁS:

Napfogyatkozások - Holdfogyatkozások - Napéjegyenlőségek - Napkitörések együttes hatásai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/03/napfogyatkozasok-holdfogyatkozasok.html

- A VULKÁNOK:

- A Szfinxek:

- HEKTÓR ÉS KASSZANDRA:


- LEONARDO - a polihisztor:


Három eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:


- Az Egyszarvú:

- Az igazi Tündérország - Legendák:

- Világszép Tündér Ilona meséje – legendája:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv - Rovás ABC értelmezése:

- A magyar házak mágikus ereje:

- CSABA KIRÁLYFI - CSILLAGÖSVÉNY:

- A Kárpát-medence - a magyarok Szent Grálja:

- Mágikus világkép és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én - Karácsony - Kerecseny:

- A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása:









- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:


- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

 - A szólásainkban rejlő tudás:

Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:


- Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/magyar-himzesek-es-motivumok-kincsestara.html

- A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/02/halasi-csipke-kiskunhalas-aranya.html

- Népi mesterségek listája: 

- A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete:

- ŐSI TUDÁSUNK - NÉPHAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - NÉPZENÉNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében -
Fénygyógyszer
VÉDELEM és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/05/hathor-uzenet-fold-szamara-tom-kenyon.html



 


Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: 






Boldogasszony üzenet 2018. március. 20. - Magyar Nők most hozzátok szólok

$
0
0



Boldogasszony üzenet 2018. március. 20.

- Magyar Nők most hozzátok szólok




Én vagyok a mosoly az Asszonyok szemében, a csillogás, a kelő Nap fényes sugara.
Én vagyok a lágy szellő, mely megsimogatja az arcodat.
Én vagyok a Mindenséget átható öröm, boldogság.
Az Életet adó virágzás, a rügyfakadás, a tavasz fuvallata, a lágy szellő érintése, a föld illata.
Én vagyok a megnyugvás, a béke, a mindent átölelő szeretetből fakadó kegyelem.
A rigó dala, a tücsök ciripelése, a lágy mező, a ringó kalász, …és még sorolhatnám, hogy mi vagyok.
Egy biztos, hogy mindenhol és mindenben ott vagyok.
Boldogasszony Vagyok.
Erőt adó, hitet adó, reményt adó, poraiból feltámasztó.
Most ebben a minőségben szólok hozzátok.

Eljött az idő, hogy rákapcsolódjatok a magasabb szeretet hullámra, mely megérkezett s körbeöleli Földetek. Sok ember szívében már kihunyt a szeretet.
Elaludt a láng, mely életet adó, s fásultság, közöny járta át a lelkét, és ezt most is súlyként hordozza magában.

Ha nincs nyitva a szív, nem tudsz jó döntéseket hozni, mert nem tudsz kapcsolódni ahhoz az isteni forráshoz, mely körbe ölel. Nincs benned éltető erő, nem tudsz mélyen kapcsolódni önmagad belső isteni forrásához sem.

Magyar Nők most hozzátok szólok!

Adjatok utat a bennetek lévő virágzásnak!
Engedjétek, hogy a lágy dallam megszólaljon lelketekben és átvegye az akkordot, melyet ha kéritek belétek ültetek.

Nyíljatok meg felém, forduljatok felém, s végtelen bizalommal hajtsátok fejeteket az ölembe, olyan bizalommal, mellyel a gyermek hajtsa fejét édesanyja lágy ölébe.
Ez az anyai öl biztonságot nyújt számotokra.
Szíveteket megnyitom, fájdalmaitokat begyógyítom, feltöltelek benneteket a végtelen szerelmetesség érzésével.
Feloldom a terhet, leveszem rólad a súlyokat, életedbe irányt mutatok.
Tanítalak, nevellek, szeretetre nevellek. Mert nagy szükség van ebben az Országban a szeretetre, a lágy női, asszonyi mindent átölelő szeretet áradására.

Csakis ti tudjátok begyógyítani a sebeket, megnyitni a szíveket, s ez nemcsak a személyes életetekben van így, hanem a közösség által összekapcsolódott élettérben is.
Ne erősek legyetek, kemények, hanem szeretettel teltek, öntudatosak, de ugyanakkor lágyak és kedvesek, virágzóak. Így tudjátok megnyitni a szíveket, begyógyítani a sebeket, megérteni, átérezni egy ember életét és benne betöltött szerepét.

Egy olyan időszakban vagytok, mely meghatározó a számotokra.
Kapcsolódjatok össze a Szeretet Forrásával és engedjétek, hogy ez váljon meghatározóvá életetekben.
Lágyítsátok meg a férfiszíveket, gyógyítsátok meg mélyen elszenvedett sebeiket, sérüléseiket, melyeket az idő forgatagában még maguk elől is egyre mélyebbre és mélyebbre nyomtak el, mert ők erősek és méltóságteljesek.
Ne akarjátok rájuk erőltetni magatokat, a ti bevett és megvalósított elképzeléseiteket.
Ezzel náluk semmit sem értek el.

A lágyság, a megértés, a szeretet az, amely közelebb hozza szíveiteket egymáshoz, és e lágy, mindent átölelő feltétel nélküli szeretet minőség és elfogadás erőlködés nélkül begyógyítja a legmélyebben megsebzett szívet.

Te légy az adó, de ugyanakkor ne légy elváró, meghatározó, beszabályozó, kérkedő.
Mindig tud hol a helyed, hol és meddig mehetsz el .

Az élet most a virágzásról szól, így hát ti is virágozzatok. Adjatok teret magatokban a szépségnek, a jóságnak, a lágyságnak, a mindent átölelő szeretetnek.
A Szív Országában éltek, Szívvirággá váljatok, mely magából ontja illatozó szirmait.
Lágyságával utat mutat, erőt ad, szeretet és biztonságot ad,- mert te légy az, aki Én Vagyok, és létezz Bennem és Velem.

Általam töltsd be a mindenséget, virágoztasd fel az Országot, hisz mindegyikőtökben benne Vagyok, Élek, és Szeretek, ha kell sírok és zokogok, de veletek Vagyok.

A Magyar Nő meghatározó szerepet tölt be a Mindenségben!

Olyan kódokat hordoz MAG-ában, mely lehetővé teszi számára, hogy ebben a korban a minőségét meghatározó életet éljen. Példát mutasson a körülötte élő nemzeteknek.
Szíved szeretetében benne Vagyok, Egyet alkotok veled, benne Vagyok a mosolyodban, a szemed csillogásában, az ölelésedben, a mindent és mindenkit átölelő szeretetedben, a gyermekedben, a szerelmedben, mindenben ami a fontos és élő számodra.
Tarts meg Engem, s én is megtartalak végtelen szeretetben.
Áldás! Áldás! Áldás!

(Sajnálom, hogy nem tudom átadni számotokra, és még szavakba sem önteni azt az érzést, ami a belső hang megszólalása előtt és közben éreztem a szívemben, a lelkemben.)

Talán ha összekötitek soraimat Enrico Szív-Virágok dalának

meghallgatásával ízelítőt kaptok belőle. Áldás!)

Belső Hang által lejegyezte: Feketéné Lendvay Katalin
2018. március 20. Kikelet havában.

Forrás:

A képen Boldogasszony selyemképen látható.






Továbbá:








Szeretettel,

Gábor Kati





Csodaszer az orosz katonáknál - Tud erről valaki valamit? - Vetom probiotikum

$
0
0



Csodaszer az orosz katonáknál - Tud erről valaki valamit? - Vetom probiotikum





video:


Vetom probiotikum



VETOM 1.1 –1.23 széles spektrumú hatással bíró készítmény

A VETOM 1.1-1.23 készítményt nagyszámú vírusos és baktériumos megbetegedés megelőzésére és kezelésére alkalmazzák. Daganatos megbetegedések kezelése során a VETOM kiválóan bevált mint rehabilitációs és pótlólagos terápiás szer. Ugyanez vonatkozik az asztma, az allergiák, a cirrózis és számos autoimmun megbetegedés kezelése esetén is. Ajánlott immunhiányos állapotok korrekciójára valamint az emésztőrendszer tevékenységének javítására, a szervezet megtisztítására is.

Összetétele: 

Bacillus subtilis baktérium , mely az alfa-2 humán leukocyta interferont állítja elő).

Tulajdonságai:

Magas antagonisztikus aktivitással rendelkezik a patogén és feltételesen patogén gombákkal és baktériumokkal szemben, antivirális, proteolitikus, amilolitikus, cellulolitikus tulajdonságokkal bír
stimulálja az immunitás sejti és humorális faktorait
növeli a szervezet nem specifikus rezisztenciáját
stabilizálja az allergiás rezisztenciát
normalizálja az anyagcserét
stimulálja a regenerációs folyamatokat

Farmakológiai hatása: 

immunmoduláló, daganatellenes, antivirus, antiproliferációs, baktericid, fungicid, chlamydiaellenes.
A készítmény finom kristályos termék, mely a Bacillus Subtilis baktérium spórás alakja élő sejtjeinek mikróbás tömegét tartalmazza. A terméknek édes íze van és könnyen oldódik a vízben.

Kiszerelése:

1. 5 g, 50 g, 500 g kiszerelésű por.
2. Kapszulák - 50 db, 33 mg kiszerelés.
3 Csepp formájában 10 ml .

Hatásmechanizmusa:

A Vetom-1.1-1.23 készítmény szedése során a Bacillus subtilis baktériumok megtelepednek az emésztőrendszerben, két-öt nap leforgása alatt elszaporodnak, majd főként a vesék által glomerulus filtráció útján kiürítődnek a szervezetből. Élettevékenységük során ezek a baktériumok olyan lebontó enzimeket termelnek, melyek képesek elpusztítani a patogén mikroflórát, a daganatos megnyilvánulások alkotóelemeit valamint más hibás sejteket. Ezáltal megnövekszik a monociták és makrofágok aktivitása valamint a szervezetnek a különféle vírusos és egyéb fertőző betegségekkel szembeni ellenállóképessége, megszűnik az allergiás hajlam, helyreállnak a szövetek regenerációs folyamatai, normalizálódik az anyagcsere és stimulálódik az immunreakció.
A készítmény a beszedést követően 15-20 perc elteltével kezd hatni. Remekül összehangolódik valamennyi oltással és erősíti azok hatását.
Az ölősejtek modulációja a szer szedését követő 10 nap elteltével figyelhető meg. A baktériumok által termelt fermentumok elősegítik a növényi és állati eredetű ételek emésztését, elősegítve ezáltal a készítmény szedése során a szervezet jobb minőségű táplálását. Ugyanezek az enzimek segítik elő az emésztőrendszer falai funkcióinak helyreállását, ami lehetővé teszi, hogy a biológiailag aktív és tápláló anyagok akadálymentesen bejussanak a véráramba, ugyanakkor növelik a különféle eredetű xenobiotikumok eliminációját és detoxikálását (patogén mikroorganizmusok, peszticidek toxinjai, a szervezet sejtjei élettevékenységeinek termékei stb.).
Az emésztőrendszer falainak normális tevékenysége elősegíti számos krónikus megbetegedés megelőzését.
A bacillus subtilis baktérium, a 7092 törzs rekombinánsa élettevékenységének eredménye az emésztőrendszerben a belek mikroflórája fajtáinak normalizálódása, többek között a lakto- és bifidobaktériumoké. Jelentősen lecsökken az emésztőrendszerben a feltételezhetően patogén mikroorganizmusok mennyisége – a különféle proteus fajoké, staphylococcusoké, streptococcusoké, valamint az escherichia coli patogén törzseié.
A rosszindulatú daganatokban szenvedő betegek esetében a készítmény általános erősítő és detoxikáló szerként, valamint a szervezet daganatellenes rezisztenciájának helyreállítására szolgáló szerként alkalmazzák. Műtéteket, sugárterápia és kemoterápiát követően helyreállítja az immunitást, kezelés közben és után csökkenti a toxikus megnyilvánulásokat.
A máj A, B és C típusú krónikus hepatitisszel járó metasztatikus sérülése, cirrózis esetén hepato-protektív hatással bír.
Normalizálja a vérben a bilirubin, transzaminázok és más enzimek szintjét, növeli az étvágyat és A, B és C típusú vírusos hepatitisz esetén a szervezet általános tónusát.
A szokásos kezelés időtartama 1,5-2-szeresére lecsökken, a betegség kevésbé súlyos formában folyik le.
A készítménnyel történő kezelés során nem figyelhetőek meg kísérőbetegségek és -elváltozások.

A VETOM 1.1 szedésének általános szabályai és adagolása:

A termék alkalmazása esetén a gyógyulás gyorsasága a megbetegedés jellegétől, stádiumától és a szer adagolásának helyességétől függ.
Egyszeri adag szabványos dózisa felnőtteknek – 1 kapszula vagy 1 csapott teáskanálnyi por vagy 1 csepp .
Gyerekeknek a felnőtt dózisok fele .
A kezelés időtartama 10-14 nap. Napi – 5-7adag -dózis .
A kezelés (súlyos eseteket kivéve) nem haladhatja meg a 10-14 napot!
A kezelések között feltétlenül minimum 20 napos szüneteket kell tartani (hogy a szervezet immunrendszere magától beinduljon).
Az elérhető gyógyászati hatás a szabványos adagolás esetén történő szedéstől függ: minél gyakrabban szedik a készítményt, annál erősebb a hatása. • A készítmény még többszöri túladagolás esetén sem vált ki negatív hatást; nincs rákkeltő, mutagén, allergizáló, embriótoxikus, teratogén tulajdonsága.
A maximális hatás az evés előtti egy órával történő bevétel esetén nyilvánul meg.
Megengedett a szer bevétele forralt vízzel, meleg teával, kávéval, tejjel. Megengedett a VETOM bevitele nem feloldva, vízzel leöblítve.
A kezelés idején ajánlott alkohol és erősen fűszeres ételek fogyasztásának mellőzése.
A szer leghatékonyabb alkalmazása – profilaktikai célokból. A rendszeres profilaktikai kezelések feltöltik a szervezetet hasznos baktériumokkal, ami nem érhető el más készítményekkel.
Daganatos betegek esetén az alapvető gyógyászati hatás a rendszeres szedés megkezdését követően 10 nappal érezhető. Ez azzal áll összefüggésben, hogy a 10-ik napot követően sokszorosára növekszik a vérben az Nk ölősejtek koncentrációja. Az egészséges emberek esetében ez a jelenség autoimmun reakciót válthat ki. A daganatos betegeknél – erős gyógyhatást.
(CSEPP VAGY KAPSZULA) • Cukorbetegek esetében oda kell figyelni a szedés gyakoriságának megválasztásakor – elsőleg lehetően csak egy dózist szedjenek be.( CSEPP VAGY KAPSZULA) Ha 1-2 óra elteltével nem éreznek nemkívánatos hatást, be lehet venni a következő adagot, s így folytatni tovább. Ez azzal magyarázandó, hogy a 7092 B törzsű Bacillus subtilis alapú készítmények kezdeti hatása jelentősen lecsökkenti a vár cukorszintjét, ami kómás állapotba hozhatja a beteget. A 10 napos kúrát követően 7048 B törzsű Bacillus subtilis és 7038 B törzsű Bacillus licheniformis tartalmú szerek szedése ajánlott. A szedés gyakoriságát a megérzésekre és a vércukorszint csökkenésének mértékéhez kell beállítani. Az utóbbi két törzs közül a maximális gyógyhatást a 7038 B törzsű Bacillus licheniformis fejti ki. A mikroorganizmusoknak a szervezetbe történő bevitele módja jelentős szereppel bír a maximális terápiás hatás elérésében. A kereskedelemben lévő készítmények formái a baktériumoknak a szervezetbe tőrténő alábbi beviteli formáját biztosítják:
- perorálisan (porok és kapszulák);
- rektálisan (a folyékony formájú készítmények beöntéssel történő bevitele maximális gyógyászati hatást biztosít a szernek a végbélbe 10 cm mélyen történő beöntése esetén). A procedúrához 14. sz. uretrális katéter, orvosi fecskendő (min. 5 ml), 100 ml fiziológiai oldat szükséges gumidugóval ellátott edényben. Fecskendő segítségével a szert tartalmazó penicillin flakon (10 ml) tartalmát átvittük 100 ml fiziológiai oldatba. Ennek eredményeként 110 ml felhasználásra kész oldatot kaptunk. A továbbiakban egy min. 15 ml-es fecskendő segítségével ki kell szívni 15 ml oldatot, majd fel kell szívni még 3 ml levegőt, a tű helyett a csatlakozó mentén elvágott katétert kell csatlakoztatni. Jobb oldalra kell lefeküdni. A bal lábat felhúzni a mellkashoz és a katétert 10 cm mélyen a végbélbe vezetni. A folyadékkal telt fecskendőt függőleges helyzetbe hozni és tartalmát a levegővel együtt a végbélbe vezetni.
A szer befecskendezését követően minimum 15 percig a jobb oldalon kell feküdni.
- a sérült bőrfelület kezelése során a fentebb említett mikroorganizmusokat tartalmazó kenőcsöt vékony rétegben kell felvinni; a gyógyhatás az alkalmazás számától függ;
- a bőrfelület mikrobaközösségei összetételének normalizálása céljából folyékony adalékokkal feltöltött fürdő javallott (10 ml 7048 B törzsű Bacillus subtilis és 7038 B törzsű Bacillus licheniformis készítmény az adott fürdőre);
- a haj erősítése és növekedésének stimulációja céljából javallott hajmosás után 7048 B törzsű Bacillus subtilis és 7038 B törzsű Bacillus licheniformis készítménnyel való leöblítés (megengedett ezek higítással történő 10 000-szeres alkalmazása); hatása azzal magyarázandó, hogy a hajzat minősége egyenes arányban áll a fejbőr mikrobaközösségeinek összetételével, annak folyékony készítményekkel történő kezelése megfelelővé teszi azt a természetes állapottal;
- az aranyér megelőzése és kezelése során rendszeres kezelés szükséges – az egészségesek számára elegendő havi egy alkalom, az adott betegségben szenvedők esetén – minél gyakrabban, annál jobb a gyógyhatás;
- candidiasis, a hüvely és a méhnyak eróziójának kezelése esetén – a kezelés gélalakú illetve folyékony állapotú készítményekkel javallott.

A megfigyelések eredménye:

az készítménynek a tavaszi és az őszi időszakban megelőzés célú való alkalmazása esetén a vírusos és fertőző megbetegedések teljesen eltűnnek.
a VETOM-1.1 és VETOM 3 készítménnyel történő kezeléssel párhuzamosan, azok szünetében növényi kivonatok fogyasztása javallott. Beteg máj – vizelethajtó, bélrendszer - bélkoktél, tüdő - mellkasi, vesék - veseelégtelenségre stb. Mindez elősegíti az ezen szervekben felgyülemlett toxinoknak és salakanyagoknak a szervezetből való kiürítését. Ezáltal a gyógyhatás is fokozódik.

Figyelem!

Ha túrára, a nyaralóba indulnak, főként ha néhány napra, vigyenek magukkal VETOM 1.1 készítményt. Ennek segítségével megvédhetik magukat és útitársaikat az ételmérgezésektől, kullancscsípés esetén, amikor nincs lehetőség orvosi beavatkozásra, ezekben az esetekben VETOM 1.1 készítményt óránként 1 kávéskanálnyi sokkterápiás adagban kell bevenni.

Mellékhatások:

A készítmény szedése során lehetséges a szervezet sérült térségében fájdalomérzet kialakulása. A dysbacterioses egyes megnyilvánulásai esetén az elején erős hasmenés illetve magas gázkibocsájtás tapasztalható. A szer szedését követően jelentősen lecsökken az alkoholos lerészegedés foka és gyorsasága. A kilélegzett levegőben található etilalkohol koncentrációja mintegy 200-szorosára lecsökken a VETOM szert nem szedő emberekéhez képest.

Ellenjavallatok:

A szer szedése nem javallott cukorbetegség esetén.(nekik csepp formájában ) Ellenjavallatként szolgál csupán a hatóanyag elleni egyéni intolerancia. Ezt a Bacillus subtitis elleni allergia fejezi ki. Ez a fajta megbetegedés igen ritka és kiütések formájában nyilvánul meg. Ilyen esetben abba kell hagyni a készítmény szedését. A kiütések pár nap alatt eltűnnek.

Egyéb szerekkel való kölcsönhatása:

Nem javallott a készítmény szedése antibakteriális – szulfanilamid – szerekkel együtt.
A készítménynek antibiotikumokkal együttes alkalmazása, beleértve a daganatellenes antibiotikumokat (doxorubicin, bleomicin, mitomicin és mások) nem jár gyógyászati hatással, mivel az antibiotikumok semlegesítik a szer hatását. A kanamycin kivételével.
Erősíti egyes kemoterápiás szerek – antimetabolitok hatását (fluorouracil, Tomudex, Xeloda), csökkentve azok toxikus és immunodepresszív hatását.
A termékhez nincs hozzászokás
Újszülött gyermekek számára nem káros

Megelőző kezelés:

Megelőzés céljából a VETOM gyógyászati készítmény szedése 5-7 napig (egy kezelés) javallott napi 1-2 szabványadag formájában (reggel és éjszakára). A megelőző kezelések közötti szüneteltetés legkevesebb 1-1,5 hónap legyen. A megelőző kezelés szabványos formája egészséges emberek esetén: évi négy ötnapos kezelés. Az első – február elején, a második – március közepén, a harmadik – augusztus közepén, a negyedik – szeptember végén.
A VETOM 1.1 adagolása ez esetben - napi 1-2 szabványadag (reggel és éjszakára), az ember testsúlyától függően. Napi 2-3 szabványadagot fogyasztanak azok, akik testsúlya meghaladja a 80 kg-ot.
Ez lehetővé teszi a VETOM készítmény fogyasztói számára, hogy javítsák közérzetüket, megszüntessék a „fáradtságszindrómát”, növeljék munkaképességüket és jelentősen csökkentsék a szezonális diszbakteriózis kialakulásának kockázatát, melyek kicsúcsosodása épp ezekre az időszakokra esik.

Gyógyászati kezelés:

A VETOM gyógytermék fogyasztásának adagolása a szervezet tűrőképességétől függ.
Az első kezelés a megelőző kúra szerint történik, azaz a gyógytermék szedése 5-7 napon keresztül 1-2 szabványadag mennyiségben javallott (reggel és éjszakára).
Ha ez idő alatt az ember valamilyen változást tapasztal általános állapotában és közérzetében, avagy régebbi krónikus megbetegedése súlyosbodása illetve egyéb nemkívánt szimptómák lépnek fel, azt jelenti, hogy a szer „működik” és aktivizálódott a betegségek elleni immunrendszer. Ez esetben a termék szedése a fentebb említett első kurzus alapján történjék (maximum 7 napig), ezután egy 6 napos szünetet kell tartani.
A szer alkalmazásának második kezelése 6 hetet követően kezdődik: 1 kávéskanállal az étkezések között. Az első 2 napon napi 4-6 alkalommal, a következő 2 napban napi 4 alkalommal, a többi napon a kezelés végeztéig (maximum 10 napig) – napi 2 alkalommal (reggel és éjszakára).
A javallott kezelések azok számára lettek meghatározva, akiknél csak megjelentek a betegségek jelei, s még nem állandósultak (rosszabb esetben annak dekompenzációja esetén).
Ha az első kezelés időszakában az illető nem érez változást állapotában, viszont a betegség jelen van, ez arról tanúskodik, hogy az elkövetkezendő kúra során meg kell emelni a szer adagját, avagy más készítményeket kell alkalmazni.
Minden esetben javallott a kezelés megismétlése az alábbiak szerint: az első 2 napon – napi 4-6 alkalommal, a következő 2 napon – napi 3-4 alkalommal, a többi napon a kezelés végeztéig (maximum 10 napig) napi 2 alkalommal (reggel és éjszakára). Ha ezúttal sincs pozitív eredmény, át kell térni más gyógyszerre.

A termék szavatossági ideje:

2 év. Nincs szükség különös tárolásra. Nem veszíti el tulajdonságait a csomagolás felbontását követően sem.
Azon megbetegedések felsorolása, melyek esetében a VETOM 1.1 készítmény szedése pozitív eredménnyel járt.
Krónikus „fáradtságszindróma”
Osteomyelitis, arthritis, arthrosis
Fölös testsúly
Cukorbetegség
A készítmény szedése antibiotikumos kezelés, műtétek után javallott
Allergia, asztma
Májcirrózis
Autoimmun betegségek, Sclerosis multiplex, Myasthenia gravis

Daganatos megbetegedések:

A vér B-sejtes és T-sejtes daganatos betegségei: leukémia limfómák, B-sejtes krónikus limfoid leukémia
Myeloma multiplex
Thrombocytopenia: esszenciális trombocitémia és másodlagos trombocitózis
Szolid tumorok: karcinóma (keratoacanthoma), gliomák
Rosszindulatú melanómák
Hematopoietikus neoplasia
Hajas-sejtes leukózis
Krónikus mieloid leukémia
A bőr rosszindulatú T-sejt-sejt limfómája: granulosarcoid, elsődleges reticulosis
Hypernephroma
A bőr bazális sejtes, laphámrákos megbetegedésekor;
Egyedi és HIV-fertőzéssel járó Kaposi-szarkóma
Egyszerű, nemiszervi és lapos fiatalkorú szemölcsök
Fej-, nyak és agydaganatok
Petefészek-, méhnyak-, emlőrák
Lokális és áttétes mastopathya; Mióma, fibromióma
Húgyhólyag-, vese-, végbélrák
Tüdőrák
Gége papillomatosis
Rosszindulatú melanóma.
Sugárbetegség
Nőgyógyászati megbetegedések
A bőr és a lágy szövetek helyi elsődleges-gennyes-gyulladásos folyamatai:
Impetigo, Cellulitis, Folliculitis, Kelések, Carbuncles, Hydradenitis (hidradenitis), Faringitisz
Torokfájás, rhinitis
Körömgomba, para- és végbéltályog
Phlegmone, Pyoderma
Különféle bőrgyulladás. Diatézis.
Szervi staphylococcus fertőzések: heveny és krónikus gennyes otitis (többek között rosszindulatú), conjunctivitis, paraproctitis, peritonitis, bélhurut, colitis, pyelonephritis, pyelitis, urethritis, cystitis, salpingoophoritis, osteomyelitis, omphalitis, panaritiums stb.

Vírusos és fertőző betegségek:

Heveny és krónikus vírusos A, B, C, D (delte) hepatitis. Krónikus hepatitis esetén a termék alkalmazható kiegészítő szerként;
HPV-fertőzés (genitális szemölcsök, fiatalkori gége papillomatosis, szemölcsök stb.);
Különböző lokalizáltságú herpeszes fertőzés (vírusos keratokonjunctivitis és keratitis, keratouveitis, genitális, szájüregi herpesz, övsömör stb.); Ppestis
Citomegalovírusos fertőzések
Akut légúti vírusfertőzés, légúti fertőzések (felső légúti megbetegedések), influenza (rhino-, koronavírusos fertőzés, influenza és parainfluenza vírusai) Hurutok, rhinotracheitisz
Kórházi kezelésre szoruló légúti megbetegedések (bronchitis és bronchopneumónia)
Ozena avagy krónikus atrophiás fetid rhinitis; rinoskleroma – a légutak krónikus granulomatozus megbetegedése:
AIDS
A szert olyan immunhiányos állapotok korrekciójára is használják, melyek nem HIV-fertőzés következtében jöttek létre.
Immunodepresszánsok alkalmazása következtében szervátültetések során bekövetkező vírusos szövődmények
Szubakut szklerotizáló panencephalitis
Citomegalovírusos fertőzés
Encephalitis (kullancsos) Endokarditisz
Különböző etiológiájú meningitis
Tüdőgyulladás
Fertőzéses toxikózis
Veszettség
Gyermeki fertőzések (kanyaró, járványos pariotitis)
Újszülöttek gennyes-szeptikus megbetegedései
Égési sérülések fertőzése
A vesék és a húgyútak sérülése és fertőzése (akut pyelonephritis, krónikus prosztatagyulladás súlyosbodása).
Gyermekek és felnőttek urológiai és szeptikus megbetegedései:v Ehsherihioza: cisztitisz, pyelitis, cholecystitis, melyeket olykor colibacilláris szepszis követ Különféle bakteriális megbetegedések (chlamydia, légióbetegség, rickettsiosis) Candidiasis: orofaringeális (cheilitis, gingivitis, perleches, glossitis, stomatitis, faringitisz); nyelőcső-candidiasis (szövődmények - vérzés, strictura); gyomor candidiasis: diffúz (specifikus erőziós gastriris fibrinosa), fokális (gyomorfekély esetén másodlagos); bél candidiasis: invazív diffúz, fokális (nyombélfekély, fekélyes colitis esetén másodlagos), nem-invazív (Candida nagyságrendi növekedése a bélrendszerben); anorectalis candida: a végbél invazív candidiasisa; perianális candida dermatitis: felszíni candidiasis: candida intertrigo; pelenkadermatitis;
v paronychia és onychia: mucocutan candidiasis; orális candidiasis (szájpenész); vulvovaginális candidiasis: candida balanitis; krónikus mucocutan candidiasis: disszeminált candidiasis (candida szepszis, szisztémás candidiasis); candida endocarditis: pseudomycelium kórokozókat tartalmazó infiltrátumok kifejlődésével járó tüdősérülések; candida septicemia: szemsérülések: candida retinitis és candida panophthalmitis;

gyomor-bélrendszeri betegségek:

hasmenéses tünetek (kokcidiózis, colibacteriosis, Lyme-kór),
gastroenteritis (a gyomor és a vékonybél nyálkahártyájának gyulladása), szalmonellás bélhurut (a vékonybél fertőzése); hastífusz és paratífusz, bacteremia (septicemia) idült bélgyulladás (a vékonybél falának gyulladása),
colitis (a vastagbél nyálkahártyájának hevegy avagy akut gyulladása),
vérhas (a vastagbél gyulladásos megbetegedése)
akut bélfertőzések (mérgezések, hasmenés). A legtöbb esetben a megbetegedést gyomorhurut, bélhurut, vastagbélgyulladás vagy azok kombinációjának kialakulása okozza; mérgezés;
gyomor- és nyombélfekély
Crohn és Colitis Ulcerosa yersiniosis – fertőző megbetegedés, mely hasmenés, bélhurut, ál vakbélgyulladás, ileitisz, erythema nodosum és (olykor) septicemia avagy akut arthritis kialakulásával jár: - bakteriális dizentéria vagy shigellosis szorulások a bélrendszer mikroflórájának korrekciója, helyreállítása és megőrzése dysbacteriosis esetén

Lényegében a VETOM 1.1 alkalmazható bármilyen megbetegedés esetén, mivel súlyos problémák megoldására alkalmas –a mikroflóra helyreállítása és az immunrendszer tevékenységének optimizálása.

A szer szedése javallott még a feltételezhetően egészségesek számára is, ugyanis immunhiány és emésztőrendszeri diszbakteriózis nélküli emberrel manapság gyakorlatilag nem találkozunk. Az ilyenfajta baktériumokkal való rendszeres kapcsolat már természetes számunkra, mivel azok az evolúció összes szakaszában meg voltak találhatóak a vízben, a talajban, az élelmiszerekben stb.


Forrás:







Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 



- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A SZERVÓRA:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyarság ősi és új gyógymódjai:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:







- ALMA - ALMAECET:











- A Tiszta Só jelentősége:

- Házi sajtok készítése és tejsavó felhasználási ötletek:

- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:


- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - 10 jó tanács Gyuri bácsitól:


- HULDA CLARK ASSZONY TÖBB ÉVTIZEDE ISMERTE A RÁK GYÓGYÍTÁSÁNAK TITKÁT, MIÉRT NEM HALLGATOTT RÁ SENKI?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/09/hulda-clark-asszony-tobb-evtizede.html


- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK - ÉS EGYÉB GYÓGYMÓDOK: 


- Csodaszer az orosz katonáknál - Tud erről valaki valamit? - Vetom probiotikum:








Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: 





Szüld ki MAGadból a fájdalmat....

$
0
0


Szüld ki MAGadból a fájdalmat....




A bennünk lévő őserő úgy jeleníti meg magát, ha a természet forrásával kiépítjük a kapcsolatunkat.
A Föld Anya létezési formája a szeretet. Ehhez a szeretethez kell visszakapcsolódnotok.
Ez a szeretet tápláló, sejtmegújító erővel rendelkezik. A létezés ősprincípiumát áramoltatja belétek.
Engedjétek hát magatokba ezt az erőt és táplálkozzatok belőle.
Ő az, aki életadó energiájával táplál bennetek.
Ebben a létformában-melyben léteztek, a földi létezés formavilágához kapcsol bennetek.
Ő általa tudtok egy olyan minőséget végigáramoltatni magatokon, mely termékenységként jelenik meg bennetek.
A Föld ereje sok korlátozó mintát ki tud oldani belőletek.
Erejével átminősíti az elfojtott érzelmeket, és egy olyan minőségbe emeli, mely által stabilan állsz a lábadon. Mert ráébredsz arra a tényre, hogy földön töltött életed fontossága, abban a mibenlétben gyökeredzik, hogy lásd azt a kis szegletet, azt a világot melyben élsz, és a tőled telhető mértékben mindent tegyél meg a felvirágoztatásáért.
Áldott föld, mely megtermékenyít benneteket.
Áldását ereje adja, mellyel megnyilvánul bennetek.
Ti nők az utóbbi évszázadban ezt mintha elfeledtétek volna.
Éppen ezért vissza kell nyúlni a földi létezés természeti formájához, a gyökereitekhez, ősiségetekhez.
A Boldogasszony útján járás üzenete, hogy minden olyan sebet, fekélyt, elzárt, bezárt sebet megnyittok, és magatokból kitisztítatok, mely generációkon megkeserítette az életeteket.

Tudjátok a helyeteket a világban!
Tudjátok milyen erő testesül meg bennetek!
Ne más erejéből táplálkozzatok, inkább ti legyetek mások életet adói.
A magyar nő mindig büszke volt tartalmi minőségére, mert olyan szentséggel rendelkezett, mely önmagát jelenítette meg a világban. Letisztult értékrenddel rendelkezett. Aztán az idők folyamán ez az értékrend eltorzult, és más értelmet kapott az otthon melege, a haza szeretete. Mire tanítjátok lányaitokat, fiaitokat?
Sokan sokféleképpen tanítjátok, de mindebben nincsen benne az ősiség törvénye, a haza becsülete. Nincs benne az az értékrend, amelyet felmenőitek hagyományoztak reátok.
Akkor hogy kívánjátok, hogy ők mindezt tovább örökítsék?
A Föld a ti otthonotok, hát vele kíméletesen bánjatok.
Táplálkozzatok erejéből, de ne használjátok ki Őt.
Az Ő megtartó ereje mindenen átsegít.
Hívd a Természet Asszonyát. Kérd a segítségét, hogy ébressze fel benned azt az erőt, azt a szent minőséget, melyet felmenőid, őseid hagyományoztak reád. Ez az erő a sejtjeidbe van elrejtve, csak életre kell hívnod magadból.
Létezésed forrását ne csak az Ég felé fordítsd, hanem tudatosan fordulj a Föld felé. Ápold vele a kapcsolatot, tápláld Őt, szeresd Őt.

És most lásd hogy megszülettél, ebbe a földbe születtél, ebbe az anyaföldbe születtél. Bölcsöd itt ringatott, ez a te hazád, ez a te otthonod.
Áldd meg léted mellyel életre hívtad magad ebbe a létezésbe, ebbe a térbe. S lásd magad kisgyermekként mikor a Föld Anya biztonságos ölében feküdtél. Érezted azt a szent megtartó erőt, mely természetes forrásként van jelen a létezésedben. Aztán ahogy cseperedtél, róla egyre inkább elfeledkeztél. Természetes állapottá vált az Ő léte.
Gyökereiden keresztül táplálkoztál belőle, de már feledésbe került benned, álomba szenderült ősi megtartó ereje.
Eljött az idő, hogy visszanyúljunk ősiségünk gyökereihez, az Anya Földünkhöz. Ő a mi megtartó erőnk, a mi támaszunk.
S mi nők egy teljesen más módon tudunk hozzá kapcsolódni mint a férfiak.
Ő a mi szülőterünk, a földi édesanyánk ebben a térben hozott minket világra, és mi ennek a létezésnek a továbbadói vagyunk.
Szeressük hát Őt, becsüljük hát Őt.
Járjunk mezítláb a fűben. Fűben, fában keressük gyógyító erejét, szívjuk magunkba éltető erejét.
A Föld Anya szelleme él, s magába fogadott minket, így hát bánjunk kellő tisztelettel vele. Áldott vagy a létezésben....

A Föld Anya szelleme szól hozzád,…..lélegezz, lélegezz…
Ne csak az orrodon, a szádon keresztül lélegezz, hanem lélegeztesd át a gyökereidet is……
Hagyd hogy a légzés ereje átjárja az egész testedet.
Érezd, hogy a légzés ereje által egy különös eszencia árad beléd, mely feltölti tested és megújítja. Engedd, hogy ez az erő most szétáradjon benned…..
Gyökereiden keresztül kapcsolódj az ÉN testemhez, és lásd csak milyen satnya és vékony szálakkal kapcsolódsz hozzám.
Gyökértelenné váltál, és valójában ez által nem tudod, hogy nyilvánítsd meg magad a földi létezésben.
Ha benned nincs meg a kellő erő, akkor hogy építenél olyan kapcsolatot ki velem, melyben biztosan a tengelyedben állhatsz, és az érzelmek vihara semmiből sem billent ki.
Emlékezz csak felmenőidre, őseidre, öreganyádra, nagyanyádra, szépanyádra,…..megtartó erejüket a földhöz kapcsolódó stabilitásuk adta.
A föld erejét magukba fogadva, az Égi világhoz fohászkodtak.
És ez a két megtartó erő, átsegítette őket a legnehezebb életszakaszon.
Mert hittek a földi létezésben és az égi elrendelésben. Ez a két erő határozta meg minden mindennapjaikat, ez vezérelte csillagukat.
Hát most figyelj magadra kedves, erősítsd meg földi gyökereidet.
Lásd és érezd, hogy egy vagy vele a létezésben…..szívedből küldj fénysugarat az anyaföldbe, az egész földkerekségbe.
Tápláld csak szeretetteddel hálaként, amiért Ő megtart téged.
Lassan érezni fogod, hogy ez a szeretet átjárja az egész testedet,…..látod magad előtt a tavasz ezer színben pompázó csodáit,….színek és illatok kavalkádja kúszik be belső teredbe. …Látod, már csupán a látványtól is töltődsz, ….csak engedd magadba az energiaáramlást…..
Az energiahullám egyre inkább felerősödik benned, és te látod és érzed, hogy gyökereid egyre vastagabbá, terebélyesebbé válnak, és egyre mélyebb pontig tudsz lenyúlni gyökereiddel a Föld tengelyéig……
Lásd és érezd megtartó erejét, a stabilitást, az áramló energiát köztetek….
Hozd fel a gyökereiden keresztül a Föld erejét, ………….
A Föld Anya ereje pulzálva kúszik fel a méhedbe.
Érzed az erőt, mely akár most akár fájdalom is lehet….csak hagyd, hogy ez az erő szétáradjon benned.
Csak hagyd, hogy a Föld Istennője magától tegye a dolgát….
Most figyelmedet irányítsd a belső teredre, a szívedre,….
Szívcsokrod kitárul, és mély szeretet érzés jelenik meg benned.
Érzed, hogy egy vagy mindennel, és a mindenség is egy veled.
Egy sóhajt küldesz az Univerzumba a Mindenség Anyjához, és kéred Őt, hogy hasson át megtartó erejével, vegyen körbe lágy ölelésével..….
Érzed ahogy átjár a létezés isteni forrása, kivel egy vagy a teremtésben,…..
Most engedd, hogy áthasson és minden egyes porcikádat betöltse a földi és az égi erő hullámzása.
Majd a szívteredből nyíló fényátjárón keresztül, érkezz meg méhed terébe….
Engedd, hogy a szívedből áradó kristályfény lágy zuhatagként folyjon a kelyhedbe, a méhed szent terébe….semmit se tégy, csak lazulj bele a folyamatba….engedd át magad a folyamatnak, ami egyre mélyebbre és mélyebbre visz magadban…
Megérkeztél az őstóba, mely méhedben ered. Itt az ideje, hogy elmerülj ebben a tóban, és feltárd a fájó emlékeidet…..
Nem kell belemerülnöd a feljövő emlékek megélésébe, csak kívülről szemlélni mintha egy filmet néznél. A legfontosabb, hogy megértést kapj, hogy a felmerülő élethelyzethez mivel járultál hozzá, mit tanultál belőle, miért történhetett meg veled, és ez az emlék a jelenedre is hatással van-e és befolyásolja-e az életedet.
Most pedig kérd meg a Méh-tudatosságodat, hogy tárja fel előtted azokat a sejtmemóriába ágyazott mélyen elrejtett emlékeket, melynek hatására sérült a nőiességed.

Szüld ki magadból mindazt a fájdalmat amit életeid során magadba rejtettél…..


Az itt lejegyzet írás és gyakorlat továbbadható, de tanfolyam, csoportfoglalkozás anyagaként nem felhasználható, mivel a saját szellemi termékemet képezi. Áldás!
Feketéné Lendvay Katalin

Forrás:




ÖnMAGam Forrása




ÖnMAGatok forrása a MAG-ból ered

Ebben a MAG-ban létezik a Szeretet Forrása, mely belőletek eredezteti magát.
Nyissátok meg ezt a forrást magatokban, mely buzgón feltőrve szétárasztja fényét a világban.
Ti magyar nők a legmagasabb isteni megnyilvánulási formát hordozzátok magatokban.
Hozzátok elő magatokból azokat az értékeket, melyek belőletek eredezteti magát!
Áldottak vagytok a Létezésben!
Merjetek hát megnyílni a szépre a jóra, s vállaljátok szerethetőségeteket! Egy lágy eszenciával nyilvánuljatok meg a világban, de közben tudjátok, hogy az erő belőletek ered.
Ez az erő bennetek öltött testet. Az erőnek nincs szüksége arra, hogy önmagát fölénnyel megnyilvánítsa.
A Ti erőtök Önmagatok szépségében, jóságában, és szerethetőségéből ered. Merjétek hát kitárni a szíveteket !Kedveseim! Engedjétek el a múlt sebeit, hozzátok át az összes megtagadott, elfeledett részeiteket a jelenbe, és öleljétek át Önmagatokat, önmagatok szeretetével.
Ha ÖnMAGodat szereted, a világ is szerethetővé válik számodra. Szeresd hát MAGodat, az életed, s ezzel megistenült létezési formával lépjél előre, és élj teljes, kiteljesedett életet.
Csak így tudsz beállni a léted tengelyébe.
Így tudsz középen járni, s másokat is elvezetni ahhoz a forráshoz, amely minden Nő legmélyéről ered,- az Eredendő Létezési és Megnyilvánulási formához.
Legyen áldott az utad!
Áldás legyen felismeréseiden, Önmagadba vetett hiteden!
Szeretettel: Feketéné Lendvay Katalin

A Boldogasszony útján járás üzenete, hogy minden olyan sebet, fekélyt, elzárt, bezárt sebet megnyittok, és magatokból kitisztítatok, mely generációkon megkeserítette az életeteket.
(Ajánlom újraolvasásra a Szüld ki MAGadból című írásom meditációval egybekötve, a mert szervesen kapcsolódik a március 20.-21.-i írásaimhoz.
https://magyarleanyokasszonyok.blogspot.hu/2018/02/szuld-ki-magadbol-fajdalmat.html?spref=fb

Áldás!

Selyem mandalám címe: ÖnMAGam Forrása
KeDo (Kecskeméti Dorottya) rajz alkotását festettem selyemre.

Forrás:







Továbbá:








Szeretettel,

Gábor Kati





Diótej-mandulatej-mogyorótej-pisztáciatej-zabtej-máktej-kókusztej-rizstej stb készítése házilag

$
0
0


Diótej, mandulatej, mogyorótej, pisztáciatej, zabtej, máktej, kókusztej, rizstej stb. készítése házilag




A recept:

Hozzávalók:

1 bögre (2 dl) dió stb.
3 bögre (2 dl) víz
igény szerint édesítőszer (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, stívia, stb.)
fahéj, kakaó stb.
sűrű szövetű szűrő, akár vászonszövet
turmixgép

Elkészítés:

A vizet felforraljuk és a dióra öntjük. Ha van időnk, akkor néhány órát áztatjuk - mondjuk egy éjszakát, vagy míg a munkából hazaérünk, stb. 
Ha erre nincs lehetőségünk, akkor megvárjuk, míg a dióra öntött forró víz kihűl annyira, hogy a turmixgépbe tehetjük.

A turmixgépbe öntve (erős turmixgépet használjunk, ami legalább 500 Watt teljesítményű) egyszerűen csak összeturmixoljuk az egészet.
Kikapart vaníliarudacskával tovább ízesíthetjük.
Az alaposan összeturmixolt lét sűrű szövetű szűrőn keresztül átszűrjük és kész is a finom, laktató diótej.


A szűrésből visszamaradt diót a továbbiakban bármilyen diós dologhoz felhasználhatjuk.
Kenyér, palacsinta töltelék, sütemény, stb.


A diótej felhasználásának csak saját fantáziánk szabhat határt.
Én palacsintát és tejbegrízt készítettem belőle, illetve egy keveset el is kortyolgattunk.

Egyéb magokból is készíthetünk házilag tejet, hasonló eljárással.


(Forrás: vegalife)






Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 



- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A SZERVÓRA:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyarság ősi és új gyógymódjai:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:







- ALMA - ALMAECET:











- A Tiszta Só jelentősége:

- Házi sajtok készítése és tejsavó felhasználási ötletek:

- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:


- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - 10 jó tanács Gyuri bácsitól:


- HULDA CLARK ASSZONY TÖBB ÉVTIZEDE ISMERTE A RÁK GYÓGYÍTÁSÁNAK TITKÁT, MIÉRT NEM HALLGATOTT RÁ SENKI?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/09/hulda-clark-asszony-tobb-evtizede.html


- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK - ÉS EGYÉB GYÓGYMÓDOK: 


- Csodaszer az orosz katonáknál - Tud erről valaki valamit? - Vetom probiotikum:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/03/csodaszer-az-orosz-katonaknal-tud-errol.html

- Diótej, mandulatej, mogyorótej, pisztáciatej, zabtej, máktej, kókusztej, rizstej stb. készítése házilag:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/03/diotej-mandulatej-mogyorotej.html







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: 




Üzenet a jövőből a KRISTÁLYFÖLD valóságából

$
0
0


Üzenet a jövőből a KRISTÁLYFÖLD valóságából

EGYÜTT EGYSÉGBEN itt az idő a cselekvésre!




Drága, Szeretett Testvéreink, ősi Mag Lelkek szerte a nagyvilágban!

Az eljövendő Kristályföld valóságából szólunk most hozzátok. Mi Csillagfény, Fényvirág és Csillagvirág egy eggyé vált szeretetegységben létezünk. Segíteni szeretnénk, hogy az eljövendő Kristályföldi Léteteket megteremtsétek.

Feltárjuk most előtettek a jelen valóságbeli helyzeteteket, a lehetőségeiteket, tennivalóitokat, hogy a jövőtök a lehető legmegnyugtatóbban bontakozzon ki. A múlt a jelen és a jövő valójában egyidejűleg létezik, és egy teljes EGYSÉGET alkot. Valójában csak a háromdimenziós Tér-Idő vonatkozásában érzékelitek ezt külön időintervallumban. A teljes valóságotokban már ezek így külön nem léteznek, hanem az örökkévalóság birodalmában, egy idő nélküli világban eggyé válnak. A Mi világunk, a jelen valóságotok jövőbeli létállapota, de ugyanakkor ezen világ itt és most is létezik. Ma még felfoghatatlan a számotokra, hogy sok dimenzió létezik itt a Földön, a jelenlegi létvalóságotokkal párhuzamosan. Ugyanakkor a jelen is benne van a jövőbeli létetekben. Vegyünk példának egy almát. Nézzük először legbelül a magházban lévő magokat! Legbelül a MAG őrzi magában az eljövendő almafát, annak leveleit, virágait, termését. Nos, ez így van az emberek esetében is. A Bibliában olvashatjátok, hogy Isten a saját képmására teremtette az embert. Igen, ez így van. De nézzük csak meg hol van bennetek ez az Isteni Képmás, az ősi MAG. Egyszerűen képtelenek vagytok ezt felfogni és felismerni, pedig valóban bennetek van. De, hol? A harmadik szemetekben, a homlokcsakrátokban, amely valaha, réges-régen bezáródott. De van egy jó hírünk, ha él még bennetek az Isteni Képmás fénye, ha még csak egy kicsinyke gyertyaláng is, akkor eljött az idő, hogy felébredjetek és a mindennapi valóságotokban életre hívjátok, úgymond megszüljétek önmagatokat, úgy ahogy a Teremtő egykoron megteremtett benneteket. Ugyanakkor ha él a szívetekben, a szívcsakrátokban a Krisztusi Szeretet, akkor képesek lesztek, együtt Egységben el boldogabb, szebb, élhetőbb világot megteremteni. Igen együtt majdan, az emberiség Egységben, képes lehet megteremteni a jövő kristályföldi valóságát. Minden egyes ember, aki őrzi magában az Isteni Képmás Fényét és él a szívében a Krisztusi Szeretet, nemtől, kortól, nemzetiségtől, bőrszíntől, vallási felekezettől függetlenül, az ősi MAG lélek állapotában van. Így a jelenlegi üzenetünk az Egész Emberiséghez szól. Akinek belső késztetése van, cselekedjen a lelkiismerete szerint, önmagáért, környezetéért, nemzetéért, mindenkiért szerte a nagyvilágban.

Küldd tovább ezen üzenetet ismerőseidnek, barátaidnak! A lehetőségeid szerin továbbítsd minden lehetséges módon, hogy eljusson mindazokhoz, akinek tudnia kell a jelen és a jövő helyzetéről!
Ha módodban áll fordítsd le ezen üzenetet más nyelvekre, hogy így továbbítva eljusson az üzenet szerte a nagyvilágba mindenkihez!

De most maradjunk az alma példánál. A magokat körbevesz a magház. Jelen esetetekben a magház a testetek. De ugye milyen beszédes a mi édesanyanyelvünk. Mag, jelképezi az Ősi MAG LÉLEK valóságát, amely számtalan részből, megnyilvánulásból tevődik össze. Tud szeretni, együttérezni, segíteni, mosolyogni, elszomorodni, megsérülni, összetörni. A magház, a test védi a belül lévő magot. A mag háza, magház. Hol van az Ősi Mag háza? A FÖLD, mindannyiunk Magháza. Jelen korotokban immár majdnem teljesen tönkretettétek a Földet. Ezt bizony a Teremtő nem nézte tétlenül. Mondjátok csak láttatok már olyan almát, melyben lévő magokat nem védett a magház, vagyis nem volt magháza? Nos, ilyen alma nem létezik. Ebből adódóan a Teremtő a Földanya segítségére sietett. Jelenleg 2012. december 21-től olyan mértékben árad be a Földre a Teremtő Szeretetének Kristály Fénye, Energiája, hogy a Földön, teljes egészében, egy mélyreható, intenzív átalakulási folyamat indult el. Ez jelen korotokban már olyan szinten van, hogy szinte mindenki számára nap mint nap érzékelhető. Csak az nem veszi észre, aki már a tulajdon két szemével sem lát tisztán, mert letagadja, becsapja, megöli önmagát, mindent és mindenkit. A valóság az, hogy jelenleg két világ közt, a senki földjén, léteztek. A Föld átalakulása igen intenzív, jelenleg már belépett a Kristályföldi létébe, – ennek legalsó szintjén létezik –, akkor is ha Ti ezt nem látjátok, nem érzékelitek. E helyzetben pedig tovább fog folytatódni az egész Földön a felemelkedés, rezgésszint emelkedés folyamata. Ehhez minden segítséget a Teremtőtől megkap Földanya, hogy a Kristályföld teljes valósága kibontakozzon. De most e gondolatnál megállunk. Folytatni kell az alma példával, hogy világosan megértsétek jelenlegi helyzeteteket és tennivalóitokat.

A magházat körbeöleli az alma édes húsa. Nos ez a Ti esetetekben, már a jelen földi, mindennapi létetek feletti új Kristályföldi Létvalóságotoknak, a Lélektesti valóságotoknak felel meg. Az alma fokozatosan növekszik, érik be. Tehát a Kristályföldi létetek is fokozatosan fog kialakulni, ennek teljes kibontakozását követően pedig egy újabb átalakulási ciklus indul be, hogy majdan egy teljes korszakot követően belépjetek a Szellemtesti Létvalóságotokba, amelyet jelen alma példánkban az alma bőre képvisel. De ez még odébb van. Most a Lélektesti Léteteket kell megteremtenetek és az egész korszak alatti felemelkedést véghezvinni. Ennek megvalósulásában azonban igen sok feladatotok lesz.

De nézzük csak, magától nem terem meg az ízletes alma. Ha nincs almafa, akkor a gyümölcs sem létezik. Tehát mi a teendőtök most. Először is a belső fejlődéseteken keresztül érett almává és ugyanakkor almafává kell válnotok, vagyis a lényetekben rejlő életfát kell kibontakoztatnotok. Hogy ez megvalósuljon ahhoz nagyon sok téveszmét kell magatokban felismernetek, átgondolnotok, feloldanotok.

Kezdjük, és folytassuk az almával. Ez lesz a kiindulópont. Előre bocsájtjuk, nincs szándékunkban senki hitét megváltoztatni, befolyásolni vagy hitbéli meggyőződését megsérteni. Egyedül a jelen helyzeteteket kívánjuk feltárni. Ezt követően mindenki önmagában majd eldönti, hogy mennyit és mit fogad el. Továbbá hogyan folytatja az életét, mit tesz az eljövendő léte érdekében. Isten által adott szabad akarat továbbra is érvényben van. 
De ...
ne feledjétek, tetteitekért felelősek vagytok, akár tudtok vagy nem a következményekről, vagy egyszerűen könnyebb bizonyos helyzeteket figyelmen kívül hagyni. Így vagy úgy a jövőtök beteljesedik egyénileg és közösségi szinten is!

Az első és leglényegesebb téveszme a paradicsombeli almafa, a Tudás fája. Igen, nem véletlenül vesszük most példaként az almát és az almafát. Életetekben az alma, mintegy a tudás szimbólumaként is megnyilvánul. Gondolj csal az Almamater, az Országalma fogalomra! Mindegyik kapcsolódik valamilyen formában a tudáshoz. Aztán vedd figyelembe, ha a tudás által nem fejlődött volna a világotok, akkor még most is az ősember szintjén lennétek. Persze a tudást sokszor, az önérdek miatt, kihasználták és gonosz cselekedeteket hajtottak végbe a tudás által. De ez nem az alma, a tudás bűne, hanem az önző, gazemberek cselekedete. No meg annak következménye, hogy birka módjával fejet hajtottatok az EGO uralmának önmagatokban és a külvilágban is. De ennek most vége. Befellegzett az Önös Egyeduralomnak. A teremtő Szeretetének Kristályfénye egyre intenzívebben árad a Földre. Így már nem lesznek képesek a Világ Urai jelenlegi hatalmukat, uralkodásukat fenntartani. Az egyén sem lesz képes önös EGO szintjén élni az életét. Mindezek után gondold át, hogy azon tudás amit most általunk feltárul előtted mit is jelent a számodra, és az egész földi létetek számára! A tudást a Teremtő megadta az ember számára, mivel saját képmására teremtette az embert. Az ember olyan tudás birtokában van, amely messze meghaladja a jelenlegi szintjét. Csupán annyi a különbség a jelen és a jövő szempontjából, hogy milyen mértékben fejlődik, és fokozatosan milyen módon teljesíti ki önmagában az Isteni Képmást. Tehát isten a tudás fájával megajándékozta az embert. A tudás fája pedig bennetek a Magban, az Isteni Képmásban van. A szívetekben élő Krisztusi Szeretet pedig az Élet Fáját jelképezi. E szeretet, a Teremtő Szeretetének Kristály Fénye által, a Magból növekedik ki a Tudás fája. Így az Életfa és a Tudás Fája a belső valóságotokban eggyé válva megnyilvánulhat, a Teremtő Szeretetének befogadása által. 

Ha a Teremtő a paradicsomban valóban megtiltotta volna, hogy Ádám és Éva egyen a tudás fájának gyümölcséből, akkor ez ellentmondana azon ténynek, hogy Isten a saját képmására teremtette az embert. Hiszen ekkor az ember tudatlanul élné az életét, és csupán ösztönszinten létezne, mint az állatok. De akkor hol lenne bennünk az Isteni Képmás? 

Amikor réges-régen bezáródott a harmadik szemetek, akkor egy igen magas szellemi szintű létállapotból alámerültetek, mintegy lesüllyedtetek egy alacsonyabb szintű lét állapotba. Miért történt mindez, kérdezheted most? Nos, az akkori emberiség egy, a fejlődésének intenzív beindulásának, kezdetén állt. Egy emberöltő idejére lebontva, mintegy a serdülő kor tájára tehetnénk ezen időpontot. Ugyanakkor lélekszintű fejlődés folyamata zajlott egészen idáig. A Földön azonban jelen volt, külső kozmikus térből betolakodó, igen magas szinten élő, a technológiai tudás birtokában, uralomra törő nép. Ezen nép beavatkozott a földi emberiség életébe, fejlődésébe. Blokkolta a természetes fejlődési folyamatot, és saját önző céljainak szolgálatába, mintegy rabszolgasorsba kényszerítette az egész emberiséget. Sajnos e helyzet jelenleg is még fennáll. De most lehetőségetek van rá, hogy a Teremtő Szeretetének Fényét befogadva tegyetek önmagatok és végül is mindenki felszabadulása érdekében. Ezt követően pedig egy szebb és boldogabb életet tudtok majd megteremteni.
Gondold át mindezt és cselekedj belátásod szerint!

Folytassuk akkor a sort, de még maradjunk a paradicsomi almafánál! Hogy is tudtuk eddig? Na igen, úgymond Évát megkísértette a kígyó, és ő rávette Ádámot és ettek a tiltott fa, a tudás fájának gyümölcséből. Vagyis eszerint a bűnös elsősorban Éva, a nő.
Akkor csak nézzük meg mivé lett a világotok ezen szemlélet, téveszme következtében. A nőket teljességben elnyomva a világotok a férfias gőg, az EGO uralma alá került. Sokszor még emberszámba sem veszik a nőt. Még a családban vagy egy kapcsolatban is a férfi a nőt mintegy alattvalójának tekinti és igencsak kiszolgáltatott helyzetbe kényszeríti. Igen csekély a kivétel, ahol a férfi és nő egyenrangú partneri kapcsolatban van. Ugyanez a helyzet a világotokban is. Az uralmon lévő rendszer a férfias ehóra épül. A hatalom, az önkény, a kizsákmányolás, a harc, a háború, a zsarnokság törvénye érvényesül. Ha egy nő bekerül ebbe a hatalmi rendszerbe, akkor igencsak kemény kihívásokkal szembesül. Egyszerűen vagy felveszi a kesztyűt és elférfiasodik, ugyanúgy viselkedik, mint a hatalmi pozíciókban lévő férfitársai, esetleg még keményebbé válik, vagy a hatalmi hierarchia kiveti magából és megsemmisíti. Hát így jutott a jelenlegi világotok a saját megsemmisítésének állapotába. Nincs már sok időtök, mert a változás elkezdődött. Egyedül rajtatok múlik, hogy miként menekültök ki ebből a kelepcéből. 

Nézzük meg most a valódi helyzetet! A nő az élet hordozója, és bizony sokkal nagyobb erő rejlek a belső valóságában, mint azt eddig képzeltétek, tudtátok. A nő a lélek képviselője. Ő a családi tűzhely őrzője. A meleget, a szeretetet, a megértést, az együttérzést, a békét, a türelmet , a fényt adó és közvetítő, a gyermeket világra hozó és felnevelő lény. A férfinak kellene biztosítani a nő, a család számára a biztonságot, a védelmet, a szeretetteljes egységet, a nő támogatását, a gyermek nyugodt kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítását. 

Ezt a mai korotokban a férfi, a családapa bizony csak igen ritka esetekben tudja biztosítani a nő és a család számára. Így a nő jelenleg oly mértékben elnyomás alá került, hogy élethivatását már szinte képtelen betölteni. A hatalmon lévő égő uralma alá került önmagában és a külvilágban is. Most itt valójában nem teszünk különbséget a nő és férfi között, hiszen a teremtő az embert teremtette, és nem külön külön a férfit és a nőt. A kettő együtt egységben teremtetett. Tehát úgy a férfi, mint a nő a jelen korban teljes mértékben a saját egojának uralma alatt van. Így hát ne csodálkozzatok a jelenlegi helyzeten, inkább mentsétek ami még menthető! Gondolkodjatok el ezen és tegyétek meg önmagatokért és mindenkiért mindazt amit itt és most tennetek kell!

Most csupán megjegyezzük, nézzetek csak meg, hogy miként van leírva a Bibliában a teremtéstörténet. Rögtön világossá válik előttetek, mihelyt elgondolkoztok rajta, hogy bizony valami nem stimmel. Hogy lehetséges kétféle módon lejegyezni a teremtés történetét? Gondoljátok csak végig!

A harmadik téveszme a paradicsomi kígyó, aki megkísértette Évát. Milyen kígyóról van itt szó? Ha az alma a tudás jelképe, és a paradicsomi almafa a Tudás Fája volt, akkor bizony a Kristálymagotokban lévő Isteni Képmásról, annak tudásáról van szó. Ez pedig nem mást jelent mint a Kundalain Energiát, mely a felébredés folyamatában a Szakrális Csakrából fokozatosan felemelkedik a Harmadik Szembe, a Homlok Csakrába. Tehát ez a Felébredésetek folyamatát jelenti, melynek itt és most végbe kell mennie, ha tovább akartok haladni Életutatokon, vissza a Teremtőhöz. Ez pedig a legfontosabb létkérdés most a számotokra ezen áll vagy bukik a további egyéni életetek és az egész emberiség sorsa. Gondold ezt át, és cselekedj belátásod szerint!

A negyedik téveszme a halállal kapcsolatos. Halál valójában nem létezik, csak a teljes megsemmisülés, vagy az Örök Élet. A halál csupán a halandó testetekre érvényes. Igen a test halandó, de a lélek és a szellem tovább él, csupán más rezgésszintű létformába, lélektestbe, vagy szellemtestbe kerül a rezgésszintjének megfelelően. Sőt a tudományos gondolkodásotok terén már felismertétek, hogy az anyag és a fény között valamiféle összekapcsolódás van. Vagyis, hogy a fény anyag és hullám megnyilvánulással, természettel is rendelkezik. Az anyag és a fény közötti különbség a rezgésszintben mutatkozik meg. Minél magasabb az anyag rezgésszintje, annál közelebb kerül a fény állapotához. Az ember, mint tudatos élőlény képes a Teremtő fényét befogadva rezgésszintjét tudatosan megemelni. Így jelen korban adott a számotokra, hogy a jelen valóságotokban egyre közelebb kerüljetek a Fénytesti, Lélektesti létállapotokhoz. Pontosan ezen helyzet és feladat áll most előttetek. Így úgymond legyőzitek a halált és beléptek a tér-idő intervallumából az időtlenség, idő nélküli birodalmába. A tényleges HALÁL állapota valójában a teljes megsemmisülés. Mikor következik ez be? Ha egy adott egyénben már nincs jelen az Isteni képmás Fénye és a szívében nem él a Krisztusi Szeretet, akkor bizony a teljes megsemmisülés, a tényleges és visszavonhatatlan HALÁL állapotában van. De ne ítélkezzetek önmagatok és embertársaitok felett, mivel mind ezen folyamat a legbelső valóságotokban zajlik. Sokszor pedig képtelenek vagytok felismerni a belső valóságotokban végbemenő történéseket.

Sorolhatnánk még a téveszméitek sorát, de ezek már az előbbi négy következményei. Így például a kiszolgáltatottságotok, a tehetetlenségetek, a szomorú, kicsinyes, nehéz élethelyzeteitek, a megszállottságotok, a kényszerhelyzeteitek, és sorolhatnánk vég nélkül a negatív életkörülményeiteket. Ezek mind a tudatlanság, a zsarnoki hatalomnak való fejet hajtás, a kényelem látszata mögötti szőnyeg alá söprés következményei. Ébredjetek fel végre, és éljetek, járjatok felemelt fővel!

Most pedig nézzük meg a jelen földi léthelyzeteteket, hogy világossá váljon, mit is kellene tennetek az eljövendő földi létvalóságotok kibontakozása érdekében.

2016-ban lezárult az eddigi földi életetek karmikus korszaka. A továbbiakban már nem a karma határozza meg az életeteket, hanem azon helyzet, hogy milyen módon és milyen mértékben fogadjátok be a Teremtő Szeretetének Fényét, és teszitek meg önmagatokért és mindenkiért mindazt, amit a küldetésetek szerint tenni kell. Persze ezt is felfoghatjátok karmaként, de ez már egy új élet karmája lesz. 2016-ban, lélek szinten, egy vizsgán esett át minden ember a földön. December 31-én a vizsga lezárult. Amilyen szinten zárta le az adott egyén a vizsgáját, olyan mértékben kapja meg a Teremtő által azon szeretet fényt és energiát, amelyen mértékben szükséges a számára, hogy a felemelkedése érdekében elvégezze az elkövetkező életfeladatait. Mindenki a neki megfelelő rezgéstartományban van ezáltal. De ez nem jelenti azt, hogy tétlenül ülhet úgymond a babérjain. Mindenkinek a maga szintjén el kell végeznie feladatait, hogy a saját és együtt az egész emberiség jövője kibontakozzon. Ennek következtében mindenki előtt nehéz élethelyzetek, kihívások fognak megnyilvánulni. Tudnotok kell senki sem léphet magasabb szintre, amíg a saját szintjén nem végezte el teljes mértékben a feladatait. Ugyanakkor a Teremtő által mindenki megkapja az adott helyen, az adott pillanatban, az adott módon mindazt amire szüksége van. De neki kell felismerni a lehetőségeit, feladatait és elvégezni a munkáját.

2017. január 1-vel egy új korszak indult el a számotokra. Jelenleg még két világ között léteztek. A múlt, a világ urainak hatalmi rendszere, összeomlóban van. Ezzel együtt pedig az eddigi egyéni életetek is teljesen felborult. Egyszerűen már a saját életetekben és az egész világban sem működik az eddigi EGO központú rendszer. Az új valóságotokat pedig még nem érzékelitek, nincs még jelen, mert ezt most kell megteremtenetek a magatok kis életében és az egész földi valóságotokban. A senki földjén léteztek. De az új valóságotok ettől függetlenül jelen van, mivel Mi és Ti egyek vagyunk. Nem látjátok, nem érzékelitek a Kristályföld valóságát, de ez hamarosan feltárul mindazok számára akik felébredve élik meg a mindennapi életüket. Tudnotok kell a PARADICSOM, a MENNYORSZÁG nem egy hely, hanem egy létállapot. Tőletek függ, hogy képesek vagytok-e a még a semmiben létező, katasztrófa szerű világotokban, észrevenni és megélni a paradicsomi létállapototokat. Ezen év négy részre tagolódva egy átmeneti év lesz a két világ között. Az első szakasz hamarosan, március végével lezárul. E szakaszban az új valóságotok lehetőségeinek felismerése, majd június végéig a lehetőségeitek feltárulása megy végbe. Szeptember végéig az új valóságotok lehetőségeinek megnyilvánulásának, ezt követően pedig december végéig az új valóságotok lehetőségeinek kibontakozásának kell megtörténni. 2018-ban pedig már, el kell kezdenetek, az új valóságotok alapjainak lerakását.

Nem véletlen az sem, hogy médiumunk, Harangvirág, a mai nap kapja meg üzenetünket. Igen fontos ünnepnap ez a magyar nép számára, de valójában kihatással volt és lesz a többi népre is. Sőt itt és most az egész emberiség további sorsa a kezetekben van. Nem hiába neveznek benneteket a MAG népének. Erre az ősi küldetésetek beteljesítésére szólítunk most fel benneteket. Ez az ünnepnap pedig méltó arra, hogy üzenetünk eljusson mindazokhoz, akiknek feladatuk van az új valóság kibontakozásában. 169 évvel ezelőtt elindult a szabadságharc. Azonban még mindig rabságban, bilincsben éltek. Cselekedjetek, hogy egy év múlva őseitekhez méltóan ünnepelhessétek meg teljes mértékű felszabadulásotok ünnepét. Példátok visszhangja végigsöpörhet a Földön, ha időben, és Isten akarata szerint, véghezviszitek mindazt amit tennetek kell. Igen ekkor majd elmondhatjátok, hogy:

"Feltámadott a tenger, a népek tengere, ijesztve eget földet...."– és a tengerár végigsöpörve a Földön megteremti az eljövendő új korszak alapjait.

FÖLTÁMADOTT A TENGER...

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.
Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.
Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Süllyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.
Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;
Jegyezd vele az égre
Örök tanúságul:
Habár fölül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a víz az úr!
(Pest, 1848. március 27–30.)

Petőfi és a többi szabadságharcos hősök büszkén tekinthetnek ekkor majd rátok, és méltóképpen ünnepelhetnétek meg az 1848-as szabadságharc elindulásának 170. évét. Addig, amíg nem váltok Ti és az egész emberiség szabaddá, csak képmutatás, színjáték az ünneplés.

Ne feledjétek a Nemzeti dal sorait sem:
"Talpra magyar, hí a haza!...."– igen, hív a haza mindenkit az egész emberiséget hívja vissza, az Égi Otthonba, vissza a Teremtőhöz.

NEMZETI DAL

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)

Most pedig nézzük, mi a teendőtök a továbbiakban! Először is tekints magadba! Vizsgáld meg az itt leírtak mennyiben érintenek téged! Milyen változásokra lesz szükséged, hogy az eljövendő valóságodat megteremtsd? 

Állj ki önmagadért! Tedd félre a félelmeidet! Ha Isten Veled van, akkor mond csak, ki lenne ellened? 

Mindent megkapsz a Teremtőtől, hogy véghezvidd, amit önmagadért és mindenkiért meg kell tenned! Figyelj az intő jelekre és a segítő kezekre, helyzetekre is! Állj ellent az erőszakos megnyilvánulásoknak, bárkitől is származnak! Védd meg magad ily módon! Tekints embertársaidra szeretettel! Segíts a többieknek, amilyen módon tudsz! Ne csüggedj, ne szomorkodj, a Teremtő mindenkiről gondoskodik, ha figyelsz rá és befogadod szeretetének fényét! Nézz körül környezetedben, családodban, baráti közösségeidben, tágabb, kisebb, nagyobb közösségekben! Vizsgáld meg, hol és hogyan tudsz, a lehetőségeidhez mérten, tenni, hogy együtt munkálkodjatok! Hozzatok létre kisebb nagyobb közösségeket! Tervezzétek meg a közös munkáitokat! Válasszátok meg küldöttként az arra legrátermettebb személyt, aki a közösség érdekeit képviseli! Lépjetek kapcsolatba különböző civil közösségekkel! Szervezzetek közös megmozdulásokat! A különböző civil közösségek küldöttei, akik a saját közösségük érdekeit szolgálják, együtt dolgozzák ki a továbblépés programjait! Szervezzék meg a közösségek együttes munkáját! A különböző kis, majd egyre nagyobb összekapcsolódásban bővülő közösségek végül egy egész nemzetet felölelve, az egész ország irányítására, vezetésére képessé válnak. A küldötteket minden csoport bármikor visszahívhatja, ha nem a csoport együttes igényeit, érdekeit szolgálják. Valójában egy alulról, a nép legkisebb egységeiből felépülő, egyre bővülő küldöttek vezetésére lenne szüksége az országnak, a népnek. Így valóban a nép érdekeit szolgálná a küldöttek egységes vezetése. Ekkor az Országház, valóban az ország, a nép házává válna, és méltón állna országunk közepén. Az országot nem a felűről szervezkedő pártok vezetésére kellene bízni, hanem a nép soraiból, a kisebb majd egyre bővülő nagyobb közösségek küldötteiből felépülő csoport, országot irányító vezetésére van szükség. Képesek vagytok mindezt véghezvinni, és utat mutatni az egész emberiségnek. Elérkezett az idő, hogy beteljesítsétek őseitek munkáját, kivívjátok teljes szabadságotokat! Példátok révén a szolgasorsból, amely mostanra már rabszolga sorssá vált, felszabadul a MAG népe, az egész emberiség, szerte a nagyvilágban. Rajtatok múlik egyedül, hogy mit és mennyit végeztek el küldetésetekből. A végeredmény az elvégzett munkát tükrözni fogja.

Van egy fontos élethelyzet, amely a jelent meghatározza. A jelenleg uralmon lévő kizsákmányoló, hatalmi rendszer, már réges-rég, nem képes az élet irányítására. Csak a rabszolgasorsba való kényszerítés helyzetét adják meg a számotokra. Sőt, valójában még ezt sem. Jelen korban a technológia olyan szintre fejlődött, hogy az emberi munkát a gépek veszik át. Így az embere úgymond nincs szükségük. Pontosan ezért mindent elkövetnek az emberiség legnagyobb mértékű likvidálása érdekében. A háborúk nem csupán az uralmi pozíciókért folynak. Nagy mértékben hozzájárulnak az emberiség létszámának lecsökkentésébe. Aztán itt vannak a különböző, újabb és újabb járványok, melyek mesterségesen kirobbantott betegségek. Továbbá az elmaradt országokban élők sanyarú életkörülményei, az éhező tömegek helyzete. Lenne lehetőség, hogy a Föld minden lakója bőségben élhetne, de ők a gazdagságukról, bőséges feleslegeikről, a pénzükről, az uralmi, hatalmi helyzetükről önként lemondani nem akarnak. Számukra is nyilvánvaló, hogy a Földön valamilyen, rendkívüli folyamat zajlik, de ezt nem akarják látni, észrevenni, mert akkor az uralmukat, az elnyomást már nem tudnák fenntartani. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Nos:

"Aki kardot fog, az kard által vész el!"– mondta ki egykoron Krisztus. Igen ez így van. Nem léphettek fel erőszakosan! Nem ragadhatjátok meg az irányítást harc árán! Ez a mai korban lehetetlen. Látjátok mi történt a múltban a szabadságharc idején. Most csakis egyedüli fegyver a kezetekben a Krisztusi Szeretet. E szeretet olyan fegyver, amely senkit sem sebesít meg, sőt, aki befogadja azt erősíti. Egy csendes, eltökélt EGYSÉG jelenlétében való fellépés az egyedüli lehetőségetek az eljövendő valóságotok megteremtésében. Ehhez pedig, a Teremtő által, miden segítséget megkaptok. 

Ne feledjétek, a régi rendszer mindenképpen felbomlik! Lejárt az ideje. Isten Szerettének Fényében már nem tudnak eredményesen működni. Van azonban egy másik helyzet amivel tisztában kell lenetek. A sötétség erőtere, a zsarnokság a fény hatására egyre őrültebb állapotba kerül. Így, amíg hatalmon vannak, bármikor olyan őrült lépést tehetnek amely veszélyezteti az egész földi létet. Figyelmesen kövessétek az eseményeket és tegyetek meg mindent az őrültségek bekövetkezésének megakadályozására! Mindenképpen legyetek nyugodtak, a Teremtő kézben tartja a Föld eljövendő sorsát! Ha kell, akkor közbelép. De ti sem ülhettek tétlenül, amit meg kell tennetek azt nem halogathatjátok tovább.

Most pedig fel kell tárnunk országotok, népetek, és küldetésetek legfontosabb helyzetét, amely az egész Földre és az egész emberiségre kihatással van. Eddig úgy tudtátok, hogy a Föld szívcsakrája Dobogókőn van. Továbbá a saját lényetek hét csakrára épülő rendszerét ismertétek. Nos ez egy kissé másképpen van. Mivel bezárult valamikor a régmúlt időben a harmadik szemetek, ezért eddig nem ismertétek fel a valódi helyzeteteket ezekkel kapcsolatosan. Most nézzük először a saját csakrarendszereteket. Valójában nem hét csakrátok van, hanem összesen tizenhárom. Ezek közül az eddig ismert hét csakra a fizikai testetekben helyezkedik el. De Ti test-lélek-szellem hármas egységében léteztek a teljes valóságotokban. Így a lélektestetekben, amely itt és most a mindennapi létetekben is jelen van, még további két csakra található. Ezek a következők: a lábatok alatt található a Föld csakrátok, és Földanyával és az egész Földdel való összekapcsolódásotok ez által valósul meg. A korona csakrátok felett található a Lélekcsillag, az Ég csakrátok. Ezen keresztül vagytok kapcsolatban felsőbb énetekkel, Szellemetekkel, az Égi Világgal és az egész univerzumi léttel, az egész világmindenséggel és magával a Teremtővel is. A Lélektesti, Fénytesti valóságotokban ez igen lényeges, mert ezen állapotban a kilenc csakrabeli állapot teljes kibontakozása és megélése lehetővé válik a számotokra. Továbblépve van még kettő csakrátok, ami egyben négy csakrát jelent. Ez így most érthetetlennek tűnik. Nézzük csak hogyan lesz a kettőből négy. A Földcsakra alatt Földanya testében van a Föld Jin-Jang csakrája, amely valójában az Egyetemes Lélek és az Egyetemes Szellem valóságában nyilvánul meg. Ugyanakkor az Ég csakrátok felett a felsőbb énetekben, a szellemetekben van az ÉG Jin-Jang csakrája, amely Mennyei Anyánk és Mennyei Atyánk Szeretetegységében nyilvánul meg. Vagyis a szellemi valóságotokon keresztül kapcsolódtok össze Isten Mennyei Anyai és Mennyei Atyai létével. Ezen Isteni Egység Szeretet Fényének befogadása által lesztek képesek magasabb dimenzióba a Lélektesti, Fénytesti valóságotokba belépni, szeretett fiuk, Jézus Krisztus Szeretetének Fényét befogadva és megélve. Ez pedig független minden eddigi vallási nézetetektől. Minden vallás ragaszkodik a maga isteneihez, szentjeihez avatárjaihoz, prófétáihoz, isteni küldötteihez. De valójában csak egy Isten, maga a Teremtő létezik, bárhogyan, bármelyik vallásban is nevezed, mindenkor aki hisz Istenben ugyanazon Istenhez szól és imádkozik, függetlenül attól, hogy milyen dogmatikus vagy egyéb tévhitei, téveszméi vannak. A lényeg hogy jelenleg a Teremtő kézben tartja a földi létünkben végbemenő eseményeket, és így vagy úgy de akarata szerint beteljesül az Isteni Terv.

Most még szólnunk kell Földanya csakráiról, illetve ezen belül a Kárpát medence és országotok helyzetéről. Igen, eddig úgy tudtátok, hogy Földanya szívcsakrája Dobogókőn van. Nos, ez nem egészen így van. Földanyának is megvan a maga tizenhármas csakrarendszere. Sőt minden egyes kisebb vagy nagyobb helynek, így a saját otthonotoknak is megvan a sajátos csakrarendszere. Nézzük most ezt Földanya, a Kárpát-medence és Magyarország viszonylatában. Sajátos helyzetet tölt be országotok és a Kárpát-medence ezzel kapcsolatosan. 

A Kárpát-medence Földanya agyát képviseli. Nem véletlen, hogy annyi nagy tudású ember szóródott szét, erről a helyről, szerte a nagyvilágba. Magyarország pedig Földanya harmadik szemét jelenti. Nos Dobogókő pedig ezen harmadik szem szívcsakrája. Nem véletlen, hogy erről eddig igen kevesen tudtak, ugyanis harmadik szemetek bezárulásával e tényre is a feledés fátyla borult. 

Ugyanakkor a zsarnoki, uralmi rendszer mindent elkövetett, hogy még a csíráját is kitörölje emlékezetetekből. De ezt kitörölni lehetetlen, mert ...

Isten által elhivatott Szent Küldetés áll előttetek.! Fel kell ébrednetek! A küldetést be kell teljesíteni! A Kárpát-medencének és az országnak fel kell emelkednie és világító toronnyá válva a Teremtő Fényét közvetítve segíteni kell az eljövendő Kristályföldi Létetek megteremtését. E Szent Küldetésre jelölte ki a Teremtő a MAG népet itt hazátokban és szerte a nagyvilágban.

A jövő szempontjából jelenleg három lehetőség áll előttetek. Az első akkor következik be, ha a jelenlegi zsarnoki rendszer tovább akarná folytatni uralmát, úgy hogy Ti továbbra is tétlenül, birka módjával csak néznétek. Ha, nem lennétek képesek kézbe venni saját sorsotok, életetek irányítását. Ha nem tennétek meg önmagatokért és mindenkiért mindazt, amit meg kell tennetek. Ekkor nagyon rövid időn belül bekövetkezik a földi létetekben egy pólus váltás, amely egyben egy dimenzióváltást is létrehoz. Ezt ebben az esetben igen kevesen élnék túl, ugyanakkor a túlélők bekerülnének a Lélektesti, Fénytesti létállapotukba. A többiek, akik őrzik még az Isteni Képmás Fényét a harmadik szemükben, függetlenül attól, hogy ezzel tisztában vannak vagy sem, továbbá él a szívcsakrájukban a Krisztusi Szeretet, ők igaz távoznak a jelen fizikai testükből, ha a kataklizmát nem tudják túlélni, de az Égi Világban felkészülve, mikor eljön az ideje leszülethetnek immár a Kristályföld létvalóságába.

A második eset akkor következik be, ha rövid időn belül sikerül leraknotok az eljövendő Kristályföldi létetek alapjait. Ekkor jóval többen lesznek képesek továbbfejlődni és jelen földi létükben felemelkedni a Lélektesti, Fénytesti létükbe. Ekkor is lesznek a fizikai testi létükből távozók. Azok akiknek fizikai teste már nem képes az egyre emelkedő szintű Teremtői Fényt befogadni és megújulni, azok távoznak, de ha él bennük a harmadik szemükben és a szívcsakrájukban a Fény, akkor ha eljön az ideje leszülethetnek a Kristályföldre. Távozni fognak mindenképpen minden verzió esetén azok akikben már nincs jelen az Isteni Képmás és a Krisztusi Szeretet. Ők végleg távoznak Isten által teremtett világból, tehát megsemmisülnek. Ez estben az új valóságotok, folyamatában, egyre intenzívebben fog kialakulni.

A harmadik eset akkor következik be, ha meg van az új korszakba vezető réteg, de még nem tud eredményesen, teljes mértékben fellépni, de fokozatosan a jelen zsarnoki hatalmat megfékezi oly mértékben, hogy azok képtelenek lesznek már elnyomni, gúzsba kötni a tömegeket. Ebben az esetben mintegy nemzedékváltásnyi idő, de akár ötven év leforgása is szükséges lesz az átmenethez és az új valóság megteremtéséhez. Ebben pedig számíthattok majd a magasabb szintről újonnan érkező lelkekre. Az új nemzedék fogja majd ekkor átvenni az irányítást.

Most pedig végezetül arra kérünk mindenkit, hogy gondoljátok át mindazt, amit itt most átadtunk nektek! Továbbítsátok minden lehetséges formában üzenetünket, hogy minél több emberhez eljusson a jelen helyzetetekkel, feladataitokkal, a jövő valóságával kapcsolatos üzenetünk!

Szeretettel és a Teremtő áldásával búcsúzunk: Csillagfény
Fényvirág és
Csillagvirág
2017. március 15.

Ezen üzenetet médiumi szinten én, Harangvirág jegyeztem le. Magam részéről az üzenet továbbításán kívül szeretném segíteni az egyéni belső átalakulásotok folyamatát. Lejegyeztem a saját fejlődésem menetét, 2001-ben végbement újjászületésemig. Mindazon lehetőségeket melyeket felhasználtam az életutamon való előrehaladásomban feltártam. Ha úgy gondolod, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, az e-mail címemen keresztül!

E-mail címem: dmhv1248@gmail.com

Ha szükséged van rá, elküldöm a könyvem anyagát e-mailben. Idővel további anyagokat is készítek a Kristályfény Energia rendszerére vonatkozóan, és az igényeknek megfelelően továbbítom az érdeklődőknek. Ahogy a felemelkedésünk folyamata egyre intenzívebbé válik, úgy egyre több és több információt, tudást tudok majd megosztani veletek. Továbbá, ha újabb üzenetek érkeznek a jövőnk valóságából, akkor azt is a megfelelő módon megosztom mindazokkal, akik képesek ezen új szemléletet befogadni.

Ezen üzenetet a fent rögzített napon fogadtam be. Az eltelt napok során újra és újra átolvastam, néhol kiegészítések történtek, így ezt csak most tudom továbbítani.

Végezetül egy Házi Áldással búcsúzom:

HÁZI ÁLDÁS

Mennyei Anyánk/Atyánk áldása
Csillagfényként ragyog reánk,
és a Krisztusi Szeretet
utat mutat életünkben.
Hozzon e fény mindennapjainkba
örömet, békét, nyugalmat, áldást, hogy
Krisztus Szeretetének Fénye
ragyogja be életünket!

Szeretettel: Harangvirág






Továbbá:








Szeretettel,

Gábor Kati







Ez egy hivatalos üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől - az 5D-s parancsnokodtól Ashtartól

$
0
0


Ez egy hivatalos üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől -  
az 5D-s parancsnokodtól Ashtartól





Kedveseim, nagyon nagy hálával munkátokért, melyet tettetek az Esemény előre haladásáért adjuk ki ezt a közleményt.

Nagy elégedettséggel tölt el bennünket a bőség érkezése.

Szinte a Krisztusi Tudatosság szintjén vagyunk, amelyhez szükséges a fátyol emelése, és el kell távolítanunk az akadályt mely a galaktikus családot tartja vissza.

Ebben az aktuális pillanatban elértük és eljutottunk a legtávolabbi küldetésünkhöz Gaia felszabadításáért, és megszüntettük azt az illúziót, amely távol tartotta az embereket a teljes ébredéstől.

Testvéreimhez és az alternatív médiához

Eltávolítottuk a bizonytalanság sugárzását, amely aggodalmat és félelmet terjesztett a tömegeknek.

Megértjük, hogy még mindig sok kérdés merül fel. A küldetésünknek ebben a részében azonban nincs kétség.

Az eljövendő felemelkedő esemény minden embert felszabadít. Az elnyomás, amely már évezredek óta itt van Gaia-n, megszűnik.

Alternatív média és testvérek, akik közvetítik az Ascension Event üzenetét.

Üzenet Ashtar-tól

Szükségünk van rád és kérjük, hogy csak pontos információt terjessz az eseményről. Volt egy figyelmeztetés, melyet felajánlottak, s mindenkit arra késztettek, hogy elfogadja a Kristály Gömböt vagy ami számodra ismert, mint a Purple Communication Orb.

Ez a gömb arra fog irányítani, hogy csatlakozz az 5D parancsközponthoz.

A teljes védelem érdekében naponta többször, legalább háromszor gyakorolnod kell.

Ez nemcsak megvéd Téged és családodat, barátaidat, hanem segít abban is, hogy felemelje a tudatosság szintedet ahhoz a szinthez, amelyre szükségünk van a felemelkedési esemény befejezéséhez.

A Krisztusi Tudatosság lebont minden olyan gátat, amely elválasztja a galaktikus családotokat tőletek, akik már várják, hogy jöjjenek és megmentsenek Titeket

Érezzük a bizonytalanságot, de tudnod kell, hogy nincs visszaút, ahogy azt mondtam már sok fénymunkásnak, dolgozunk tovább a mi közös célunkon Gaia és lakossága felszabadításáért.

A rétegek visszahúzódnak. Jelen pillanatban csak egyetlen vékony réteg van, amely visszatart az esemény a befejezéstől.

A feladatotok, testvéreim és az alternatív média, hogy terjesszétek az örömöt, megmutassátok meg az embereknek, hogy a béke szeretete és fénye vár Titeket

Most a megbocsátások ideje van: megbocsájtani egymásnak, magatoknak, megmutatni az együttérzést bárhová, ahová mentek terjesszétek az örömöt, szeretetet, a hit szándékát, hogy eléritek a tudatosság azon szintjét, ahogy az ígérve lett, hogy életed, életerőd mindig bírva legyen.

Szeretnénk elmondani, hogy kitűnő munkát végeztetek. Évek óta dolgoztatok közös célunk elérésén. De ismét mondjuk, most nincs itt az ideje megkérdőjelezni az előrehaladást, amit tettetek.

Mindegyikőtök egy nagyon összetett szervezettel született. Mind Alkotók vagytok. Mindannyian képesek vagytok manifesztálni bármit, amire az elmédet programozzátok. 

A lehetőségek határtalanok. Csupán egy korlát van: a hit és a szándék hiánya.
Az egyetlen módja annak, hogy visszatérj a valódi énedhez az, hogy eldobd az összes 3D-t és 4D-t, mert azok összeolvasztották mostani kapcsolataidat és a csatolmányokat.

El kell engedd az egodat és mindent, ami visszafogja a rezonanciádat. Mindannyian képesek vagytok felemelkedni a Krisztusi Tudatossághoz.

Nincs egyetlen lény sem ezen a földön, amely nem képes magasabbra emelkedni, mint bármelyik guru vagy személy, akit a tv-ben láttok, vagy olvastatok a történelmi könyvekben és feljegyzésekben.

Mindannyian végtelen lények vagytok, mindannyian. A szeretet mennyisége, amit érzek irántatok barátaim, oly hatalmas, mindegyikőtök csodálatos. Bármit olvasol, az csak korlátozni fogja a manifesztációs képességeidet. Mindannyian bírjátok a bőség manifesztációs képességét, amire csak vágytok, mindent képesek vagytok teremteni.

Fénymunkásokhoz

Figyelmeztetnünk kell Titeket, barátaim, hogy ott vannak a frekvenciák odakint. Fénymunkások, tudjátok, hogy nem biztonságosak. Tudjátok, miről beszélek.

De ha nem tudjátok, miről beszélek, ezek a frekvenciák az alacsonyabb szintű rezgéseiteket keresik, bármikor, ha aggodalmaskodtok.

Megértjük, hogy ez a 3D 4D valóság nem sétál a parkban. Megértjük, hogy napról napra olyan kihívásokkal szembesülsz, amelyekre mások ránéznek és azt mondják: "Ó, nem, ez semmi", de látjuk a szíveteken belül, tudjuk, hogy aggodalom és félelem van bennetek, de meg kell értenetek hogy csak azért van ott, mert egy folyamatos, tartós gondolat, amely szüntelen zakatol a fejetekben.

Ezek nem igazak. Ezek a csalások, a propaganda, amely küldve lett Nektek a televíziós, rádióadások, családtagjaitok és barátaitok által, amelyek ragaszkodnak az ilyen alacsony frekvenciákhoz. Nektek kell árasztani a fényt, mindezekhez az emberekhez.

Az alternatív médiához

Ezt az üzenetet kifejezetten Önöknek küldjük. Sokan vannak, akik arra törekszenek, hogy irányító fényként tündököljenek.
Ebben a pillanatban nincs idő semmilyen félelem vagy aggodalom vagy bizonytalanság közvetítésére. Ez az idő elmúlt.

A Fénymunkások teljes időt töltöttek, feláldozták családjukat, idejüket, szabadságukat, hogy megszüntessék ezeket a fenyegetéseket. Nevetségessé váltak a hitetlenek által, ellenségeink által, a mesterséges intelligencia által.

Elmondom nektek kedves, kiemelkedő munkát végeztek, és nem kértek érte elismerést.

Most Itt az idő

Most itt az ideje, hogy elterjesszük a Felemelkedés Eseményének szépségét. Ebben az esetben nem lesz szenvedés, fájdalom. Az eljövendő hullámok fel fogják emelni a tudatodat, ahogyan még sosem érezted.

Barátok és családok, az egyetlen dolog, ami miatt félsz, aggódsz és bizonytalanságot érzel majd. A családod, a barátaid, a követőid, felemelkedése turbulensebb lesz, mint amilyennek lennie kell.

Minden energia újjászületik

Minden energia újjászületik, nincs olyan idő, amikor egy energia csak eltűnik.

Távozott szeretteid itt várják a felébredésedet. Amint megemelkedik a tudatosság szinted, beszélhetsz velük.

Ha kifejezed a szándékodat, bárkivel, akit elvesztettél, függetlenül attól, hogy milyen formában volt veled, akkor kapcsolatba fogsz tudni lépni velük.

Mindannyian itt várunk, mint barátokat, mindannyian. Gaia felszabadul.

Nincs semmi, ami megakadályozhatja vagy megállíthatja a felemelkedési esemény bekövetkezését, amikor a gondolatodat és hitedet a szándék mellé rendeled, többet tudsz tenni, mint amit mondok, önmagadért, a családodért, barátaidért.
Ezen dolgozunk, barátaim.

Mindannyian itt vagytok a kezdetektől, és mindenki itt lesz az események alatt.

Minden gyermeked, családtagod, barátod meg lesz mentve.

Mindenki felszabadul, ez az, amiről Gaia és én mindig beszélünk.

Tudom, hogy akik olvassák ezt, talán nem tudják, ki ő, ez a Föld, az otthonotok.

Gaia az otthonotok

Élő légző, ezért legyen óvatos a napi munkája során, mert annyira szeret, és megérdemli az odafigyelést
Én tudom, hogy a 3d 4d valóság kihívást jelenthet. Azt akarom tudd, hogy mindent megteszel, amit csak tudsz.

A tisztulás

Minden megbocsáttatik, mindent megbocsátanak.

Te áttérsz. Néhányan tudják, hogy az átmenet történik, egyesek nem.
Ahogy átállsz a defragmentálással, Gaia is átáll és töredezettségmentesít Veled.

Nem vagy egyedül, soha nem vagy egyedül a fregmentáláson át.

A tisztítási fázis megkezdődött, érezni fogod a földön, hallani fogsz róla a hírekben, ne aggódj, ahogy mondtam.

Barátaim, mindennek a nagy megtisztulás célja.

Feladatod, hogy az összes követődet képzésben részesítsd ebben a folyamatban, csatlakoznod kell az 5d parancsközponthoz azáltal, hogy elfogadod a gömbödet.

Ez a kapcsolat ad neked bőségesen anyagot, a tisztít és eltávolítja a csatolmányokat.

Így van, ez az utad most.

Ismételten meg fogom mondani, mindenkinek rendelkezésére áll az információ az 5d parancsközponton keresztül.

Várjuk, hogy mindegyikőtök csatlakozzon, tudjuk, hogy képesek vagytok rá.

Az energiátok olyan erős, hogy fényesen ragyog, még a fátylon át is, amely elkülönít bennünket. Ez már nagyon vékony, de még mindig ott van.

Az Esemény

Miután a Tudatosság Krisztus Szintjére felemelkedett, a Merkaba ismét ragyogni fog, mint hajdanán.

Barátom, tudjuk, ki vagy, látjuk, érezzük, a családod itt Gaián és a spirituális világban.
Minden alkalommal, amikor közületek valaki világít vagy ébred, olyan, mint egy alabástrom tojás, amely kivágódott és ragyog egész úton, egyenesen a galaxisok felé.

Az új Gaia Merkaba

Tudd, hogy többet és többet, folyamatosan emelni fogod a tudatosságod szintjét.
Nem várunk tökéletességet barátom, ha napokon át cselekvésképtelen vagy, megértjük.

Bocsáss meg magadnak mindent, amit úgy gondoltad, rosszul tetted. Ez most fegyver.
Ne sajnálkozz, mert ahogy kreálva lettetek, kreálni a sorsotok, úgy kreáltad az élet tapasztalatod. Utóbbi nem jó vagy rossz, csak tapasztalat. Ez az, amit a Teremtőd szánt Neked és ez az, amit tenni akarsz.

Nem számít mi az, amin átmentél, bocsáss meg magadnak, minden megbocsátást nyer. Ha ezt betartod, az átmenet során egy nagyon turbulens turbulenciához vezet.
Bármi történjék, a fájdalmatok, a szenvedésetek, minden oldódni fog.

Ami jön: gyógyulás, szeretet, elfogadás, megértése annak, aki és ami vagy és ami lenni szeretnél.

Kapcsold le a TV-t, a rádiót és a külső csatlakozókat. Bármi történt közted és a családod között távozik, öleld mindegyiküket, még, aki nem szeretné azt is.

Fókuszálj a szándékra! 

Általad, kiküldöd a hullámát a változásnak.
Mindenkinek mindezen dolgokat meg kell tennie. Senki helyettetek nem tudja megtenni, ha mások nem értik, csak tedd gyengéden azt és fel fogod húzni őket magaddal.
Ők éppen úgy szeretve vannak, mint Te.

Szeresd magad

Ti, akik felébredtetek, tudjuk, hogy a tőletek telhető legjobbat teszitek.
Az egyetlen ember, aki azt mondja, hogy nem a legjobb, csak te lehetsz, de újra, kérlek, és ez most a galaktikus családodtól jön, hogy engedd el.

Ne gondolj erre, ha valamin aggódsz, ezt mondd: 
"Nem fogok aggódni. Én mindent megteszek, amit tudok”

Tartsd magasan a fejedet, mert a nagyságért születtél, és bármi, ami számodra eltérő érzetet okoz, nem olyan, amire érdemes időt fordítani barátaim.

Szeresd azt, aki vagy, függetlenül attól, honnan jöttél, mi vezetett a hitedhez, mindenki, aki Gaia-ra született, egy olyan lény, akit formálisan terveztek.

Nem számít, mit ettél, hogy mit mondtak az emberek, hogy mit láttál, hogy mennyire vagy ebben a 3D 4D valóságban, te király vagy királynő, harcos vagy, így itt az ideje felállni!

Meg tudod csinálni!

Erre van szükséged, erre születtél, soha nem hiszed, amit magad mögött hagysz, senki sem marad hátra.

Harcolunk veled együtt azok ellen, akik nem tudják, hogyan kell megküzdeni önmagukkal, nem kérjük tőled, hogy bárkit is hajts, de terjeszd a fényed.

Olyan mértékben terjedsz el, amennyire tudatosságod és képességed engedi.
Bárhová mégy, barátom, ez legyen a gondolatod és szándékod.

Ez a te választásod

Azok számára, akik úgy döntenek, hogy a lehető legegyszerűbbet csináljuk, ebben a rendkívül kihívásokkal teli valóságban, amelyben élsz.
Bárhová mégy, terjeszd az életed, akkor ragyoghatsz, és fényeddel vezethetsz másokat.

Menj tovább, fókuszálj a szándékodra és tudd és hidd, hogy az utad világít becsülettel, tisztelettel és szeretettel.

Megbocsátás

Kedvesem, a szeretet amit érzek irántad és mindaz iránt, amit átéltél, hogy tudd, ki vagy.

Veled sétáltam, mint sokan mások, akik a fátyol által szeparálva vannak, veletek járunk, és nem látsz minket.

Minden könnyet, amit sírtál, sírtunk veled, minden fájdalom, amit éreztél, éreztünk veled.

Ne sírj többet, nem szükséges, itt az ideje megbocsátani magadnak, megbocsátani másoknak, mindenért.

Mindaz, amin átmentél, terv volt, visszatartott téged, mert azok vannak sokan, akik azok akarnak lenni, aki te vagy. Az energiádra vágynak, amely táplálja az energiájukat.

Te vagy a legösszetettebb szervezet, ami valaha is volt, valaha is lesz.

Itt vagyunk

Mi itt vagyunk, és nem megyünk el, nem teszünk semmit, hogy visszatartsunk téged attól, amit te választasz, de ismét kérünk, a galaktikus családotok mindannyiótokat kér, hogy csak a felemelkedés eseményéről terjesszétek az igazságot.

Kérünk Titeket, az 5D Parancsnoki Központ, a galaktikus csapatotok, parancsnok Ashtar, csatlakozzatok!

Ez biztosítja az információkat számotokra, amit sugároznod kell kifelé, hogy milyen szándékra van szükség a követőid tudatosság szintjének emeléséhez, lebontva az akadályokat.

Minden bennetek adott, mi várakozni fogunk

Mindannyiótoknak

Küldöm ezt az üzenetet mindannyiótoknak nagy tisztelettel és szeretettel.

Tudjuk, hogy mindent megtettetek, és tudjuk, hogy minden képességetek adott ehhez, azt kérjük csatlakozzatok, és küldjetek pontos információkat az eseményről, mely elhozza Gaia és lakossága számára a felszabadulást.

Nem vagy egyedül.

A fény mindig győzelmes lesz.

Sok szeretettel és tisztelettel

A parancsnokod Ashtar

A kommunikáció vége

A nyilatkozat pozitív kijelentései a teremtés mélységéből
Ashtar

A nyilatkozat pozitív kijelentései a teremtés mélységéből. Az Istenség szerint.

Kaptunk egy kérést Ashtar parancsnoktól, hogy elmondja a Fénymunkásoknak és a Fény harcosainak, hogy napi rendszerességgel, lehetőleg naponta többször is megtartsák a megerősítést (lent). 
Ez segít az esemény bekapcsolásában.

Végül a tömegmédia ugyanazért a megerősítésért nagy segítséget fog nyújtani, létrehozhattok csoportokat erre a célra, az időzítések nem igazán fontosak, az emberek száma, akik gyakorolják a megerősítést ugyanabban az időben, eredményezhet differenciát.

Szerelem és fény!

Purple Orb Energy Acceptance – Lila Gömb-Energia Elfogadás

Képzelj el egy kristályos lila plazma gömböt kb. 12 cm-vel a fejed felett.
Mielőtt elfogadnád a gömbödet, végy három mély lélegzetet és képzeld el, hogy nagyszerű tölgyfa vagy, és a gyökereid a lábadtól Gaia középpontjához érkeznek.

A gömb aktiválásához csak azt mondd: "Elfogadom az Energiát a fejem felett", ezzel egyidejűleg kiterjesztve ugyanazt a család minden tagjára.

A Klíring Gyógyító Védelem Megerősítése

Úgy gondolom, végtelen tudatosság vagyok.

Tudom, hogy végtelen szeretet vagyok.

Tudom, hogy végtelen bölcsesség vagyok.

Tudom, hogy végtelen varázslat vagyok.

Én vagyok a figyelemfelkeltő tudatosság.

Én vagyok a feltétlen szerelem és fény

Hálás vagyok, hogy teljesen meggyógyultam.

Köszönet az Univerzumnak, a Lelkem, Otthonom és Családom Tisztításáért és Megőrzéséért: A Központi Nap Energiái, az Oroszlánok Energiái, a Vízöntő Kapu Energiái, a Szentlélek Fehér Fénye, a Sárkány Angyal Tűz, Megijesztett Arany Tűz, Ezüst Violet Vénusz Láng, Arany Lila Ég, Arany Ezüst Fehér Fény (Fényenergia, hordozója a magasabb birodalmak tudásának és bölcsességének) és Gaia gyógyító energiái és minden gondolat, szó, cselekvés és érzés amit bírtam, bírok és bírni fogok.

Szólítom a Szent Fénykábelt a Teremtés Szívébe.

Szólítom Krisztus Arany Rendjét.

Szólítom a Kristályos Tudatosságot.

Szólítom az ezüst, lila, fehér fényt.

Univerzum, én szeretném tenni a feladatom.

Ma jöttem, hogy petíciót kérjek.

Teljesen védelemre törekszem, nem akarom, hogy a Frekvenciafegyverek fegyverei működjenek.

A szent tüzet, a Szent lángot és a Szent Fényt a mesterséges intelligencia vírusába hívom.

Azt kívánom, hogy a mesterséges intelligencia vírus tele legyen mindenütt Szent Tűzzel, Szent Fénnyel, Szent Lánggal.

Én ezeket szándékozom, és minden vírust és éterikus fegyvert megtölt a Szent Tűz, Szent Fény, Szent Láng.

A Földön lévő minden fegyvert feltöltök szent energiákkal. Minden sötét entitás, ártó frekvencia és vírus mesterséges intelligenciájába bekerül a Szent Tűz, Szent Fény és a Szent Láng.
Legyen így, Legyen így, Legyen így

És ez így van!!!!


(Forrás: Elizabetta Ivanics)






Továbbá:








Szeretettel,

Gábor Kati





BŐSÉGBEN A FÖLDÖN - KÖZÖS VIZUALIZÁCIÓS TEREMTÉS

$
0
0


BŐSÉGBEN A FÖLDÖN - KÖZÖS VIZUALIZÁCIÓS TEREMTÉS




Képzeletünket használva EGYSÉGBEN, közös szándékkal teremtettünk.
Miután kiterjesztettük a terünket az egész Naprendszerre, összehangolt, közös vizualizációnkkal megéltük és éreztük azt a bőséget, amire vágyunk.
Teremtésünket az alábbi sorok vezették:

„Most pedig látjuk, ahogy…

- Mindannyiunk életébe beáramlott az önszeretet és önelfogadás képessége, mert felismertük, hogy kik vagyunk. Megértettük, hogy mindaz a jóság és szeretet, amire kívülről vágytunk, az mindig is bennünk volt.

- Mindannyian könnyedén és folyamatosan a feltétlen szeretet állapotában élünk. Minden családtagunk megtapasztalja a szeretet és a figyelem ajándékának bőségét. Nagyon sok szeretetet kapunk és adunk.

- Mindenki számára elérhetővé váltak a magas minőségű termékek és szolgáltatások, egészséges élelmiszerek és ivóvíz, megfelelő ruházat, ingyenes közlekedés és energia, spirituális igazságokra alapozott kultúra és nagyszerű lakhatási lehetőségek. Mindenkinek reális lehetősége van anyagi bőségben élni úgy, hogy közben nem kell kizsákmányolnia sem ÖnMagát, sem másokat.

- Bőségesen van időnk ÖnMagunkra és egymásra, így a türelem szerves részévé vált az életünknek és a gondolkodásunknak. Mindenre jut elég idő.

- Gyermekeink is minőségi időt kapnak tőlünk, elegendő figyelmet, megértést, támogatást és sok-sok ölelést. Rendelkezésükre bocsátjuk a fejlődésükhöz szükséges tereket és energiákat. A leszülető Lények már nem kapnak memória blokkolást, így hatalmas tudással és önbizalommal érkeznek a családokba.

- A gyermekek megbízhatnak a szüleikben, a nők és a férfiak pedig egymásban. Rengeteg bizalom áramlik a szülők és a gyermekek között. Mindenki felelősséget vállal ÖnMaga és mások jóllétéért – szeretetből.

- Minden oktatás és tudás ingyenesen elérhető bárki számára, és a lakosság felé szabadon áramlanak a szükséges és igaz adatok az egészségről, a spirituális és energetikai valóságról, a történelemről és a saját lakóhelyük, országuk valós állapotáról, illetve a közérdekű problémákról, amelyek megoldásában részt vehetnek.

- Az egészségügyi problémákat minden országban megelőzéssel kezelik, tehát nem utólag és nem tünetileg. Mindenhol biztosítva van a legkorszerűbb, ingyenes egészségügyi ellátás.

- Minden állatnak bőségesen jut biztonságos és megfelelő élettér, ahol szabadon élhet az emberi gondoskodás mellett. Mindenhol megszűnt az érző állatok fogyasztása és kizsákmányolása.

- Minden ország adósságait eltörölték és megszűnt a készpénzhiány, amit mesterségesen tartottak fenn. Bőven van pénz mindenre, így az öröm közösségi megélésére és a pihenésre is. Virágzik a kultúra és a művészek is szabadon alkothatnak, kibontakoztatva tehetségüket.

- Fénytestvéreink fejlett technológiáival megtisztítottuk a Föld légterét, a tengerek és folyók vizeit, illetve méregtelenítettük a termőföldeket és az emberek fizikai testét is. Különösen örömteli, hogy a legkorszerűbb földön kívüli technológiákkal sikerült meggyógyítani mindenkit a mentális sérülésektől és az önkényes beavatkozások következményeitől. A bűnözés is megszűnt, mert szeretettel és hozzáértéssel kezelték.

- A korábban elnyomott feltalálók műszaki és egyéb találmányai eddig soha nem látott életminőséget biztosítanak minden Földlakó számára. A problémás életterületek kezelésébe a tehetséges fiatal gyermekeket is bevonják, így intelligenciájukkal és rugalmasságukkal példát mutatnak a felnőtteknek. Ez biztosítja, hogy a felmerülő nehézségeket a társadalom gyorsan és nagyon eredményesen kezelni tudja.

- Mindenki, aki kéri, egyénre szabott és hozzá értő segítséget kap saját spirituális fejlődéséhez, illetve a felemelkedés megvalósításához.

- Minden elnyomás, háború és rejtett befolyásolás teljesen megszűnt, és az egész Emberiség örömben, szabadságban és békében él a szabad Földön. Égi fénytestvéreink űrhajói is szabadon közlekednek a Föld légterében és minden ember szeretettel fogadja Őket. A Föld lakói megtanultak szeretetben, testvériségben élni egymással és a többi Fénycivilizációval. Az egész Naprendszer összes fénylénye a szív örömének bőségében él, békében ÖnMagával és minden létezővel.

Most hozzátok vissza a tudatosságotok középpontját a testetekbe, érzékeljetek újra a 3. dimenziós jelenben, és éljetek a szeretetben.”

(Csodás élmény volt. Bárki elvégezheti ezt az imaginációt utólag, otthon is.)

A teljes üzenet itt:








Továbbá:



- NagyBoldogAsszonyunk – HétBoldogAsszonyunk:

- Pünkösd – A Csíksomlyói legenda:

- A Mi Drága NagyBoldogAsszonyAnyánk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-mi-egi-anyank-egyik-szep-teljessegu_24.html

- A Napbaöltözött Aranyasszonyok : 


- Boldogasszony üzenet 2018. március. 20. Magyar Nők most hozzátok szólok:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/03/boldogasszony-uzenet-2018-marcius-20.html

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében - 
Fénygyógyszer
Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:

Hathor üzenet - Az idővonal választás művészete:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/11/az-idovonal-valasztas-muveszete-hathor.html


- Üzenet a jövőből a KRISTÁLYFÖLD valóságából:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/04/uzenet-jovobol-kristalyfold-valosagabol.html



- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - és A Plejádok Fényküldöttei - Amorah Quan Yin:

- Ez egy hivatalos üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől - az 5D-s Ashtar parancsnoktól:
http://emf-kryon.blogspot.com/2018/06/ez-egy-hivatalos-uzenet-feny-galaktikus.html

- BŐSÉGBEN A FÖLDÖN - KÖZÖS VIZUALIZÁCIÓS TEREMTÉS:
http://emf-kryon.blogspot.com/2018/06/bosegben-foldon-kozos-vizualizacios.html






Szeretettel,

Gábor Kati






EGY ÚJ MAGYAR VILÁGSZABADALOM - Dr. Karsai József kutató mikrobiológus

$
0
0

EGY ÚJ MAGYAR VILÁGSZABADALOM

- Dr. Karsai József kutató mikrobiológus -



  
"A földönkívüliek a Föld nevű bolygón élnek.
Ők a magyarok." 😉

A kromoszóma végein lévő telomerek számából pontosan meg lehet mondani a korunkat.
A telomer szám csökken az évek előrehaladtával.
Karsai doktor módszerével plussz telomereket tudunk bejuttatni a szervezetünkbe, a telomer sapkákat képes meghosszabbítani, serkenti a szervezetet telomer termelésre, mely fiatalít és regenerál, gyógyít.

- A kutatás úgy indult, hogy Karsai doktor megoldást keresett betegségeire.

- 6 féle komoly betegségéből gyógyította ki magát (, mint pl: agyi infarktus, alzheimer kór, szklerózis multiplex...)

- Rozskendermag, lenmag, fűszer kömény, fekete kömény, máriatövis, édes üröm, citrom stb. kivonatokkal dolgozik.

- 3 perc alatt a vérkeringésben van a gyógynövény.

- Havonta 30-60 telomer enzimet felépít a kromoszóma végekre.

- Világszabadalmi módszerével, a telomeráz enzimet vonja ki a gyógynövényekből, TH 65=telomeráz enzim (video: 11 perc 30-nál).

- Szántóföldön termeszthető tiszta gyógynövényekből készülnek a szerei.

- Megtalálta azt a módszert, mely az irodalom szerinti, gyógynövényekben lévő hatóanyagtartalmat teljes egészében, maradéktalanul ki tudja vonni úgy, hogy a ható gyökök nem sérülnek, megmarad a hatóanyag aktivitása.

- Fél percen belül már az agyban lehet érezni, hogy ott van a gyógynövény aktivitása a citromos - alkoholos komplex által, a testben már 3 perc múlva ott van a hajszálerekben, a vérkeringésben a gyógynövény.

- A gyógyszerek nagy része kiváltható, mert az egyensúly visszaáll a szervezetben!

- Minden egyes beteg sejtnél 1-1 gyógynövény sejt "beáldozza" magát, ezért...annyi gyógynövény kivonatot kell bevinni, hogy jusson minden beteg sejthez!

- Őssejteket tartalmaznak szerei, sejtfiatalító hatást fejtenek ki!

- Szereinek jelentősége abban van, hogy felismeri pl. a rákos sejteket és kiváltja azokat.

- Akadémikusok, orvosprofesszorok visszaigazolásai támogatják, a Szegedi Tudomány Egyetem és a Veszprémi Egyetem segíti Karsai doktort a kutatásaiban.

- Fájdalomcsillapításra, ízületi kopások és gyulladásokra, műthetetlen gerinc porckorong sérvekre, (dunsztolással - gézre a krém - folpackkal áttekerve - 3 órán át rajta tartva), 4-5X erősebbek, mint a kemoterápiás szerek, mellé téve felerősíti hatásukat.

- A magyarok egészsége a cél!



video1:

...és a folytatás:  

Dr. Karsai molekuláris biológus féle szerek:









Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 



- Gyógyító növényeink 4. rész:


- Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: 


- Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 

- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 

- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:



- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 


- Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: 




- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 


- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:



- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 


- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


- A SZERVÓRA:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyarság ősi és új gyógymódjai:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:







- ALMA - ALMAECET:











- A Tiszta Só jelentősége:

- Házi sajtok készítése és tejsavó felhasználási ötletek:

- A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:


- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - 10 jó tanács Gyuri bácsitól:


- HULDA CLARK ASSZONY TÖBB ÉVTIZEDE ISMERTE A RÁK GYÓGYÍTÁSÁNAK TITKÁT, MIÉRT NEM HALLGATOTT RÁ SENKI?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/09/hulda-clark-asszony-tobb-evtizede.html


- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK - ÉS EGYÉB GYÓGYMÓDOK: 


- Csodaszer az orosz katonáknál - Tud erről valaki valamit? - Vetom probiotikum:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/03/csodaszer-az-orosz-katonaknal-tud-errol.html

- Diótej, mandulatej, mogyorótej, pisztáciatej, zabtej, máktej, kókusztej, rizstej stb. készítése házilag:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/03/diotej-mandulatej-mogyorotej.html

- EGY ÚJ MAGYAR VILÁGSZABADALOM - Dr. Karsai József kutató mikrobiológus: 
http://emf-kryon.blogspot.com/2018/08/egy-uj-magyar-vilagszabadalom-dr-karsai.html







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: 






A radioaktivitás megszüntetése - szinte egy pillanat alatt

$
0
0

A radioaktivitás megszüntetése, szinte egy pillanat alatt!

Ez most egy történelmi pillanat, amit látni fogunk!




A RADIOAKTIVITÁS CSÖKKENTÉSE
Műsorvezető: Egely György
Vendég:
Kiss Zoltán J.
független kvantumenergia kutató

video:



Ha nem részecskékként tekintünk a protonra, neutronra és elektronra, hanem másként...., akkor mik ők?

Egy ciklus részei, mint az anya, apa és gyerek.
Minden körfolyamatban működik, történik.

A proton, az anya - ő adja az energiát
A neutron, az apa - ő végzi el a munkát
Az elektron, a gyerek - ő a hajtóerő

Kérjük a nézőket, hogy segítsenek ennek a találmánynak a gyakorlati alkalmazásában, mert nem mindegy, hogy egy radioaktív vagy egy tiszta Földet hagyományozunk gyermekeinkre!




video:


A világot ki kell fordítani a sarkából, mert tovább kell lépni!







 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- EMF Kiegyenlítő Technika:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai


- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! ♥:

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/kulonos-fenyek-pilisben.html

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/a-teremto-ur-szeretettel-teremtette-meg.html

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:


-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/ket-eltitkolt-beavato-csillagkep.html

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

-Magyarul beszélő indiántörzsek - Móricz János kutatásai - Tayos barlang:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:
- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében - 
Fénygyógyszer
Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:

Hathor üzenet - Az idővonal választás művészete:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/11/az-idovonal-valasztas-muveszete-hathor.html

- A radioaktivitás megszüntetése - szinte egy pillanat alatt:
http://emf-kryon.blogspot.com/2018/08/a-radioaktivitas-megszuntetese-szinte.html








Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: 





A világban zajló változásokról - Müller Péter

$
0
0


A világban zajló változásokról




“Drága embertársaim!

Földünkön jelentős energetikai változások zajlanak, melyek minden ember életét érintik.

Felgyorsult életünknek jó páran ismerik az okát, azonban sokan kétségbeesetten,
értetlenül állnak a változások előtt.

Átalakulásunk oka, a jelenlegi sűrű anyagból való felemelkedés egy magasabb rezgésszámú dimenzióba, ahol az alacsony rezgésű energiák már nem hatnak ránk (félelem, gyűlölet, irigység, féltékenység stb.) vagy már nincsenek is jelen.

Tudom, hihetetlennek tűnik, mert a látszat gyakorta mást mutat, de ezek az energiák már nem sokáig lesznek életképesek.

Sokat hallhatunk, olvashatunk a dimenzióváltásról, hogy zajlik majd,
de biztosat senki nem tud, mi is fog történni valójában.

Számos könyv foglalkozik régóta a témával, több verzió is elképzelhető.

Az emelkedés célja, hogy tudatunkat megtisztítsuk és egonkat kordák közé szorítva,
lelkünket megnyitva kapcsolódjunk isteni énünkhöz.

Ez a folyamat már régóta elkezdődött, idáig azonban nem volt ennyire szembeötlő a változás.

A folyamat a maja naptár szerint 2012-ben éri el a tetőpontját.

Mit jelent ez?

Azt érezzük, felgyorsul az idő
(Az időt egyébként csak mi, emberek érzékeljük, más dimenziókban nincs se tér, se idő.)

A Földet érő energiák rezgése fokozatosan emelkedik, az anyag sűrűsége csökken.

Mivel jár ez a jelenség?

Tudatunk kitágul, egyre többször használjuk intuitív érzékelésünket.

Fejlődik finom érzékelésünk, egyre többen tudnak összekapcsolódni Isteni énünkkel,
másokkal is tudati szinten.

Testünk is változáson megy át, ennek következtében sokszor érezhetjük magunkat fáradtnak, idegesnek, levertnek ok nélkül. 
Komoly hangulathullámzások törhetnek ránk a semmiből.

Ez azért van, mert testünk nehezen alkalmazkodik a hozzánk érkező, új energiákhoz, amíg beépül. 
Nem kell tőlük megijedni, hagyjuk, hogy beépülhessenek az új energiák. 

Feküdjünk rá arra a bizonyos hullámra és hagyjuk, hogy vigyen magával előre”
Sokkal gyorsabban túljutunk a nehezén!

Tudati szinten gondolataink egyre többször és egyre pontosabban valósulnak meg.
A pozitív, teremtő gondolataink is, de a félelmeink, nehézségeink ugyanígy.

Ezért is fontos, hogy figyeljünk gondolatainkra, és tudatosan fogalmazzuk meg őket.

Egyre többen foglalkoznak ezotériával, nyitnak alternatív gyógymódok felé,
aminek megvan az előnye is, és a hátránya is. 
Ha nem vagyunk elég körültekintőek és túl gyorsan akarjuk életünkbe a változásokat behozni, akkor bajt is okozhatunk, első sorban magunknak, de környezetünknek is.

A két legfőbb erény, amit mindenkinek meg kell tanulni, ha szeretne a változásokban részt venni: türelem és alázat.

E kettő nélkül könnyen kicsúszhat lábunk alatt a talaj.
De ha betartjuk a szabályokat, akkor megtapasztalhatjuk a bőséget és szeretetet életünkben.

Ahogy emelkedik a rezgésszint, úgy növekszik a stressz, feszültség az emberek között.
Vannak emberek, akik nem akarják a változásokat és nem képesek ezeket az új
rezgéseket befogadni.

Ők maradnak a saját rezgésszintjükön, viszont azok, akik emelkednek,már nem tudják elviselni a durva energiákat.
Ilyenkor a két tábor energiája egymásnak feszül.
Sokszor tapasztalhatjuk, hogy régi barátok, ismerősök maradnak el mellőlünk
és új ismeretségek születnek.

A hazugságok, önáltatások ideje lejárt.
Mindenkinek szembe kell néznie saját félelmeivel, megoldatlan ügyeivel.
Mindenki saját magáért felelős, persze útmutatást kérhetünk, de az úton egyedül kell végig mennünk.

Nem szabad elfelejtenünk, sose vagyunk egyedül!

Azok, akiknek azonos a rezgésük, csoportokba szerveződnek,
és együtt haladnak tovább az úton.
Lesznek, akik utolérnek minket és felzárkóznak, de lesznek, akik végleg elmaradnak.

Amikor becsukódik mögöttünk egy ajtó, kinyílik előttünk egy új!
Ezt ne felejtsük el. Ne rágjuk magunkat azon, hogy mi lesz majd,
hanem éljünk a jelenben, tanulva a múltból! Ez a feladat!

Aki megtalálta ” középpontját”, messzire sugárzik!
Hívójele bejárja a világot, és akinek szól, meghallja s válaszol.
Rokon lelkek, ha tiszták, állandó adásban-vételben vannak.
Ne félj, hogy társtalan maradsz.
Szíved adásban van és megtalálod a veled “egyívásút”.
Minden az “adó” erején és tisztaságán múlik. 
Ha csillagodat követed, életed is megváltozik.
Régi szokások, szemléletek és társak is elmaradnak.
Mások jönnek helyettük,az egónk az egyetlen ellenségünk, ami visszavethet fejlődésünkben.

Az, aki elhiteti velünk, hogy nem vagyunk méltók a változásra, az emelkedésre, hogy nem is érdemeljük meg a tudást. Ne higgyünk neki!

Az egyik legerősebb fegyver, a szeretet, mely mindent elsöpör és nincs ellenség,
mely szembe szállna vele.
Jelenünkben szívcsakránk megnyitása a feladat, ami korántsem olyan egyszerű,
mint amilyen könnyű leírnom.

Sok sérelmet, fájdalmat és feldolgozatlan traumát cipelünk magunkban (életek óta),
aminek feldolgozására és megbocsájtására most jött el az idő.

Bontsuk le falainkat! Merjünk hinni, bízni és szeretni!

Még ha védtelenek is leszünk általa, sebezhetők, de a régi színjátékok már nem folytathatók. Magadat kell átalakítani, ha sorsodon változtatni akarsz. Ha belül változol, megváltozik a “kívül” is.

Lelked sugárzása messzire hat, átvarázsolja a külvilágodat.
De magadon kell kezdeni! 
Ha külső harmóniára vágysz,
először magadban kell összhangot teremtened.

Ha szeretetre vágysz: szeretned kell!
Ha társra vágysz, alkalmassá kell válnod a társulásra.
Akiben ez a “benső mágnes” működni kezd, nem akarja a másikat sem elnyomni,
sem manipulálni – úgy vonz, hogy mindenkit meghagy a maga szabadságában.

Az emberek ezt megérzik.
A vonzásnak ezt az ellenállhatatlan erejét SZERETET-nek hívjuk.”

- Müller Péter -








Továbbá:



- NagyBoldogAsszonyunk – HétBoldogAsszonyunk:

- Pünkösd – A Csíksomlyói legenda:

- A Mi Drága NagyBoldogAsszonyAnyánk:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/a-mi-egi-anyank-egyik-szep-teljessegu_24.html

- A Napbaöltözött Aranyasszonyok : 


- Boldogasszony üzenet 2018. március. 20. Magyar Nők most hozzátok szólok:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/03/boldogasszony-uzenet-2018-marcius-20.html

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében - 
Fénygyógyszer
Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:

Hathor üzenet - Az idővonal választás művészete:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/11/az-idovonal-valasztas-muveszete-hathor.html


- Üzenet a jövőből a KRISTÁLYFÖLD valóságából:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/04/uzenet-jovobol-kristalyfold-valosagabol.html



- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - és A Plejádok Fényküldöttei - Amorah Quan Yin:

- Ez egy hivatalos üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől - az 5D-s Ashtar parancsnoktól:
http://emf-kryon.blogspot.com/2018/06/ez-egy-hivatalos-uzenet-feny-galaktikus.html

- BŐSÉGBEN A FÖLDÖN - KÖZÖS VIZUALIZÁCIÓS TEREMTÉS:
http://emf-kryon.blogspot.com/2018/06/bosegben-foldon-kozos-vizualizacios.html

- A világban zajló változásokról - Müller Péter:
http://emf-kryon.blogspot.com/2018/08/a-vilagban-zajlo-valtozasokrol-muller.html






Szeretettel,

Gábor Kati







SÜSS FEL NAP - FÉNYES NAP - A Napszimbólumok

$
0
0

SÜSS FEL NAP, FÉNYES NAP!

A Napszimbólumok


A Nap, mint égitest, fogalom, jelkép, megannyi formában felbukkan környezetünkben. 

Láthatjuk épített világunkban, a művészetek minden ágában, mesékben, dalokban.

A magyarok látták, érezték, az élet minden területén tapasztalták a Napnak, mint legjelentősebb égitestnek mindenható erejét, fényét, melegét.

Tudták, hogy a Nap nélkülözhetetlen az élethez.

Nem tudom, van-e értelme a Nap-ábrázolásokat időrendbe, vagy művészeti áganként besorolni, korlátok közé szorítani, hiszen úgy érzem, bárhová nézünk a teremtett világban, mindenhol felfedezhetjük a Nap képét, akár valós, akár szimbolikus formában.




Ábrázolása kezdetben talán csupán egy pont, 




vagy kör, korong lehetett. 



Etruszk


Nap - Anyahita Rodoszról


Sumér szárnyas Nap


Skóciából


Trák



Búzából



Később sugarakkal, lábas küllőkkel



Asóka oszlop



Szkíta Nap szimbólum


egyebekkel bővült a minta.




Napábrázolások maradtak ránk például az építészetben – domborművek, mozaikok, díszes kapuk, faragott ház-oromzatok, gerendák. 





Kazettás templom mennyezetek, csodálatos székelykapuk szerencsére ma is készülnek, igaz gyönyörűségünkre.







Amikor a Nap, mint forma stilizálódni kezd, sugarai spirálformát öltenek



Hunza Napkultusz



Hunab KuMaja Egy Isten - Napisten szimbólum. A galaxis közepét is szimbolizálja. Galaktikus pillangó. A Teremtő Isten jelképével azonosítják


esetleg talpakat kapnak, megjelenik a szárnyas Napkorong




a forgórózsa, és itt kell megemlíteni, hogy a sok indulatot kiváltottsvasztika is igen-igen ősi napábrázolás. 




Ezek a motívumok a világ minden részén megtalálhatók.



Inka


A pásztorművészet  remekei, a fafaragások, a szaruból készült használati tárgyak, bőr domborítások.

Fazekasok, agyaggal dolgozók is előszeretettel alkalmazták a napmotívumokat.

Megtalálhatjuk a különböző szőtteseken, hímzéseken, pingált tojásokon.

Festett, varrt, textileken “A koronás tulipán a Napot jelképezi, ez a motívum ősi magyar vallások jelképe, a három rózsabimbó eredetileg az Atya, a Fiú és a Babba Mária jele.

A gyöngyvirágok és a kis tulipánok a hét bolygót mutatják. ”

A varrottasokon a Napot szimbolizáló – akár stilizált – virág általában piros, hiszen a fényt, a tüzet jelenti, s mint ilyen a gonosz ősi ellensége, erejével megtöri annak hatalmát.



Kalotaszegi írásos varrottas


A virágokon kívül sok minden más is szimbolizálhatja még a Napot, – gömbölyű gyümölcsök, kalászok, ragadozó madarak, sörényes oroszlán. A Nap sugarait jeleníti meg a koszorú, a korona, a haj.

A Nap ábrázolása nem halott, elfeledett vagy kényszeredett tudomány. Hiszen ha megnézünk néhány – vagy jó sok – gyerekrajzot, megfigyelhetjük, hogy mindenféle befolyásolás nélkül is, már az egészen kicsi gyerekek is rajzolnak Napot. 

A “fészekfirkából” alakul ki fejlődése során a ragyogó, mindent átható Nap, amely nélkül Élet nem létezhetne a Földön.



(Posztosné Lajos Jolán)








Továbbá:



- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Magyar mitológia és rovások:

- Az Arvisurából - részlet 1.:

- CSABA KIRÁLYFI:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

- Lánc, lánc, eszterlánc:






Szeretettel,

Gábor Kati




blog oldalam: 







Ősi Solfeggio frekvenciák

$
0
0



Ősi Solfeggio frekvenciák!




Mind a hat Solfeggio hangvilla egyenként a 3-6-9 pythagoras-i skála szerint áll össze. Sőt, mivel hogy két 3-6-9-es készlet ( anagram ) alkotja a Solfeggio-t, így még erőteljesebb a hatás, mivel ezek a kombinációk portálként szolgálnak más dimenziókhoz.

Ahogy a hat eredeti Solfeggio frekvenciát pythagorasi szempontból vizsgáljuk, látjuk, hogy az alap vagy gyökér vibrációs számok a 3,6, 9.

Ezek a rezgések hordozzák a teremtés és az átalakulás erejét. 
A Solfeggio frekvenciák rendelkeznek az anyagra és a tudatra hatás képességével. 
A frekvenciák újra-felfedezésével most megtapasztalhatók a tudat feltárásra, dimenziós-kiterjedésre, felgyorsult gyógyulásra, és az életkor kiterjesztésére való hatásukat.


Az ősi Solfeggio frekvenciákkal elkezdheted az ön-felemelkedésed folyamatát.


174 Hz - BIZTONSÁG

A test számára a biztonság érzését hozza meg, s ebben a szervezet számára hatékonyabb regenerálódást, fájdalmak csökkentését segíti elő.

285 Hz - ENERGETIZÁLÓ
A test energetikai mezőjére hatva segíti annak újraépítő folyamatát beindítani, feltölt erővel, energiával

396 Hz -ELENGEDÉS
Megszabadulás a félelmektől, bűntudattól
Ez az Elengedés frekvenciája. Ezen frekvencia hallgatásával, könnyebben tudod feloldani a félelmeket, a bűntudatot, a szorongást és mindazt, amit el szeretnél engedni

417 Hz -MOZDÍTÁS
Váratlan helyzetek kezelése, változások elősegítése, ‘beragadt’ élethelyzetek előmozdítás. Ezen frekvencia hallgatásával, könnyebben tudod elengedni a múltad, hogy előre tudj lépni és előmozdíthasd a változásokat. Váratlan élethelyzetek kezelése, és stagnáló folyamatok beindítására, változások elősegítése egyaránt alkalmas.

528 Hz - SZERETET
A szeretet által gyógyítja a sejteket és helyreállítja a sérült DNS-t.
Szeretet, sejtgyógyítás, teremtés, csodák
„A tudósok szerint is ez az a frekvencia, amely az univerzális fejlődés, egészség és a hosszú élet titka. Az önbizalom és az önszeretet kulcsa, mely megnyitja a szívedet és segít megteremteni életedben a harmóniát és a békességet, valamint bármilyen gyógyulási folyamatot felgyorsít.”

639 Hz -KAPCSOLÓDÁS
Párkapcsolatok, emberi kapcsolatok, a két agyfélteke összehangolása, tanulás segítése
A Kapcsolódás frekvenciája. Ezen frekvencia hallgatásával, könnyebben tudod kezelni az emberi kapcsolataidat. Az összekapcsolódás frekvenciája, párkapcsolati szint rendezésére, a belső női és férfi pólus kiegyensúlyozására és a két agyfélteke összehangolására egyaránt alkalmas. Továbbá segíti a tanulást.

741 Hz - INTUÍCIÓ
Az intuíció felébresztése, működtetése ,
az Intuíció frekvenciája. Ezen frekvencia hallgatásával, felébresztheted és fejlesztheted az intuíciódat. Intuitíven segít ráhangolódni a téged foglalkoztató kérdésekre, kitágítja a tudatot. A 741Hz rezgés az ébredő intuíció és a bővülő tudat frekvenciája

852 Hz - FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET
Spirituális eredetünk, rendeltetésünk,feltétel nélküli szeretet. Ezen frekvencia a lélek ébredésében segít hallgatásával, meditációban a spiritualitás eredeteddel, őseszenciáddal tudsz összehangolódni. „Lélektuning” csodát művel a személyes jólétedben, mert a feltételnélküli szeretet frekvenciájára hangol és segít összhangba élned a rendeltetéseddel.

963 hz – Tobozmirigy aktiváló frekvenciája. Ezen frekvencia hallgatása, aktiválja a két agyfélteke között elhelyezkedő tobozmirigyet, mely a "harmadik szem" biológiai szerve és a multidimenziónális érzékelés központja. A felemelkedési folyamat és Istennel Ezen frekvencia hallgatása, való egység tudati epicentruma. Lélek, fény
Összekapcsolódás… a mindenséggel az Őstennel.

Ezeken kívül :

432 Hz. A Fény frekvenciája. Ezen frekvencia hallgatásával, könnyebben tudod feloldani a stresszt, gyógyító és sejtmegújító hatása van.

Nicola Tesla szerint: „ha ismernénk a 3, 6 és 9 nagyszerűségét, akkor kezünkben lenne az univerzum kulcsa.”


A titok a számok mögött 3, 6, 9 A Tesla kódex:


963 Hz Awaken The Perfect State Reconnection with the Spirit Return to Oneness Miracle Music:



(Forrás: Kovács Marcell)







Továbbá:




- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai: 

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák  Aura - Csakrák - Csokrok:

 - A csakrák betegségei - behangulásuk - az életerő:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A dimenziókapuk létezése:

- A KIRLIAN MÓDSZER:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

- SICAMBRIA – Spiriteve írása:

- TOBOZ-DOBOZ-KOBOZ  – Spiriteve írása:

- ÍTÉLKEZÉS - Spiriteve írása:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- NAPFOGYATKOZÁS:

- HOLDFOGYATKOZÁS:

Napfogyatkozások - Holdfogyatkozások - Napéjegyenlőségek - Napkitörések együttes hatásai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/03/napfogyatkozasok-holdfogyatkozasok.html

- A VULKÁNOK:

- A Szfinxek:

- HEKTÓR ÉS KASSZANDRA:


- LEONARDO - a polihisztor:


Három eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:


- Az Egyszarvú:

- Az igazi Tündérország - Legendák:

- Világszép Tündér Ilona meséje – legendája:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv - Rovás ABC értelmezése:

- A magyar házak mágikus ereje:

- CSABA KIRÁLYFI - CSILLAGÖSVÉNY:

- A Kárpát-medence - a magyarok Szent Grálja:

- Mágikus világkép és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én - Karácsony - Kerecseny:

- A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása:









- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:


- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

 - A szólásainkban rejlő tudás:

Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:


- Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés:

- A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:

- Népi mesterségek listája: 

- A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete:

- ŐSI TUDÁSUNK - NÉPHAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - NÉPZENÉNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében -
Fénygyógyszer
VÉDELEM és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/05/hathor-uzenet-fold-szamara-tom-kenyon.html



 


Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: 



Szeretet a gyermekekben

$
0
0


Szeretet a gyermekekben

  
Régen több szeretet volt az emberek között.
Ezt gyakran hallottam az idősebbektől.
Szüleimtől hallottam, hogy a testéremmel szeretnünk kell egymást.
Ne veszekedjetek, testvérek vagytok, szeressétek egymást.
Szüleimtől hallottam, hogy azt mondják nekem, hogy szeretlek.
Majd amikor szerelmes lettem, megjelent bennem az érzés, és a gondolat, hogy én most szeretek.
Késztetést éreztem beszélni az érzelmemről, de szégyelltem kimondani, hogy szeretlek.
Karácsonykor Jézus életéről szóló filmekben sokat hallottam a szeretetről. Szeressétek egymást.


De mit jelent a szeretet???
Nem lehet parancsszóra szeretni.
Ez vagy megjelenik ösztönös viselkedésként az emberben, vagy nincs jelen. A kérdés az, hogyan lehet elérni azt a tudatállapotot, amelyben ösztönös viselkedésként megjelenik a szeretet teljes viselkedés.
És a tudatállapot változtatás már megy parancsszóra, már
képesek vagyunk tudatosan tenni a változásért,
abban az esetben, ha tudjuk mit kell tennünk az elménkkel, hogy létrejöjjön a tudatállapot változás.
Én azt tapasztalom magamon, hogy amikor a tudatállapot változásnak köszönhetően megváltoznak az érzelmeim, olyankor a viselkedésem ösztönösen szeretetteljes kezd lenni.
Miben nyilvánul ez meg?
Érzem a szeretetet, késztetést érzek, hogy kimondjam, hogy én most szeretek.
Amikor nagyon magas rezgésszintet érek el a tudatállapot változást követően, olyankor szinte mindegy ki van hozzám közel, mindenkit szeretek, mindenkinek könnyen azt mondom, hogy szeretlek.
Erős késztetést érzek ezt a szót kimondani, ezzel a szóval tudom legtisztábban kifejezni azt, amit érzek.
Valamint erős késztetést érzek arra, hogy szépeket mondjak embertársaimnak.
Megdicsérjem őket, megköszönjek valamit, kifejezzem hálámat egy régebbi segítségért, jó cselekedetért.
Jó érzés, hogy jól esik nekik a köszönet, hogy örömöt okozok vele, hogy boldogabbak lesznek a szavaim által.
Továbbá azon gondolkodom, hogy mit tehetnék, hogy valakinek boldogságot okozzak.
Ez nem egy erőltetett állapot, ez olyankor ösztönösen jelen van bennem, olyankor a szeretet vagyok.
Azt kutatom, hogy mi váltja ki ezt az ösztönös viselkedést az emberből, mi okozza a tudat állapotváltozást, melynek az eredménye a megnövekedett életenergia szint a testben, életerő, amit szeretetnek érzünk, úgy érezzük, hogy szeretet van bennünk.
Ha bőségesen sok van, akkor adni próbálunk belőle.
Ekkor vagyunk szeretetteljesek.
Figyelem magam, amikor elérem az állapotot, és figyelem embertársaimat, figyelem a szeretet energia megnyilvánulásának jeleit.
Látom, hogy a gyermekekben nagyon sok szeretet van.
Nem mindegyikben, de a legtöbben bőségesen sok energia van.
Látom, hogy ösztönös viselkedésük mélyen szeretetteljes.
Odabújnak valakihez, puszilnak, kimondják, hogy szeretlek.
Adnak nekünk valamit, amit szépnek találtak.
Meg akarnak lepni minket, és várják, hogy örüljünk a virágnak, kavicsnak, lepkének.


Sok szépet akarnak mutatni, törekednek arra, hogy boldogok legyünk. Nyáron az egyik barátom 4 éves kislánya a kutyusnak csinált játszószobát, keresett az udvarban sok játszófát, összerakta egy sarokban, labdákkal, pokróccal, és mielőtt elment volna, elmondta a kutyusnak, hogy ott van a sarokban minden, nem baj ha esni fog az eső, ott megtalál mindent amit szeret.
Erről beszélek, ez a tiszta ösztönös viselkedésük.
Jézus azért mondta, hogy legyetek olyanok, mint a gyerekek, és tiétek a mennyeknek országa.
Én éltem hat hónapot ezen az életenergia szinten 34 évesen, ilyen volt az ösztönös viselkedésem.
Ezt el tudjuk érni.
Amikor ennyi szeretet van bennünk, amikor ennyi életenergia, akkor rengeteg életerőnk van, légiesek a végtagjaink.
A gyerekek nem véletlenül szaladnak egész nap.
A testünket az érzelmek töltik fel életenergiával, ha szeretetet érzel, az annak a jele, hogy teletöltődtél, tele vagy energiával.
Amikor gyűlöletet érzel, olyankor pont az ellenkezője történik, elzárod magadban az életenergia forrást.
Nézd meg azokat az embereket, akik gyűlölködnek, tele vannak negatív érzelmekkel, hogy a folyamatos alacsony energiaszint mennyire kiül az arcukra.
Elcsúnyulnak, mély ráncok keletkeznek, ördögi tekintetük lesz.
Mint a csillagok háborújában a sötét oldal főhőseinek.
Nézd meg a politikusok arcát, pár év gyűlölködés után mennyit öregednek, milyen morcos arc ráncok vasalódnak az arcukra.
Ördögi lesz a tekintetük.
A gyerekek éreznek, érzik az érzelmeinket, ugyanúgy ahogy az állatok.


Mi képesek vagyunk érzelmeket tudatosítani és gondolatokat. Gyerekkorban csak az érzelmekre vagyunk tudatosak, majd felnőtt korra ez legtöbbünknél átfordul, bezáródik a szív.
Döntéseknél csak a gondolatok tudatosításából tudunk információhoz jutni. A gyerek érzi ha szomorú vagy. Oda megy és melléd ül, észrevétlenül hozzád ér, simul, akarja, hogy tudd, hogy ott van veled.
Akiben szeretet van, és érzi, hogy egy másik élőlény szomorú, az úgy megy oda segíteni, mint a tűzoltó tüzet oltani.
Nincs gondolat, nincs gondolkodás, hogy megérdemli vagy sem, csak meghatódás van, és szeretés. bezárt szívnél nincs együtt érzés, nincs információ a tudathoz, csak hideg gondolatok, hogy megérdemeli az állapotot.
Szív nélkül lehet, hogy Földi igazunk lesz, de elvágjuk magunk az életenergiától.
Ha egészséges akarsz lenni, ha boldog akarsz lenni, ha azt akarod, hogy a lelked kifejlődjön, mint ahogy a hernyóból pillangó lesz, akkor nyisd meg a szíved, kezdj el együtt érezni, kezdj el szeretet forrás lenni.
Ezért jöttél ide, titkon ez volt a célod leszületés előtt.!
Nagy az illúzió, nagyon sok téveszme, téves cél lebeghet előttünk itt a Földön, könnyű letérni a keskeny ösvényről.
Csakis a szereteten keresztül juthatsz innen ki úgy, hogy a helyes irányba haladsz!


- Zsigray András -








Továbbá:



- NagyBoldogAsszonyunk – HétBoldogAsszonyunk:

- Pünkösd – A Csíksomlyói legenda:

- A Mi Drága NagyBoldogAsszonyAnyánk:

- A Napbaöltözött Aranyasszonyok : 


- Boldogasszony üzenet 2018. március. 20. Magyar Nők most hozzátok szólok:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/03/boldogasszony-uzenet-2018-marcius-20.html

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében - 
Fénygyógyszer
Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:

Hathor üzenet - Az idővonal választás művészete:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/11/az-idovonal-valasztas-muveszete-hathor.html


- Üzenet a jövőből a KRISTÁLYFÖLD valóságából:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/04/uzenet-jovobol-kristalyfold-valosagabol.html



- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - és A Plejádok Fényküldöttei - Amorah Quan Yin:

- BŐSÉGBEN A FÖLDÖN - KÖZÖS VIZUALIZÁCIÓS TEREMTÉS:
http://emf-kryon.blogspot.com/2018/06/bosegben-foldon-kozos-vizualizacios.html

- A világban zajló változásokról - Müller Péter:
http://emf-kryon.blogspot.com/2018/08/a-vilagban-zajlo-valtozasokrol-muller.html

- DRÁGA ÉDESANYÁK - TANÍTSUK MEG  GYERMEKEINKNEK A BOLDOGSÁG - EGYSÉG - HARMÓNIA KULCSÁT:








Szeretettel,

Gábor Kati







Kelta-Magyar rokonság

$
0
0


Kelta-Magyar rokonság





A kelták zenéje ma is pentatonikus, és nagyon hasonlít a magyarokéhoz.

Egyik legszebb táncuk egy páros tánc, ami kelta elnevezéséből kiindulva esetleg a magyar csárdást is eredményezhetné.

A rómaiak egy Alpokon túli idegen nép táncát úgy hívták, hogy díszes, pompás tánc.
Kik voltak, akiknek tánca így megtetszett a rómaiaknak?
Kelták vagy Szittya Hun Magyarok?

Az ír zene idegenen hangzó, majdnem keletiesen hangzó sirató, írja egy szerző könyvében.

"Az írek és a moldvai magyarok zenei világa nem csak lelkületben azonos hőfokon találkozik, de pentatóniában, a táncok tagolódásában, felépítésében, fajtáiban is megegyezik.

Egyik tánc erősen hasonlít keleti párjához, az összekapaszkodó férfi és nő, forgás és megtorpanás váltakozó lépései mindkét vidéken megtalálhatók", áll a Magyar Nemzet 1998. november 5-i számában, "

(Tiszán innen, Dublin túl-az ír-moldvai csángó népzene a fonóban" c. cikkében.)

A máig élő kelta, pontosabban breton népviselet és zene gyökereit maguk a bretonok a Turánban keresik.

A breton népművészet, a népviselet, a népszokások, botos táncok vagy lovas felvonulások a magyar párjukhoz nagyon közel állnak.

Írország ma Nyugat-Európa legnagyobb lótenyésztője.

A felnőttkort elért ifjú, akárcsak a breton legény, egy lovat kapott régen ajándékba, hogy ezzel vigye babáját nyeregben a menyegzőre. (Bub - menyecske, szerető; miny - párta, eskü; násza - nász)

Lugnásza a legnagyobb ünnepük, augusztus közepére esik, az augusztusi teliholdra, mikor Lug isten nászt köt az ősanyával.

Az ősi kelta írás a rovásírásvolt.
A kelta rovásírás egyik legszebb példányát a spanyolországi saragosa vidéki bronzleletben találták.
Ez a leghosszabb szöveg, amit találtak.




Az írek botokra róttak, ahogyan erről már Sebestyén Gyula is beszámolt a "Rovás és rovásírás" c. cikksorozatában 1903 és 1910 között.

Idézek: "Írország őslakói között az öregebb írek az imádságukat nem ún. rózsafüzérről, hanem a rovásbotokról olvasták le."

Létezik még egy pogány írás is, de ebbe nem megyek most bele, ez az ékírás.

Manapság a latinnal kínlódnak, akárcsak mi, mert hiányoznak különböző hangok. Hiányoznak a mély és magas magánhangzók, és a lágy mássalhangzók.
A magánhangzókat megoldották, úgy írják, mint mi: a, á, e, é, i, í, o, ó stb. 
Mindenesetre a rovás szavát és fogalmát nem vehettük át senki mástól, mert ez a fogalom csak magyarul és írül érthető.
 Írül rian - ró, riad - csík, sáv, rovás.


A nyelvészetről nem beszélek, de annyit elmondok, hogy 
ugyanazok jellemzik az ír nyelvet, mint a miénket.

A hangsúly mindig az első szótagra esik.
Hangharmónia van, tehát ha a szógyök mélyrendű, akkor a hozzá kötött rag is az, ugyanúgy, ha magasrendű.

Ha páros szerveket írnak le, akkor a "fél" szót használják: pl. fél kar, fél kéz.
A feleség szó nem létezik ilyen formában, hanem a madárnak a párját hívják fél madárnak.

A jelszót úgy hívják, hogy fél szó, mert fél szavakból is megértjük egymást.
Ha felsorolásról van szó, a számnév után a főnév mindig egyes számban marad. 
Mint a magyarban, a melléknév nem kerül többes számba.

Nem ismerik a to have igét, hanem a lenni igének két formája van: a be, ami a léttel függ össze, és a tá, ami azt jelenti, hogy van.
Bim - létezem, tám - vagyok.
A "van neki"-t a tá, a van formából képezi.

Különvált az alanyi és a tárgyas ragozás, és még rengeteg hasonlóságot lehetne felsorolni.

A kelta vallás alapja egy kimondottan animisztikus világképpel rendelkező hit. Animizmus az a hiedelem, hogy minden tárgynak lelke van, illetve a szellemben való hit.
A másvilág átszőtte életüket, olyan formában, hogy a mondák szerint ide-oda közlekedtek a másvilág felé, probléma nélkül jöttek-mentek, a gyerekeket és a betegeket nézték meg, hogy ne lépjék át ezt a határt, mert esetleg nem képesek már visszajönni.

Catherine és John Matthews "A kelta sámánizmus" c. könyvükben írják, hogy a kelta vallás alapja egy kimondottan sámánisztikus világkép.
Ennek helyébe lép a kelta druidaság avagy a papság, egy nem árja papság.
A druidaság egy olyan vallást képvisel, sok olyan jellemvonással bír, amely az "indoeurópai" hitvilágnak lényegében idegen.

A kelta vallás heroikus, azaz hősök-istenek, istenek-hősök.
A kelták istenségeiket nem teremtőiknek, hanem hőseiknek tekintették, egyfajta természetfeletti hősöknek.

Érdekesség az, hogy amikor istenről beszélnek a legrégebbi kelta mondákban, mindig nőt értenek ezalatt, ha hősről beszélnek, mindig férfit.

A kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a keltáknak 
egyisten hitük volt, 
mint mi, az a rengeteg úgymond istenség csak Isten különböző megjelenési formái.

A görögöket kinevetik, hogy hogyan képesek Istent kőbe szorítani, mert Isten millió formában képes megjelenni, nem csak a kőben létezik.
Ezt már az alexandriai Oregenész (Kr.u. 185-250) már mondta, hogy a kelta druidák egy istenhez imádkoztak még Jézus eljövetele előtt, így már régen rátermettek a kereszténységre a druidák tanításai alapján.

A druidák képviselte eszme, a bölcsesség, a tudás, a jóslás, és verselés legmagasabb foka szerint

a világ három részből áll:

A felső világ, ahol a felső isten és kísérete, a Nap, a Hold, a csillagok laknak,
 a középső világ a láthatók, halandók világa,
és az alsó a hősök világa, amit egy alsó isten védelmez.

A három világot egy életfaköti össze, amelyen a druida, a táltosképes volt fel-alá szállni a három világ között.




Ezt nyilván révülésében tette, írül raveie.
Ez tulajdonképpen a révész szó továbbfejlesztése: rávi - révész.

Az életfa Artúr király regősének egy nótája,
amelyet a középkorban jegyeztek fel, így hangzik:

 "Az életfa világtengely, amely a mennyet a földdel összeköti.
Az életfa mindig a világ közepén áll, a világ közepe felett lakik Isten.
A világ közepét átszelő világtengely pontosan Istenhez vezet."

 Ez mi más, ha nem pont a magyar világkép megfelelője?
Az alsó világban lakott a világ legősibb embere, aki olyan koros volt, hogy senki nem tudná megmondani, hogy ki ő és honnan jött = 96 írják a mondák.
Ez a "zöld ember" (green man), akit mindig törökülésben mutatnak be, szarvasagancsokkal a fején. Ez is belső-ázsiai szokás, manapság is így ülnek ott.

A kelta időkben szarvasistenképében jelenik meg, akit egyesek kernunos névvel illetnek, mondja John Matthews, "habár ez a név nem más, mint egy tudós feltevés, kitaláció, amely részben átírt feliraton alapszik.

A szarvasisten kőbe vésett alakja fölött mindig ott állt Anu, az anyaistennő.
Az ő képét egy párizsi múzeumban láthatjuk Ernunos felirattal.




Ezt a feliratot változtatták meg a történészek kernunosra, mert szerintük hiányzott a "k" betű.
Indogermán nyelvészek rögtön nekiugrottak, és kiderítették, hogy ez a kezdő "ker" nem is létezik, ez az indogermán ker - női gyöknek a megfelelője.

Ennyire indogermánok tehát a kelták.
Kernunos az az isten, aki a növekedési erőkkel lehet kapcsolatban, amelyek szarvas alakjában nyilvánulnak meg.
Ez nyilván azonos a gall és breton mondákban létező Araunnal, a másvilág királyával vagy az ír zöld emberrel. (ur - zöld dun - személy)

Erről eszünkbe juthat az urdung, az ördög szavunk.
Ő őrizte az ősök tudásának kútját, ő engedett csak ennek a közelébe.
Ebből a kútból eredt a hét világfolyó, amelyek szivárvány formájában nyúltak egészen a csillagos égig.
Ebben a szivárványban laktak a totemállatok.

Ezekből egyet mutatnék be.
A legfontosabb totemállat a szarvas.




Volt a "fehér, fényes" nevű hősnek egy mondabeli felesége, akit úgy hívtak, hogy Saba - szab, vág, ebből ered az ír szó, amely magyarul szablyát jelent.

 Ő mindig szarvas képében jelent meg férje előtt.
A szarvas fontosságát az is jelzi, hogy mindig vezérállat, a másvilágba vezető úton is, sőt az öt vagy hét "honfoglalás" egyikét is ő vezette is.
A "honfoglalás fogalma" csak a magyaroknál és az íreknél él egész Európában. 
Egy angol történésznek sikerült kimutatni, hogy "ugyanúgy, ahogy kétezer évvel korábban a sumérok, Dél-Anglia lakosai is Kr.e. 2000 körül
a szarvasban az istenanyát látták."

Ma is él Angliában egy hagyomány: Szeptember 4-én a legények szarvastáncot járnak szarvasaganccsal a fejükön.
Ez a tánc a nagy Anyához való fohászkodás, de tulajdonképpen az ősökre való emlékezés illetve termékenységi tánc.

Zürich városában - ez egy kelta alapítású város - egy olyan kelta aranytálat ástak ki, amin a szarvast a Nap, csillag és a Hold veszi körül.
A kelta mitológia lexikonja azt írja, hogy a szarvasábrázolásokat követhetjük Angliától Magyarországig övcsatokon, dárdákon, fazekas műveken.
Nincs kizárva, hogy a magyarországi késő kelta szarvasábrázolás a magyar népművészet közismert szarvasmotívumának előfutára volt.





Fontos totemállat volt még a , az asza, a sólyom.
A sas Artúr király legendájában jelenik meg, és tökéletesen hasonlít Gilgames és Eridu mondájára.
Egy másik fontos totemállat az emse, amely a negyedik Anu, a negyedik ősanya volt az ír mitológiában.
Ő ikreket szült, akik honfoglalók lesznek.
 Erről az emséről mondják, hogy ahol el van temetve, a mellette lévő templomban őriznek egy sugarakkal körbevett napisten mellett egy erőskeblű női alakot harcosnak öltözve kimondottan lófülekkel ábrázolva.
Ezt az ottani lakók a mai napig Máhának nevezik. Máháról pedig azt mondják, hogy az emse, a nagy istenanya egyik megjelenése, a szakrális királyság, a harc és a termékenység hármassága.

A kelta mondákból kiderül a beavatás fogalma is, például Kukulen mondájából. Kukulen a kovács, a táltos kutyája.
A gyerek Sepanta ennek a kutyának a szerepét veszi át, és így lesz Kukulen.

Másik fontos totemállat a holló is.
A britek leghíresebb őse volt a Pran, aki önmagát feláldozta egy hadviselés sikeréért.
Megkérte katonáit, hogy vágják le a fejét, és helyezzék el a londoni White Hillben, ami ma a Tower, London börtöne.
Ez arra kellett, hogy a feje megvédje a brit fővárost a külső támadásoktól.
Ma is egy olyan monda járja, hogy ha a hollók elhagyják Towert, akkor összeomlik az angol birodalom.

Az Atilla és az Artúr mondakörnek vannak közös motívumai.

Az úgymond Excalibur, ami szó szerint igazából elmerült kardot jelent.
Szent Kolumbán mondája is nagyon fontos, aki a Iona-szigetén templomot kezd építeni, de amit nappal fölépít, éjjel összeomlik.

Szent Kolumbán rájön, hogy mindig kijön a partra egy félig nő, félig hal alakú lény, amely megrázza a pikkelyeit, amitől az egész sziget megremeg, és összeomlanak a falak.
Ez a lény azonban annyira jólelkű, hogy megtanítja Kolumbánt, mit kell tenni ez ellen.

A megoldás egyszerű, ismerték a Kínai Nagyfaltól egészen magas Déva váráig, a Szittyaföld széltiben-hosszában: be kell valakit élve falazni.

A honfoglalás (Szerk.: Hazatérés!) egy teljesen külön témája az ír mondáknak, mely tökéletesen egyezik azzal, amit ma állítanak, hogy Belső-Ázsiából jöttek. Szkíciából indulnak el, letelepednek a Meotiszi mocsarakban, ott megszaporodnak, felerősödnek, és onnan indul a honfoglalás Írország felé. (Szerk.: Kelta Nemzetek - Keletág Szkíták: www.facebook.com/hunnemzetiseg/posts/1066705913342612)

A legutolsó honfoglalást, Milék honfoglalását tekintik a hivatalos kelta honfoglalásnak, de mindegyik az volt.
A magyaroknál is csak "Árpád honfoglalását" (Szerk.: Hazatérés!) tekintik az igazinak.
Mil, akárcsak Álmos, nem léphetett be Írországba, mert mielőtt betette volna a lábát, meghalt.

A honfoglalást fiai Ébel és Eleon vezetik le, akik északról és délről támadva elfoglalják Írországot, majd testvériesen kettéosztják a területet, tehát nem történik testvérgyilkosság.

Mil a hét törzs vezére volt.
A hét törzs kimondottan a honfoglalás miatt áll össze Spanyolországban, és mikor megválasztják őt vezérré - mondják a krónikák - kelta szokás szerint pajzsra emelték.

A világ leghosszabb helységneve szó szerint: Gyors örvényhez közeli fehér mogyoróvölgy boldogfalva.
Így alakulnak ki a kelta helységnevek is, akárcsak nálunk.

A magasan szálló sólyom Isten jelképe.
A kelta mondákban is van egy király, akit a madarak nemzenek, és mikor a hím az anyára száll, elindulnak Vénusz csapjai.
Ez ugyanaz, ami Emese mondájában is elhangzik.
A csomaközi sólyom a sisakon fejét, szárnyát és farkát mozgatta lovaglás közben, és sivító hangot adott ki.
A sólyom sivítót jelent keltául.

A legősibb kelta ábrázolások egyikét Boémiában találták. Boémia neve is a boiok nevéből származik, akárcsak Bajorország, a bajuvárok, akik azt mondják magukról, hogy boi-avarok keverékei, de Bologna városának neve is a boioktól származik. Budapest is kelta település volt.

A kelta koronát druida koronának mondják.
A rátétek már a római korban születtek.
A kelták nem ábrázoltak emberi arcokat.

Sokan vitatkoznak, hogy Stonehenge kelta-e vagy nem.
Tény, hogy használták, tehát tudomásuk volt róla.

Azon az angliai vidéken, ahol a búzaköröket találták, fedezték fel a szarvasagancsot.

A keltáknál a fehér lóismerte az utat a másvilágba, és egy jó kalauz volt. 

Bretagne-ban, Carnacban, az egyik kurgán tetején ma szentély áll, Szent Mihály templom, mert Szent Mihály helyettesítette mindenütt az ősi istenségeket.
A Szent Mihály kápolna egy valódi kurgán, tehát van bejárata, folyosója, a folyosóból jobbra-balra kamrák és temetkezési helyek. 
Be lehet menni, de nincs kiépítve a turisták számára azért, mert a nagy francia kutatások abból állnak, hogy mindent lerombolnak, így nem engedélyeznek már több ásatást.
A kurgánok tetején emberi alakú szobrok állnak.

Egy másik bretagne-i helységben egy szobor áll egy templom előtt.
A szarvas fején kereszt van.

Egy pár vadászatra indul egy vadászkutyával, és egy párnán ott van
a Szent Korona.
 Arthur halálát megfestette egy angol festő, Edward Burne Jones, és Arthur mellé a magyar Szent Koronát festette.
Mikor megkérdezték tőle, hogy miért, azt mondta, hogy ezt látta álmában. 

Ebben a helységben folyik egy folyó, amely kettészeli Bretagne-t Alsó-és Felső Bretagne-ra.

A bretonok mindig egy széles övet viseltek a köldökük felett, hogy kapcsolatban legyenek az ősanyával.
A férfiak legfontosabb ereklyéje az öv volt, ezért ha valakit elítéltek, levették az övét.
Ez volt a legnagyobb büntetés, ami egy keltát érhetett.

Bár a kelták a világ másik felén laknak, jó volna szorosabbra fűzni velük a kapcsolatot, mert ugyanaz a sorsuk, mint nekünk.
A lelkiviláguk is azonos.

Az írek magukat a nyugat magyarjainak nevezik. Lehet-e valamiféle lelki kötődés a két nép között?

A dublini és a belfasti repülőtéren 14 nyelven van kiírva, hogy "Isten hozta Írországban", ezek közül az első a magyar.



- Timaru Kast Sándor -










Ingoványos ez a téma (is)! Habár, sok a bizonyíték!



Az IGAZság akkor tárul majd elénk, ha KÉPESek leszünk újra emlékezni MAGunkra!








Továbbá:



- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Az utolsó Táltos:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

- Húsvéti népszokások, hagyományok:

- CSABA KIRÁLYFI:


- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:




Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: 







12:12 Kozmikus Felemelkedési Kódok

$
0
0


12:12 Kozmikus Felemelkedési Kódok



  
Ahogy haladunk az év 12. mágikus hónapjában előre felé, a kozmikus gyorsulás és az ébredés tovább terjed a világ körül.

A december általában az ünneplés és adományozás ideje.

Szintén ez az ideje az évnek, amikor bolygónk egy vonalba kerül a Galaktikus Központ 27°-án álló Nyilassal.

A Jupiter bőséges mozgása a kalandozó Nyilasba egy évig, hangsúlyozza a nagyobb globális érdeklődést az utazás, az oktatás és a nemzetközi kapcsolatok iránt.

Talán ennek a befolyásnak a hatására fog megereszkedni a megosztó retorikák és a polarizált átható merevségek közül néhány a világban.

12:12 és 12:21 között elérjük az éves Felemelkedési összehangolást - Napforduló… mely megnyitja a Kozmikus Kaput a magasabb dimenziók felé.

A 12:12 kozmikus felemelkedési kód, amely a 12. dimenziós Krisztusi Istenség elérését jelenti. 

12:12 -én a kozmikus portál az egész galaxisban megnyílik, hogy elérje az isteni tudatosságot és aktiválja a 12 szálú DNS-t.

A 12:12 szent szimbólum, mely a spirituális növekedésünket végtelen létként képviseli.

Azok, akiket a 12:12 hatalomra vonz (inverz 12:21), olyan fejlett lelkek egy csoportjához tartoznak, akik magukban hordozzák a felemelkedés kristály isteni mag kódjait.

Nem meglepő, hogy 2012 volt az év, amikor az idősűrűség globális mátrixa felszabadult.

Egy intelligens tervezés a világegyetem számaiban, szimbólumaiban, kódjaiban és geometriájában.

Áldva vagyunk ez időben a Fény Család nagy támogatottsága által, amikor áthaladunk a leigázás mátrixából, a hüllő-emberi hibrid genetikából és az idő / dualitás kollektív frekvencia sövényén.

Ebben a rendkívüli időben az emberiség monumentális arányú gyógyulási válságot tapasztal meg.

Amint a haldokló patriarchális ellenőrző rendszer fokozatosan összeomlik, az isteni nőiesség növekszik, mint nyugtató balzsama az együttérzésnek, a tiszteletnek és a szerető kedvességnek a bolygó minden lénye felé.

Nézzük meg a lendület emelkedését!

A misztikus 12. hónap alatt ünnepeljük a Galaktikus Központ Nagy Központi Napjához a 12:12-es kapu nyitását, és aktiváljuk isteni örökségünket.

Sok Csillagmag utazik a párhuzamos Kristályos Világegyetemből, és hoz fejlett kristályos technológiát, szent geometriát és fénytudatot a bolygónkra.

Minden alkalommal, amikor bekapcsoljuk a Kvantum Örvényt, kaput nyitunk a végtelen holografikus Univerzumra.

Szeretettel, Áldás

Forrás:







Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai: 

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák  Aura - Csakrák - Csokrok:

 - A csakrák betegségei - behangulásuk - az életerő:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A dimenziókapuk létezése:

- A KIRLIAN MÓDSZER:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

- SICAMBRIA – Spiriteve írása:

- TOBOZ-DOBOZ-KOBOZ  – Spiriteve írása:

- ÍTÉLKEZÉS - Spiriteve írása:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- NAPFOGYATKOZÁS:

- HOLDFOGYATKOZÁS:

Napfogyatkozások - Holdfogyatkozások - Napéjegyenlőségek - Napkitörések együttes hatásai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/03/napfogyatkozasok-holdfogyatkozasok.html

- A VULKÁNOK:

- A Szfinxek:

- HEKTÓR ÉS KASSZANDRA:


- LEONARDO - a polihisztor:


Három eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:


- Az Egyszarvú:

- Az igazi Tündérország - Legendák:

- Világszép Tündér Ilona meséje – legendája:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv - Rovás ABC értelmezése:

- A magyar házak mágikus ereje:

- CSABA KIRÁLYFI - CSILLAGÖSVÉNY:

- A Kárpát-medence - a magyarok Szent Grálja:

- Mágikus világkép és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én - Karácsony - Kerecseny:

- A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása:









- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:


- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

 - A szólásainkban rejlő tudás:

Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:


- Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés:

- A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:

- Népi mesterségek listája: 

- A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete:

- ŐSI TUDÁSUNK - NÉPHAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - NÉPZENÉNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében -
Fénygyógyszer
VÉDELEM és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/05/hathor-uzenet-fold-szamara-tom-kenyon.html




- Önmagunkat gyógyító, harmonizáló módszer!
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/01/onmagunkat-gyogyito-harmonizalo-modszer.html

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak...Minden és mindenki zenél:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:


 

Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: 





Te magad légy a változás

$
0
0


Te magad légy a változás!




A Földön minden egyes élet szent. 

Minden egyes megnyilvánulási forma a maga szentségében, testet öltött valóságában egy életformát képez, életét adja annak a principiumnak, melynek gyökerét a teremtés fázisa hozta létre.

Mi Angyalok, akik egy magasabb valóságból származunk, ebben az időben egy fokkal még közelebb kerültünk hozzátok.

Minden egyes megnyilvánulási forma, mely áthatja a teret, az Univerzumot, egy olyan változási formán megy keresztül a mostani időszakban, amely átlényegülésként jelenik meg bennetek.

Minden egyes Fényhordózó végigmegy ezen a folyamaton.

A fizikai testet erősen megviseli ez az átalakulás. 
Sokszor influenzaszerű tüneteket produkál.

Minden alacsony rezgés, minden olyan frekvencia, mely lerakódást képez a testekben, tisztulni kíván. 

Abban az esetben, ha elnyomjátok ezeket a tüneteket, nem tudnak kellő intenzitással feltisztulni bizonyos bennetek lévő megkövesedett információminták, melyek elnehezítik a testet, és ennek hatására nem képes a teljes, az adott fényspektrum befogadására.

Ebben az időben, amit tehettek, hogy fokozottan figyeltek magatokra.

Napi rendszerességgel tisztítsátok a benneteket és a körülöttetek lévő energiarendszereteket. 

Könnyebb és lédúsabb táplálékot fogyasszatok, többet pihenjetek, és meditáljatok.
Kérjétek a Szellem vezetését és irányadását.

Ez a tisztulás egyben egy önvizsgálatot is jelent, melyben megvizsgálod, hogy az eddigi tanultak szerint éled-e az életedet, és olyan minőséggel és formával kapcsolódsz-e a körülötted lévő világhoz, melynek rezgései támogatólag hatnak a körülötted élő emberiségre.

Minden egyed, a saját szintjén és létformájában egy változási folyamaton megy keresztül.

Ez alól az állatok, és a növények sem kivételek. 
Az utóbbiak fotoszintézis által alakítják át magukat.

A külső megjelenési formájában nem változnak, belül szerkezetileg egy jelentős változáson mennek keresztül. 

Mindez azért lehetséges, mert a Fotonöv egy sugárzási tendenciába ért, és olyan sugárzást bocsát ki magából, hogy a fotoszintézis folyamata egy magasabb rezgési frekvenciára lépett, és így, ezáltal az emberi táplálékláncolat egy szélesebb spektrumú rezgéstartományba helyezkedik.

Bizonyos egyedek létsíkot váltanak, mert olyan megerőltető számukra az átalakulási folyamat, hogy ezt ebben a testben nem tudnák elviselni.

Amit tehettek ebben az időszakban, befelé fordulással egy olyan rezgéstartománya helyezkedtek, ami megkönnyíti a változási folyamatokat. 

A belőletek felszabaduló árnyékrészeitek, folyamatos jelenlétének elkerülése érdekében még fokozottabb figyelmet fordítsatok testetek, lelketek tisztán tartására.

A szférából áramló Fény olyan rezgéstartományba helyez, ami egy állandósult energiaszintet (stabilitást) hoz létre a számotokra.

A kristályosodás folyamatában a Fénycsokrok is átalakulnak.

Sokkal nagyon és intenzívebb pörgéssel veszik fel környezetükből az információt.

Ez bizonyos egyéneknél egyensúlytalanság, kibillentség érzésével járhat.

Minden esetben segítséget ad a gyökerek megerősítése, a földhöz kötő gyakorlatok.

Az átmenet részeként új erőterek jönnek létre, mely megkönnyíti a kapcsolódást a Fenti Világgal.

Kezdetben ez viszont átmeneti zavarokat okozhat a test energiarendszerében.

Mivel az energiaáramlása az eddiginél fokozottabbá válik, ez a testben leképeződhet, hányinger, gyomorfájdalom, szédülés, bizonytalanság formájában.

Felszínre törhetnek kétségek, fáradtnak, bizonytalannak, lehangoltnak érezheted magadat.

Amit tehetsz ebben az időszakban,- megerősíted magad Isteni Fényeddel.
Hiszed és tudod, hogy egy vagy Istennel, - magadba engeded az Isteni Fényt, és engeded, hogy átmosson és feloldjon minden benned lévő kétséget, minden alacsonyabb rezgést.

Egy olyan erőteret alakíthatsz magad köré (ha készen állsz a változásra), amely minden támogatást megad számodra, hogy az Isteni ÉN, a Feljebbvaló Tudatosságod teljességgel áthasson és eggyé váljon veled,- és minden segítséget megad ahhoz, hogy beteljesítsd az álmaidat.

Merned és tudnod kell az Angyalok nyelvén „beszélni”.
Merned és tudnod kell az angyalszemeiden keresztül nézni a világot, - ez a felemelkedés alappillére.

Ebben nincs semmi rendkívüli. Ha emlékezel az Igazi Önvalódra, és kiépítetted a kapcsolódást vele, Ő magától értetődően, természetesen utat mutat neked, és vele és általa könnyedén járod be azt az utat, amely viszont a magad erejéből igencsak megterhelő lenne.

Ha a szív szeretetén keresztül nézed Önmagad, és azon keresztül nézed a világodat, akkor egy teljesen más világba kapsz betekintést.
Egy idő után teljesen átformálódnak a fontossági sorrendek.
Ami eddig fontos volt számodra, az elképzelhető, hogy pillanatok alatt érdektelenné válik.

Lehetőséged nyílik új utakat bejárni, új élményeket megtapasztalni, melynek tapasztalása által, közelebb kerülsz ahhoz az ÉNhez, ahhoz az Isteni Önvalóhoz, aki megmutatja számodra, mi célból születtél ide a Földre, és segít kiteljesíteni az Életfeladatod.

Merd hát kinyitni a szíved, és belépni a változásba!
Te magad légy a változás!

Szeretettel: Áhimré - Feketéné Lendvay Katalin







Továbbá:




- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai: 

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák  Aura - Csakrák - Csokrok:

 - A csakrák betegségei - behangulásuk - az életerő:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A dimenziókapuk létezése:

- A KIRLIAN MÓDSZER:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

- SICAMBRIA – Spiriteve írása:

- TOBOZ-DOBOZ-KOBOZ  – Spiriteve írása:

- ÍTÉLKEZÉS - Spiriteve írása:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- NAPFOGYATKOZÁS:

- HOLDFOGYATKOZÁS:

Napfogyatkozások - Holdfogyatkozások - Napéjegyenlőségek - Napkitörések együttes hatásai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/03/napfogyatkozasok-holdfogyatkozasok.html

- A VULKÁNOK:

- A Szfinxek:

- HEKTÓR ÉS KASSZANDRA:


- LEONARDO - a polihisztor:


Három eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:


- Az Egyszarvú:

- Az igazi Tündérország - Legendák:

- Világszép Tündér Ilona meséje – legendája:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv - Rovás ABC értelmezése:

- A magyar házak mágikus ereje:

- CSABA KIRÁLYFI - CSILLAGÖSVÉNY:

- A Kárpát-medence - a magyarok Szent Grálja:

- Mágikus világkép és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én - Karácsony - Kerecseny:

- A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása:









- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:


- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

 - A szólásainkban rejlő tudás:

Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:


- Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés:

- A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:

- Népi mesterségek listája: 

- A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete:

- ŐSI TUDÁSUNK - NÉPHAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - NÉPZENÉNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében -
Fénygyógyszer
VÉDELEM és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/05/hathor-uzenet-fold-szamara-tom-kenyon.html




- Önmagunkat gyógyító, harmonizáló módszer!
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/01/onmagunkat-gyogyito-harmonizalo-modszer.html

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak...Minden és mindenki zenél:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:


 

Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: 





Üzenet otthonról - a PlerOmából

$
0
0


Üzenet otthonról - a PlerOmából



  
A PlerOmából kivetült Istentudat adja a szellemiséget a rendszereinkbe.

Ennek több minősége lehet, korszakonként változik, Ő a világszellem.

Szellemisége egy dolognak a korszellem és a világszellem összekapcsolódásával alkot egy új energiaminőséget, "frekvenciakallibrációt", mely kivetül a világra és megtartja az "új" erőt, ami a változást meghozza.

Ebben az évben több kiáradás is volt, de ez a legerősebb 2018.11.27.-én ért el minket, mely alapjaiban változtatta meg a korszellem minőségét.

Megérkezett "az" az erő, mely bontotta Ármány erejét
kinek korszakonként más-más kivetülései voltak:

Áspis volt az első gyermeke a létnek ki a PlerOmából kiáramló energiák átírására törekedve átírta a jövőt.

Ő került 2018.11.30.-án 11 óra 09 perckor bontásra emberi idő szerint, holott már az idő sem létező.

Áspis (kígyó) ereje - egy a mélytudatra ható erő, mely még születéssel került bele a tudati régióba.

A 2018. év legerősebb kiáradásai:

Márciusi 21. - összekapcsolódtunk a PlerOmával
három istenanyai kegyelmi szálon.

Ezek a szálak:

vörös (életerő),
kék (istenanya határtalanságának ereje)
és arany (a PlerOma feletti második forrás ereje).

Június 24. - a PlerOmában elindult az "újélet", egy új világ/korszellemének születéséhez.

Július 3. - kiáradások történtek ebből az új erőből a forrástól a Földig, mely megtöltötte a teret a Földtől (, mint bolygó) a PlerOmáig.
Az erő készenlétben várakozott a bináris rendszerek átírására.

Szeptember 21-23. - a Földanya testéről fogadókapuk nyíltak a Holdra.

Október 11-17 fogadókapuk nyíltak csillagközi tér ős csillagképeire: Orion.

November 11-17 fogadókapuk nyíltak a plejádi Fotonövre és Alcyone csillagaira, ahonnan a PlerOma ereje a Föld terébe érkezett.

A bika csillagképen át az az Őserő érkezik, mely megváltja és felváltja a jelenlegi világrendet.

December 2,4,7,21-27, 28, 31.

December 2 - új kivetülések sora indul el a PlerOmából egy Új világkorszak indításához, melynek jegyei az "Angyalember" vagyis szárnyas ember, János jelenéseiből vagyis szentenciáiból.
Ő az Új ember szellemisége, mely maga az Istenember.

December 4.- a földi hierarchikus rendszerek egységgé olvadnak 1774. szinten, innen már kapcsolatunk van a pillanatnyilag végső Forrásunkkal.
Tudni kell, hogy a mostani végső úgy terjed felfelé, ahogyan alulról az eddigi nehezebb minőségű energiák alakulnak Fénnyé.

December 7. - A végső Forrás már stabilan táplál miket, emeli a tudatosságot a Föld tudatszintjén és ez által a Galaktikus rendszerekben.

A tisztulás olyan ütemben halad, hogy az összes akadály elolvad a Fény erejében.

21- 27 - Az összes Galaktikus kaput elöntötte már a Fény. Béke van a szívekben. 

Az Istenanya ereje és fénye felragyogva Új minőséget szül.

"Fényei vagytok ti a világnak a Pleromákon túli teremtők sorából.

Bál Isten tudata tiszta, így semmi sem állítja meg, hogy a Föld  Menyországgá legyen.

Békesség és áldás az Úr ebben az időszakában.

A Fények felragyognak és elindul Isten "diadala".

Ez annyit jelent, hogy aki képes adni és kapni fizikai és szellemi szinteken, az lecseréli az anyagot szellemire, de fizikai szükségletei kielégítésére az Ég anyagban adja oda.
Ez egy átmenet, egészen addig, amíg egyszer csak szellemit adsz és kapsz.

Ezt nevezik szellemi fejlődésnek.

21. kinyílnak az ég kapuiés Fény kiáradások kötődnek a Földhöz a legmagOsabb Forrásból, az akkorra elérhető végső Forrásból.
Ekkor érkezik meg az Ősfény Új skálája az Intergalaktikus régiókból, hogy betáplálja a teljes bináris rés sort (bontott tudat),
ismét Eggyé lesz a PlerOmában lévő Aion pár tudata
Megnyíltak az Ősfény erejét tartó kapuk szerte a világon.
Kontinensenként 5-7.
Nagy erővel kötik az Ősfény legújabb MINŐSÉGÉT, melyből most születnek az új világok.

22. A Fény stabilizálódikés a 7 Intergalaktikus  régió ereje válik a PlerOmánk részévé.

23. az Ősfény felragyog és beragyogja Földet, vele együtt az összes Ősbináris (bontott) rendszert.
Ezzel Fénybe borul és átalakul minden.

24.  - már az új fény és erő az úr, stabilizálta magát.

25. A Földön az Őserő egy magasabb rendű változata visszavette az összes Galaktikus és Intergalaktikus energetikai rendszert.
 Ragyogunk Földestől, Világostól.
A tudat az Élő Isten tudatává változott.

26-27. Ez a Föld Üdvtörténete, melyet az utóbbi három év munkái és fénymunkásai teremtettek nekünk.
A Fény mértéke már elérte a maximumot minden rendszerben.
Ez már biztos, hogy meglesz, de....ennél többet is elérhetünk ha addig hatékonyan dolgozunk saját tudatunkon.
Ugyanis minden a tudaton múlik.

Születéskor a mélytudatban lehozzuk a feladatot, mely megoldva kitisztul, a saját és a közös tudat is.
Így lépésről lépésre haladva elérjük az Istentudatot, ahol már teremtésre alkalmas felületre hullanak gondolataink.
A menet közben tisztulás először az érzéseket, majd az érzések által gerjesztett gondolatokat tisztítják.

Isten tudata ez által egyre tisztább és Fényesebb lesz, így felsőbb és felsőbb  "ÉN"-ekkel egyesül.

A felsőbb én egy, a felettünk lévő dimenzionális réteg vagy kör energiáit hordozza, mely tovább emeli és engedi a tudatot egészen a pillanatnyilag elérhető végső forrásig.

A 16. szintről 2013 óta történnek a kiáradások.
Először az Ősfény-életerő kombináció ébresztette a létezést…
majd…
2014-2017 között az Ősfény-Őserő kombináció töltötte, hogy megszülethessen az új világbirodalom szellemisége, melyet Aranykornaknevezünk.

A megrekedt tudatot fájdalom és félelem is bonthat, olyan az ereje, mint az atombombának.

A megbocsátás felszabadítja a megkötött életerőt.
Gyakorold napi szinten,
így a saját tudatod is tisztul.
Ebben hatékonyan segít a krisztusi ima:

Krisztusi ima

" Megváltottam a világot, mely egy ékszer Isten tenyerén.
Megváltottam a világot, mely az enyém is.
Megváltottam a világot, melyet magaménak tekintek.
Én a Mindenható Isten kegyelme,
örök boldogságra születtem.
Megváltottam apámat, megváltottam anyámat,
megváltottam az egész világot."


Kérek engedd el a félelmeid és fájdalmaid
a Tripura Sundari mantrával, melynek utolsó két sora épp ezért lett módosítva.

TRIPURA SUNDARI MAHAVIDYA

„A tudás anyjában egy napon mindenki édes otthonra lel.

Vívódásai belső harmóniában merülnek el.

Gyönyör teli létezésben tudásunkkal hozzá emelkedünk,

benne tartózkodva tudatunk az egységbe merül.

Ölelése extázisában a fájdalom távozik,

énünk a teljes egység részévé változik.

Megerősít és átalakít, ez az én-halál,

benne életünk beteljesült válaszra talál.

Fölül az egység ereje jön el,

alant az isteni csodaölel.”


(Vigyázat változás történt az energiákban így a rózsaszínnel kiemelten az új energiák szavai!)


2018. január 21 .-én elindult Maha, a Nagy Anya tudatának teljes feltisztulása.
Ezt az eseményt 2012 decemberére vártuk.

Drunvalo Melchizedek könyve három nap sötétségnek jelzi az általános elengedések miatt. 

A folyamat közbeni érzelmi hullámzást a "most-ban való lét" segíti kiküszöbölni.
A három nap sötétség nem fizikai, de tudati sötétség, ha nem a tengelyedben, a most-ban éled meg.

Érzelmi rohamokat, gondolati foszlányokat élhetsz meg,  melyek többnyire nem is a tiéid, de érzékeled őket.

A tisztulás melyben vagyunk, hatalmas tudati átalakulással zárul.

2018.11.28.-án hajnalban egy az egységtudatba való visszarendeződés indult el a 77-146. síkig.

Tünetei:

hirtelen megszédülés, percekig is eltartó tudati kábultság.
Mindez a hirtelen oldódó fájdalmak és félelmek miatt.
Az összerendeződés letargikus állapotot idézhet elő a kisagy blokkja/blokkjai miatt.
Kifutási ideje két hét, 2018.12.12. emberi idő szerint.

Mi a teendőn, hogy segítsem a folyamatot, melynek része vagyok?

Amennyiben sikerül minden pillanatban a "pillanatban" maradnod, ebből a folyamatból kimaradsz és nem hat rád az oldódó erő!

Ebben az időszakban légy megértő, hisz a többiekben is ugyanaz a tisztulás megy végbe, ami feltételezi, hogy nem mindig tudunk tengelyünkben maradni.
Kérlek őrizd meg nyugalmad és higgadtságod!
Ne keveredj vitába!

Most a legfontosabb a pillanatban élni és az előző pillanatot, ahogy elmúlt, teljesen törölni.

Semmi sem ellenünk, hanem értünk történik.

Ezekben a napokban érezhetsz zűrt magadban és a gondolataidban ami kihat a kimondott szavakra és a cselekedetekre is, ha nem a pillanatban várod be.
Hogy minél előbb átérjünk a túlpartra most eveznünk kell.
Evezés alatt most az imát, mantrát és a világ egységért történő munkát értem, amennyit csak lehet.

Így, ha kibillennél is az egyensúlyból vissza tudod állítani azt.

Varázsmondatunk:

” Hívom az Ősfény Éltető Erejét!”.

Így rögzítjük magunkat az 1774. körhöz, mely már az Aranykor legújabb minősége.
Az energiák megérkeztek, melyek épp most épülnek be.
Két dolgot jegyezz meg, ami fontos:
- a "most"-ban légy
- amennyiben kibillentél, imával, varázsmondattal vagy mantrával igyekezz
vissza a "most"-ba

A vegyült, elengedésre váró energiák  étkezési káoszt okozhatnak ha nem a "most"-ban vagy!

Ekkor étkezésed jellemzője:

sok és össze vissza.
Épp olyan, mint az energiák.
Éhes nem vagy, de mindent megeszel, ami a kezed ügyébe kerül.
Ezt a helyzetet a "most"-ban való léttel teljesen ki lehet küszöbölni.

Az energiaközpontok  csakrái közül most a "szívcsakrán" van a hangsúly.

És most már biztos szinten vagyunk, elérve az Aranykor egyik legmagasabb frekvenciáját, ezért így fohászkodunk:

Sziesztrum kalvarikum - a "megtett"út diadala

Hallelujah, Édes anyánk
meghallgattad már az imánk.
Egyek vagyunk a Föld felett,
Egybefogjuk a kéklő Eget.
Szeretet az én hívásom,
érjen véget most az álom.
Ébredezem Istenfényen,

Felébredt az Istenlényem.

Megyünk immár mind-mind Haza,

Nyitva van az Isten Háza.

Többen kérdezik, miért nem érzik a változást?

Nos, a változást úgy éred el, hogy saját tudatodban rendet raksz és a mélytudatban születéskor hozott dolgaid megtisztítod.

Hogy miért?

Mert az a tudati egység, mellyel leszülettél, még hordozta az előző korok rezgését.
Ha az kitisztul összenyílsz a felsőbb éneddel.
Így már egy felsőbb szintre jutottál és már nem az "anyag szellemisége" az úr a tetteid és cselekedeteid felett.

Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, de megcsináltuk.

Dolgozz magadon a megadott módszerekkel és most könnyebben tisztulhatsz fel, mint bármikor ez idáig.

A korszellem segíti lépteid önmagOd megtalálásában.

Légy kitartó, mert tudatodhoz a kulcs, Te MagOd vagy!

Áldott Átváltozást: Theletosz és Szófia, mint ajonpár a PlerOmából.

Hogy kik ők? Megtalálod itt egy előző bejegyzésemben ezen a honlapon.


Áldott átváltozás, Ilona
2018. 12. 06.






(kép: szőnyegrészlet egy isztambuli mecsetből, mely erejével emlékeztet az egységre. Nézd 5 percig és figyeld a gondolataid. Le is jegyezheted az Ősemlékezeted üzenetét. Oszd meg velünk is: istenember01@gmail.com)


Forrás:








Továbbá:




- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai: 

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák  Aura - Csakrák - Csokrok:

 - A csakrák betegségei - behangulásuk - az életerő:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A dimenziókapuk létezése:

- A KIRLIAN MÓDSZER:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

- SICAMBRIA – Spiriteve írása:

- TOBOZ-DOBOZ-KOBOZ  – Spiriteve írása:

- ÍTÉLKEZÉS - Spiriteve írása:

Ica - a faragott kövek:

- RIGVÉDA - A TEREMTÉS:

- A REGŐSÖK ÉS A KRÓNIKÁSOK ÍGY ÍRTÁK MEG - Tarih-i Üngürüsz ősgeszta:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:

- NAPFOGYATKOZÁS:

- HOLDFOGYATKOZÁS:

Napfogyatkozások - Holdfogyatkozások - Napéjegyenlőségek - Napkitörések együttes hatásai: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/03/napfogyatkozasok-holdfogyatkozasok.html

- A VULKÁNOK:

- A Szfinxek:

- HEKTÓR ÉS KASSZANDRA:


- LEONARDO - a polihisztor:


Három eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- HATHOR ISTENNŐ – A HATHOROK:


- Az Egyszarvú:

- Az igazi Tündérország - Legendák:

- Világszép Tündér Ilona meséje – legendája:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv - Rovás ABC értelmezése:

- A magyar házak mágikus ereje:

- CSABA KIRÁLYFI - CSILLAGÖSVÉNY:

- A Kárpát-medence - a magyarok Szent Grálja:

- Mágikus világkép és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A téli napfordulót - a Fény születését ünnepeljük december 21 - én - Karácsony - Kerecseny:

- A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása:









- A MAGGYAR NÉP A MAG NÉPE! A MAGGYAR AZ ŐSNYELV!

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:


- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/turaniak-magyarok.html

 - A szólásainkban rejlő tudás:

Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:

- A TÁNC - A MAGYAR NÉPTÁNCOK:


- Magyar hímzések és motívumok kincsestára - a magyar hímzés:

- A HALASI CSIPKE - KISKUNHALAS ARANYA:

- Népi mesterségek listája: 

- A népművészet, mint a magyar nép szakrális művészete:

- ŐSI TUDÁSUNK - NÉPHAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - NÉPZENÉNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében -
Fénygyógyszer
VÉDELEM és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/05/hathor-uzenet-fold-szamara-tom-kenyon.html




- Önmagunkat gyógyító, harmonizáló módszer!
http://emf-kryon.blogspot.hu/2018/01/onmagunkat-gyogyito-harmonizalo-modszer.html

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak...Minden és mindenki zenél:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:


 

Szeretettel,

Gábor Kati

web oldalam:

blog oldalam: 





Az ikerlángok egymásra találása megtörténik

$
0
0


Az ikerlángok egymásra találása megtörténik





Új csodás reggel...
Lelkemnek hangja, új reggelre zenél,
Roppanó dér, egy új világról regél,
Templom harangja, szívdobbanásomra szól,
Messzi, a virradó távolban valahol...
Szívem szeretetét, Nektek adom,
Hogy Boldogabban éljetek, ez Új napon

- Valinka -


 


Enya - May it be – Így legyen! - zene:





5. ELEM A SZER - ELEM ... FÉNY ROBBANÁS 

GYÉMÁNTSZÍVVEL AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA ! 

SZER - ELEM FÉNY ROBBANÁS 

Ős indián vér szalad ereinkben ! ...
Örök ősi fény csillog szemeinkben !...
Lelkünk örök, életre kelt a mostban !...
Összeértünk e csodás Új Világban ! ...

Szerelmünk már nem ismer határokat ! ...
Az Ég felé szórjuk lángcsóváinkat ! ...
Napként s Holdként a végtelenbe érünk !...
S fényrobbanásként észleli ezt Földünk ! ...

/ Valinka 2019.01.02.03.óra /
SZERELMEM Vincze Gábor 

  


“Két galamb egymásra találva, együtt szárnyal az ég felé, akkor boldogok…, de mikor egyikük lelassulva, nem követi sebesen párját, a másik is szárnyaszegetten majd visszatér a földre…és többé nem bízva párjában, nem repül vele…, ha elveszted a párod bizalmas, mély szeretetét, szerelmét, mert nem érzi a lelked, és a szíved, soha többé nem leszel rá érdemes…”

"DE HA MEGÉRZITEK EGYMÁS LELKÉNEK DALLAMÁT .... SZÁRNYAITOK MEGERŐSÖDVE TOVASZÁLL ... , S ÖRÖKKÉVALÓSÁGON ÁT SZÁRNYAL! ... , MINT MÚLTBAN, S JELENBEN .... , S AZ IDŐK VÉGEZETÉIG EGYBEOLVADVA DICSŐSÉGES TISZTASÁGBAN!" - Katalin Valinka Jónás Erdész




GYÉMÁNTVALÓSÁG SZER-ELEM ...

“Boldogság Örök Szerelem…..

Ha szeretnéd, hogy szeressen, és beléd szeressen végérvényesen a párod, van pár dolog, amit szem előtt kell tartanod.
Fontos, hogy érezze a barátja is vagy, aki úgy fogadja őt el, ahogy csak kevesen, minden hibájával, és lelki sérülésével együtt, és olyannak is szereti.
Megérti minden körülmények között, és melléáll minden problémájában, mint egy igazi barát.
Fontos az is, hogy ne akard megváltoztatni semmiben, ne akard, hogy úgy tegyen dolgokat, ahogyan te tennéd, hanem érezze, hogy ahogy Ő csinálja, az a jó, és ezért még tiszteled is.
Érezze, hogy megbecsülöd, és megdicséred minden kis apró tettéért, amit kettőtökért tesz, mert fontos neked.
Éreztesd vele, hogy bízol benne, és abban, amit tesz, hogy mindig magasan legyen az önbizalma.
A legfontosabb, hogy néha “harcolnia” kelljen érted, mint férfinak a nőért, és ne te harcolj érte.
Néha érezze, hogy megközelíthetetlen, és elérhetetlen vagy, és ne akard magad ráerőszakolni, ha érzed, hogy neki épp más elfoglaltsághoz van kedve…, sőt inkább tarts vele, nézz vele olyan műsort, amit szeret, menj vele olyan helyre ahová vágyik, olyat is tegyél meg, amit magadtól talán sosem tennél.
Ha ezt a pár dolgot betartod, tuti szerelmes lesz beléd, és nem utolsó sorban akár egy életen át.
Nem véletlen mondják, hogy legyél jó szerető, jó háziasszony, jó barát, és mindenben jó társ és partner.
S nem utolsó sorban TISZTELD azért aki, ami ... , azért amit tett, tesz s tenni fog ... érezze, hogy Ő a te Királyod ... , s akkor tuti Királynőjeként fog szeretni és tisztelni egy életen át...
Ezek a hosszú Boldogság apró trükkjei.” Sk.

Katalin Valinka Jónás Erdèsz




Az ikerlángok egymásra találása megtörténik!

Schubert - Serenade




 Az egészséges nő nagyon hasonló a farkashoz

erőtől duzzad, életereje hatalmas, ő az életadó, tisztában van a területhatárokkal, leleményes, állhatatos, merész.
A zabolátlan természettől való elválasztás mégis azt eredményezi, hogy a nő személyisége sivárrá, súlytalanná, kísértetszerűvé válik.
Nem arra születtünk, hogy ugrásra, vadászatra, szülésre, életadásra képtelen, vékony hajú csenevész teremtések legyünk.
Amikor egy nő élete megakad, közönybe fullad, akkor eljött az idő, hogy felszínre bukkanjon a zabolatlan asszony: hogy a lélek teremtő működése folytán a torkolatvidéket elárassza a víz.......

(Clarissa Pinkola Estés PhD: Farkasokkal futó Asszonyok/Ősi titok tudó asszonyok)






Továbbá:






Szeretettel,

Gábor Kati




blog oldalam: 



 




Wakan Tanka - a Nagy Szellem - Pachamama - a Földanya - Nagyboldogasszonyunk

$
0
0



Wakan Tanka - a Nagy Szellem - Pachamama - a Földanya - Nagyboldogasszonyunk






WAKAN TANKA - A NAGY SZELLEM


Nem használtam az „Isten” szót évek óta – ennek célja volt.
Túl korlátozónak, túl emberinek tartom.
Már régen olyan kifejezésekre váltottam helyette, mint a „Minden, Ami Van”, és az „Egyetemes Elme”.

Egy emberi korlátoktól mentes kifejezést szeretnék, egy olyan szót, ami azonosítható, de mégis jelentésében „üres”, semmi konkrét emberihez nem köthető.

Aztán eszembe jutott a „Wakan Tanka” kifejezés, amelyet évekkel ezelőtt hallottam Carlos Castaneda őshonos amerikai fuvola zenéjében.

A Lakota-ban,

 mindent  Wakan Tanka-nak tulajdonítanak.
A Lakoták imáikban Nagyapának nevezik.
Wakan Tanka ott van mindenben.

A Wakan Tanka helyes kiejtése: “wack-in tink-ah”
Tiszteletet adnak a 4 égtájnak, a Napnak, Földanyának, embertársaiknak, mert mind Wakan Tanka Teremtő teremtményei.
Ezzel tiszteletben tartják Wakan Tanka szellemét, mert mindenben Ő lakozik.

A Hopi Nemzet lelki vezetője a következőképpen írta le a Nagy Szellemet:

A Hopik számára a Nagy Szellem képviseli az összes erőt.
Megtanított minket arra, hogyan kell élni, szeretni, milyen úton járjunk, milyen ételeket fogyasszunk, megtanított minket vetni, ültetni és aratni. 
Próféciákat, figyelmeztetéseket kaptunk tőle, hogyan vigyázzunk a földjeinkre és az életre.
Utasításokat kaptunk arra, hogyan érhető el a lelki bölcsesség a mindennapi életben.

A "Nagy Bölcs" vagy "Öreg Ember"-t pl. Arisztotelész az "Elsődleges" vagy "Fő Mozgató"-nak nevezi.

Wakan szinte annyira meghatározhatatlan, hogy lehetetlen lenne mind ezt szavakkal leírni.

A Lakoták több névvel is illetik Őt: 

Wakan Tanka, Tunkashila, Taku SkanSkan, Great Spirit (Nagy Szellem), Grandfather (Nagyapa).

Wakan Tanka, a mindent megalkotó.

Wakan Tanka egyszerűen értelmezhető úgy is, mint "wakan", vagyis "rejtély"és "tanka", mint "valami nagyszerű".
Soha nem születik, és soha nem hal meg.
Az emberiség feletti hatalommal bír.
Az emberek dalokkal, ceremóniákkal és ajándékokkal ünneplik a Nagy Szellemet.
Wakan Tanka mindig figyel rájuk.
Hallja a dobokat és csörgőket.
A zene szárnyán szállnak az imáik.

Wakan Tanka kedveli a Lakota pipák édes füveinek illatát.

Nem tudod elmagyarázni, hogy mit is jelent ez a fogalmiság, kivéve, ha az un.
„körökön belüli körök” 
elméletében gondolkodunk,  mely szerint, a szellem benne él a kövekben, fákban, az apró rovarokban, végtelen részre bontja magát, az ő örökkévalósága által.

És mind, ezen dolgok megszámlálhatatlan sokaságának körforgása adja az Univerzum áramlását vissza a Forrásba, ahol a Nagyapó (Wakan Tanka) szellemében egyesülnek.




Lakota ima:

„Tanítsd meg nekem, hogyan bízhatok meg a szívemben, az elmémben, az intuíciómban, a belső tudásomban, a testem érzékeiben, a lelkem áldásaiban!
Tanítsd meg nekem, hogyan bízzak ezekben a dolgokban, hogy félelem nélkül léphessek be a szentélyembe, a szeretetembe, és így egyensúlyban legyek a mindennapjaimban.”

Wakan Tanka elmélyíti kapcsolatainkat mindennel.

Wakan Tanka az eredő rejtély, a Minden, az Én vagyok, a Te vagy, a Természet minden eleme, a Mindentudás.

Mindenben benne van!

Ha Wakan Tanka veled van, akkor minden ott van veled.

Ez te vagy. Ez vagyok én. Ez a mi világunk. Ez az életünk, és arra kell használnunk, hogy megteremtsük a legtermékenyebb és leghasznosabb élményekkel teli életet.
Nem kívül, hanem belül. 
A változás belülről jön. 
A választások belülről jönnek, és ezek a döntések vezetnek az eredményekhez.
Minden változás belül van. 
Tehát igen, mindannyiunk feladata, hogy megtegyük a belső munkát, amely változásként nyilvánul meg.
 Ez nagy felelősség. 
De ne felejtsd el, hogy Wakan Tanka bennünk van.
Meg tudod csinálni!

Légy tudatában annak, amit gondolsz és csinálsz!
Bizonyosodj meg arról, hogy gondolataid és meggyőződésed tele van befogadással és empátiával.

Válassz jó döntéseket a nagyobb jóért!
Igen, felelősek vagyunk magunkért, döntéseinkért.
Emlékezz Wakan Tankára: mindannyian ugyanolyan eredetűek vagyunk.

Csatlakozz a természethez!

Sok útmutatással és bölcsességgel szolgál számodra a természet. 
Hallgasd meg üzeneteit! 
Hallani fogod!.
Ott van a bölcsesség és útmutatás is!
Hallgass a belső hangodra!

Csatlakozz azokhoz, akik ugyanazokat az eredményeket kívánják, ugyanarra fókuszálják energiáikat, ez rezonál veled és táplál Téged!

Akkor a világ is fényre derül, és megváltozik.






Wakan Tanka - zene:






Pachamama, Pachamanca - a FÖLDANYA - NAGYBOLGOGASSZONY

Az andoki kultúrát nem ismerő olvasó számára bejegyzésem címe furcsának tűnhet.
A kecsua illetve aymara szóhasználat szerint Pachamama egy szóösszetétel, melyben „Pacha” a földet, a kozmoszt, a teret, az időt, az univerzumot jelenti, „mama” pedig az anyát.





Pachamamát Földanyaként, a földhöz, termékenységhez, anyasághoz kapcsolódó istennőként tisztelik a mai Peruban és Bolíviában.
Azonban Pachamama nem csak a földet, a földgolyót jelképezi, annál sokkal többet:
a Földanya magát a természetet és annak az emberrel való találkozását jelenti, akivel különböző rítusokon keresztül is kapcsolatban áll.





Az andoki emberek Pachamamával folytonos beszélgetésben állnak, tőle kérnek termést, táplálékot vagy éppenséggel bocsánatáért esedeznek, ha valamilyen vétséget követtek el ellene.
Pachamama hatalmának és erejének köszönhető a sok termés, az állatok szaporulata, de ő vigyáz a vadállatokra is.
Mindezek miatt az emberek mindig is nagy becsben tartották Pachamamát, akinek áldozatokat is bemutattak.
A régi időkben állat áldozatokat mutattak be neki, ma más tárgyakat (kokalevelet, cigarettát, bort) ajánlanak fel az istenségnek.
Ha sikerül Pachamama kedvében járni, jó terméssel és kellemes időjárással hálálja meg a törődést.




Manapság augusztus havában, különösen augusztus első napján a perui és bolíviai kecsuák és aymarák különböző rítusokat mutatnak be a Földanyának és olyan tárgyakat ajánlanak fel neki, amelyekből nem szeretnének hiányt szenvedni az elkövetkező évben.
A táncok és rítusok közben bocsánatot is kérnek Pachamamától a környezetszennyezésért és Földünk kizsákmányolásáért és azért könyörögnek, hogy Pachamama ne sújtsa az embereket földrengésekkel, szárazságokkal, faggyal vagy árvizekkel.

Pachamama napján a régi szokás szerint a ház közelében egy cserépedényt ásnak el, melybe chichát (azaz erjesztett kukoricaitalt), kokát, bort, cigarettát és egyéb tárgyakat helyeznek el, vagy meglocsolják a földet az italokkal, hogy ezzel táplálják a Földanyát.





Az Istenek, a természet és az ember tökéletes harmóniáját a különböző rítusok biztosították.
A Földanya, ahogy láttuk, igen nagy jelentőségű ezeknek a népeknek az életében, melyhez egy több ezer éves kulináris szokás is kötődik.

Ez a Pachamanca, 

melynek a szó szerinti jelentése földből készült lábas, avagy az én olvasatomban a Földanya bográcsa.
A földbe temetett ételnek szimbolikus jelentése volt, a termékenység forrását jelenti, hiszen a termények tökéletes körforgása jön létre azáltal, hogy visszatérnek a földbe főzésük ideje alatt, majd a közösség tagjai, mintegy a Földanya belsőségeiként elfogyasztják őket.




A kezdetektől léteztek a Pachamanca készítésében jártas bölcsek, akiknek a közösségben megkülönböztetett rangjuk volt.
A XVII. században megjelent spanyol-kecsua szótárban nem jelenik meg maga a megnevezés, illetve a kreol szakácskönyvekben sem találkozhatunk vele, hiszen indián szokásról és főzési módról van szó.

Noha csak jóval később, a XIX. századtól kezdenek utalni rá szerzők (ezek legjelentősebbje Ricardo Palma, aki híres Tradiciones peruanas című művében részletesen ír róla), a hagyomány több ezer éves múltra tekint vissza.
Huánuco és Junín megyékben 7-8 ezer éves leletekre bukkantak a régészek, melyek alapján bizton állíthatjuk, hogy ekkor már ismerték és használták e főzési eljárást.
A spanyol hódítást követően az ehhez hasonló pogány szertartásokat és főzési módokat betiltották, így csak a gyarmati közigazgatási központoktól legtávolabbra eső helyeken maradt fenn a szokás.

A XIX. századtól indul újra hódító útjára, bizonyos változtatásokkal, immár a megindult akkulturációs folyamat részeként.

Maga a főzési eljárás a következőt jelenti: különböző élelmiszereket egy földbe vájt lyukban főznek meg, a főzési hőfokot pedig előzetesen felhevített kövek szolgáltatják, mellyel kibélelik, illetve lefedik az üreget.




A forró kövekkel kibélelt üregbe banánlevelekkel elkülönített emeletekben kerülnek az ételek: először édesburgonya és számtalan burgonyaféle, illetve yukka, erre forró köveket helyeznek majd következnek a húsfélék: bárány, malac, kecske, csirke, tengerimalac, melyeket előzőleg növényi fűszerekkel, chilifélékkel pácolnak be.
A húsokat banánlevelekkel fedik le, majd következhetnek a tamalok (banán- vagy kukoricalevélbe tekert kukoricadarával készült étel), kukorica, babfélék, sajtok, banán, stb.

Újabb banánlevélréteg következik, amit jutával vagy valamilyen más szövettel fednek le és az egészet befedik földdel.
 Pár óra elteltével megkezdődhet a megfőtt étel „kicsomagolása”, mely a ceremónia zenével kísért csúcspontja.
A kóstolás a Pachamanca fő vezetőjét illeti meg, az ő felügyelete alatt tálalják is az ételt cserép- vagy faedényekbe, melyhez rokoto paprikából készült szószt kínálnak.

A szokás Peru vidéki régióiban ma is virágzik, a kíváncsi utazó szeme gyakran akadhat meg az utak mentén „füstölgő” földhalmokon.
Jómagam Cuzcóba, az Inti Raymi ünnepségre igyekezve láttam rengeteg helyen Pachamanca készítésében elmélyült családokat.
Az andoki világ talán legjelentősebb hagyománya, a különböző családi és vallási ünnepek elengedhetetlen tartozéka, mely ma már az indián-spanyol kulturális keveredés jegyeit mutatja.

A Pachamanca hagyományát 2003-ban a nemzeti kulturális örökség részévé választották.

Források:

Inge Bolin: Rituals of Respect: The Secret of Survival in the High Peruvian Andes, University of Texas Press, 2010.






Szerenád Földanyához 

Leo Rojas - Serenade to Mother Earth:







Vajúdás...

Egy hajnalon a Nap elcsendesedik,
Körülötte fényözöntűz csillámlik,
Földanyánk fájdalmát látjuk a fényben,
Vajúdik Értünk már minden percében...

Kínjait csak mi oldhatjuk lelkünkkel,
Megtisztulva tiszta érző szívünkkel,
Legbenső igaz Égi kegyelmünkkel,
Alázatos szavakkal, tetteinkkel...

Fájdalma enyhülve új életet ád,
Létünk, s fényünk örök szabadságát,
Békét hoz földünkre, és szíveinkbe,
Tegyünk hát lépéseket, fájdalmai enyhítésére...
Hogy mosolyogva tekinthessen le, szeretett Földjére!

/ Valinka 2014. január 24./






Az egészséges nő nagyon hasonló a farkashoz…

Erőtől duzzad, életereje hatalmas, ő az életadó, tisztában van a területhatárokkal, leleményes, állhatatos, merész.
A zabolátlan természettől való elválasztás mégis azt eredményezi, hogy a nő személyisége sivárrá, súlytalanná, kísértetszerűvé válik.
Nem arra születtünk, hogy ugrásra, vadászatra, szülésre, életadásra képtelen, vékony hajú csenevész teremtések legyünk.
Amikor egy nő élete megakad, közönybe fullad, akkor eljött az idő, hogy felszínre bukkanjon a zabolatlan asszony: hogy a lélek teremtő működése folytán a torkolatvidéket elárassza a víz.......

(Clarissa Pinkola Estés PhD: Farkasokkal futó Asszonyok)




Dobolás - zenei video:

Farkasok:






Az ittlétünk értelme és a teremtő KÉP-alkotásunk csodája!
Ez maga, a KÉP-alkotás -Teremtés művészete!
KÉP-esek vagyunk rá!.

Aranyosi Ervin: Teremts magadnak!

Mikor reggel felkelsz, s felébred a hála,
akkor, Istennél jársz, s boldog lehetsz nála.
Légy csak hálás azért, amit eddig kaptál,
ne zsongjon úgy fejed, mint felbolydult kaptár!
Elméd csillapítsd le és szívedet tárd ki!
Gondolj önmagadra, mert nem vagy akárki!
Egy vagy teremtőddel, annak fontos része,
s körül vesz a többi, a világ egésze.

Nem csak a semmiből, nem csak úgy születtél.
Okkal, tiszta céllal, tapasztalni lettél!
Megélni világod, javítani rajta,
akad itt feladat, mindenféle-fajta.
Ne akarj küzdeni, s ne akarj harcolni,
nem kell életednek háborúról szólni!
Mosolyt, szeretetet ajándékozz másnak,
s lásd a többieket éppen úgy, hálásnak.

Rajtad múlik minden, alakítsd a sorsod,
hiszen a teremtést adományként hordod!
Gondolatod figyeld, szép dolgokon járjon,
akarj változtatni ezen a világon!
Ahhoz, hogy változzon minden körülötted,
legyen gondolatod saját újszülötted!
Olyat indíts útnak, mit szívesen kapnál,
ami boldoggá tesz, amit elfogadnál.

Dédelgess magadban néhány kedves álmot,
olyat, melyre lelked már régóta vágyott.
Képzeld el, vetítsd le lelked mozivásznán,
mint egy kincskereső, kincsekre találván.
Lásd, hogy már a tiéd, teljesült a vágyad,
érezd, nincs boldogabb lény a Földön nálad,
s tudd, hogy megkaphatod, hidd el, hogy jár neked,
érted teremti meg drága, jó Istened.

Azzal meg ne törődj, hogyan lesz a tiéd,
váratlan csodáktól hemzseg a földi lét!
Csupán szegény lelkek nem merik elhinni,
hogy aki hittel él, többre tudja vinni.
Sokan gondolják úgy: – hiszem majd, ha látom!
Pedig máris látnád, ha hinnél, barátom!
Mert, ha kifogást gyárt az emberi elme,
elkerüli a célt teremtő figyelme!

Régi, rossz hiteddel te építesz gátat,
ezért van, hogy vágyad nem teljesül, várat.
Ha a képzeleted szabadon használnád,
s hinnéd már a tiéd, s nem csak úgy elvárnád,
teremtésed tárgya végre megjelenne,
valóságod része, tényleg tiéd lenne!
Lásd, érezd. hogy megvan, élvezd ki egészen,
mert ha elképzeled, látni fogod, készen!






Cherokee indián Seattle Törzsfőnök üzenete az utókor számára

"Meg kell tanítanod a gyermekeidnek,
hogy a talaj lábaik alatt
nagyapáink hamva.
Hogy tiszteljék a Földet,
mondd el gyermekeidnek,
hogy a Föld a mi törzsünk életével gazdag.
Tanítsd meg a gyermekeidet,
ahogy mi tanítjuk gyermekeinknek,
hogy a Föld a mi anyánk.
Bármi történik a Földdel,
a Föld fiaival történik.
Ha a földre köpsz,
magadat köpöd le.
A Föld nem az emberé,
az ember a Földé.
Minden dolog összefügg,
ahogy a vér összeköti a család tagjait.
Az élet szövedékét nem az ember
szőtte, csak egy szála annak.
Bármit tesz a hálóval, saját magával teszi."


video: 






Olyan erők munkálkodnak, amelyekről a legtöbben közülünk nem akarnak tudomást venni...

Asszonyi mivoltomban szólok, mert ez az asszonyok ideje, az asszonyok kora. Megvannak a magunk próféciái, s ezeket a dolgokat közhírré kell tenni.

Asszonyi mivoltunk teszi lehetővé a spirituális párbeszédet.
Nem vagyok férfiellenes. A cselekvés férfidolog. A termelés férfidolog.
De egyensúlynak kell lenni. Ha a szelíd belső hangra hallgatunk, akkor vagyunk kiegyensúlyozottak.

De vigyázz!
Két hang létezik; ez már csak így van.

Hallgass mindig a jobbik hangra, arra, amelyik szelídebben szól. A másik sötét, megpróbál uralkodni, s olyan dolgokra rávenni, amely mérget táplál, önzővé akar tenni, s bánt.

Mindenkinek, aki erre a világra születik, van egy feladata, s vannak bizonyos erők, amelyek útján vezérelik, hogy sikerrel járjon. Hogy ezt a feladatot legtisztábban kifejezésre juttathasd, ahhoz testileg és lelkileg együtt kell működni a szellemmel.

(Idős indián asszony, aki nem akarja megnevezni magát/Feketéné Lendvay Katalin)






Az ikerlángok egymásra találása megtörténik


5. ELEM A SZER - ELEM ... FÉNY ROBBANÁS
GYÉMÁNTSZÍVVEL AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA !


SZER - ELEM FÉNY ROBBANÁS

Ős indián vér szalad ereinkben ! ...
Örök ősi fény csillog szemeinkben !...
Lelkünk örök, életre kelt a mostban !...
Összeértünk e csodás Új Világban ! ...

Szerelmünk már nem ismer határokat ! ...
Az Ég felé szórjuk lángcsóváinkat ! ...
Napként s Holdként a végtelenbe érünk !...
S fényrobbanásként észleli ezt Földünk ! ...

/ Valinka 2019.01.02.03.óra /
SZERELMEM Vincze Gabor






Teremtsetek!.... FELTÁMADTUNK!
ELÉRKEZETT A GYÉMÁNTVALÓSÁG !

Itt az idő! Ébredjetek! Teremtsetek!...
Nyissátok ki lelketeket, szíveteket! …
Oldjátok fel múltatok minden sérelmét!...
Hisz azok hoztak életünkbe örök Fényt!...

Kérjetek és megadatik minden szükség!...
S ha nem öncéllal kértek eljő a Bőség!...
Bőségben fog fürdeni, ki tiszta Lélek...
S kapuja Isten Szeretet Fényének!...

Küldjetek Áldást s Bőséget mindenkinek!...
Azoknak is, kik ellenetek „vétkeztek”!...
Tanításaikkal emelkedhettetek!...
Viszonozzátok és szeressétek őket!...

Feladatot kaptak Boldogasszonyunktól,
Istentől, Jézustól és az Angyaloktól...
Teljesítették hát hálát érdemelnek...
Bőségben s Boldog Szeretetben éljenek!...

Adj Hálát mindenért, amiket megkaptál!...
Érezd sok Ősi Lelked, aki Te voltál!...
Bánj meg minden „bűnt”, bocsáss meg mindenkinek!...
Ébredjetek! Szeressetek! Teremtsetek! …
/ Valinka 2018.09.20.20.20. /






ÚJJÁSZÜLETÉS ...
Új Tavasz ...Veled ! …

Tél van de szívemben Új Tavasz Éled !....
„Meghalt” régi énem Újjászülettem !...
Új Életet kaptam TŐLED és VELED !....
Új Életet adok én is TE Neked !...

Elmondom lelkemmel mily csodás a Világ !...
Hangtalan hallod meg majd lelkem dallamát !...
Kiűzöm szívemmel minden „fájdalmadat” !...
Új Életünkben „csak” SZER-ELEMÜNK marad !...

Fényünk átragyog már minden sötétségen !...
Messze űz fájdalmat s minden betegséget !...
EGY-S-ÉG PÁROK hamarosan újra összeérnek !...
S fényláncunk emel fel Népeket, Nemzeteket !...

Csillagösvény kapuja fényárban úszik !...
Boldogasszonyunk Gyermeke Megszületik !...
Életfa MAGyarJAI kipattannak sorra !...
Felemelkedünk az ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA !...

Tél van de szívemben Új Tavasz Éled !....
„Meghalt” régi énem Újjászülettem !...
Új Életet kaptam TŐLED és VELED !....
Új Életet adok én is már TE Neked !...
Neked adom Magam s ÖRÖK SZERELMEMET !...
Isten s Jézus által lelkünk egybeolvadt !...
S Fényláncként a Világnak mutatunk utat !...
S halkan CSAK NEKED ! .. hogy senki meg ne hallja :
Te voltál .. Vagy .. s lettél Életem örök valós álma s Boldogsága ! …
/ Valinka 2018.12.19. / a kilencedik napon … Gabor Vincze Gáboromhoz




A FESTMÉNY Júlia Dávid ALKOTÁSA ! CÍME: FORRÁS






Továbbá:






Szeretettel,

Gábor Kati




blog oldalam: 



 




Viewing all 528 articles
Browse latest View live


<script src="https://jsc.adskeeper.com/r/s/rssing.com.1596347.js" async> </script>