Egy ősi kenyérünnep
Július 15. Henrik napja
A középkorban az aratás befejeztével, július közepén tartották meg az új kenyér ünnepét, amikor megszenteltették az új búzából készített szent ételt.
A régi magyar egyházban július 15-én áldották meg az új kenyeret, amely valószínűleg egy nagyon régi hagyomány volt a magyarságnál.
Ezen a napon megsütötték az új kenyeret, majd minden családtag egyszerre evett belőle, amíg csak el nem fogyott.
Ilyenkor külön „kúdúscipó” is sült, amelyet a rászorulóknak adtak.
Sok helyen addig nem ettek az új búzából sütött kenyérből, amíg a szegényeknek és a koldusoknak nem adományoztak cipót.
A Kárpát-medencei magyarság körében gyakori szokás volt, hogy az új kenyér elfogyasztása előtt közösen imádkozott a család, csak utána szegték meg a szentelménynek számító ételt.
A szent kenyér
A kenyér a magyar hagyományban szent ételnek számított és sok hiedelem kötődött hozzá.
A gazdák szántás kezdetén kenyeret vittek magukkal, mert úgy vélték, hogy az jó szerencsét vonz.
Sok helyen, így például Göcsejben az első szántás alkalmával az ekekormányra kenyeret raktak, és egy darabig úgy szántottak.
Előfordult, hogy a gazda az első tavaszi szántás előtt a karácsonyi abroszba csomagolt kenyeret vitt magával.
Az ekéjét pedig kenyér fölött vontatta ki az udvarból, hogy a szentelt étel szerencsét és jó termést hozzon.
Ősi megfigyelések
Az ősi kenyérünnepen időjárási megfigyeléseket is végeztek őseink.
A göcsejiek szerint, ha ezen a napon északi szél fúj, akkor tavaszra felmegy a búza ára.
A németprónaiak szerint ezen a napon kilenc zivatar támadhat, és utoljára belecsaphat a villám a búzakeresztekbe.
A zivatarok ezután szétoszlanak és mindegyik a maga országába tér vissza. Általános népi megfigyelés szerint ekkor kezdenek oszlani a felhők és beköszönt a zavartalan nyári idő.
forrás: alfahir.hu
Továbbá:
-Péter – Pál napja az aratás kezdete: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/peter-pal-napja-az-aratas-kezdete.html
-László napra - Szent László király: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/laszlo-napra-szent-laszlo-kiraly.html
-Szent Iván napjára népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szent-ivan-napjara-nepszokasok.html
- Pünkösdölés és más népszokások, hagyományok : http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html
- Húsvéti népszokások, hagyományok: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/husveti-nepszokasok-hagyomanyok.html
- Egy ősi kenyérünnep, Július 15. Henrik napja: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/egy-osi-kenyerunnep-julius-15-henrik.html
Szeretettel,
Gábor Kati
Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:
web oldalaim:http://sites.google.com/site/emfkryon/
http://wedev.hu/wedev-fomenu.phpblog oldalam: http://www.emf-kryon.blogspot.com