Július – Szent Jakab hava

Július – Szent Jakab hava

Július: Az év hetedik hónapja, 31 napos.

Régebben nálunk Szent Jakab havának is hívták.

Székelynaptár szerint: Áldás hava

A magyar szóhasználatban említik Nyárhóként vagy az Áldás havaként is júliust, amely a régi római naptárban ötödik hónap lévén a „quintilis", ötödik nevet viselte – mígnem Marcus Antonius javaslatára i. e. 44-ben az e hónap 12. napján született Julius Caesarról nevezték el.

A keresztény hagyomány az egyik apostol után Szent Jakab havának mondja, akiről – minden más Jakabokkal együtt – 25. - én emlékezünk meg.

Július hónap a nyári mezőgazdasági munkák fő időszaka, ráadásul a földeken dolgozók helyzetét csak nehezíti a forróság – nem csoda, ha ezekben a hetekben talán más hónapokhoz képest ritkábbak a jeles napok.

Július 2. vallási ünnep:

Sarlós Boldogasszony napja

Sarlós Boldogasszony: Kolozsvári - Donkó Rebeka alkotása

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

(részlet)

Sarlós Boldogasszony

A kereszténység a XIII. századtól július 2-án a „nehézkes” Máriának, a Jézussal terhes Szűznek Erzsébetnél, Keresztelő Szent János jövendő anyjánál tett látogatását (latinul Visitatio) ünnepelte.

Az ünnepnap megválasztásába egy kis hiba csúszott.
A szóban forgó esemény idején az evangélium szerint Erzsébet a szülés előtt állt (Lk 1,39–56), fia születését azonban már az ősegyház 8 nappal korábban, június 24-én megünnepelte.

Ez lehet az oka, hogy a XVII. század derekától az ünnepet törölték a hivatalos római naptárból, de mivel a nap az aratás kezdetére esik, a közelmúltig jelentős dátum maradt, persze nem eredeti tartalma szerint, hanem aratóünnepként. Nálunk, hogy a többi Mária – („ősmagyarul” Boldogasszony) – ünneptől megkülönböztessék, a Sarlós Boldogasszony nevet kapta.

Sarlós Boldogasszony: Proksza Györgyi alkotása

Népünk nem Péter-Pálkor kezdte az aratást, ahogy a kalendárium előírta volt, hanem e Boldogasszony-ünnep másnapján.

Az ünnep hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag.

Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. Az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik.

E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek.
Az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték.
Tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdepeltek és imát mondtak.

A munkát a föld szent, keleti sarkában kezdték (napkelet!), az első két kévét keresztbe rakták. Mindez az „életet” jelentő új kenyérnek szólt, és benne tudván tudatlan a sarló, kasza alatt elhulló gabonaistennek, akinek kultusza Jézus Krisztus testének, a szent ostyának tiszteletében.

Kun Fruzsina: Sarlós Boldogasszony

(Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu)

Sarlós Boldogasszony ünnepe

Őseink a táltos hit sok elemét átvitték a keresztény vallásba, ennek egyik legfőbb bizonyítéka a Boldogasszony kultusz. A magyarság mindmáig hét megnyilvánulását imádja, ezek közül július 2-a Sarlós Boldogasszony, vagyis az aratás ünnepe.

Az anyák védelmezője

Az ünnep jellegzetes magyar neve nem függ össze az eredeti egyházi elnevezéssel, Máriának Erzsébettel való látogatásával.

Nálunk sokkal inkább a búza aratása, valamint a hozzá kapcsolódó termékenységi varázslatok állnak a középpontban.

A különleges ünnep sem köthető a kereszténységhez, annak eredete akár több ezer évre megy vissza, már az újkőkorban is végeztek felajánlásokat a földanyának, hozzá imádkoztak jó termésért, illetve a jó aratás után neki adtak hálát a korai emberi közösségek.

A Fekete-tengeri földműves szkíták már bizonyára gyakorolták az aratáshoz kapcsolódó ősi Földanya hagyományokat, amelyet utódaik, így mi, magyarok is továbbörökítettük évszázadokon át.

Sarlós Boldogasszony áldott állapotában a várandós édesanyák oltalmazója,

akiket a magyar néphagyomány nehézkesnek nevezett, utalva az áldott állapotra. (A várandósokat a belső-ázsiai hun népek is hasonló kifejezéssel illetik.)

Különleges szokások

Az ünnep hajnalán, még napfelkelte előtt a falusiak sarlóval fodormentát gyűjtöttek, amelyet megszenteltettek a templomban.

A szentelményt megszárították, majd szükség esetén a beteg jószágot ezzel az előzőleg vízbe mártott mentával kínálták meg.

Volt olyan hely, ahol ezen a napon tüzet szenteltetnek a templomban, ezen kívül megáldották az illatos gyógynövényeket, többek között a kakukkfüvet é a már fent említett fodormentát.

Ezt teszik a beteg párnája alá, a halott koporsójába, továbbá az ellő tehén szénájába. Az ország északi részein ezen a napon felvirágoznak egy széket és a ház elé teszik, hogyha arra járna a „nehézkes Mária”, vagyis a Boldogasszony, legyen hol megpihennie.

Mágikus műveletek

Habár hivatalosan Péter-Pál napja az aratás kezdete, nagyon sok helyen július 2-án, vagyis Sarlós Boldogasszony napján kezdődnek meg a munkálatok, amelynek mozdulatai az ősi régi táltoshitben gyökereznek.

Tápiógyörgyén ezen a napon háromszor beledobták a kaszákat az aratandó búzába, hogy a munka jól haladjon.

Máshol a templom falához támasztották a kaszákat és egyéb arató szerszámokat, volt, aki a pappal is megszentelte azokat és csak utána mentek ki a szántóba aratni.

A búzaföldön is imádkoztak, majd aztán kezdtek neki a munkának.

Bizonyos helyeken a föld keleti felén kezdtek neki a munkának.

Göcsejben az imádkozás után az aratók két gabonaszálat a derekukra kötöttek és ez mindaddig ottmaradt, amíg magától le nem esett.

Szinte általános tiltónap volt a péntek, a régi hiedelem szerint aznap nem jó belefogni az aratásba, ezért ha Sarlós Boldogasszony napja arra a napra esett, akkor előtte való nap, csütörtökön egy pár kaszavágást végeznek a táblában.

A védelmező búza

Néhány vidéken sajátos hagyományok alakultak ki, ezek valószínűleg nagyon régre, a kereszténység előtti korra nyúlnak vissza.

Tárnok faluban például az aratók egy köteg gabonát adtak a templomnak, hogy harangozzák el az égiháborút.

Az Ormánságban szintén féltek a villámlástól és a mennydörgéstől, ezért, ha az aratás ideje alatt villámlott, a munkások keresztbe rakták lábukat, hogy ne legyen bajuk.

Az aratás befejeztével a búzakalászból, mezei virágokból koszorút fontak, amelyet az egyik arató nyakába akasztottak.

Ennek mágikus erőt tulajdonítottak, megetették a tyúkokkal, hogy jó tojók legyenek. Volt, ahol a kévét a ház sarkába állították fel, hogy megvédje a ház népét az ártó erőktől. Máshol az arató koszorút a házba akasztották fel

(Forrás: http://alfahir.hu)

A keresztények a Jézussal terhes Szűz Máriának Erzsébetnél, Keresztelő Szent János majdani anyjánál tett látogatására emlékeznek ekkor – Keresztelő Szent János éppen fél évvel Krisztus után született, amit június 24-én, Szent Iván napján ünneplünk. (Iván a János szláv változata).

Egykor az asszonyok vágták sarlóval a gabonát.

Számos népi hiedelem, hagyomány is kötődik az időponthoz.

Az ezen a napon szedett gyógynövények, gabonafélék szentnek számítottak, a szerszámokat ilyenkor megáldatták... Sőt, ehhez a naphoz kapcsolódva, annak folytatásaként másnap kora reggel is ünnepi rítusok szerint kezdtek hozzá az aratáshoz.

Az életet jelentő kenyérgabona tiszteletéről szól mindez, amely mindmáig tovább él a Krisztus testeként tisztelt szent ostyában.

A Sarlós Boldogasszony elnevezés arra is utal, hogy egykoron az asszonyok vágták a gabonát sarlóval, és a férfiak szedték a kévét – ez a munkarend csak később, a jóval nagyobb fizikai erőt kívánó kasza használatának elterjedésével változott meg.

Bár nem néprajzi jellegű, de a magyar történelmi köztudat szempontjából feltétlenül kiemelkedő két esemény is e hónaphoz köthető.

Július 22.

az 1456-os nándorfehérvári győzelem emléknapja

a hónap utolsó napját pedig nemcsak a segesvári ütközet időpontjaként, hanem Petőfi halálának napjaként is számon tartjuk.

Ezekben a nyárközepi hetekben is érdemes figyelnünk az elmaradhatatlan időjós napokra.

Ha ötödikén, Sarolta napján esik, akkor rossz dió- és mogyorótermés lesz.

Ha Illés napján (20-án) dörög az ég, azt mondják, Illés szekere zörög.

Két nappal később, 22-én, Mária Magdolna napján viszont nagy valószínűséggel esik az eső – hiszen Mária Magdolna bűneit siratja.

Jakab napja hosszútávú előrejelzésre is alkalmas: ha 25-én menetelnek a hangyák, nagy hidege lesz a télnek…

(forrás: http://elonepmuveszet.hu)

A legendás Szent Jakab apostol

Jakab Betszaidában született Zebedeus és Salome fiaként.

Testvérével, Jánossal apjuk mesterségét örökölve halászok lettek.

Épp a hálójukat javították a bárkában, amikor Jézus arra járt, és meghívta őket apostolként maga mellé.

Jakab robbanékony természetű volt: amikor úton Jeruzsálem felé a szamariaiak az egyik faluban nem voltak hajlandók szállást adni Jézusnak, az öccsével együtt felháborodva mondta: ,,Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az Isten nyilát, hadd pusztítsa el őket!" Ezért Jézus "a mennydörgés fiai" nevet adta e két tanítványának.

Mestere halála után Jakab lett a jeruzsálemi egyház feje.

A hagyomány szerint i.sz. 44-ben Jeruzsálemben Heródes Agrippa király nyakaztatta le hitéért.

Egy másik hagyomány szerint Hispániába ment téríteni.

Az Arany Legenda e két hagyományt kísérelte meg összeegyeztetni: eszerint tanítványai egy angyal vezénylete alatt a már holt apostol tetemét kicsempészték Júdeából, és a távoli Spanyolhon Galícia nevű tartományába vitték.

A neki tulajdonított ereklyék a 9. század óta itt, a róla elnevezett Santiago de Compostelában nyugszanak.

Szent "Iago" a spanyolok nemzeti szentje lett, sírja a középkorban a leghíresebb zarándokhely volt a Szentföld és Róma után.

Egy másik legenda szerint tanítványai az apostol holttestét egy bárkába tették, amely Hispánia óceáni végeinél, Galíciában vetődött partra.

A hagyomány úgy tartja, hogy Szent Jakab évekig hirdette az igét Hispánia e területén, nem véletlen tehát, hogy tanítványai itt temették el.

A sír később a feledés homályába veszett, csak a 9. században lelt rá ismét egy Pelagius nevű remete.

A Clavijo mellett 884-ben vívott csatában a mórok felett aratott győzelmet is Szent Jakab közbenjárásának tulajdonították.

Ettől kezdve a reconquista - Spanyolország területének visszafoglalása az araboktól - védőszentje lett az apostol.

A csillagmező legendája

Compostela nevének születését is megőrizte egy legenda.

Eszerint Szent Jakab elfeledett sírjának helyét egy csodálatos fényű csillag mutatta meg (campus stellae azt jelenti: "csillagmező").

A megtalált sírt 800 óta egyre növekvő tisztelet vette körül.

Először egy kis kápolnát építettek föléje, amit 899-ben III. Alfonz kibővített, de az arabok 997-ben lerombolták.

Magát a sírt azonban megkímélték. 1075--1128 között épült az a katedrális, amely lényegében ma is áll.

Szent Jakabot ,,Isten után a legjóságosabb és legerősebb pártfogóként" tisztelték.

Érthető, hogy egész Európából zarándokoltak a sírjához, olyan ismert személyek is, mint Nagy Károly, Assisi Szent Ferenc, Dante, vagy Izabella királynő.

Ezer év óta hívők és spirituális keresők sokasága kel útra, hogy kifejezzék a Teremtő, a Forrás iránt érzett szeretetüket, hálájukat, hogy bűnbocsánatot nyerjenek.

Az elmúlt évek a Caminoújjáéledését hozták.

Az 1980-as években kezdett ismét nőni az út népszerűsége azáltal, hogy 1982-ben II. János Pál pápa is elzarándokolt Santiago de Compostelába.

Jelképesen az utolsó öt kilométert tette meg gyalog.

A Camino spanyol szakasza 1993-ban, a franciaországi része pedig 1998-ban lett a világörökség része.

Minden évben zarándokok tömege érkezik Spanyolországba a világ minden tájáról, hogy felkeressék Szent Jakab apostol sírját.

Minden olyan esztendő, amikor július 25. napja - Szent Jakab apostol ünnepe - vasárnapra esik, szentév Santiago de Compostelában.

Ezekben az években a zarándokok száma ugrásszerűen megnő.

(forrás: astronet.hu)