Quantcast
Channel: A MAGYAROK TUDÁSA
Viewing all 528 articles
Browse latest View live

Naspolya

$
0
0



A naspolya


...nem csak gyümölcs, gyógynövény is.

Ez az a furcsa gyümölcs, ami frissen szedve kemény, élvezhetetlen. 
Jellegzetes íz- és zamatanyagai az érlelés során alakulnak ki, utóérő gyümölcs.

A késő őszi fagy nem tesz kárt benne, sőt, ha a fán hagyják, és a dér egyszer-kétszer megcsípi, édesebb és zamatosabb lesz. 




Szedés után rétegekben kiterítve érlelhető. 

Szobahőmérsékleten természetesen előbb hűvös padláson vagy kamrában később válik fogyaszthatóvá. 

Akkor jó, ha szottyos lesz: 

héja pergamenszerűen elválik, könnyen lehúzható, alatta pedig az érett körtéhez hasonló, kásás állagú, édes és egyben fanyar gyümölcshús rejtőzik.

Eleink a naspolya borízű, savanykás gyümölcsét a hosszú téli estéken majszolták. 

Igaz, hogy nyersen a legegészségesebb, de bő termés esetén bort és lekvárt is készítettek belőle. 

A fa leveleit és kérgét magas csersav tartalma miatt cserzésre használták, fája pedig a mai napig nagyon értékes alapanyaga a fafaragóknak.

Fája nagyon szívós, az esztergályos- és az asztalosiparban megkülönböztetett értéke van. 

A faszobrászok is sokra értékelik.

A naspolya rendkívül gazdag vitaminokban, főként C-vitamin tartalma kiemelkedő, 12 mg/100 gr. 

Magas vastartalma miatt a vérzékenységben szenvedőknek kimondottan ajánlott, 
jelentős kalciumtartalma pedig csonterősítő hatással bír. 

Leve alkalmas a szájüreg és a garat gyulladásainak csökkentésére. 

A népi gyógyászatban a kérgéből készült főzetet a vérzés csillapítására használták, magvainak főzetét pedig a vesekő elhajtására.





Termesztése

Aki naspolyát akar a kertjében ültetni, az föltétlenül oltványt vásároljon. 

Lehet ültetni magról kelt vagy sarjból fejlődött csemetét is, ezek azonban jóval kisebb gyümölcsöket hoznak, fájuk pedig többnyire tövises, akár csak a vad-körte és a galagonya. 

A faiskolákban naspolya-, körte-, alma- vagy birsalanyra szokták szemezni, illetve oltani, de előfordul, hogy a galagonyát választják alanynak azért, hogy a bokor kis termetű maradjon. 

A csemete a faiskolában két év alatt cseperedik kiültethető növénnyé.

A naspolya a meleg tájak szülötte, nálunk se szereti a hideg fekvést. 
Legjobban a napos, félárnyékos helyeken érzi magát, épületek, falak északi oldalára ne ültessük. 




A téli hideget viszont jól elviseli, és a kora tavaszi fagyok se szoktak kárt tenni a későn nyíló virágokban.

A naspolya nem igényel sok gondoskodást, nincs is vele baj, mert rendszeresen terem. 

Egy dolgot azonban föltétlenül meg kell jegyezni: a naspolya vesszőit nem szabad megmetszeni.

Az idősebb naspolyabokrokat is csak ritkítani szabad, tehát szükség esetén a nagyon sűrűn álló ágakat tőből fűrészeljük ki, és semmiképpen se feledkezzünk meg a sebek gondos kezeléséről!


(Gyöngyharmatos Csudafa)






Naspolya, a téli gyümölcs



Kis termetű fa vagy többnyire tövétől ágas bokor, amely a kertekben kettős célt is szolgálhat: ízes gyümölcse akkor fogyasztható, amikor nem vagyunk bőviben a gyümölcsnek, ezért joggal soroljuk a gyümölcstermő növények közé.
  
De besorolhatjuk a díszcserjék társaságába is, hiszen molyhos, lándzsás levelei, sűrű lombja, csinos alakja, valamint 3-5 cm átmérőjű, május közepén nyíló fehér virágai erre is jogot adnak. 
A családi ház kertjében, a hétvégi kertekben mindenesetre érdemes legalább egy naspolyabokrot telepíteni.




Története

A naspolya hazája Közép-Ázsiában, a Kaukázus déli lejtőin van. 
A Balkán-félsziget országaiban vadon terem, de a kertekben szívesen ültetik. Melegigényes növény lévén a Kárpát-medencénél északabbra nemigen merészkedik. Német vendégeimtől gyakran kérdezem, hogy ismerik-e a "mispel"-t, de többnyire tagadó választ kapok tőlük. 
Ezek után nehéz volna megnyugtató választ adni arra, hogy a jó öreg Linné Károly miért adta a naspolyának a "germanica" speciest.

Rendszertanilag a lágymagvú almástermésűek közé tartozik, Vagyis az almának, a körtének és a birsnek a rokona, annak ellenére, hogy a magjai kemények és nehezen csíráznak.

Még azt se tudjuk teljes bizonyossággal, hogy mióta termelik nálunk a naspolyát. 
Annyi azonban kétségtelen, hogy az első magyar gyümölcsfaiskolai árjegyzék, amelyet Bodor Pál 1812 szeptemberének 1. napján, Kolozsvárott jelentetett meg (és amely nem kevesebb, mint 34 almafajtát és 22 körtefajtát ajánlott a nagyérdemű vásárlóknak!) az egyéb gyümölcsnemek kategóriájában a "naspolyát" is felsorolja. 
Ennek ellenére a mai napig indokolatlanul mellőzött és mostoha gyümölcs maradt.

Hogy honnan származik a neve? 

Minden valószínűség szerint a latin mespila szóból, illetve annak elolaszosodott nespula változatából. A Schlágli-magyar szójegyzék (1400-1410) 1553. tétele is nespula néven említi. Számos népies neve közül a leggyakoribb a lasponya és a miszpolya.

Termesztése

Aki naspolyát akar a kertjében ültetni, az föltétlenül oltványt vásároljon. Lehet ültetni magról kelt vagy sarjból fejlődött csemetét is, ezek azonban jóval kisebb gyümölcsöket hoznak, fájuk pedig többnyire tövises, akár csak a vad-körte és a galagonya. 
A faiskolákban naspolya-, körte-, alma- vagy birsalanyra szokták szemezni, illetve oltani, de előfordul, hogy a galagonyát választják alanynak azért, hogy a bokor kis termetű maradjon. 
A csemete a faiskolában két év alatt cseperedik kiültethető növénnyé.

A naspolya a meleg tájak szülötte, nálunk se szereti a hideg fekvést. Legjobban a napos, félárnyékos helyeken érzi magát, épületek, falak északi oldalára ne ültessük. 

A téli hideget viszont jól elviseli, és a kora tavaszi fagyok se szoktak kárt tenni a későn nyíló virágokban.

Gyökérzete sekélyen terjed, ezért nincs szüksége mélyrétegű talajra. 
Különben se válogat a talajokban, de legszebben a kissé nyirkos, tápdús talajokban fejlődik. 
Sovány, száraz területen föltétlenül öntözni kell. 
A rendszeres trágyázást az én kertemben bőséges terméssel hálálja meg.

A naspolya virágai öntermékenyek, nincs szükségük más fajta vagy más egyed virágporára ahhoz, hogy a virágból gyümölcs fejlődhessék. 
Ez nagy előny, mert ily módon a naspolya társ nélkül is ültethető. 
Egy átlagos család számára elegendő is egy bokor termése annál is inkább, mert egy kifejlett, egészséges naspolyabokor 40-50 kg gyümölcsöt képes teremni.
  
Fajtái a gyakorlatban nem ismertek, jóllehet Mohácsy Mátyás: 

A gyümölcstermelés kézikönyve című korszaknyitó művében megemlíti a Nottinghami, a Hollandi és a Házi naspolyát. 
Ezeket azonban manapság már hiába keresnénk a faiskolai lerakatok kínálatában. 
Ezért egyszerűbb, ha igényünket arra korlátozzuk, hogy a naspolya gyümölcse nagy legyen.

A naspolya nem igényel sok gondoskodást, nincs is vele baj, mert rendszeresen terem. Egy dolgot azonban föltétlenül meg kell jegyezni: a naspolya vesszőit nem szabad megmetszeni. 
Aki ugyanis bekurtítja a vesszőket, az a termést vágja le a bokorról, mert a naspolya termőrügyei a vesszők csúcsán állnak. 
Nemegyszer találkoztam olyan kertbaráttal, aki a naspolya terméketlenségére panaszkodott. 
Kérdezgetésem eredménye mindig az volt, hogy ő bizony tavasszal úgy akarta a naspolyabokrot termőre bírni, hogy az őszibarackhoz hasonlóan metszette meg.

Az idősebb naspolyabokrokat is csak ritkítani szabad, tehát szükség esetén a nagyon sűrűn álló ágakat tőből fűrészeljük ki, és semmiképpen se feledkezzünk meg a sebek gondos kezeléséről!

A naspolya jól tűri az ifjítást is, ezért a nagyon idős, felkopaszodott, felnyurgult bokrokat érdemes megifjítani. 

Erre lombfakadás előtt, tavasszal kerüljön sor. 
Ügyeljünk arra, hogy a koronát alkotó, megmaradó 5-6 vázág egyenletesen helyezkedjék el, és megközelítően azonos erősségű legyen. 
A vázágak végén föltétlenül maradjon egy egyéves vessző, amely a továbbnövekedést biztosítja.

Betegségek és kártevők a naspolyát nem szokták megtámadni. 

Ennek az okát abban kereshetjük, hogy a növény minden része sok csersavat tartalmaz.

Felhasználása

A naspolya különleges alakú gyümölcse utóérő, vagyis a fáról leszedve még nem fogyasztható. 

Lippai János, a Posoni kert-ben erről így ír: 

"A noszpolyafa gyümölcseit, minek előtte meglágyul, akkor szedik: de jobb, ha a fáján hagyják, hogy egyszer vagy kétszer megcsípje a dér, s édesebb leszen. 
Ha elébb leszedik, s szalmára rakják, úgy is meglágyul, és akkor eszik őtet nyersen, mert főve nem láttam".

A 17. század kertészének bölcs tanácsát ma is jó szívvel fogadhatjuk meg. 

A naspolyát október végén-november elején ajánlatos leszüretelni. 

A kemény, élvezhetetlen gyümölcsöket egy rétegben rakjuk ki a padláson vagy a kamrában. 

Nedves, párás helyen a penészesedését úgy előzhetjük meg, hogy a helyiségben a hordók kénezéséhez használatos kénlapot égetünk el. 

Az se baj, ha fagy éri őket. 

December végére - ha szerencsénk van, akkor karácsonyra - a gyümölcsök fokozatosan megpuhulnak, színük sötétebbre vált. 
Ízük édes, kellemes, jellegzetes. 

A naspolya igen tápláló gyümölcs.

Nagy értéke, hogy a naspolya akkor válik élvezhetővé, amikor szerény a gyümölcsválaszték, hiszen a déligyümölcsön kívül karácsony és újév táján csak a saját termelésű téli alma, a téli körte és a felaggatott csemegeszőlő kerül a család asztalára. 

Az ünnepnapok gyümölcstálját a naspolya is színesíti, sőt még a karácsonyfára is fel lehet függeszteni -ahogy régen a dióval és az aranyalmával gyakorolták.

Lekvárt, sőt zselét is lehet belőle főzni, mert sok pektint tartalmaz.

Fája nagyon szívós, az esztergályos- és az asztalosiparban megkülönböztetett értéke van. 

A faszobrászok is sokra értékelik.

A bokor kérge és a levelei is jelentős mennyiségű csersavat tartalmaznak, ezért régebben cserzésre használták. 

A kéreg főzetét a népi gyógyászatban vérzések csillapítására, a magvak főzetét pedig vesekő elhajtására alkalmazták.



(Forrás: Bálintgazda.hu)








Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 


- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:



- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:

- A csodás Lenmag: 
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
- Lekvárfőzési ABC:  

- Melyik virág ehető a kertünkben?
- Őszi munkálatok a kiskertben: 
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 
- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html


- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 

- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:







- ALMA - ALMAECET:

- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 



- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - 10 jó tanács Gyuri bácsitól:


- HULDA CLARK ASSZONY TÖBB ÉVTIZEDE ISMERTE A RÁK GYÓGYÍTÁSÁNAK TITKÁT, MIÉRT NEM HALLGATOTT RÁ SENKI?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/09/hulda-clark-asszony-tobb-evtizede.html







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 









A fahamu 25 féle felhasználása

$
0
0

A fahamu 25 féle felhasználása


A fahamut az emberiség évezredeken át nagy becsben tartotta.
Igen sokoldalú felhasználhatósága a háztartásokban nélkülözhetetlen volt.




A fa elégetésekor keletkező hamu számos értékes ásványi sót tartalmaz.

Erősen lúgos kémhatású, pH-értéke 10-13 közé esik.

A lúg tisztító hatása a káliumtartalomtól függ, ezért az egyes fafajták hamujából eltérő erősségű lúg keletkezik.

A gyümölcsfáknál erősebb lúg nyerhető a bükkfa hamujából, de egyes leírások szerint még annál is erősebb az akácfa, és a kukoricaszár hamujából. 

Mielőtt kidobnánk a fahamut, érdemes megnézni, hogyan hasznosíthatjuk.




Mire használhatjuk a háztartásban?

1.     A fahamuval a bútorról a vízfoltot is eltávolíthatjuk.
A foltra szórjunk fahamut, csepegtessünk rá olajat, és a keveréket ruhával dörzsöljük a fába.  Végül bútorfényezővel vagy dióolajjal kenjük át.

2. Kiváló tisztítószer. Ha fahamuval tisztítjuk a porcelán tárgyakat, zománcozott edényeket, evőeszközöket, üvegpoharakat, csillogóan tiszták lesznek. 
A hamuval nedvesen átdörzsölt tárgyakat mindig bő vízben öblítsük, és utána töröljük szárazra.

3. A faházak, kerítések elszürkülésének meggátolására meleg lúggal mossuk, keféljük át a felületet. 
Szépen visszanyerik eredeti színüket, esetleg antik színárnyalatot kapnak. 
Ehhez a hamut és a vizet 1:3 arányban egy órán át főzzük, szűrjük át, és már használhatjuk is.

4. Nagyszerű szagtalanító, csak szórjuk be vele az adott helyet (pl. macskaalom).

5. Taszítja a ruhamolyt
Szórjunk egy kevés hamut a tárolandó textíliák közé, használat előtt csak ki kell rázni.

6. Edénysúrolószer
Régen homokkal együtt ezzel súroltak, aztán kiöntötték a fűbe. 
Kültéren, bográcsoknál és grillezőknél kiváló ez a módszer, de beltérben  a lefolyócsöveknél óvatosan használjuk.




7. Mosólúgot készíthetünk belőle. 
1 rész fahamut 4 rész vízzel forrázzunk le, majd egy éjszakán át hagyjuk ülepedni. 
Az adagolás a mosandó ruha mennyiségétől és a hamulúg töménységétől függ. 
A lúgoldat töménységének, fajsúlyának megállapítására tojást használhatunk. 15 %-os lúgban úszó tojásnak a fele emelkedik ki a folyadékból, 8 %-osból az 1/4 része, 4 %-osban pedig a tojás lebeg. 

A nagyon elszennyeződött ruhákat előzőleg be lehet áztatni hamulúgos vízbe, a nem nagyon piszkos ruháknak elég az 5 kg-os mosógépi mosáshoz körülbelül 4-5 dl lúg, esetleg kombinálhatjuk környezetbarát mosószerekkel.




8. Mosogatószerkéntis használhatjuk. 
Az Ördögkonyha blogján olvashatjátok.

9. Hűtő nélkül is frissen tarthatjuk zöldség-gyümölcseinket
Ássunk egy gödröt a földbe, tegyük bele a terméseket és töltsük fel hamuval. Figyeljünk, hogy a gyümölcsök ne érjenek egymáshoz és ne érintkezzenek a földdel. Zárjuk le a gödröt faanyaggal. 
E megoldás hosszú ideig tartósít. Tojást is tartósíthatunk hasonló módszerrel.

10. Magok tartósítására és rovarok elleni védelemre is hasznosíthatjuk. 
Egy agyag edénybe tegyük a tárolni való magokat és szórjuk le hamuval.

11. Tüzet olt.

12. Szappant készíthetünk belőle.




Hogyan használjuk házon kívül, a kertben?

13. Utak, járdák téli jégmentesítésére. A hamu sót tartalmaz, tehát megolvasztja a jeget.

14. Védi a növényeket a téli fagyoktól, ha egy réteg hamut szórunk a talajra.

15. Kiváló bio-tápszer.
 Foszfort, káliumot és egy jó adag nyomelemet – magnéziumot, bórt, vasat, – tartalmaz, amely serkenti a növények természetes fejlődését. 
Mivel nincs benne klór, a hamu a legkiválóbb káliumos trágya.




A legkedvezőbb időszak a talaj behamuzásának a tél. 
A savas földnek ajánlott, de csak óvatosan. 
A palántázott növények jobban bírják, de a helybe vetetteknek megárthat a túl lúgos
 talaj. 
A hamuval dúsított talajt szereti a paradicsom, szőlő, bab, spenót, borsó, avokádó, fokhagyma, de rózsa ültetése előtt is jót tesz, ha az ültetőgödörbe beszórunk egy ¼ bögre hamut. 
A burgonya esetében csak óvatosan, itt leginkább csak a burgonyabogár megelőzésére alkalmazzuk, mikor az már időszerű.



  
16. Komposztadalékkéntis hasznosíthatjuk. 
Érett komposzttal keverjük össze, úgy dolgozzuk a talajba.

17. Csigariasztó, az ágyások körbeszórására alkalmas.

18. Krumplibogár-riasztó
Inkább megelőzésre, erős inváziónál már nem hatékony.

19. Káposztalégy, káposztalepke első nemzedékét is riasztja, vékonyan a növényekre szórva.

20. Levéltetvek és a pajzstetvek ellen igen hatásos szer. 
Ha lombhullás után a fák törzseit, vastagabb ágait fahamuval jól beszórjuk, eltűnnek a nehezen pusztítható pajzstetvek. 
Fahamus beszórással fertőtleníthetjük a levéltetvekkel fertőzött lombot és leveleket is.

21. Hangyák ellen is bevethetjük. 
Ha a hangyabolyra egy kupac hamut teszünk, elköltöznek.

23. Palántaneveléskor enyhébb palántadőlés gombafertőzésnél lehet kevés fahamut szórni a talaj tetejére.




24. Pince, sufni, kietlen zugok sarkaibaérdemes rakni egy-egy kupaccal, elűzi a patkányokat, egereket, csótányokat.

25. Elriasztja a a kullancsokat, tetveket, bolhákat házi állatainkból. 
Ecettel keverjünk ki egy kenhető masszát és dörzsöljük át vele állatainkat.

Milyen típusú hamut ne használjunk?

A szénből származó hamu a fából származó hamuval szemben toxinokat tartalmaz (pl. nehézfémek). 
Ezt ne használjuk!

A fahamut száraz állapotban tároljuk. 
Ne hagyjuk a szabadban, mert ha eső, nedvesség éri, veszít hatóanyagából. 
A kálilúg maró hatású folyadék, ezért jól záródó, felcímkézett üvegben, gyerekektől elzárt helyen kell tartani!
  

(forrás: sokszinuvidek.hu)








Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 


- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:



- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:

- A csodás Lenmag: 
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
- Lekvárfőzési ABC:  

- Melyik virág ehető a kertünkben?
- Őszi munkálatok a kiskertben: 
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 
- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 

- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:







- ALMA - ALMAECET:

- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 



- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - 10 jó tanács Gyuri bácsitól:


- HULDA CLARK ASSZONY TÖBB ÉVTIZEDE ISMERTE A RÁK GYÓGYÍTÁSÁNAK TITKÁT, MIÉRT NEM HALLGATOTT RÁ SENKI?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/09/hulda-clark-asszony-tobb-evtizede.html







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 








VADGESZTENYE

$
0
0

VADGESZTENYE




Áramra továbbra is költenie kell, de van-e jobb hír annál, ha 
a mosószer ingyen van, 
természetes és még hatékony is?

Bio mosószer? Mosódió? Háziszappan?

Felejtse el!

Létezik az a mosószer, ami teljesen ingyen van, hatékony, és még a környezetet sem szennyezi.

Aranyárban lehet kapni bio mosószereket, sőt ma már a mosódiót is (ami ráadásul hozzáférhető folyékony változatban is, de ez sem olcsó).

Mit tegyen, aki olcsón akar mosni, de a környezetére is odafigyelne?

Szedjen gesztenyét!

A vadgesztenye ugyanis szaponint tartalmaz, csakúgy mint a mosódió, csak ezt nem kell több ezer kilométerről importálni, és még ingyen is van.

Nem hittem benne, hogy működik, de egy tesztet megért a dolog.




Színes ruhákat mostam vele, 
amit bőven tarkított zsír, kakaó és egyéb koszfolt. 

5 darab vadgesztenyét forrásban lévő vízbe tettem, és otthagytam kb. 20 percre.

A gesztenyék megszívták magukat, és így már félbe tudtam őket vágni.

A félbevágott darabokat egy fél zokniba tettem, amit összecsomóztam. 

Öblítésre ecetet használtam.

És lőn, a ruhák tiszták lettek.

Ha nagyon koszosak, nem árt a gesztenye mellé egy kis nátrium-perkarbonátot betenni a mosószer adagolóba, ettől a makacs foltok is eltűnnek.

Bár én eddig mindössze két alkalommal használtam, a leírások szerint 4-5 mosásra elég az 5 darab gesztenye (5 kilónyi ruhával számolva).

A keveréket, csakúgy mint a mosódiót, nem csak ruhatisztításra lehet használni, hanem felmosásra, felülettisztításra is. 

Ebben az esetben a főzővízet a felmosóvödörbe öntjük, és a félbe vagy negyedbe vágott gesztenyéket hagyjuk állni egy darabig benne. 

A vízben kioldódik a szaponin, amihez lehet még néhány liter forró vizet tenni.

Természetesen nem én találtam fel a spanyolviaszt, a gesztenyét a XIX. századig használták mosószerként, de néhány gyógynövényekkel foglalkozó könyv is említi ilyen felhasználását.




A Szent István Egyetem Növényélettani karának munkatársa szerint nem a vadgesztenye az egyetlen szaponin tartalmú növényünk. 

Az orvosi szappanfű egy szekfűféle, melynek vörös színű gyökere sok szaponint tartalmaz. 

Ezt felvágva és kifőzve hasonló hatást érhetünk el, mint a gesztenye esetében.

Arra azért érdemes figyelni, hogy ezek a növények, a mosószerekkel ellentétben, semmilyen fertőtlenítő és fehérítő hatással nem rendelkeznek - hívta fel a figyelmünket az egyetem munkatársa. 

Ezért például a csecsemőruhák mosására nem alkalmasak.

A tökéletes fehérítő és foltoldó – jobb, mint gyári társai

Natrium-perkarbonat ismertebb neve: szilárd hidrogén-peroxid de így nem árulják, inkább  „foltisztító sóként” érdemes keresni.

Nem összekeverendő a mosószódával.

Vannak nála egyszerűbb és gyakrabban használt  dolgaim is, de most nagyon megszerettem, mert csodálatos fehérre tudja varázsolni  a ruháimat. 

A nagyhatású foltoldóknak is ez a fő összetevője, de ha ebben a formájában használjuk, akkor nem kevernek hozzá egy csomó felesleges adalékanyagot.

A legviccesebb az, hogy az interneten egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat találok a használatával kapcsolatban, úgyhogy most inkább azt mondom el, nekem hogyan vált be:

Foltoldás:

Gyerek leette a pólóját eperfagyival? Semmi gond!
A mosógép dobjába tegyünk két evőkanál Na-Perkarbonátot.
Fontos, hogy  a mosás legalább negyven fokos legyen, mert akkor kezd el dolgozni.
Erős foltoldó, ugyanakkor a színeket védi.
(Nem szoktam előkezelni. Ha nagyon-nagyon tragikusnak ítélem, akkor egy kis epeszappanos bedörzsölés.)
Szürkülnek a fehér ruháink?
Szintén ne keseredjünk el, áztassuk be őket mosás előtt húsz percre egy vödör forró vízbe, amibe szintén két evőkanál na-perkarbonátot tettünk.
Foltos ruhát én nem szoktam forró vízbe dobni, mert úgy tanultam a nagymamámtól, hogy a forró víz még jobban beleégeti a foltot.
Tehát mondjuk a nagyon foltos fehéret epeszappannal meg szoktam kicsit dörzsölni még előtte.
Lehet, hogy lenne más felhasználási területe is, de én még nem próbáltam. A többi tisztítást a lakásban ennél olcsóbb szerekkel oldom meg, az általam használt összetevők közül ez az egyik legdrágább, viszont megéri az árát.
Ára: Fél kiló nagyjából 800 forint körül van
Itt tudod megvenni: Zöldboltok, webáruházak (patikában ne keresd, nincs!)

(Forrás: okoanyu/utajovobe)




Visszér kenőcs házilag

Vadgesztenye készítmények házilag -
visszérre, aranyérre, rosaceára

Vadgesztenye

A vadgesztenye szinte minden része felhasználható a házi patikánkban. 

Ez a növény csodálatosan gazdag hatóanyagokban. 

A vadgesztenye elsősorban visszérgyulladások, visszértágulatok, aranyér kezelésében ismeretes. 

Hatóanyagai azonban pattanásos és rosaceás bőr ápolására is kiválóak. 

Napvédő szerekben is előszeretettel alkalmazzák, hiszen elnyeli az ártalmas ultraviola sugarakat.

Belsőleg és külsőleg is hatékonyan alkalmazható. 

Belsőleges fogyasztásával azonban légy óvatos, mert magas szaponin tartalma az ember számára mérgező. 

Ezért ha belsőleg szeretnéd alkalmazni, inkább vásárolj drogériákban vagy bioboltokban kapható kapszulát.

Külsőleg számos módon felhasználható: bedörzsölő szerként alkoholos kivonata, bőrápoló szerként olajos kivonata, pakolásként pép vagy gél formában, ülőfürdőként és lábfürdőként pedig főzete használatos.

Ehhez nem kell óriási pénzeket költened. 

Magad is könnyedén elkészítheted, alapanyagot szinte mindenhol találsz hozzá. 

A vadgesztenye ugyanis elég elterjedt, parkokban, utak mentén találkozhatsz vele.

A vadgesztenye kérgét, virágját, magját és leveleit is felhasználhatod terápiás célokra.

 Virágját és leveleit áprilistól júliusig gyűjtheted, a magját pedig szeptember-októberben, amikor az érett gesztenyék a földre hullnak.




Vadgesztenye-tinktúra készítése házilag

A vadgesztenyéből házilag is készíthetsz alkoholos kivonatot, azaz tinktúrát, több módon is. 

Ez kizárólag külsőleges használatra alkalmas, semmiképpen ne idd meg! 

Mérgezési tüneteket okozhat.

Mire jó a vadgesztenye-tinktúra?

A folyadékkal bedörzsölheted a fáradt, duzzadt, visszérrehajlamos lábakat. 

Csökkenti a nehéz láb érzést, erősíti az érfalakat, csökkenti az esetleges érgyulladásokat. 

Ízületi gyulladások kezelésére is alkalmas. 

Egyetlen pici hátránya, hogy az alkohol tartós alkalmazás során a bőrt kiszáríthatja, ezért a bedörzsölés helyén, két kezelés között kend be jojobaolajjal, olívaolajjal, kakaóvajjal vagy shea vajjal.




Vadgesztenye-tinktúra készítése I.

Ehhez friss vadgesztenyét kell gyűjteni. 
A gesztenyéről távolítsd el a vékony, barna héjat, aprítsd fel a belső fehér részt, majd töltsd bele egy csavaros üvegbe. 
Ezután öntsd fel minimum 70%-os alkohollal (ilyet patikában tudsz vásárolni), amíg minden növényi részt elfed. 
Az üveget jól zárd le és tedd fénytől védett helyre. 3 héten át legalább naponta egyszer erősen rázd össze. 
Három hét elteltével szűrd le, töltsd át a tiszta folyadékot egy jól zárható üvegcsébe és használd egészséggel.

Vadgesztenye-tinktúra készítése II.

Ha nem tudsz tiszta alkoholt beszerezni, használhatsz házi pálinkát is. 100 ml, minimum 38%-os pálinkához keverj 2 evőkanálnyi szárított és porított vadgesztenye levelet és 2 evőkanálnyi vadgesztenye őrleményt.

A vadgesztenye őrleményhez frissen szedett gesztenye szükséges, amelyet meg kell hámozni. 
A belső fehér részét aprítsd fel és tedd ki száradni száraz, de nem napos helyre. Amikor elvesztette a nedvesség tartalmát könnyedén összezúzható egy mozsárban, vagy ledarálható diódarálón is.

A leveleket szintén firssen szedd le a fáról. 
Ezt a műveletet a kora reggeli órákban érdemes megejteni, mert ekkor a legmagasabb a levelek hatóanyag tartalma. 
A leveleket szintén száraz, de naptól védett helyen kell elvégezni. 
Jól szellőző kosárba vagy vászonra terítsd ki.

Amikor összekeverted a szükséges levél és őrlemény mennyiséget a pálinkával, légmentesen zárd le a pálinkás üveget, majd 10 napig hagyd állni napfénytől védett helyen. 
Ezt követően szűrd le és sötét üvegben tárold, lehetőleg fénymentes helyen.

Visszér elleni vadgesztenye krém készítése házilag

Házi készítésű vadgesztenye krém. 




Ezt különösen ajánlom, mivel én magam nem nagyon ismerek olyan vadgesztenye krémet, amelyben ne lenne valamilyen káros anyag. 
Gondolok itt például a kőolaj származékokra és egyéb vegyi adalékanyagokra. Meggyőződésem, hogy ezzel legalább annyit ártunk magunknak, mint amennyit használunk. 
Ezért inkább a házilag készített krém használatát ajánlom mindenkinek. 
Ebben biztosan semmi olyan anyag nem kerül, ami káros lenne az egészségünkre.

A házi vadgesztenye krémhez szükség lesz az előzőleg már elkészített vadgesztenye tinktúrából 150 ml-re, étkezési zselatin porra (minden élelmiszer boltban kapható), és levendula olajra.

Egy serpenyőben oldj fel 3 tasak növényi zselatint 150 ml vízben.
Habverővel folyamatosan kevergesd.
Amikor elkezd sűrűsödni, apránként öntsd hozzá a vadgesztenye tinktúrát és 5 csepp levendula olajat. 
Ha megfelelő állagúra sűrítetted, vedd le a tűzről és töltsd sterilizált üvegbe. 
Ezután már nincs más dolgod, mint próbát készíteni a bőrön. 
Ugyanis a vadgesztenye irritálhatja az érzékeny bőrt. 
Ha a 24 órás bőrpróba során nem jelentkeznek bőrtünetek, akkor bátran alkalmazható a krém a visszeres bőrfelületeken, naponta kétszer bemasszírozva.

A krém 3 hónapig eláll.

Lehetőleg tartsd hűtőben, de mindenképpen hűvös és napfénytől védett helyen!

(Forrás: gyógynövénysziget)


VISSZEREKRE

Tágult visszerekre, visszérgyulladásra

Vadgesztenye




Az egyik legismertebb vénás keringésre ható gyógynövény.

A benne található rutin - flavonoidok egy típusa - fokozza az érfalak rugalmasságát, csökkenti folyadékáteresztő képességüket.

Ezen túl gyulladásgátló anyagokat is tartalmaz.

A vadgesztenye hatására javul a vénás- és nyirokkeringés, csökken az ödéma, a gyulladás.

Kumarin - a leggyakrabban alkalmazott véralvadásgátló gyógyszer hatóanyagával azonos - tartalma gátolja a vérrögök képződését.


Ezen utóbbi tartalom miatt szájon át fogyasztani tilos.







Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 


- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:



- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:

- A csodás Lenmag: 
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
- Lekvárfőzési ABC:  

- Melyik virág ehető a kertünkben?
- Őszi munkálatok a kiskertben: 
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 
- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 

- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:







- ALMA - ALMAECET:

- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 



- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - 10 jó tanács Gyuri bácsitól:


- HULDA CLARK ASSZONY TÖBB ÉVTIZEDE ISMERTE A RÁK GYÓGYÍTÁSÁNAK TITKÁT, MIÉRT NEM HALLGATOTT RÁ SENKI?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/09/hulda-clark-asszony-tobb-evtizede.html







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 







Ilus néni receptes füzete II.

$
0
0


Ilus néni receptes füzete II.



Hát vette a fáradtságot, és beszkennelte a sok-sok oldalt. 
Én meg OCR program lettem, és begépeltem a könnyebb olvashatóság kedvéért.

A történet/recept gyűjtemény 1949-ben kezdődik, és 1959-ig tart mint folyamatos gyűjtés.
Egy bejegyzés viszont 1973-ra datálódik, tehát Ilus néni akkor még aktív volt és megtalálta a füzetét is.
Érdekes, hogy az 1949-ből származó bejegyzés közel a füzetke végén található. Feltehetően más célra gondolta Ilus néni a füzetet felhasználni, csak a disznóhizlalás felkelthette érdeklődését és gyorsan lejegyezte az utolsó előtti lapra.

12-23. oldal

12k.jpg13k.jpg14k.jpg15k.jpg

Főzőtt krém:


2 deci fekete kávét 6 evő kanál cukrot 2 evő kanál kakaót vagy ehelyett csokoládét egész sürű szírup formára fősűnk, már elkészűlt torta tésztát ki hagyjuk hűlni egész hidegre
A szírupba még fősűnk 15- vagy 20. d. vajat, azután a tésztát töltjűk vele és kivűl is behuzzuk vele. Hideg krém vajat és porcukrot kikeverűnk habosra folyósra és evvel irjuk a betűlet, ezzel is lehet tölteni a tésztát ez hideg krém. (Szilvia eskűvőjére csináltam eszt.)

Tortát behuzó krém:


3. deci. Tejet 6 evő kanál cukrot 2 evő kanál kakaót vagy csokoládét, ezeket addíg főzzűk aíg csak sürűni nem kezd, akkor lehet közibe diót egy kis pálinkát vagy rumot főzni, citrom íz is igen jó és utolján kőrülbelűl 20 d. vajat vagy margarint főzzünk hozzá, de a vajat már nem soká fözzűk, egy kicsit kihűl és lehet vele a tortát behúzni, belső tőltésre nagyón finom, ha kivűl huzzúk be vele akkor diót nem tesszűnk közibe.
Porcukrot és tojásfehérjét felverjűk kemény habnak és ezzel is lehet tortát behúzni.

Francia línzer szelet:


20. d. vaj. 25. d. líszt. 15. d. darált dió. 15. d. cukor 1 tojás 1. deci. l. tejszin a tésztához vallokból(?) omlos tésztát ovatossan nyujtuk kés fok vastagra és megsütjűk a megsűlt tészta széleit levágjuk és hosszába ketté vágjuk, hogy 4 lap legyen az első lapra kenűnk barack- lekvárt, másodikra ribizlit, harmadikra barackot, negyedikkel befedjűk.

Tea-sűtemény:


57.dkg. lisztet 7 dkg. Vaj. ¼ kgr. Cukor ízlés szerinti vanillia késhegynyi szódabikarbóna 1 ½ dc. Tejszin 3. d. egész tojás eszt össze gyúrjuk késfok vékonyra sodorjuk és formákra szaggatjuk, forró sűtőbe süssük.

Gyűmőlcs kenyér:


28. dkg. Cukor  4 egész tojás jóll kikeverni hozzájőn 10 dkg./.szárazszilva, fűge, mazsolya. Citrom héja kevés fahéj szegfűszeg szódabikarbóna és 14. dkg. liszt, lassan kell sűtni.

Apró kifli:


1 egész tojás 1. d. szalagáli 13. d. cukor. eszt  lekerni és annyi lísztet hogy kőnyen lehessen kifliket formálni és jóll kristály cukorba hempergessűk.

Hájas tészta: (Kráfli.)


30. d. hájat hártyájától megtisztítjúk hús örőn át daráljuk hidegre tesszük. 35. d. jó, tes rétes lísztet 1 tojás sárgájával kevés só, fehér borral, jó rétes tésztát gyurunk 1 ½ centire kisodorjuk, kinyujtjuk és rákenjűk a héjat össze hajtogatjuk a tésztát és azonnal kinyujtjuk 1 centi vastagra ujból megkenjűk, hájjal őssze hajtjuk eszt kétszer meg ismételjűk, közben, kőzben ½ óráig pihenni hagyjuk, utolsó pihentetés után fél centi vastagra nyujtjuk, tüzes késsel elvágjuk, sűtés előt legalább 2 órát, pihentetjűk, lassan megsűtjűk.

Sajtos vajas tészta:


20. d. lisztből 1 tojással és ½ citrom levével rétestésztát dolgozzunk ki és aszt 20. percig pihentetjűk. Kűlőn össze gyurúnk 20. d. lísztet. 40. d. margarint vagy föző vajat 12. reszelt sajtot. sót kevés paprikát. A rétes tesztákat kisodorjuk, kőzepére tesszük a másik tésztát, ráhajtjuk a széleket és pihentetjűk, eszt háromszor ismétejűk ¼ órás pihenőkkel, asztán egy éjszakán át hídegre tesszűk. Másnap pogácsákat szaggattunk belőle, tűzhelyen sűtjűk, erős hirtelen tűz kell neki.

16k.jpg17k.jpg18k.jpg19k.jpg

Lekváros kifli:


Deszkán gyurjunk őssze 30. d. líszthez veszűnk 18. d. margarint egy egész tojást, parányi sót, reszelt citrom héjat és ½ citrom levét 10. d. cukrot vanillia-ízt és annyi tejfőlt hogy jóll gyurható masszánk legyen. Egészen vékonyra sodorjuk négyszőgeket vágunk azok egyik sarkába kemény lekvárt teszűnk és kifli formára sodorjuk, megkenhetjűk a tetejét tojással, de ez el is maradhat.

Sós-rudak:


Szükséges hozzá 17.d. líszt. 6. d. margarin, ?.d. belemorzsolt élesztő só és tejfel, deszkán gyúrjuk, valamivel lágyabb legyen mint a gyurt tészta, rudsacskákat vágunk a kisodort tésztából, azokat tojás sárgájával megkenjűk és sós kőménnyel megszórjúk.

Hideg dara krém:


? evő kanál darát ½ líter édes vanilliás tejben meg főzzűnk. Ha kihűlt elvegyitjűk 3. deci tejszínhabbal és kevés reszelt csokoládéval vagy kakaóval és formába jégre állitjuk, a formát előbb vízel ki kell őbliteni.

Boszorkányhab:


Kitünő tőltelék pískóta tésztába. 2. tojás habjához 14. d. cukrot, 3 evő kanál baracklekvárt és 30. d. sűlt áttőrt almát keverűnk és egy evő kanál rúmot. Adíg keverjűk míg egész kemény és szilárd lett ami körülbelűl fél óráig tart.

Kakaó-torta:


Felolvasztunk 5. d. margarint. jőn hozzá 25. d. cukor. 1. egész tojás ¼. líter tej, 25. d. líszt, amiben ½ sűtőport vegyítettűnk el és 4. d. kakaó. Vajazott és lísztezett formában lassan sűtjűk, Ha megsűlt 2 szer átvágjúk és lekvárral tőltjűk, bevonjuk csokoládéval, de, ha ez drága akármilyen egyszerű krém is megfelel, díszítsűk fel diókkal. A legjobb és nem a legköltségessebb, ha 2. deci édes tejszínhabbal vonjúk be.

Hatlapos:


60 (75) dkg. líszt 2 (6) egész tojás 2. üveg pohár cukor. 2 evő kanál kemény zsír vagy vaj, kevés só 2 d. szalagári (esetleg 1 ís megfelel) 1 deci tejben megáztatjuk, jóll össze gyurjuk 6 lapot sűtűnk belőle.
Tőltelék:
6 dcl. Tej 25 dkg. cukor 4 evő kanál liszt 5 dkg. csokoládépor sűrűre főzzűk, ha kihűlt 15 d vajat bele keverűnk, ezzel tőltjűk.

Mézescsók:


50 dkg. rozsliszt, 4 kanál méz 20 dg. Cukor 2 egész tojás 2 nek sárgája, pici szegfűszeg kávés kanál szodapor ecettel leőntve egy kis fahéj. Kizsírozott lisztezett tepsibe sűtjűk tojás fehérjével megkenjűk ½ girizd diót is rakhatunk a tetejére.

Krumplis sűtemény:


40 dkg. krumplit. 50 dkg líszt 2 tojás. 24 deka cukor, 2 kanál szódabikarbona egy citromnak a leve és reszelt héja eszt mind joll össze gyurjuk és két cipot alakittunk belőle, kisodorjuk, kizsírozott tepszibe tesszűk cukorral lekvárral, vagy dióval tőltjűk a másik cipót is kisodorjuk reá tesszűk mindenüt reá ígazitjuk tojással megkenjűk mindenüt

Krumlis sűtemény:


25 dg. liszt, 25 dgr. Passzirozott krumpli, 1 egész tojás, 1 sűtőpor, reszelt citrom héj pici só 10 dg. porcukor, 5 dgr. Zsír ezeket össze gyurjuk felébe tőlteléket teszűnk, a másikat rá bóritjuk. (Nagyon jó.)

Forgács fánk:


1 űvegpohár liszt 1 tolyás sárgája egy kicsi só egy kicsi cukor 1 evő kanál tejfel 1 evő kanál rúm, nem nagyon keményre és jó vékonyra mind a leves tésztát kinyújtjuk elvágjuk dereje metélővel és forro zsírban nem nagyon gyorsan sütjűk.
  

Pejgli:


50 dgr. Liszt 25 dr. vaj v. zsír, kevés cukor kis só, tejfel rúm citrom-héj 1 d. élesz 2 tojás-sárgája őssze gyurjuk. Jó vékonyra nyujtjuk mákkal v. dióval töltjűk és kelni hagyjuk kétszer is a tepsibe is.

Ádám Ferencné. Nagysimonyi 1950.

20k.jpg21k.jpg22k.jpg23k.jpg

Vaniliás kifli:


15 dgr. liszt 10 d. vaj, 5. d. mandula, 6 d. cuk. 1 tojás-sárgája, kis kifliket formálva vílágosra megsütjűk, még melegen vaniliás cukorral behintjűk.

Almás-pite:


30 dgr. sima liszt 8 d. zsír vagy 10 vaj 1 egész tojás 12 ½ dgr cukor 1 egész oetket sűtópor kis víz vagy tej, kis só. 1 kgr. alma.

 Rakott zsömle:


Szeletekre vágjuk a zsőmlét, jó cukros tejbe forgatjuk azután felvert tojásba forgatjuk, kizsírozott lábasba rakjuk kőzbe is teszűnk egy kis zsírt és megsütjűk.

Zsőmleszosz:


* v. zsőmlét pirítjuk
Halvány hig zsőmleszinű rántást készitűnk fokhajmát bele és a * megásztatott   zsőmlét bele tesszűk és jóll összeforraljúk.

Torta krém:


2 egész tojás, 2 evő kanál síma liszt, 3 evő kanál cukor citrom-héj vanilia, 5 kanál fekete kávé, 10 d. vaj.

Krém ...

3 egész tojást cukorral jóll kikeverünk a tűzhely szélén folytonos keveréssel, hogy össze ne zuzmorosodjőn, végűl 1 szelet csokoládét hozzá főzűnk és legvégűl a vajat, de már ekkor levesszűk a tűzről.
  

Diótorta:


4 tojás-sárgája 4 jó kanál porcukor 6. dgr őrőlt piritott dió 4 kanál lapos finom morzsa és egy jó kávés kanál rum fehérje habnak. Krémmel tőltjűk és tetszésszerint díszítjűk.

Diótorta:


28 d. vajat, 28 cukorral, 21 d. finomra őrőlt dióval és 5 tojás-sárgájával egy ½ óráig keverjűk, akkor hozzá adunk 4 tojás keményre vert habját és 7 dgr. listet és szép halványra sűtjűk, ha megsűlt kávémázzal bevonjuk és ízlésessen diszitjűk.

Habcsók:


5 tojás fehérjét verd fel ½ kgr. porcukorral, forró víz, gőz felett míg csak meg nem sürüdik annyíra, hogy teljessen fehér legyen és síma, kissé kikent tepsibe fé-diókat és ezekre a masszából kis halmokat vagy a diót a halmok tetejére tesszűk, lassu tűznél száritjuk.

Mézes-puszedli:


25 dgr. föző-liszt 12. dgr. cukor 2 evő kanál méz, 2 egész tojás, 1 késhegy szodapor  fahéj, szegfűseg, kis formával kisszagatjuk, legjobb más napig hagyni és úgy kisszagatni.

Kakaós-tészta!


12. dr. zsír, 20 d. cukor 1 csomag sütőpor 1 csomag vanilia cukor 2 egész tojás 3 d. kakaó, 2 del. tej 25 dgr. liszt ezeket jó habosra kikeverjűk és kizsírozott lísztezett tepsibe öntjűk kisütjűk, kihűlés után két felé végjuk gyűmőlcs-izzel ősszeragasszuk a tetejét csokoládéval bevonjuk.

Pisinger-torta:

10 deka cukrot 2 egész tojással 2 sárgájával az űstben a tüzőn fözzűk, ha már elég sürű 6 dgr. örőlt mogyoróval folyton keveni amig kihűlt és akkor 2 ½ tábla puhitott csokoládét 7 d. vajal habosra keverünk és a krémhez keverjűk. 8 darab ostyát megkenjűk, egymásra téve a tetejére csokoládé mázal bevonjuk.

Mézes kalács:


6 tojásásárgája 16 dgr. cukor, 2 kanál méz 1 késhegy szodabikarbona egy késhegy fahéj szegfűszeg, 6 tojás habja, 8 kanál liszt, halmokat formálunk.

Rigó Jancsi:


6 tojás 6 kanál cukor 2 szelet reszelt csokoládé 4 kanál liszt. A tőltelékhez: 7 del. tejszin, 14 d. vaniliáscukor, 7 kakaó, ¼ kgr. cukor, 15 deka csokoládéból készitet huzat. Készitése: A tojás-sárgákat a cukorral habosra keverjűk kőnnyedén és hozzá adjuk felváltva a csokoládét kemény habot, lísztet, kikent lísztezett tepsibe megsütjűk. Sűtés után a hideg tésztát ketté vágjuk. A keményre vert tejszin hab-ba bele keverjűk a cukrot, kakaót, rákenjűk a tészta egyik felére és őssze ragasszuk, szeletelés előtt még csokoládé mázzal bevonjuk.

Kráfli:


30 deka hájat hártyályától megtisztittunk azután husörlőn átdaráljuk, hideg helyre tesszűk. 35 d. fínom lisztből 1 tojás sárgájával kevés só és fehér borral rétes tésztát készitűnk jóll kidolgozzuk, míg hólyagos lesz és a kézről levállik  1 ½ centi vastagra nyujtjuk és rá kenjűk a hájat, össze hajtjuk ujra kinyujtjuk 1 ½ centi vastagra eszt a kinyujtást még háromszor megismételjűk, közbe ½ orát hagyjuk pihenni utolsó hajtogatásnál kinyujtásnál ½ centi vékonyraa hagyjuk tűzes késsel darabokra vágjuk, sűtés előtt a tésztát legalább 2 oráig pihentetjűk, nem túl gyorsan sűtjűk.


(Forrás: blogkocsma)






Továbbá:



Gyógyító növényeink 1./a rész: 


- Gyógyító növényeink 2. rész: http://emfkryon.blogspot.hu/2013/05/galaj.html


- Gyógyító növényeink 4. rész:



- Kiskertünkben - Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: 
- Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: 
- Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkben:

- A csodás Lenmag: 
- Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: 
- Lekvárfőzési ABC:  

- Melyik virág ehető a kertünkben?
- Őszi munkálatok a kiskertben: 
- SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: 
- Csicsóka – a jótékony szénhidrát: 
- A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

- Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

- A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

- Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

- A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



- Dió - a csudajó, mely önálló fejezetet igényel: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

- Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: 

- ALOE VERA - a csodanövény:

- Gyermekláncfű - Pongyolapitypang:

- A BÁRSONYVIRÁG (BÜDÖSKE) ELŰZI A KÁRTEVŐKET KERTÜNKBŐL:






- GYÖMBÉR - A MINDENT TUDÓ GYÓGYNÖVÉNY:


Faszén - Aktív szén:

- FŰSZERNÖVÉNYEINK:

- Körömvirág:

- A LEVENDULA:

- AZ AROMATERÁPIA - ILLÓOLAJOK:

- SÁFRÁNY - A FŰSZEREK KIRÁLYA - A KIRÁLYOK FŰSZERE:

- Természetes kozmetikumok: 





KÁPOSZTA - Kovászos uborka:







- ALMA - ALMAECET:

- ÖSSZEFOGLALÓ – RENDSZEREZŐ - GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEINK: 



- Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot - 10 jó tanács Gyuri bácsitól:


- HULDA CLARK ASSZONY TÖBB ÉVTIZEDE ISMERTE A RÁK GYÓGYÍTÁSÁNAK TITKÁT, MIÉRT NEM HALLGATOTT RÁ SENKI?:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2016/09/hulda-clark-asszony-tobb-evtizede.html







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 





Kronovizor - az időnéző időgép

$
0
0

Kronovizor - az időnéző időgép


A kronovizor, az emberiség által valamikor létrehozott képeket és hangokat képes érzékelni, amelyek a térben lebegnek.

A mai napig a Vatikánban van a gép.



  
cikk:


video:


A kronovizor

1986. október 18-án egy furcsa berendezést mutattak be az elképedt újságíróknak egy sajtótájékoztatón.

A készüléken többek között egy régi görög tragédia képei elevenedtek meg i.e. előtt 169-ből.
  
A kronovizor olyan berendezés, amely megtörtént eseményeket elevenít fel.

A találmány atyja az olasz Alfredo Pellegrino Ernetti szerzetes, aki különböző országokból 12 fizikust és híradástechnikai szakértőt gyűjtött maga köré elgondolásának megvalósítására.
A fejlesztések eredményeként már 1972-ben létrejött az első működőképes modell.




A huszonkét évvel ezelőtti premieren először egy régi görög tragédia i.e. 169-ben lezajlott előadást láthattak az ámuló újságírók, szakemberek.
A képsorok minősége tökéletes volt, – s a jelen levő szakértők szerint semmi kétség nem fért a képek hitelességéhez.
Később Quintus Enniusnak, egy latin szónoknak a beszédét „fogták”, majd egy dór zenekar muzsikáját élvezhették eredeti archaikus előadásban.

A berendezés három fő egységből tevődik össze.
Az első egy bonyolult antennarendszer, mely képes arra, hogy felvegye a kapcsolatot a „Magasabb Intelligencia” számítógépével, a memóriájából lehívja a megadott kor látni kívánt eseményeit.
A következő fokozat egy szubatomi energiahullámok érzékelésére és erősítésére alkalmas áramkör, míg a harmadik egy konverter, amely a szubatomi energiahullámokat elektromágneses hullámokká alakítja át.

Ezután a jelet rá kell kapcsolni egy tévé bemenetére, és máris filmszerűen feltárul előttünk történelmünk bármely eseménye.
Mivel a „Magasabb Intelligencia” szuperszámítógépei életünk minden egyes megnyilvánulását rögzítik, ezért a kronovizor nem csak szórakoztatási célra használható, hanem várhatóan fontos szerepe lesz a tudományos viták eldöntésében is.
A legnagyobb hatékonysággal azonban a bűnüldöző szervek fogják ezt a berendezést alkalmazni, mert segítségével bármely bűncselekmény percek alatt felderíthető.
 Erre azonban még egy darabig várni kell, mivel a szerkezet jelenleg hozzáférhetetlen.
Ennek a végkifejletnek hosszú és bonyolult előzménye van, amelyről egy olasz lap, a Domenico del Corriere tudósított még 1972-ben.

A feltaláló Ernetti atya a velencei zenei konzervatórium docense volt, majd kinevezték a vatikáni zenei titkárság igazgatójává.
Így került szoros kapcsolatba XII. Pius pápával.
Az akkori egyházfő nagyon örült a Benedek-rendi szerzetes találmányának, mert a túlvilág, az öröklét létezésének bizonyítékát látta benne.
Ernetti fő segítője Germetti professzor, valamint a híres olasz atomfizikus Fermi egyik tanítványa, Braun volt.
Jelentős részt vállalt a találmány kidolgozásában a portugál De Matios professzor, valamint egy japán Nobel-díjas fizikus is.
A fejlesztés költségeit a Vatikán fedezte.
Az interjúból az is kiderült még, hogy a kronovizor nem csak a bemeneti egységeiben tért el a szokványos híradástechnikai eszközöktől, hanem képmegjelenítésben is.
Már az első készülék is hologramszerű, térhatású képet közvetített.
 A berendezés segítségével számos múltbéli eseményt tártak fel.
Többek között végigkövették Jézus életét.
Nagy megdöbbenésükre a Messiás nem mindent úgy mondott el, ahogy az a Bibliában áll, és ahogy azt évszázadokon át tanították.
 Ez nagy zavart okozott a Vatikánban.
A hiteleség alátámasztása érdekében végignézték Mussolini nyilvános szerepléseit is, de itt nem találtak eltérést.
A fasiszta diktátor ugyanazokkal a szavakkal adta elő beszédeit, mint ahogy azt a történészek feljegyezték.

A feltaláló aggodalmát növelte, hogy a kronovizor néha önállósította önmagát. Egy ízben például elkezdte közvetíteni az amerikai nagykövet és a palesztinai felszabadítási front küldötteinek titkos találkozóját.
Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a készülék nem csak a múlt fürkészésére alkalmas, hanem feltárja a jelen eseményeit is.
Alkalmazásával egy csapásra megszűnne a politikai, katonai, tudományos, ipari, üzleti és magántitok.
 Ezt belátva a pápa, Ernetti atya és az érintett fizikusok arra a meggyőződésre jutottak, hogy ez a találmány túl korán született, használata beláthatatlan következményekkel járna jelenlegi világunkban.
Ezért úgy döntöttek, beszüntetik a kronovizor fejlesztését, és megakadályozzák a sorozatgyártását.
Döntésüket siettette, hogy a nyilvános bemutató után Ernetti körül mind több gyanús alak ólálkodott.
Állítólag elsőként az oroszok kezdtek el szaglászni a találmány után.
A KGB ügynökei nagyon szerették volna megszerezni a dokumentációját.
Nem kellett sokáig várni az amerikai kémek megérkezésére sem, ezért az egyházi elöljárók kénytelenek voltak gondoskodni az atya fizikai biztonságáról. Beköltöztették őt a velencei kolostorba, és testőröket fogadtak fel, hogy megakadályozzák az ügynökök erőszakos behatolását.
Mindezen eseményeket Ernetti barátja, Francis Brune írta meg egy 1998-ban kiadott könyvében.




A műből, valamint a szerző által adott interjúból, amely az olasz Terzomillenio (Harmadik évezred) című folyóirat 1998. évi 5. számában jelent meg az is kiderült, hogy ezt követően Ernettinek megtiltottak bármilyen információközlést a készülékről.

A kronovizort szerencsére nem semmisítették meg, mint annak idején a Tesla-konvertert, hanem darabjaira szedték.
Fő részei a Vatikánban maradtak, a legfontosabb alkatrészeket pedig diplomáciai postával más országok egyházi központjaiba küldték.
Az akció olyan titoktartás mellett bonyolódott, hogy maguk az őrzők sem tudják, mit bíztak rájuk.
Hasonló módon helyezték el a kronovizor dokumentációját.
Jelentős mértékben csökkenti az illetéktelen hozzájutás valószínűségét, hogy időközben elhunyt a titkosítást elrendelt pápa, sőt maga Ernetti is, valamint a csoportjából tíz fizikus.

Hogy a készülék ismét működőképes legyen, a Vatikán, illetve a jelenlegi pápa jóindulatán múlik, hogy a berendezés előkerül-e valaha a süllyesztőből.
A világ egyre súlyosbodó bajait, a bűnözés és a terrorizmus rohamos terjedését látva az egyházi körök előbb-utóbb talán belátják, hogy szükség van ennek a készüléknek a rendszerbe állítására, kellő felügyelet melletti használatára.
A készülék nagy segítséget nyújthat a titkos manipulációk, a bűnös szándékok feltárása, s használatával eredményesen lehet védekezi a társadalomellenes cselekedetek ellen.
Egy idő után ennek a készüléknek a puszta léte is elegendő lehet ahhoz, hogy meggátolja a becstelen törekvés, a pusztító szándék megnyilvánulását, alkalmazhatóságának tudata is rákényszeríti az embereket a tisztességes életvitelre.


(Forrás: starlive, boldognapot)


Minden rezeg a Világmindenségben, a legkisebb alkotótól a legnagyobbig

Mindennek sajátos rezgése van, mely rezgés függvényként ábrázolható.

Ha pl. a májunk még egészséges sejtjeinek a rezgését felvesszük, és azt visszasugározzuk a májba, akkor az a szerv meg fog gyógyulni.

A rezgésminta alapján 1-1 szerv tökéletesen helyrehozható!
Nem kellene gyógyszert szednünk!
A szervezet képes önmagát regenerálni, megújítani ilyen módon!


video:
Arany László: Kronovízor - időlátó gép a Vatikánban


Leírások:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:


- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:







Továbbá:




- A magyar szent korona igazi rejtélye! ♥:

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html


Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború: 

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 


- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:



Ica - a faragott kövek:








Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: 







Annunakik közöttünk?

$
0
0

Annunakik közöttünk?


Az annunaki történet röviden

Egy földönkívüli faj, egy idegen bolygóról (Orion, Szíriusz csillagképekhez kötődő), kb. 450.000 évvel ezelőtt idevetődött a Földre.




Annunaki családfa


Háttérként tudni kell, hogy ez a faj egy kozmikus egyezség (házasság) révén jött létre, és kapott saját bolygót.
Majd ezt a bolygót kizsákmányolják, túlhasználják, és az expedíció oka a Föld erőforrásainak kiaknázása a saját bolygójuk megmentése érdekében.

Tény, hogy aranykitermeléssel és feldolgozással foglalkoztak, megtalálták a Föld legfontosabb aranykészleteit, és olyan magas fokon űzték az arany feldolgozását, hogy arra a szintre mi még csak épp hogy eljutottunk.
Azonban igazából fogalmunk sincs arról, hogy mit kezdtek az arannyal.

Szerencsénk, hogy ezek az idegenek, akiket annunakik-nak szoktunk nevezni kötelességüknek tartották, hogy mindent dokumentáljanak, amit csak tettek.  
Így tudunk a saját bolygójuk és a Föld ősi kialakulásáról, és kb. 3.600 évenkénti találkozójáról.
Igaz, hogy galaxisunkban sok olyan eset fordul elő, amikor egy naprendszerben két nap van és a bolygók egyszerre keringenek a két nap körül egy adott pályán, azonban sok emberben, így bennem is felmerült a kérdés, hogy mi van, amikor a Nibiru mindkét naptól távol van.
Igaz, épp a sumerok írták le, az Uránusz és a Neptunusz önhőtermelő tulajdonságát, és azt, hogy pozitív hőmérsékletű víz is lehet a felszínen, a Naptól ilyen távoli pályán, azonban én személy szerint nehezen tudom elképzelni ilyen körülmények között az emberi életet.
Azt viszont tudjuk, hogy nem felszín alatt éltek, hanem éppúgy mint mi, a felszínen.
A sumer ábrázolásokon a Nibiru mint hőtermelő bolygó van ábrázolva, jelképe az egyenlő szárú kereszt, mely a teremtést, az egységet jelképezi a spirituális világban.

Egy ideig arra is gondoltam, hogy egy űrbázis szabályos időnként járt erre, és ezt nevezték volna Nibirunak, azonban a sumer leírások arról beszélnek, hogy minden alkalommal, amikor erre járt a Nibiru, mindig megrázkódtatásokat élt át a Föld (földrengések, szökőárak, időjárási anomáliák) a tömegvonzás miatt.

Az idegen telepesek tudatosan berendezkedtek a Földön.
Volt közöttük tudós, orvos, katona, technikus, kiszolgáló személyzet, stb.
Tudatos és szervezett formában éltek.
Azonban a fő tevékenységhez, az erőforrások (arany) kiaknázásához kevesen voltak.
Szükségük volt egy nagy létszámú, szolgaként kezelhető embertömegre, ami viszont nem volt fellelhető a Földön.
Ezért el kezdtek kísérletezni a Földön élő állatfajokkal.
Genetikai kísérleteik eleinte nem sok sikert hoztak, hiszen olyan szörnyeket hoztak létre, mint amiket a görög mitológiából ismerünk.
Végső stádiumban kb. 200-250.000 évvel ezelőtt a homo erectus-ból létrehozták genetikai úton (a saját genetikájukat felhasználva) a mai ember ősét.
Ennek első fázisában olyan emberszerű lényeket hoztak létre, akik nem rendelkeztek nemi szervekkel, így a fajfenntartás lehetetlen volt.
Egy újabb nekirugaszkodásra létrehozták a mai ember ősét.
Azonban ilyenkor ne gondoljunk a mai emberre.
Inkább egy beszélni tudó, az életről semmilyen fogalommal, értelemmel nem rendelkező lényt képzeljünk el.
Az akkori élőlény inkább olyan volt, mintha a mai kedvenc kutyánk tudna beszélni, értené amit mondunk neki (hozza ide a labdát, jöjjön ide, menjen oda, vissza is válaszolna emberi hangon), de semmilyen komolyabb dolgot fel nem fogna.

Ez egy hibrid lény volt leginkább.
Fejlődés akkor állt be, amikor megértették az élet működését (születés, halál, munka, pihenés, család, barátság, rokonság, stb.), és kezdtek tenni magukért, megtanulták fenntartani saját életüket.
Ezt nevezem én evolúciónak, igaz ehhez szükséges volt egy folyamatosan jelenlévő magasabb intelligencia.

A Vízözönig (kb. i.e. 11.000) sok más nem történt, mint hogy az annunakik élték saját életüket, mely egyre jobban tetszett nekik, hiszen egyre többen szolgálták őket.
Minden annunaki király lett, vezető, saját országgal és saját néppel.
Gyakran háborúzgattak egymással, igazi „emberi” vonásokkal voltak megáldva. 
Szívesen adták át magukat a szerelemnek, szexnek, keveredtek az általuk létrehozott emberekkel.
Kellemesen el is telt az idő, és a Föld lakossága lassan kezdett emberré válni, igaz szolgaként éltek ezen a bolygón, de nekik úgy tűnt, hogy ez így a legjobb. 
Nincs felelősség, mindig van aki irányít, aki megmondja mit kell tenni, és ha kell igazságot oszt.
A nagy tudásbeli, intellektuális, és életciklusbeli szakadék miatt, ami az annunakik és az emberek között tátongott, az emberek el kezdték az annunakikat isteneknek nevezni.

Ennek az idilli állapotnak (evészet, ivászat, szaporodás) a Vízözön vetett véget. Innentől egy teljesen új korszak kezdődött.
Egyfelől egy 100-200 méteres tengerszint emelkedés a civilizáció élőhelyeinek jó részét elmosta, másfelől az annunakik gondolkodása is megváltozott.
Innentől kezdve azt a kevés számú embert már nem szolgának, hanem társnak tekintette.
Elkezdődött az újjáépítés, amihez az eszet az annunakik adták, a munkaerőt az emberek.
Enki a tudós létrehozta a társadalom tudatos megalkotásának tudományát, melyet ME-nek neveztek, majd ezt alkalmazva létrehozták Sumert, Egyiptomot, majd az Indus-völgyi civilizációt.
Mindhárom társadalom szervezett formában működött, mégis más és más volt.
A különbség az uralkodók által kialakított „vállalati kultúra” révén alakult ki. 
Azonban közös vonás volt a hatalomvágy, háborúk, pénz és vagyontárgyak birtoklásáért folytatott küzdelem.  
I.e. 2.000 körül nagyjából ugyanott tartott az emberi civilizáció, mint a Vízözön előtt, csak kicsit magasabb szinten megélve mindazt, amit korábban.
Most egy, az annunakik között kialakuló atomháború változtatott meg mindent.
Elsöpörte a Föld felszínéről a sumer társadalmat, átírta a hely klímáját, földrajzát.

A Vízözön után, lévén, hogy az afrikai aranybányászat már nem volt működőképes, az annunakik meghódították Amerikát, benépesítették azt, azonban hosszútávon nem jutottak sokra az aranykitermeléssel, ezért felhagyták a területet.
Az itt magukra hagyott népekből alakultak ki a maják, aztékok, inkák, akik egy olyan világban éltek, amit nem értettek meg, olyan arany tárgyakat használtak, melyek számukra nem jelentettek értéket.
A barbár szintre süllyedt népeknek a spanyol hódítók vetettek véget az ezerötszázas években.

Amerika amolyan gyarmat volt, amelyik annunaki vezető nemkívánatos lett, azt ide száműzték.
Így került ide Enlil és klánja mikor Marduk átvette a hatalmat, illetve Thoth is ide lett száműzve, aki itt megalkotta a maja naptárt és elindította annak az időszámítását.

I.e. 600 körül az annunakik tömegesen távoztak, azonban néhányan itt maradtak.
Azok, akik régóta éltek a Földön, átvették a Föld rezgéseit, ezáltal ők kötődtek ehhez az élethez, ők nem tudtak elmenni.
A hosszú évezredek alatt sok annunaki utód született, részben annunaki szülőktől, részben földi emberektől.
Alapelv, hogy aki itt születik, az nem tud elmenni, viszont nem is igazán ember, hanem egy amolyan hibrid. Tipikus példa Ishtar/Inanna/Venusz, ízig-vérig annunaki, de a Föld szülötte, bár hosszú életű, de nem tud elmenni innen.
A sok leszármazott, majd azok leszármazottai mind itt maradtak.

- Orosz Zsolt író - Zecharia Sitchin nyomán


Forrás: 







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: 




Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak

$
0
0


Hajnalhozók c. könyvből

- Barbara Marciniak -

A Plejádok tanításai

részletek



"A Fény Családja mindenhol egyesülni kezd. 

Arra kell összpontosítanotok a figyelmeteket,
ami közös bennetek, és nem arra, ami eltérő. 

A Fény Családjának tagjaiként semleges
módon hoztok információt a bolygóra, saját fejlődésetek elősegítésére. 

Ezt kell tennetek -
hiszen a saját fejlődésetek a bolygó fejlődését is befolyásolja.

DNS-etek kettős spirálból tizenkét szálúvá fog fejlődni. 




Ez a tizenkét spirál megfelel a testen
kívül és belül elhelyezkedő enegiaközpontoknak, a csakráknak. 

Már most is több millióan
vagytok ezen a bolygón, akik küldetést teljesítetek. 

Vállaltátok, hogy idehozzátok a küldetés
beteljesítéséhez szükséges frekvenciát. 

Egyre több embercsoport válik tisztává, és ezek a
csoportok hatással vannak másokra. 

Hamarosan egészen világosan kezditek majd látni,
hogy kik is vagytok és mi a feladatotok.

Érdemes részesévé válni ennek a folyamatnak, amely hihetetlen evolúciós ugrást jelent, és ez a következő húsz évben gyorsított ütemben zajlik majd le. 

Vannak olyanok, akikben már végbement a DNS tizenkét szálának - a tizenkét spirálnak - az újrarendezése. 

A DNS tizenkét spirális szála a testen belül és kívül egymással kölcsönhatásban áll. 

A tizenkét szál kapcsolata azt jelenti, hogy a tizenkét energia vagy információ-központ működésbe léphet, és egymásnak küldözgethetik az információkat.

Ezekből a központokból hét tradicionálisan a testen belül helyezkedik el, öt pedig a testen kívül. 

Általában csakraközpontokként ismertek, és a naprendszeretek általatok jelenleg
ismert tizenkét égitestének forgására vannak hangolva -a tizenkét égitestre, amelyek, ahogy ti látjátok, három dimenzióban vibrálnak. 

A tizenkét égitest forgásában benne van a tudás:
együtt forognak a csakrarendszerekkel, amelyek kiérnek egészen az univerzum széléig, és együtt forognak a testeteken belül forgó DNS-sel.

Amikor az emberi DNS újra tizenkét szálú spirálrendszerbe kezd szerveződni, és e tudás birtokában kezd működni, hihetetlen erő jelenik meg. 

Egyének, csupán azáltal, hogy
összejönnek, és közösen fejezik ki, hogy meg akarnak tenni valamit - együtt válnak a
kozmosz minden részéből érkező energiák telepatikus befogadóivá -, megváltoztathatják az univerzum arculatát. 

Az emberi DNS újrasodrásának folyamatát mi mutációnak nevezzük.
Amint a Fény Családjának tagjaiként képessé váltok arra, hogy ezt a mutációt a testetekbe fogadjátok, képesek lesztek egységbe rendezni a tizenkét információ-központotokat. 

Akkor majd egyre inkább megértitek, hogy a saját tapasztalataitokat ti magatok hozzátok létre, és megtanuljátok, hogy tudatos alkotókká váljatok. 

Ami még ennél is fontosabb, megtanultok tudatosan emlékezni arra, kik vagytok.

Ahogy a tizedik, a tizenegyedik és a tizenkettedik csakrátok kezd kinyílni, sok bolygón kívüli energia jelenik meg életetekben. 

Egyre többen és többen hordjátok magatokban
a magasabb frekvenciákat, és idevonzzátok ezeket az energiákat. 

A tizedik csakra a naprendszerhez kapcsolódik, a tizenegyedik a galaxishoz, a tizenkettedik egy ponthoz valahol az univerzumban. 

Amikor már uraljátok ezeket a frekvenciákat, olyan információkat
hoztok erre a bolygóra, amelyek a világ nagy részét megdöbbentik és megrázzák.

Identitások, kultúrák olvadnak majd össze, sok „új világrend"áramlik be, nagy káoszt és bizonytalanságot teremtve. 

A Fény Családjának tagjaiként ti ezt egyszerűen csak
végignézitek, mert tudjátok, hogy káosz és bizonytalanság kell a rendszer megdöntéséhez, hogy azt fénnyel újjá lehessen építeni. 

Felismeritek, hogy fejlődési folyamat megy végbe, és
azok, akik kezelni tudják a változó frekvenciákat, feltétlenül fejlődni fognak. 

Érdemes most
élni a Földön. 
A terv nagyon jó.


(Forrás: Hajnalhozók c. könyv)






Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: 



Napisten születésnapja

$
0
0

Napisten születésnapja



Sűrű, sötét éjszaka volt. Az év leghosszabb éjszakája.
Az eget nehéz, szürke fellegek takarták.
Az éles szélben egy kucsmás ember baktatott az erdei ösvényen.
A fenyők is dideregtek ebben a sötét hidegben.
A kucsmás ember a kezében egy fejszét tartott, és a fenyőcsemeték felé vette az útját.




- Itt a kerecseny ünnep, legalább egy szép fenyőfájuk legyen ezeknek a gyerkőcöknek,
ha már ilyen szegény helyre születtek! - sóhajtott a kucsmás ember.

Már nappal, az úton járva kinézett egy csinos kis fenyőfát, most azért jött el.
Megtalálta a sötétben is a kis fát, és már emelte is a fejszéjét.
Igyekezett, minél hamarabb mehessen hazafelé ebből a hideg, sötét erdőből a kicsi, meleg házikójába, a családjához.

- Ne vágd ki a csemetémet! 
- szólította meg a kucsmás embert egy hatalmas, sudár fenyő.
Hagyd, hogy élvezze még Napatyánk csodálatos teremtett világát! - kérlelte.

- De nekem kell ez a kis fa! - válaszolt az ember. - Az örökzöld fenyő az életfa, ami összeköti az eget a földdel.
- és észre sem vette, hogy egy fával beszélget.

- Éppen azért! A fa csak akkor tud kapcsolatot teremteni az égi és a földi világgal, ha gyökere a földben van,
csúcsa pedig az eget éri. 
Őseitek lelkei, a tündérek, az égi segítőitek a fenyők ágai között lépdelnek le hozzátok, földi lényekhez.

- Tudom én ezt, te fenyő! De a Sólyom ünnephez mégis csak kell egy üde, zöld fa az otthonunkba.
Egyéb sem lesz az ünnepre a gyermekeimnek!
A fára is csak annyi díszítés lesz, amit mi magunk készítünk.
Elfacsarodik a szívem, ahogy nézem a gyermekeim izgatott várakozását.
Festik az ezüst- és aranyszínű diókat, készítik színes papírból a láncot a fára.
Pedig édesség is csak az lesz rajta, amit én készítek egy kis égetett cukorból, egy pici napraforgóbéllel,
meg amit a feleségem csinál, cukorból főzött szaloncukor. Az igazi ünnepi hangulatot pedig maga az élő fa hozza el.
A csodálatos fenyőillat, a gyertyák viasz-szaga és az együttlét harmóniája adja meg a Sólyomünnep bensőséges, szeretetteljes békéjét.

- Miért kell neked ehhez megölnöd egy fácskát, kucsmás ember?
Nézd, milyen szép ágaim vannak, amelyeket hamarosan úgyis ledobok, hogy följebb friss, fiatalokat hajtsak!
Méregzöldek, erősek, illatosak, gyönyörűen mutatnak majd rajta a színes papírdíszek, az arany- és ezüstdiók.

A kucsmás ember szélfútta, piros arca elkomorodott. Lehorgasztotta a fejét.
Kucsmája a homlokára csúszott. A felhőkből hatalmas, csillogó hópelyhek kezdtek szállingózni. Béke telepedett az erdőre.
- Bocsásd meg gyilkos gondolataimat - szólalt meg hosszú hallgatás után a kucsmás ember
és a földre engedte a fejszéjét. - Megértettelek, és most már tudom, hogy a fenyőágak is ugyanúgy illatoznak, és éppúgy az örök kikelet zöld igéjét hordozzák, mint maga a fa. - sóhajtott megkönnyebbülve.
- Kedves fenyő, kérlek téged, adj belátásod szerint nekem az ágaidból, amelyek megszentelik a kerecseny ünnepünket.
A fenyő szelleme hálát adott a Teremtő Istennek, hogy egy magyar szívben ismét a szeretet győzött, nem pedig a sötétség, birtoklási vágy.

A várakozás ideje alatt, Álom havának első napjától Napisten megszületéséig a gonosz oldal birtokolja az Atya teremtett világát.
Az egyre hosszabbra nyúló éjszakákban a rontók, ártók, boszorkányok és a rossz lelkek teszik a dolgukat.
Ilyentájt történik meg a világban a rengeteg baj, csapás, szerencsétlenség.
A gonosz hideg, a lelketlen köd, a csúszós utak, a rossz látási viszonyok mind kedveznek a bajok bekövetkezéséhez,
amik azért történnek meg, hogy betöltődjenek az emberi sorsok.
Megmérettetnek az emberi kapcsolatok, és az emberek szembesülnek belső árnyoldalaikkal,
amelyek már csak hátráltatják őket az életútjukon. Eljött az ideje az elengedésnek.
Ismerjék fel bűneiket és utasítsák el azokat, hogy amikor Napisten megszületik, testben
és lélekben tisztultan fogadhassák a Fényt, megmerítkezhessenek az újszülött Napsólyom tiszta, növekvő fényében.




A Nap, a Sólymok Sólyma, lassan kezdett emelkedni a látóhatáron.
Bíborba és aranyba burkolták az égi kezek. Gyönyörűségesen indult el égi útjára az ibolya-lila éjszakában.
Az év leghosszabb éjszakájának fogságából nyílt meg szabadulásának útja
Nehezen indult fölfelé. A sötétség még igyekezett néhány pillanatra gátolni visszahúzni.
Nem engedhette, hiszen a növekvő Fény az ő lassú elhalását hozta el.
Az újszülött Napsólyom bukdácsolt a hatalmas szál fenyők koronája felett, gyenge kis sugarai fel-felakadtak a tűlevelű ágakon.
Meg-megcsusszant az égi ösvényen, és emelkedése hol lassult, hol gyorsult.
A sötétség csak húzta, húzta visszafelé, de a Hold és a bolygók minden erejükkel táplálták az újszülött Napot.
Az égi tünemények egymással szemben álltak, és erősítették a Napistent. A fény és a szeretet ereje.
Ez az erő győz le minden rosszat, ártót, gonoszt, és hozzásegíti a Napistent, hogy megszületve a teremtett világ fölé emelkedjék és éltesse.

Tündérek sokasága és várakozó fénylények tömege várakozott a megszentelt helyen.
A csillagok szikráztak és sziporkáztak, hangtalan égi kórus énekelt az erdőben.
Majd a madarak szólították meg a születő Napot. A sólymok megbillentették pöttyös, barna szárnyukat,
büszkén felcsapták szépséges fejüket. Izzó fekete szemük megtelt melegséggel,
és pillantásukkal nagy szeretetben biztatgatták a Sólymok Sólymát, hogy ne féljen.

Ahogy a Nap fénye erősödött, a sólymok is egyre jobban emelkedtek.
Csodálatos tánc kezdődött az ébredő világ felett, ahogy a sólymok és a Nap közös tánca elindult.

A Nap pörgött-forgott, és csak szórta, szórta fényének ezernyi gyémántcseppjét,
míg a sólymok lelkük melegével árasztották el a világot. A lélek fénye a szeretet.
A megértés és a türelem ez a Sólyomünnep nagy-nagy titka!
Ezek az áldott erők szállnak alá a teremtett világba, és az emberek megkapják ajándékként az emberek.
A sólymocskák pedig nem fukarkodnak!
Röppennek, és méretlenül szórják a nagy titok kincseit kicsiknek, nagyoknak, gyermeknek, felnőttnek.
Mert a szeretet az igazi ajándék. Az együttlét öröme a boldogság.
Nem holmi drága pénzen vett ajándék, csillogó, értékes értéktelenség.
A szeretet azt adja, amire az ember vágyik, ami egyszerű valóságában nyújt örömöt.
Amit a kezünkkel készítünk el. Amit megrajzolunk. Amit kivágunk, mert az szerez boldogságot szeretteinknek.
Amíg az ajándékokat készítjük, gondolatban a másikkal vagyunk, és ez az érzés szívet melengető ezt ő is érezni fogja.
Ettől lesznek fényesek és szépek az ajándékaink. Az igazi ajándék a szívünkből jön.

A sólymok pedig csak hozzák, egyre hozzák és szórják méretlenül az égi szeretetet és fényt. Ünnep van!
Megszületett Napistenünk! A Sólymok Sólyma, a Fény. Lesz hát kikelet és újjászületés!

- Kegyelmi ajándék a világnak minden évben az újjászületés - villogtatta sugarait a Napsólyom. -
Hálás vagyok néktek, sólymok a segítségért, világra jöttemért.
Legyen hát ajándék minden embernek a születésem! - mosolygott a szorgos kis sólymokra és a tündérekre. -
Mindnyájan hallottátok a fenyőfa és a kucsmás magyar beszélgetését. Láthattátok igaz szívét is.
A természet iránti tisztelete és szeretete erősebb volt benne, mint a birtoklási vágy a fenyőfa megszerzésére.
Szerintetek is ajándékot érdemel? - mosolygott széles fénnyel a Napisten.
A sólymok hevesen bólogattak, vijjogtak, így mutatták ki egyetértésüket.
Hiszen a tiszta szívű magyar ember megérdemel egy kis ajándékot az Égi Atyjától.
- No, akkor munkára fel, sólymocskáim! Sok jó ember és még több kiváló gyermek lakik ebben az országban, akik ajándékot érdemelnek.
Bírjátok még az iramot kis, tollas segítőim?
A sólymok ismét bólogattak, vijjogtak és igazgatták szárnyaikat.
- Van három napotok a Sólyomünnep megszentelt napjáig, hogy mindent beszerezzetek és elrendezzetek,
hogy gyertyagyújtás idejére az ajándékok az életfa ágai alatt legyenek!
Mit tettek a sólymok, mit nem, az örök rejtély marad.
De a szegény kucsmás ember szerény, de tiszta hajlékában, a feldíszített fenyőág-csokor alatt a család minden tagja ajándékot talált.

A vígkedélyű sólymocskák tündéri ügyességgel raktak aztán minden magyar gyermek kerecseny fája alá ajándékot.
A lassan a világra telepedő alkonyatban pedig hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét.
Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarát.

Mire eljött az este, lassan a világra telepedő alkonyatban a sólymocskák fáradtan, de boldogan,
hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét.

Ebben az évben is megtörtént a csoda! 
Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarait.

(Kovács Kálmánné)


Forrás: Feketéné Lendvay Katalin






Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:

blog oldalam: 

EHNATON FÁRAÓ ÉS A NAP - HIMNUSZ

$
0
0

EHNATON FÁRAÓ ÉS A NAP - HIMNUSZ

i.e. 1352 - 1336 (XVIII. DINASZTIA)
A forrásokat összeállította és jegyzetekkel kiegészítette:
Kozsdi Tamás 2002. November 20.




Tartalom:
1.       Amenhotep személye és tettei
2.       Amenhotep családja
3.       Amenhotep testvérei
4.       Amenhotep filozófiája, vallása – Aton-himnusz
5.       A Nap városa (Ahet-aton) leírása
6.       Az emberek reagálása Aton tetteire
7.       A fordulópont
8.       Amenhotep után
9.        Aton az én szememben - saját vélemény


Egyiptom történelmében talán a legizgalmasabb korszak az Amarnai időszak, azon belül is Ehnaton fáraó titokzatos személyisége. Az Egyiptom kutatók már régen rábukkantak a mindenkori fáraókat felsoroló listákra, de Tel el Amarna romjainál az 1800-as évek végén talált listán szerepel négy további név is, amelyek a korábbiakon nem voltak rajta. Köztük volt Ehnatoné is. A ma ránk maradt egyiptomi leletek között számos olyan létezik, ahol lekaparták, megrongálták vagy eltüntették az azonosíthatóságát egy-egy szobornak, tárgynak vagy falfestménynek. Ezen rongálások között feltűnő az a kapocs, hogy a XVIII. dinasztiából maradtak ránk.

Amenhotep személye és tettei

IV. Amenhotep egy Thotmesz herceg halála után lett trónörökös. Uralkodását azzal kezdte, hogy önmagának a napisten főpapja címet adományozta, ez egyébként az egyiptomi fáraók hagyományos funkciója volt, anélkül, hogy felvették volna címeik közé. Egyúttal új dogmatikai nevet is adott a napistennek: "Ré-Harahti ujjong a horizonton az ő, Su (fény) nevében, aki a napkorong [Aton]" (egy érthetőbb fordításban: "Él Harahti, ujjong ő a Fényhegyen az ő Su nevében, aki Aton") Az isten újfajta megjelenítése a sugárzó napkorong. Ennek, a napisten kivételével úgyszólván valamennyi hagyományos istent kizáró kultusznak a fejlesztése és önmaga dicsőítése vált fő életcéljává.

"Ehnaton forradalmi uralkodóként vonult be a köztudatba, aki szakított az ősi egyiptomi vallási rendszerrel, melyet számos isten, illetve bálvány és állati forma testesített meg. Csupán egyetlen istennel, Atonnal helyettesítette az ősi isteneket, akinek nincsen sem képmása, sem alakja, és nem csupán Egyiptomnak, hanem az egész világnak az egyetlen, univerzális istene." 
(Ahmed Osman: Mózes, Egyiptom fáraója)

Amenhotep valószínűleg uralkodásának 5. évében nevét 
Ehnatonra ("a napkorong jótevője") 
változtatta, és el-Amarnában, egy teljesen érintetlen helyen új főváros építésébe fogott. Ezt a várost Atonnak az általa tisztelt egyetlen istennek, a Napistennek tiszteletére alapította. Uralkodásának 9. éve táján az isten dogmatikus nevét egy jóval egyszerűbb nyelvezetű elnevezéssel váltotta fel, éspedig ily módon: "Él Ré, a két Fényhegy ura, ujjong ő a Fényhegyen, az ő Ré, az atya nevében, aki megjött mint Aton."

Ehnatonnak különös „haltestű” alkata volt

Első hat évében nagyszabású építési programot valósított meg Karnakban, s ezenfelül számos más városban is emelt új építményeket, amelyeket gyökeresen új művészeti stílusú és ikonográfiai felfogású domborművekkel díszíttetett. A karnaki szentélyek egyikében királyi
szoborkolosszusok egész sorát helyeztette el, s legalább egynegyedük a királynőt ábrázolta. Az el-amarnai templom falfestményein azonos számú ábrázolás látható a királyról, illetve a királynőről.

A korábbi idealizált művészi alkotások helyett a szobrászok igencsak realista, a valósághoz közeli alkotásokat készítettek. A megmaradt szobrok, fali képek szinte karikatúra erősséggel hangsúlyozzák a fáraó (és családtagjai) egyéni jellemvonásait.

Valószínűleg a második dogmatikus név bevezetésével egyidejűleg Ehnaton országszerte bezáratta minden más isten templomát, az "Amon" szót, sőt időnként az "istenek" kifejezést is, annak többes száma miatt töröltette. Hatalmas vállalkozás volt ez. E változásokat
csak elenyésző lelkesedés kísérhette.

Csak kevés isten volt, akit nem üldöztek: az Atonnal azonosított Ré, illetve az igazságot megtestesítő Maat (akinek nevét viszont innentől az eddigi ideogramma szerint fonetikusan írták le, tehát inkább fogalomnak számított, mint személynek.) Hogy Ré-vel semmi baja nem volt Ehnatonnak, azt bizonyítja két, ez idő tájt született lányának neve (Nofernofruré és Szetepenré), valamint az, hogy továbbra is megtartotta a ,,Ré fia" címet, ami a fáraók hagyományos címe.

Amenhotep családja

A reformer fáraó családi hátteréről, gyermekkoráról nagyon keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy apja – szakítva a hagyományokkal – nem hercegnőt vett feleségül.

Tiye királyné származása a homályba vész, a róla fennmaradt szobor láttán elképzelhető, hogy ereiben núbiai vér csörgedezett. Hogy ő volt Ehnaton anyja, azt ellenségei később felhasználták a fáraó ellen, hiszen mivel az uralkodó apja az isten – tehát elvont lény –, a trónöröklés törvényességét az anya biztosította, akinek ezért mindenképpen királyi vérből kellett származnia.

Ehnatonnak egy fiatalon meghalt fivéréről – Dhutmosze v. Thotmesz –, és több lánytestvéréről tudunk. Elképzelhető, hogy az édes- vagy féltestvére volt a későbbi társuralkodó, Szemenhkaré (egyes feltevések szerint III. Amenhotep gyermeke Szitamon királyi örökösnőtől), és Tutanhamon, akit szoktak Ehnaton és egy mellékfelesége (Kia) fiának is tekinteni.


Ehnaton, Nefertiti és három lányuk Aton áldást osztó sugarai alatt




Főfelesége a csodálatosan szép, Nefertiti férjével csaknem egyenrangú volt férjével, így nagy szerepet játszott a változásokban és az uralkodásban. 




Ehnaton körülbelül társuralkodóvá történt kinevezésekor vette őt feleségül. Nefertiti hat lányt (Meritaten, Meketaten, Ankhenspaaten, Neferneferuaten, Neferneferure, Setepenre) szült férjének, de fiút nem. Két legidősebb lányuk – Meritaton és Maketaton – még a reformok kezdete idején, az Aton-hit kizárólagossá válása előtt született, a négy kisebb már az Aton tiszteletére épített új fővárosban Ahet-Atonban (,,Aton fényhegye").


Ehnaton csodálatosan szép felesége, Nefertiti királynő




Ehnaton apjának III. Amenhotepnek a nagy háreme miatt számtalan gyermeke született, így Ehnatonnak sok testvére volt, akikről feljegyzés nem nagyon van. Azonban öt személyről biztosan tudni, hogy testvérei voltak Ehnatonnak.


Amenhotep testvérei

Thotmesz

III. Amenhotep és Tiye idősebbik fia azt a nevet kapta, amelyet négy elődje (köztük az Egyiptom Napóleonjának nevezett III. Thotmesz) már híressé tett. Mivel ő volt az elsőszülött fiú (vagy legalábbis az első, aki nem halt meg csecsemőkorában), őt nevelték trónörökösnek. Már fiatalon Ptah memphiszi papságának tagja volt (feltehetően a főpap), és katonai rangja is volt („a csapatok kapitánya"). Ez a rangja egy ostoron olvasható, amit Tutanhamon sírjának kincsei közt találtak.

Nem tudni pontosan, hogy Thotmesz herceg mikor halt meg, de még mindenképpen a 28. év előtt. Halálával a királyi párnak egyetlen élő fia maradt: Amenhotep, aki eddig háttérbe szorult Thotmesz mögött. A 28. évben III. Amenhotep társuralkodóvá tette Amenhotep herceget. Valószínű, hogy ezt Tiye szorgalmazta, aki mindenképpen azt akarta, hogy az ő fia legyen a következő fáraó (hiszen elképzelhető, hogy III. Amenhotepnek voltak más fiai is, azonkívül Szemenhkaré ekkorra már valószínűleg megszületett, és ha igaz a feltételezés, hogy ő Szitamon fia, akkor talán több joga is volt a trónhoz, mint az egyszerű származású Tiye gyermekének.)

Még egy érdekesség: Thotmesznek volt egy macskája, Ta-Miu (a név nőstény cicát jelent), akit később bebalzsamozva temettek el saját szarkofágban.

Henut-Ta-Neb

Henut-ta-neb hercegnő valószínűleg a legidősebb lánytestvér volt. Két jelentősebb szobron tűnik fel: az egyik a szolebi templomban van (Henutot itt szüleivel és Iszet nevű húgával együtt ábrázolják), a másik Medinet Habuban (Henut itt szintén szüleivel tűnik fel, illetve Nebetah nevű húgával és még egy hercegnővel, akinek neve már nem olvasható a szobron).

A Henut-ta-neb név jelentése: minden föld úrnője. Ez különböző változatokban (A Két Föld úrnője, A földek úrnője) királynék gyakori címe volt, többek között Tiyéé, Nefertitié, később Anheszenpaatoné, Tiyé és Mutnedzsmeté is. Elképzelhető, hogy III. Amenhotep valamikor feleségül vette Henutot. Bár a lány címei sehol nem tartalmazzák a "Király felesége" címet, nevét sok helyen kártusba írják. Henut-ta-neb címei: Hórusz hitvese az ő szívében; A nagyszerű hölgy a palotában; A király lánya; A király szeretett lánya.

Iszet

Iszet (vagy Aszet; a név az Ízisz eredeti egyiptomi formája) Amenhotep és Tiye valószínűleg második lánya, bár elképzelhető, hogy idősebb volt, mint Henut-ta-neb. Iszet hercegnő hivatalos címei: A király lánya; A király szeretett lánya; A király felesége. Ebből úgy tűnik, III. Amenhotep feleségül vette őt. Amenhotep halála után azonban Iszetről sem hallunk többet.

Nebetah

Nebetah hercegnő III. Amenhotep és Tiye harmadik ismert lánygyermeke. Mivel nincs jelen olyan emlékműveken, amelyeken Tiye idősebb lányai megjelennek, feltehetőleg jó pár évvel fiatalabb volt, mint Henut-ta-neb és Iszet; az amarnai reformok idején tízes évei elején lehetett (ha egyáltalán élt addig). Nebetah neve (,,A palota úrnője") szintén olyan név, ami királynék gyakori címe volt. Nebetah egyetlen ismert címe: A király szeretett leánya. Ez azt sugallja, hogy már fiatalon meghalt, mivel a fáraók szerették különböző címekkel elhalmozni a gyermekeiket (4-5 volt az általános). Nővéreivel ellentétben arra sincs semmi utalás, hogy valaha is kiálynői címet viselt volna.

Baketaton

A család kisbabája, Baketaton a királyi pár legkisebb lánya. Nevéből (,,Aton szolgálólánya") is látszik, hogy ő már az amarnai reformok idején született. Baketaton létezése elég meggyőző bizonyíték III. Amenhotep és Ehnaton 12 éves társuralkodására. Mivel úgy tűnik, körülbelül Nofernofruaton-taserittel, Ehnaton és Nefertiti negyedik lányával volt egyidős, aki Ehnaton 7. évében született, ez eldönteni látszik a vitát, hogy 2 vagy 12 évig tartott a társuralkodás. Baketaton egyetlen ismert címe: A király vérszerinti lánya. Feltehetőleg ő sem lehetett hosszú életű. Tiye halála után nem említik többé.


Amenhotep filozófiája, vallása

Ehnaton filozófiájáról és hitvilágáról a Naphimnusza beszél a legérthetőbben és a legegyértelműbben. Ezt a himnuszt főtisztviselőjének, Ay-nak sírjára vésték fel.

Az Aton-himnusz - Naphimnusz

(1) „Gyönyörűen emelkedsz fel az ég horizontjára, ó élő Aton, ki megteremtetted az életet, mikor felragyogtál a keleti horizonton és szépségeddel megtöltötted a földet.

(2) Eljössz, nagyszerű és ragyogó vagy, magasan minden föld felett, és sugaraid átölelik a földeket mindannak határáig, amit teremtettél, Te, a Nap, és eléred az ő határaikat és aláveted őket szeretett fiadnak.

(3) Messze vagy, sugaraid mégis elérik a földet. Ott vagy az emberek arcában, mozdulataid mégis láthatatlanok. Amikor lenyugszol a nyugati láthatáron, a földre a halál sötétsége borul. Az éjszaka belopózik a hálószobákba, beborít mindent, egy szem sem láthatja a másikat. Tulajdonaikat ellopják, még ha a fejük alatt őrzik is őket, és nem kapják vissza. Minden oroszlán előjön barlangjából és marnak a kígyók. A sötétség az egyetlen, mi látható, s míg a föld csendes, alkotójuk a láthatáron pihen.

(4) Ragyogóvá válik a föld, amikor megjelensz a horizonton, Atonként ragyogva nappal. Te elűzöd a sötétséget és nekünk adod sugaraidat. Ünnepet ül a Két Föld, az emberek felkelnek, Te ébreszted fel őket. Megmossák végtagjaikat, felöltöznek és kezeiket áldóan emelik ragyogó megjelenésed felé. Az egész vidék megelevenedik: minden jószág békében legel, a fák és mezők zöldellenek. A madarak kirepülnek fészkeikből, szárnyaik a Te lelkedet dicsérik. Minden állat lábra áll. Minden, ami repül vagy leszáll, él, mikor Te felkelsz értük. Hajók úsznak északra ahogyan délre is, megnyílnak az utak megjelenésedkor. A hal a folyóban fickándozik arcod előtt. Sugaraid fénylenek a Nagy Zöldben [tenger]. Te növeszted ki a férfiak magvát az asszonyokban; életre hívod a fiút anyja méhében, megnyugtatod őt, letörlöd könnyeit; dajkálod őt már a testben, Te, ki az élet lélegzetét adod mindannak, mit teremtettél, és ő előjön anyja testéből, hogy lélegezni kezdjen születése napján, megnyitod az ő száját és élelmet adsz neki. A fióka már a tojáshéjban felcsipog, Te adsz neki lélegzetet odabenn, hogy éljen; Te adsz neki erőt, hogy kitörjön a tojásból, és ő előjön, és két lábán sétál.

(5) Milyen sokfélék a Te műveid: az ember szeme előtt rejtve maradnak. Te vagy az egyetlen isten, kihez senki sem hasonló. Te teremtetted a földet, Te egyedül, minden embert is, bármi van a földön, a lábon sétáló és magasban szárnyaló teremtményeket, Khor [Palesztina és Szíria] és Kus országait és Egyiptom földjét. Te helyeztél minden embert az ő helyére és adtál nekik élelmet, mindenki megszerzi ételét, és élete folytatódik; a nyelvek különböznek beszédükben, miként jellemük is, és arcszínük megkülönbözteti az országokat.

(6) Te okozod a Nílus áradását az alsó világban, hogy életet adjon a népnek, melyet teremtettél, Te, ura mindennek, ki vajúdtál velük, ura minden földnek, mely érted ragyog, te, Aton, a Felséges. Minden távoli vidéknek Te adtad az életet. Te emelted a Nílus vizét az égbe [eső], és az kiárad értük, és a Nagy Zöldhöz hasonló hullámokat hoz létre a hegyekben, hogy öntözze az ő földjeiket falvaikban. Milyen eredményesek a te terveid, ó, örökkévalóság ura! Nílus vize az egekben, ez a Te ajándékod az idegen országoknak és az országok élőlényeinek. De a Nílus az alvilágból jön elő, Egyiptom földjéért. A Te sugaraid táplálnak minden mezőt. Amikor felragyogsz, ők felélednek és teérted növekednek.

(7) Te rendezed sorba az évszakokat, hogy felvirágoztassanak mindent, amit teremtettél: a telet, hogy lehűtse őket, a nyári hőséget, amit megízlelhetnek belőled. Megteremtetted a távoli eget, hogy benne ragyogj, és láss mindent, mit létrehoztál, Te egyedül, különböző alakjaidban élő Atonként ragyogó, fényesen felragyogó, egyszerre távoli és közeli. Formák millióit teremtettél magadból, városokat és falvakat, földeket, utakat és folyókat. Minden szem Téged figyel, a nappali korongot.

(8) Senki nincs, ki ismer téged, kivéve fiadat, Noferhepruré-waenrét. Te adtad neki a képességet, hogy ismerje gondolataidat és erődet. A föld a Te kezed által kel életre, ahogy megteremted. Te eljössz és ők élnek. Feltámadsz és meghalsz. Te magad vagy az élet és az emberek általad élnek. A szemek a szépséget látják, míg köztünk vagy. Minden munka abbamarad, amikor lenyugszol jobbra [nyugat]. Megjelenésed felvirágoztat mindent a király kedvéért, amióta létrehoztad a földet. Te emeled fel őket, fiad kedvéért, aki a testedből született, ki Felső- és Alsó-Egyiptom királya, az Igazságban Élő, a Két Föld Ura, Noferhepruré-waenré, Ré fia, az Igazságban Élő, a Ragyogó Megjelenések Ura, Ehnaton, nagy az ő idejében; a nagy királyi feleséggel együtt, kit ő szeret, a Két Föld Úrnőjével, Nofernofruaton-Nofretitivel, éljen és virágozzék örökkön-örökké."

Egyiptomiból angolra fordította: Sir Alan Gardiner
Angolról magyarra fordította: Meritaton Isetnofret


A Nap városa (Ahet-aton) leírása

Az Ámon-papság hatalma Uaszetben (Thébában) legyőzhetetlen volt, és bár a fáraó uralkodásának kezdetén még itt élt – Atonnak is itt emeltette az első templomot –, hamar belátta, hogy Ámon városában nem harcolhat Ámon ellen. Vallásának magvait új, érintetlen talajon akarta elvetni, így uralkodásának ötödik évében IV. Amenhotep – ekkor már Ehnaton („Aki üdvös Atonnak") – új fővárost alapított: Ahet-Atont.




Ahetaton pedig egyetlen év leforgása alatt kinőtt a pusztaságból. Pálmafái büszkén hajladoztak széles útjain, ligeteiben pirosra értek a gránátalmák, tavaiban élénken virítottak a lótuszok. Valóságos virágzó liget volt az egész város. Fából épült házai könnyedek, kecsesek voltak, mint a nyaralók, s a házak pálma- és nádoszlopai tarka színekben pompáztak. A ligetek folytatódtak a házak belsejében is, mert a falakon örökös tavaszi szélben hajladoztak a festett pálmafák és szikomorfák, a kőpadlón nádas susogott, színes halak úszkáltak, s tarka szárnyú vadkacsák rebbentek fel a légbe. Semmi sem hiányzott e városból, ami felvidíthatja az emberi szívet, hiszen szelíd gazellák sétáltak ligeteiben, strucctollbóbitás szilaj paripák húzták utcáin a könnyű kocsikat, és konyháiból a négy világtáj minden fűszerének csípős illata szállt.

Ilyen lett az Égi Magasságok Városa, és amikor ismét beköszöntött az ősz, és a fecskék újra előbújtak iszapba vájt odúikból, hogy az áradó víz felett nyugtalan rajokban cikázzanak, Ehnaton fáraó Atonnak szentelte e földet és e várost. Határköveit megszentelte keleten, nyugaton, északon és délen, és mindegyik határkőről Aton adta áldását reá és családjára, és mindegyik határkő feliratában esküvel fogadta, hogy Aton földjét soha többé nem hagyja el.

Az akkori viszonyok szerint Ahet-Aton hihetetlenül modern város volt. Középpontjában állt Aton nagy temploma, mely teljesen nyitott volt, hogy az áldásos napsugarak akadálytalanul beáradhassanak. A városban több kisebb Aton-templom is épült, némelyik a királyi család egyes tagjai számára. A közeli királyi palota két részét a főutca felett átívelő fedett híd – az első híd Egyiptomban – kötötte össze; nagyobb ünnepek alkalmával a fáraó és a királyné itt jelentek meg a népnek és innen dobáltak jutalmat a kitüntetetteknek. Ebben a negyedben állt a levéltár. Romjai közt a régészek megtalálták az ún. amarnai leveleket, melyek rávilágítanak a kor külpolitikájára.

Közvetlenül a kikötő mellett volt a város kereskedelmi negyede. Itt cukorsüveg formájú, fehérre meszelt silókban tárolták a gabonát, a modern épületekben sokféle árut kínáló boltok nyíltak. A nagy Aton-templom a főút mentén helyezkedett el. 212 méter hosszú volt, és hat egymásba nyíló, négyszögletes udvarból állt. Teteje nem volt, hogy a napsugarak zavartalanul beáradhassanak.




Aton templomának megmaradt romjai

Ahet-Aton magánházai a középületekhez hasonlóan égetetlen téglából épültek, a küszöböket, ajtó- és ablakkereteket mészkőből készítették. A fenti regényrészlettel ellentétben fából csak az ajtók és oszlopok készültek, hiszen a fa hiánycikk volt egész Egyiptomban, a paloták számára a mai Libanon területéről importálták. A telkeket magas fal vette körül, őrházikóval a kapu közelében, ahonnan derékszögben vezetett az út a házhoz. Ez három fő részre oszlott: a fogadóteremhez a központi helység csatlakozott; magasított mennyezetét festett oszlopok tartották; rácsos ablakai magasan voltak, hogy mérsékeljék a vakító napfényt. A helység két oldalán sorakoztak a ház urának dolgozószobái. A fogadóterem feletti loggiára szintén a központi helységből lehetett feljutni. A ház harmadik részének központi terme a ház úrnőjének szobája volt, körülötte helyezkedtek el a hálószobák.

A főépület mögött különböző melléképületek voltak: a konyha, a pékség, a sörfőzde, a szolgák lakrészei, az istállók, kutyaólak, raktárak, műhelyek, fonodák. A házhoz tartozott még egy díszkert, melynek központi tavacskájában lótuszok nőttek, körülötte pálmák, szikomorfák, gránátalmafák, virágzó bokrok és papirusz termett. A kert bejáratánál kis szabadtéri kápolna; oltárán Aton szórta sugarait a királyi családra.

Az emberek reagálása Aton tetteire

A fennmaradt emlékek alapján az ahet-atoni (az új főváros) élet harmonikus idillnek tűnik, a felszín alatt azonban fenyegető folyamatok zajlottak. Az isteneitől megfosztott nép még nem mert nyíltan a fáraó ellen fordulni, de ahet-atoni otthonaikban nagy titokban a régi istenek szobrait őrizték. Ha megpróbáljuk beleképzelni magunkat az egyiptomi átlagember helyzetébe, megérthetjük ezt.

A vallás évezredeken át beleivódott az emberek gondolataiba, ezernyi szállal szőtte át életüket, jelen volt mindennapjaikban. Meghitt közelségben éltek a teremtő Ptahhal, az írást feltaláló Thottal, a gyermekeket védelmező Iszettel (Ízisz), hogy csak néhányat említsünk a legnépszerűbbek közül. Az egyiptomi társadalmat teljesen készületlenül érte a különös, elvont isten előléptetése egyedüli istenné, így érthető, hogy a drasztikus lépés ellen ösztönösen tiltakozni kezdtek, még akkor is, ha ezt nyíltan nem tehették meg.

Új városa alapítása előtt Ehnaton megtartotta a szed-ünnepet. Normális körülmények között erre a 30. uralkodási évben kerül sor és a fáraó szimbolikus megfiatalítását jelenti, Ehnaton esetében azonban azért volt rá szükség, hogy a fáraó megújult erővel foghasson bele a nagyszabású vállalkozásba. Óriási lelkesedéssel is kezdett terve megvalósításához.

Ahet-Aton (a név jelentése nem tisztázott; Aton fényhegye vagy Aton horizontja) a 4. és a 8. uralkodási év között épült. A királyi család már akkor odaköltözött, amikor a város még nem állt teljesen készen. A fáraó esküt tett, hogy sem életében, sem halálában nem hagyja el új városát, melynek határait tizenegy határkősztélé jelezte.

A régi rendszer hívei Thébában maradtak, ami annyiban volt hátrányos, hogy a fáraó nem tudta ,,szemmel tartani"őket. Helyettük egy teljesen új hivatalnokréteg épült ki, sokan egyszerű származásúak voltak. Ők feltétel nélkül támogatták a fáraót és reformjait, de befolyásuk a városra korlátozódott. A hadsereg sem állt Ehnaton mellett; a főparancsnok Horemheb nem volt a reformok fanatikus híve. A katonai ügyeket Ehnaton alatt egyébként is elhanyagolták, a fáraó egyetlen hadjáratot sem vezetett, templomai faláról (a korai időket leszámítva) teljességgel hiányzik az a szimbolikus jelenet, amikor a fáraó lesújt ellenségeire.

Úgy tűnik tehát, hogy az Amarna-kor alatt végig fennállt a kettősség: a régi és az új világrend egymás mellett létezett. Thébában még élt az idős fáraó, III. Amenhotep; a külföldi uralkodók sokszor inkább Tiye királynéval leveleztek, nem Ehnatonnal, aki elhanyagolta a külpolitikát. Ahet-Aton elszigetelten állt az eleinte minden bizonnyal értetlen, majd lázadozó ország közepén.

III. Amenhotep és Ehnaton mindvégig jó viszonyban maradtak, és elképzelhető, hogy Ámon híveit csak az idősebb fáraó iránti tisztelet tartotta vissza attól, hog nyíltan fellépjenek Ehnaton ellen. III. Amenhotep és Tiye gyakran meglátogatták fiukat; mindkettejüknek volt saját palotája Ahet-Atonban. Nem véletlen, hogy Ehnaton hatalma azután indul hanyatlásnak, miután apja meghal és már nem tudja támogatni őt.

A fordulópont

Ehnaton uralkodásának 12. évében feltehetőleg járvány tört ki Egyiptomban. Először a fáraó második lánya, Maketaton hal meg, azután III. Amenhotep. Körülbelül ebben az időben meghal Tiye királyné és a két legkisebb hercegnő is, Nefertiti pedig rejtélyes módon eltűnik, talán az Északi Palotába költözik gyermekeivel és Tutanhamonnal.

A 14. évben Ehnaton maga mellé veszi társuralkodónak öccsét (féltestvérét?), Szemenhkarét, és hozzáadja feleségül Meritatont. Indokai felől megint csak találgatni tudunk: talán már belenyugodott, hogy nem születik fia, de az is lehet, hogy az egyre erősödő ellenzék kényszerítette. Ha helyes az a feltételezés, hogy Szemenhkaré anyja Szitamon, a királyi örökösnő volt, akkor sokkal több joga volt a trónhoz, mint az egyszerű származású Tiye fiának!) A társuralkodás évei - éppúgy, mint Szemenhkaré rövid uralkodása Ehnaton halála után - egyfajta kiegyezés a régi idők híveivel. Ámon újra megjelenik, szentély is épül neki Thébában.

Amenhotep után

Ehnaton halálának körülményeiről semmit nem tudunk, és ismerve a körülményeket, feltételezhetjük a legrosszabbat. Utódja, Szemenhkaré nem egészen egy évig állt a birodalom élén (az utolsó feljegyzett uralkodási éve a negyedik, amibe bele kell számolni a hároméves társuralkodást is) - feltehető, hogy azok, akik Ehnatont meggyilkolták, nem érték be a fiatal fáraó ,,kiegyezéspolitikájával," a részleges visszatéréssel a régi kerékvágásba, és radikálisabb változást akartak. Ezt csak a gyermekkorú, tehát könnyen irányítható Tutanhamon uralma alatt sikerült elérniük. Tutankhamon (i.e. 1333-1323) hétéves fiúként került a trónra. Uralkodásának kezdetén az új vallást elhagyták, noha teljes kirekesztése és üldözése sokkal későbbre datálható. A tényleges hatalom Ay-nál és a hadsereg parancsnokánál Horemhebnél volt.

Az el-Amarnai "új fővárost" rendkívüli kíméletlenséggel lerombolták, azonban mégis sok különösen értékes lelet fenn maradt.

Ehnaton személyével kapcsolatban rengeteg alapvető kérdésre nincs válasza senkinek. Nem tudni, hogy anyja honnan is származott, azt sem, hogy hol töltötte gyermekkorát, hogy tizenhét évnyi uralkodás után meghalt-e, vagy tovább élt? Volt-e társuralkodója, és ha Szemenhkaré az volt, az kije volt neki? Ki volt Ay, aki a negyedik Amarnai uralkodóként ismert. És vajon hol és mikor temették el Ehnatont? Sírja Amarnában megépült, de a mai kutatások szerint nem temették oda. Ez nem tény, csak feltevés, mivel a múmia hiányzik, a tárgyi bizonyítékok pedig nagyon hiányosak.


Aton az én szememben - saját szubjektív vélemény

Az én szememben Ehnaton magasabb minőségű lélek mint a kora átlaga. A tetteit nem a korhoz viszonyítva tekintem, hanem önmagában. A világ ma sem fogadna el ilyen reformokat, mégha erősen rá is férne bolygónkra. Az Amon vallást hirdető papok szájából kiesett a sajt erre a 16 évre, s mivel akkor már óriási hatalma és befolyása volt ennek a rétegnek (mintha csak ma lenne), Aton reformja rövidéletű lehetett.

Jó ötletnek találom, hogy elvonult a városból és egy teljesen újat alkotott, ami nagyon modern volt. A régit lerombolni és újat építeni nehezebb és hosszabb lett volna, mint így. Kár, hogy nem volt ideje a városnak igazi lélekkel, szellemmel átitatódnia, hiszen lerombolták amint Aton eltűnt vagy meghalt.

A Nap-himnusz nagyon egyszerű szemléletmódja igazi bölcsességről tanúskodik. Nem ír kacifántos lélekképeket, hanem megragadja a körülötte lévő világot olyan egyszerűen ahogy az van. Aton kora művészete is az egyszerűség felé hajlott, a majdnem karikatúra szerű ábrázolásaival. Igazi vízöntő jellem, bár extravagancia nélkül. A himnusz minden mondatában átérződik az a tudat, hogy mindennek a középpontja a Nap. Nem az égitest, hanem az a lélek, amelyik az egész rendszerünk életben tartja. Úgy képzelem ezt a lelket, mint a Földanyát azaz Gaiat. Ez ugyanaz az éltető minőség. Aton pedig ismerte ezt a rendszert és nemcsak hitte, hanem tudta is.

Külalakja és nem hétköznapisága miatt az utókor kutatói a saját neméhez vonzónak titulálták, elmondták azt is, hogy végtelenül ronda volt akit nem volt sikk ábrázolni, sőt, tettei miatt hasonlították a modern kor Hitlerjéhez is de ezeket csak modernkori primitív lebunkózásnak tartom. Ha már nem érjük fel ésszel, akkor lehozzuk a saját szintünkre. Ezért láthat napvilágot ma olyan hír, hogy Tutankhamon gerincferdüléses volt, vagy hogy Jézus létezése is csak azért lehetséges mégis (2000 éves szkepticizmus), mert találtak egy síron pár írásjelet, amelyen Jézus neve is szerepel.

Aton egy másik dimenzióban lenne normális lélek, itt a földön igazi csodabogár, akinek ráadásul a legnagyobb hatalom is megadatott 16 éven keresztül. Ma már ilyen figurákat lelőnének az első nyilatkozata után, vagy a koronázása előestéjén. Aton nem háborúzot, nem érdekelte a külpolitika. A háború ellenessége lelke egészen más minőségéről nyilatkozik, bár a külpolitika elhanyagolása szerintem nem volt helyes.

Konkrétan megvizsgálva ezt a másik dimenzióbeliséget, a fura külalakokat tudom felhozni. Aton alakja eltérő a földi emberétől, Nefertiti koponyaformája a Közép-amerikai - valószínűleg a Sas csillagképből való lények - koponyáira emlékeztet. Az alábbi képen Nefertiti látható, egy el nem készült szobron, ahol a fejforma mindenféle sisak és fejfedő nélkül már mutatja magát, hogy nem „normális”.





Aton nőiessége éppúgy látszik, mint férfiassága. Az ilyen lelket én nem homoszexuálisnak tartok, hanem olyas valakinek aki már egybeolvasztotta a két nem különbözőségét, és kár lenne azon gondolkodni, hogy nemi szerv tekintetében melyikkel áldotta meg a Teremtő! A világtörténelemben ilyen személyt ha keresnék, akkor a bibliai János jutna egyedül eszembe.

Szimpatikus dolog lenne a mai férfias erőket túlsúlyban felmutató világban Aton és Nefertiti egyenrangúsága. Nefertiti csodálatos nő volt, homoszexualitással vádolni Atont szerintem maga a perverzió.

Ehnaton rövid földi pályafutása megmutatta, hogy mindig volt és van példa arra, hogy a Teremtő elküldje egy olyan minőségű fiát, amelyik a legalsóbb rétegekhez is eljuttatja a Fényt, ahogy 1300 évvel Ehnaton után Jézus is tette. Semelyikük sem lehetett „hosszúéletű” ebben a világban, de a minta mindig átadatott, és a mai napig beszélünk róluk akár elfogadott a létezésük akár nem.







Továbbá:


- A magyar szent korona igazi rejtélye! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem:

- A teremtés energiái – Kundalini:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VULKÁNOK:

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború:

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:

- Pápua Új-Guinea:

- GÖMBKÖVEK – KŐGOLYÓK A FÖLDÖN:

- Ica - a faragott kövek:

- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:

- Világtérkép a Föld édesvíztartalékairól:

- A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben:

- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:

- Kronovizor - az időnéző időgép:

- Napisten születésnapja:

- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - A Plejádok tanításai:

- Annunakik közöttünk?

- EHNATON FÁRAÓ ÉS A NAP - HIMNUSZ:








Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: 




Misztikus Magyarország - A Szuperkocka rejtélye

$
0
0

Misztikus Magyarország - A Szuperkocka rejtélye


A Misztikus Magyarország egy több részesre tervezett ismeretterjesztő sorozat.

Melynek első két epizódja a Mátrában található ágasvári Csörgő-lyuk barlang különös képződményével az ún. Szuperkockávalés a környék történetével foglalkozik.





Annak minden érdekes történelmi, paranormális és eddig kellőképp fel nem tárt összefüggését megkíséreltük bemutatni.




A kocka forog, de nem ebben a fizikai térben, mert, ha ebben forogna, akkor összedőlne a barlang.




A kocka környékén a hagyományos elektromos eszközök nem működnek sokáig.

Időkiesési élmények tapasztalhatóak ott meg.




A végső járat beomlott.

Nem sikerült eljutni már a kockához, őrzi a titkát továbbra is.

A Ley vonalak mentén sok-sok furcsaság található a Földön.



Ley vonalak Watkins látomása alapján:



A Ley vonalak: 12 db ötszög és 20 db háromszögből áll ez a Földet beborító háló.





Ezen hálózat mentén megtalálhatóak az ősi építkezés kiemelkedő alkotásai.




A produkció magánfinanszírozásban készült a további epizódok befejezéséhez és a folytatáshoz a téma iránt érdeklődők támogatására lesz szükségünk. 

Bárki, aki úgy érzi, hogy valamilyen formában tudja és akarja is segíteni munkánkat, azt arra kérem, hogy jelentkezzen e-mailben. misztikusmagyarorszag@gmail.com 

Mindenkinek sok szeretettel nyújtjuk át filmünket, hozzá tartalmas szórakozást kívánva!
Az alkotók nevében: Jekler Z. Gábor











Továbbá:


- A magyar szent korona igazi rejtélye! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem:

- A teremtés energiái – Kundalini:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VULKÁNOK:

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború:

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:

- Pápua Új-Guinea:

- GÖMBKÖVEK – KŐGOLYÓK A FÖLDÖN:

- Ica - a faragott kövek:

- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:

- Világtérkép a Föld édesvíztartalékairól:

- A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben:

- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:

- Kronovizor - az időnéző időgép:

- Napisten születésnapja:

- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - A Plejádok tanításai:

- Annunakik közöttünk?


- Misztikus Magyarország - A Szuperkocka rejtélye:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/01/misztikus-magyarorszag-szuperkocka.html






Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: 







Siroki Nyírjes-tó Természetvédelmi Terület

$
0
0

Siroki Nyírjes-tó Természetvédelmi Terület




Siroki Nyírjes-tó Természetvédelmi Terület

A Nyírjes-tó információs táblák a 24-es főút mellett
Ország   -   Magyarország
Elhelyezkedése  -   Darnó-hegy (Sirok)
Legközelebbi város    -     Pétervására
Terület   -    0,22 km²
Alapítás ideje   -    1961
Felügyelő szervezet   -    Bükki Nemzeti Park Igazgatósága

Elhelyezkedése

Siroki Nyírjes-tó Természetvédelmi Terület (Magyarország) 

Pozíció Magyarország térképén

Koordináták: é. sz. 47° 55′ 48″, k. h. 20° 11′ 07″

A Siroki Nyírjes-tó országos jelentőségű, természetvédelem alatt álló mohaláp Sirok község külterületén.




1957-ben fedezték fel, s még abban az évben megkezdődött a tudományos kutatása, melynek eredményeként 1961-ben védetté nyilvánították.

A mintegy 22 hektáros területű Nyírjes-tó természetvédelmi területhez tőzegmohalápos és fűzlápos élőhelyek is tartoznak,

Leírása

A mátrai Darnó-hegy északkeleti lejtőjének egy lefolyástalan medencéjében, riolittufa alapkőzeten képződött, északkelet-délnyugat irányban megnyúlt láptó egy cseres-tölgyes erdőségben jött létre.

Máthé Imre és Kovács Margit fedezte fel, megállapításaik szerint a terület az átmeneti tőzegmohalápok jellemzőit viseli magán.

Az uralkodó tőzegmoha-fajok a talaj savanyúságával szemben kevésbé igényes fajok közül kerülnek ki – mint a Sphagnum palustre és a Sphagnum recurvum –, de a mohákon felül a tőzegképződésben a nádnak és a sásnak is nagy szerepe volt.

Előfordul még a területen további négy tőzegmohafaj, a Sphagnum fimbriatum, a S. magellanicum, a S. squarrosum és a S. subsecendum.




Jellemző növényfajok még az erdei káka, a vízi harmatkáka, a hamvas fűz, a csigolyafűz, a sárga nőszirom, a dárdás nádtippan és a réti füzény.

Jellegzetes lápi növények a területen a védett molyhos nyír és a hüvelyes gyapjúsás; botanikai kuriózumot jelent az itt előforduló növényfajok közül a gyapjasmagvú sás és a kereklevelű harmatfű.

Felfedezése óta a tó és közvetlen környékének botanikai állapota sokat romlott, a nád és a nádtippan az 1958-ban készített vegetációtérképhez képest sok területet hódított el a jóval értékesebb átmeneti lápkomplexum rovására.

A tó állatvilágát még nem tárták fel teljes körűen, bár gazdag csiga- és kagylófaunája van, azonosították számos olyan, már kihalt csigafajt is, amelyek korábbi földtörténeti korokban éltek itt.

A magasabb rendű állatfajok közül a területnek sajátos állatfaja nincs, az itt előforduló rovarok és gerinces fajok javarészt a környező tölgyes erdőkből származnak.

A tóparti nyírek jellemző rovarfaja a nyír csücsköslepke, a fűzfákon pedig kis színjátszólepke él.

A terület lepkefaunájából a Vörös Könyvben is szereplő fajok a nappali pávaszem, a kardoslepke és a fecskefarkú lepke.




Megközelítése

A tengerszint fölött 280 méteres magasságban fekvő természetvédelmi terület könnyen elérhető a Sirok községen áthaladó kék turistajelzésről, ahonnan a természetvédelmi tábla mellett kezdődő, kék + jelzésű ösvényen kell letérni, és a főúttól körülbelül 1 kilométernyi sétával juthatunk el a tóhoz.




Gyalogosan szabadon látogatható, de a látogatást megelőzően célszerű egyeztetni a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal, mint a terület természetvédelmi kezelőjével.



Forrás: Wikipédia





Továbbá:






- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:


-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/ket-eltitkolt-beavato-csillagkep.html

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 


- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:



Ica - a faragott kövek:







Szeretettel,

Gábor Kati


blog oldalam: 





A TANÍTÓ TANÍTÁSA

$
0
0



A TANÍTÓ TANÍTÁSA

Minden pedagógusnak ajánlom!




Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. 
De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. ,,Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. 
Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.

Másodikban így szólt a jellemzés: ,,Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet."




Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: 
,,Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. 
Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele."

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: ,,Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. 
Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban." 
Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.

Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. 
Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. 
Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. 
De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: 
,,Milyen szép karkötő!", és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: ,,Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé." 
Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. 
Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. 
Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. 
Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. 
Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. 
Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.

Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. 
Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.

Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. 
Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. 
Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.

A történetnek nincs vége itt. 
Azon a tavaszon újabb levél érkezett.

Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.

Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, 
,,Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték."

Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, ,,Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. 
Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."


(Elizabeth Silance Ballard)








Továbbá:



- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:

- Turániak - Magyarok - Anyahita szól hozzánk:

- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

- Paál Zoltán - Az Arvisurából - részlet 1. -  2.: 

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyar szent korona igazi rejtélye

- Pünkösdölés és más népszokások, hagyományokhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/punkosdoles-es-mas-nepszokasok.html


- CSABA KIRÁLYFI:


- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:



- Wass Albert: Tonuzoba (a fiatal besenyő vezér):

- Wass Albert - Az utolsó Táltos: 



- Sámánizmus és Sámánok, Táltosok: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/samanizmus-es-samanok-taltosok.html

- A magyar népviselet és a szakrális geometria:





Szeretettel,

Gábor Kati



blog oldalam: 






Itt van a szíriuszi kutya elásva

$
0
0


Itt van a szíriuszi kutya elásva

(teljes film)


Tér-idő szerkezetet, szövetet hajlítottak, és két párhuzamos univerzum fejlődik most, mely az idő egy pontjában újra egyesül majd,
és helyreáll a valós idő és tér szerkezet.




Ez egy mesterségesen létrehozott időbuborék.

Ez az Univerzum egy fraktális-holo Univerzum.

Ezt próbálta átadni a maya időszámítás, hogy az emberiség készüljön fel 2012 dec. 21-re.

A Nibiru a 3 Univerzum között jár el:




Ez, amiben most vagyunk, most élünk, ez tulajdonképpen a Szíriusz múltja.

A Foton öv által a két Univerzum olyan közel került egymáshoz, hogy látja egymást:



  
A Foton övön, mint erőtéren belül létre lehet hozni a Vortexet v. féreglyukat, mely által a két Univerzum egyesülhet:




Az a cél, hogy mindkét Univerzum egy időben meg tudja nyitni párhuzamosan a Vortexet és egyesüljenek.

A másik párhuzamos Univerzum már alkalmas erre, mind tudatilag, mind technológiailag.

Talán, a Földünkön is ismert Anasztázia tanításaihoz lehetne hasonlítani a szintjüket.

Ez a szint (Anasztázia), a másik Univerzum áthangolódása ide, mely náluk már 100 évvel ezelőtt zajlott.

Ezen az oldalon (a mi Univerzumunkban), ehhez kellő mennyiségű és minőségű lélekesszencia magokra van szükség, melyek, ha kibomlanak,
létrehozzák azt a teret, mely ráhangolódva a másik Univerzumra, képes megnyitni a két Univerzum közötti Vortexet.
  
A civilizáció számára létfontosságú, hogy ez a javító program létrejöjjön most.

Egy hiábavaló illúzióba ringatás, ha kívülről várjuk a segítséget egy külső földönkívüli fajtól!

Mindenkinek magának kell egyénileg felébrednie és csatlakoznia a MAG(j)án át a Forráshoz.

Befelé kell kutatni! 
A belső magból megnyílik a tér!
A kvantum fizika, kvantum elméletek erről szólnak.
Az irány jó, csak nem szabadna itt megállni! 
Ezt a tudást oda kellene adni,
mind a 7 milliárd embernek itt a Földön.

Ne az ostobaságot tanítsák az iskolákban, hanem azt az univerzális szemléletet, mely a fraktális univerzumról szól.

A fraktális Univerzumban minden matematikai algoritmusokba rendezett.

A magyarok a magyar aggyal és a képi látásmódjukkal képesek ezt a rendszert megérteni.

Ez a folyamat már egyszer megtörtént.

A jövőből jött vissza Leonard, aki mind ezt az információt, most átadja nekünk.




Látjuk, hogy ez a folyamat hová tart, csak mikor kibomlik ez az egész folyamat, így válik számunkra is egyre nyilvánvalóbbá,
hogy hol vannak azok a pontok, ahol nekünk bele kell avatkozni a folyamatba.

A beavatkozás csak feltételes, csak inspirációról lehet szó, mely segít a változtatásban.

A tiszta szívbéli döntésekre való akaratnak kell meglennie a Földön élőkben.

Semmi nem rögzített! Folyamatot, tendenciát látunk.

Vannak olyan entitások, akik az időn kívüli térben léteznek.
Van lehetőségük arra, hogy szabad akaratukból belépjenek ezekbe a téridőkbe és ott inspirációkat, tanításokat közvetítsenek.

Az általuk átadott információk nagy mértékben torzulnak a csatornázók által, és nagymérvű áthallás is van a párhuzamos Univerzumból.

Az emberiség, ha nem fog össze, és nem kezd el egy jó értelembe vett spirituális fejlődést, akkor olyan helyzetbe fogja magát hozni,
ami a fennmaradását fogja megkérdőjelezni.

Kb. 100 ezres a lelkek száma, melyek a Szíriuszról inkarnálódtak ide. 
Nagy a hígulás közöttük. 
Ezek a lélekesszenciák el kezdtek hasadni, szilánkosodni.
Ezeket a lélekesszenciákat kell összerendezni újra, egy mintába.
A belső MAGrendezéssel kezdenek el újra összerendeződni a széthasadt lélekrészek.
Ez egyfajta evolúciós program, a hiba kijavításának a része.
Ez kezdődött már el a másik párhuzamos Univerzumban.

Lépések a fejlődéshez:

1. Mindenkinek magának kell egyénileg felébrednie, dolgoznia önMAGán, befelé fordulnia belső tiszta akaratból, és csatlakoznia a MAG(j)án át a Forráshoz.

2. A belső MAGrendezéssel kezdenek el újra összerendeződni a széthasadt lélekrészek, be kell hívni azokat.

3. Meditáció, mely által létrehoz önMAGán egy olyan erőteret, valóságos életteret is teremtve magunk köré, mely ezt a folyamatot segíti.

4. Összehangolódás a Föld kristály belső magjával, a Föld esszenciális rezgésszámával.

5. Ezután ki kell lépni az Univerzumba, és az Univerzum Központi Magjával való Egységérzet kialakítása kell megtörténjen. Egy tágulási folyamat.
Befelé és onnan kifelé.

Nem elég "csak" meditálni! Egy erőtér akkor működik, ha valaki azt éli is, megéli mindennapjaiban, gyakorlatba ülteti!

6. Ennek a valóságos élettérnek a megtartása lesz a feltétele majd a Vortex megnyitásának.

- Ezután ez a téridő szerkezet megszűnik, a két párhuzamos Univerzum összekapcsolódik, és kiegyenlítődik.

- A téridő kontinuum kiegyenesedik, helyreáll a múlt-jelen-jövő kontextus.

- Ez megváltoztatja a Föld rezgését, és visszaemelkedik a 6.-7. dimenzióba, ahol jelenleg is a Szíriusz tartózkodik.

- Visszaáll a TÖRVÉNY, maga a fraktális Univerzum rendszere, a szív hangja, a szív szava.

- Eljutunk a szeretethez ezáltal!

- A Vortex örvényébe, az Univerzum törvényébe kell belelépni - ez a SZERETET!

Ui:
Már a Nasa is felfedezte a saját technológiájával a Foton övet, és számukra is látható a másik Univerzum, és a másik Föld (, de nem mondják ki, hogy az a másik Föld).



A fenti idézetek innen:

Spiritual Fight for Sirius - Itt van a szíriuszi kutya elásva (teljes film)









Továbbá:


- A magyar szent korona igazi rejtélye! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem:

- A teremtés energiái – Kundalini:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VULKÁNOK:

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború:

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:

- Pápua Új-Guinea:

- GÖMBKÖVEK – KŐGOLYÓK A FÖLDÖN:

- Ica - a faragott kövek:

- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:

- Világtérkép a Föld édesvíztartalékairól:

- A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben:

- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:

- Kronovizor - az időnéző időgép:

- Napisten születésnapja:

- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - A Plejádok tanításai:

- Annunakik közöttünk?


- Misztikus Magyarország - A Szuperkocka rejtélye:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/01/misztikus-magyarorszag-szuperkocka.html

- Itt van a szíriuszi kutya elásva: 






Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:
http://hagyomanyorzoink.hu/

blog oldalam: 









Lovaglás egy másik világban - a város tetején - a Normafán

$
0
0

Lovaglás egy másik világban - a város tetején - a Normafán


Három éve nyílt meg a Normafa Lovasiskola az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) sporttelepén. 

Az egyedülálló természeti környezetben kialakított létesítményben gyerekek és felnőttek oktatására egyaránt lehetőség nyílik. 

A lovardát vezető Szabó Gáborral és lányával, a szakmai munkát irányító Szabó Zsófival beszélgettünk.




A háború előtt a Budapesti Lovas Egyesület úgy gondolta, svájci mintára érdemes lenne a turistaközpontok, így a Normafa térségében is lehetőséget biztosítani a lovaglásra, ezért támogatta a híres Svábhegyi Lovarda létrehozását. 

Amikor helyszínt kerestek, önök is valami hasonlóban gondolkodtak? 
Hogyan kerültek a KFKI sporttelepére, a Konkoly-Thege Miklós útra?

Szabó Gábor: Örömmel tölt el minket, hogy ennyire régmúltra tekint vissza a Normafánál a lovaglás. 

Sportszerető család vagyunk, mindenki versenyszerűen sportolt, lányom, Zsófi gyerekkora óta lovagol, sokáig versenyszerűen díjugratott, ma ő a lovardánk szakmai vezetője. 




Többször láttam az erdőben a futóösvényen patanyomokat, gondoltam, de szép lenne itt lóháton is végigmenni… 

Ismertem a KFKI sporttelepét, és megkerestem a pálya tulajdonosát, a KFKI Üzemeltető Kft.-t, hogy a telepen belül megvalósulhasson a lovasoktatás. 

Bár szokatlan gondolat volt, hogy a sporttelepen lovak jelenjenek meg, az intézet főigazgatója, dr. Horváth Ákos megadta rá az engedélyt. 

Nagy köszönet érte, hiszen ezzel egyedülálló lehetőséget biztosít a Hegyvidék lovagolni szerető lakóinak. 




Kaptunk egy használaton kívüli területet, oda kerültek a lovak pihenőkarámjai, egy régi faházat átépítettünk istállóvá, az egyik kis focipályából pedig lovaspályát hoztunk létre, amelynek talaja speciális homok, ugyanolyan, mint a Nemzeti Vágtán használt.

Milyen lovakat tartanak?

Szabó Zsófi: Az állomány kialakításánál minden lehetséges igényt megpróbálunk figyelembe venni, jelenleg nyolc állattal dolgozunk együtt. 

Az istállónkban kisméretű póni és a felnőtteknek megfelelő méretű ló is megtalálható.

Mit tudnak ajánlani a teljesen kezdőknek, gyerekeknek, valamint a gyakorlott lovasoknak?




Sz. Zs.: Angol stílusban oktatunk valamennyi korosztálynak, a legkisebbektől az idősebbekig. 

Az egészen kicsikkel, négy–hat éves korig, játékos pónisétával szerettetjük meg a lovaglást. 




A teljesen kezdők, de már nagyobb gyerekek, vagy akár felnőttek futószáras oktatás keretében sajátíthatják el az alapokat, köztük a biztos ülést és a helyes testtartást a lóháton. 




A gyakorlott lovasok osztályban lovagolnak, valamint megismerkedhetnek a díjugratással. 

Terápiás lovagoltatással egyelőre nem foglalkozunk, a versenyeztetés viszont szerepel a jövőbeni terveink között.

Mi az a plusz, ami megkülönbözteti a Normafa Lovasiskolát más lovardáktól?

Sz. G.: Talán a legfontosabb a páratlan hegyvidéki környezet, ami festői keretet ad a lovaglásnak, az elkerített pályán 




ugyanúgy, mint a terepen. 





Azt hiszem, nem kell különösebben ecsetelni, milyen különleges élmény Budapest tetején lóval bejárni a környező erdőket – erre pedig csak nálunk nyílik lehetőség. 

Az sem elhanyagolható szempont, hogy nemcsak autóval, hanem tömegközlekedéssel is könnyen és gyorsan elérhetők vagyunk: a Széll Kálmán térről fél óra alatt felér hozzánk a kék busz. 

Lovardánk másik előnye a családias méret, ennek is köszönhető, hogy lovasaink valóban otthon érzik itt magukat. 




Kicsit olyan ez, mintha egy másik világba érkeznének a nagyvároson belül, ahol minden a lovaglásról szól.




Hogyan tudják átadni ezeket az értékeket a kerületi gyerekeknek?

Sz. Zs.: Büszkék vagyunk arra, hogy egyre több iskoláskorú gyermek jár hozzánk, és ismerkedik meg a lovaglás szépségeivel. 




Számos diákot fogadunk délutáni szabadidős foglalkozás keretében hegyvidéki oktatási intézményekből.

Történtek fejlesztések a működésük három éve alatt?

Sz. G.: A folyamatos fejlődésben hiszünk, figyelünk arra, hogy a hozzánk járó vendégek elégedettek legyenek. 

Ennek szellemében fedtük be a lovaspályánkat, így rossz idő esetén is tudunk lovasokat fogadni. 

Melegedő és öltözők teszik még komfortosabbá a körülményeket.

Miért érdemes megtanulni lovagolni? Igaz, hogy a lovaglás egy életre szól?

Sz. Zs.: A lovaglás rengeteg pozitív élménnyel gazdagítja az embert, ráadásul jó hatással van az egészségre, növeli a koncentrációt és a kitartást. 




Bízunk abban, hogy aki nálunk kezdi el, ugyanúgy beleszeret ebbe az életformába, mint mi, hiszen a lovaglás nemcsak a testet, hanem a lelket is megmozgatja – és valóban egy életre szól.




További információk:

Forrás:







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:

blog oldalam: 







A Napba öltözött BoldogAsszony

$
0
0

A Napba öltözött BoldogAsszony


AMA-TU-AN-KI - Bau Dug Asan – Anahita – Babba Mária – Napba öltözött BoldogAsszony kultuszról összefoglalólag.




„Legyen áldott Ő, akinek oltalmába mehet minden gyógyírt, enyhet és istápolást kereső lélek. 
Mi aki nagy bajjal, gonddal szólítja meg az ő nevét. 
Istenanyánk Boldogasszonyunk szitáló ködnél finomabb szellemtestét idézve meg ezáltal.”

A Joli-tórem bolygójának első számú asszonya Anyahita Nagyboldogasszony, 
a Szíriusz csillagrendszerből származó Ősanyánk a kezdet, a keletkezés, a születés, a Hunok, Magyarok Istenanyja a Napbaöltözött Nagyboldogasszony, Aranyasszony.




Petrás Mária alkotása


Anyahita üzenete a magyaroknak:

"Mikor Nagyboldogasszonyként nyilatkoztatom ki magamat, ti rögtön Jézus szülőanyjára, Máriára gondoltok,- hisz ez van benn a köztudatban.
Csak keveseknek jut eszébe, hogy van egy ősi minőség, akit ANYÁ-nak, ANA-nak hívnak.
Aki a kezdettől, az eredettől itt élt veletek,
Aki életre hívott bennetek.
ANYÁ-tok vagyok a kezdetektől, és ANYÁTOK-ként szeretlek bennetek, a szívetek mélyén gyökeredzem...."

(Feketéné Lendvai Katalin által)




Anyahita - Hellebrand Henriett alkotása


'Anyahita' című festményemmel kívántam megidézni őstörténetünk Isten anyját. Anyahita hordozza magában azt az ősi minőséget, mely óv, táplál, védelmez.
A Boldogasszony, magyarul Boldog Anya, sokkal régebbi korokba nyúlik vissza, a belső ázsiai népek őrizték meg újra nekünk.
Anyahita gyermekeiként,  magunkban őrizzük az ősök teremtő, termékeny erejét.
Őt kérhetjük, ha oltalmat, szeretetet hívunk be az életünkbe...

(- Henriett Galéria henriettgaleria.hu -)

Boldogasszony - A több ezer éves ANYAJOGUNK megtestesítője, az ősi magyar vallásunk – NAPKÖRÖSZTÉNYSÉGÜNK – örök védelmezője, életet ad s véd, ő a bőség, a termékenység, a szaporodás őre. 
Mint nőistenség az anyatermészet megjelenítője, a természet, a termékenység, a női teremtőerő, az anyaság jelképe.




Ő a teremtés, a fény befogadója, megtartója, továbbszövője.
Nagyboldogasszony az életet adó istenasszony, Földanya, minden belőle születik és oda is tér vissza. 




Alakjában ősi tartalmak élnek tovább, azaz a védelmező erő megtestesítője, alapvető feladata a család és a nemzet védelme, megóvása.

Az évezredek során, annyi vész, háborúság, vallásfelekezeti széthúzás, megosztottság ellenére az Ő szent személye volt az, aki Anunit, Anahita, Babba Mária, Napbaöltözött Boldogasszony, Szűz Mária néven hit-egységbe forrasztotta a szkíták nemzeteit.




A csíksomlyói Babba Mária


Őseink Földanyaként is tisztelték, de ismerjük más neveit is: Zaratustra Nap-vallásában ANAHYTA volt az égi Szenthármasság istenasszonya, aki ezer évvel később NIMRÓD (Ménrót) király feleségeként ENÉH 
néven lett hun-magyar népünk ősanyja. 

Még korábban, az Új-Káld Babiloni Sippárban ANUNIT-ként tisztelték, mint az Élet Nagy-asszonyát.



Enéh - Hellebrand Henriett alkotása


Anahita sumer erdeteű, szeplőtlent jelent. 
Olyan női princípiumot jelenít meg, amelyet majdnem minden ősi nép szentnek tartott.

A fennmaradt szövegek alapján Anahita a bölcsesség, termékenység és a gyógyítás istennője. 
Főleg a vizet (aban), vagyis a tisztaságot társították hozzá, mely egyébként minden élet forrása.
A szeplőtelen istennő a szkíta népek ősi Földanyáját testesítette meg és kapcsolatba hozható a mi Boldogasszony (Bau-Dug-Asan) kultuszunkkal.



A keszthelyi baba múzeumból


Ő volt a földi világ ura, erre utal az Ardvi Szura Anahita Sahr Banu neve, mely nem mást jelent, mint 
a Föld Ura.

Anyahita gyermekeiként, magunkban őrizzük az ősök teremtő, termékeny erejét.

Őt kérhetjük, ha oltalmat, szeretetet hívunk be az életünkbe...

Szólították ősi nevén: Baba Mária-nak is, aki nem más, mint a fény szüze, a szeretet Isten anyja. 
Bálványos hegyek csúcsán táltosok rígadtak, dicső fohászokkal és imákkal minden ember javára cselekedvén, tudták, hogyan szóljanak ékesen a hold asszonyához.

Homlokán holddal ékes sosem hagyta cserben a hozzá fordulót.

Köténye alá, mint a kiscsibék, futhattak a magyarok – és ez ma sincs másképp. 



Józsa Judit
Magyarország-Anyaország c. szobra


Még nem felejtettük el a nevét és ő újra életet fakaszt bennünk, magyarban, Magyarországban.

Megboldogult Árva Vince atya, a Pálos rend utolsó, fehér csuhás papja azt mondta néhány évvel ezelőtt, hogy világszerte az eljövendőben nagy lesz a baj, emberi sorsok sínylődnek mindenfelé idegenben. 
De az ország Baba Mária oltalma alatt áll, és minket, magyarokat még most is, Ő oltalmaz. 
S bármilyen baj is ütné fel a fejét kis hazánkban, az elenyésző lesz más országokhoz képest.

Népmeséink rút, gonosz boszorkánya, kit tévesen egyházi megbélyegzéssel Vasorrú Bábának hívtak, valójában a régiek szóhasználatának meg nem értéséből ered. 
Hadd világítsam meg egy kicsit másképpen, régebbi, ősibb ismeret szerint.

A vas – anyagot jelentett, ugyanúgy követ és fát is jelenthetett egyben.
Az Oru – csúcsot, emelvényt, ormot, orr hegyét, éghez közeli, szent helyet jelentett.
Bába – Baba Mária, a születés és halál bábáját jelentette.

A Vas Oru Baba vasból készült kegyeleti bálvány szobra a hegyek csúcsán egészen más jelentéssel bírt, mint ahogy az új időkben az elterjedt - félrevezetések és meg nem értések által.

Az ősök egyszerű emberekként, hegyek csúcsán kis tüzeket gyújtva fohászkodtak az Istenanyához. 
Létezett és ma is létezik egy szent hármasság, amit a M a g a r o k szentként és a legmagasztosabb erőként tiszteltek, ez pedig nem más, mint 
a Fényatya, a Fényanya és a Fénygyermeke.

Őseink mitologikus hagyományában Nagyboldogasszonynak ikerfiai, és hét lánya van. 

Szimbólumrendszerében fellelhető a világot megjelenítő, a mindenséget összekötő, életadó, lelket termő Életfa (Világfa). 
Egyértelmű középponti szerep ez. 



Dávid Júlia festménye


Mivel égi szinten ő maga a Tejút, az eget alátámasztó Életfa megfelelése a ház, vagyis a világmindenség tetőzetét tartó mestergerenda, Boldogasszony fája is. 

Attribútuma még a kezében tartott termő ág, az élet vizével teli serleg, amelyek azt jelzik, hogy ő az élet Nagyasszonya. 
Vele van a kiterjesztett szárnyú Napmadár, maga a Turul is. 



Dávid Júlia festménye


Az életfa kozmikus fa
ágai között ott található minden, ami összefüggésben áll az élettel. 



Dávid Júlia festménye


Az Élet Fájának hét ága megegyezik a hét réteggel, a hét energia központtal, a hét lánnyal, a hét bolygóval, illetve mindezek egymás analógiái is.

Azonosság mutatható ki Nagyboldogasszony és a Csodaszarvas(SZARVAS ÜNŐ) között is, hiszen az Életfa ágai, s a szarvas agancsa megegyező képet mutat. 



Dávid Júlia festménye


A szarvas maga a női elv, a női minőség, tehát az sem véletlen, hogy Hunor és Magyar anyjaként (Enéh), valamint az analógiás gondolkodást követve, vezérlőállatukként is megtestesül. 

Azonban ő Tündér Ilona is
hiszen Ilona az égig érő fán lakva, a tündérek királynőjeként maga az Életfa őrzője. 
De ő még Emese is, 
aki az ősanyai szerepkör újbóli megjelenítője, Álmos édesanyja, akinek öléből, vagyis tulajdonképpen az Életfa tövéből fakad újra a tiszta forrás. 
A tiszta, magyarul folyó, ősi forrás.



Dávid Júlia festménye - Emese álma


NAGYBOLDOGASSZONY KÖT ÖSSZE MINKET MAGYAROKAT!

A Napbaöltözött Aranyasszonyok - A Női Teremtő minőség az ősi magyar szellemiségben

Kik voltak az AranyAsszonyok? 

Röviden és eszenciájában megfogalmazva hagyományainkban a rima lányok és asszonyok, és a belőlük kiválasztott, erre született és küldetésükre felkészült aranyasszonyok NagyBoldogasszony, az IstenAnya beavatottjainak számítanak



Aranyasszony - Hellebrand Henriett alkotása


Papnői-táltosasszonyi-javasasszonyi, tanítói és stratégiai tudásuk, bölcsességük miatt tisztelt és nagyrabecsült tagjai voltak a törzsnek. 

A közösség számára fontos feladatokat láttak el.

Az Anyahitától származó ősi női erők képviseletére, a 24 Hun Törzsszövetség születésének idején (Kr.e. 4040) létrehívták az Aranyasszonyok rendszerét.

A mindenkori Aranyasszony feladata volt a Hunok társadalmi rendszerének legbékésebb és legélhetőbb módjának biztosítása,mely így kiterjedt az egészség, a természet, a gazdaság, a család, a nevelés területének felügyeletére.

Az AranyAsszonyi tudás globális szinten a Föld egészén jelen volt és jelen van ma is. Különböző kultúrkorszakokban és népeknél élt és él a hagyománya. Bölcsességét őrzik mindazon nők, akik az Istennőkultuszok, az AnyaIstennő, s vele Nagyboldogasszony hitében éltek és élnek. 

Az ősi és egyetemes tudás sok darabra hullott, de a kollektív női tudattalan és vele sejtjeink őrzik az ősi tudást.

Az aranyasszonyok a magyar ősi hitvilágban a női teremtő és gyógyító princípiumot képviselték, a gyógyítás mellett akár uralkodói, hadvezéri feladatokat is elláthattak.

Az "arany" szó valódi jelentése : ÖRÖK (az öröklétből való). 
Mivel az Örök Lét Világából való, - szent.

Tulajdonképpen 
a magasabb Világ MINŐSÉGE.




Itt, a Földön, ennek megvalósítása a "megszabadulás", vagy felébredés. 
Aki ebben az életében fiúnak születik, az a KRISZTUS-i minőség megvalósítását kapta feladatul. 
Aki lyánynak, az a BoldogAsszony-i megvalósítást.

Mindazok, akiknek sikerül megvalósítani BoldogAsszony minőségét itt, e földi életben, 

NagyBoldogAsszony - ÉG-i Anyánk leányai, ARANYASSZONYOK

Magyarországon létezett és mai napig létezik egy tiszta energia, egy tiszta út, amit az Aranyasszonyok minőségének hívnak. 

Mostanra újra éledőben van ez az út. 
Ez a szakrális női út, a fény útja, amely mindent magába foglal ami egy nőben erényes és igaz. 
Ha egy nő megsejti az Istenanyát önmagában és hallgat arra a hajszálvékony, igaz, suttogó hangra, tudó (istentudó) nem istenhívő, bölcs asszonnyá válik. 
Ilyenkor a puszta jelenléte is ezeknek az asszonyoknak, örömöt és egyensúlyt áraszt, és persze fényes tükröt minden lélek számára.

Kívánom, hogy minden nő szívében ébredjen fel az Istenanya ereje!

ÁLDOTT LEGYEN AZ ÚT!



Kép: NIN-TI (Badiny Jós Ferenc - Magyar Biblia)



(Forrás: Szkíta Ősszövetség)









"Drága NagyBoldogAsszonyunk ÉletAdó Nőiségének minősége, s annak összetevője 

egyben, és egészében is ki- és megismerhetetlen....., ezért mondjuk és tudjuk, hogy 

Végtelenek az Ő Élet - és Élő Erői.

Az, hogy ki, milyen szempontok szerint, és mikor tart egy-egy minősége szerinti 

megemlékezést, arra még egy egész esztendő, minden egyes napja sem lenne 

elegendő." 

 - Gábor Kati -





Továbbá:










Szeretettel,

Gábor Kati




blog oldalam: 






Koncentrációs gyakorlat - Auralátás finomítása

$
0
0

Koncentrációs gyakorlat

- Auralátás finomítása -



Első gyakorlat

Helyezd az  ábrán látható képet körülbelül 1,5 méterre magad elé.

Nézd pontosan a fekete pöttyöt legalább 30 másodpercig vagy tovább, és figyeld meg a színes pontokat a periferikus látásoddal.

Ne engedj a kísértésnek, csak a fekete pöttyöt nézd.




Figyeld meg, hogy a színes területeket úgy tűnik, mintha egy másik szín Aurája ölelné körül.

Amikor a periferikus receptorainkat stimuláljuk egy ideig, színérzeteink vannak, amik teljesen mások, mintha a központi látásunkat használnánk.

Minél többet koncentrálsz, annál világosabb az Aura a színes területek körül, mivel az érzékenységed nő.

Korábban képes lettél volna ezt a képet nézni órákon át anélkül, hogy bármit is láttál volna.

A gyakorlat kulcsa az, hogy 
egyetlen pontra 
koncentrálsz elég hosszú ideig.

Ez a gyakorlat azt a módot szemlélteti, ahogyan nézni kell az emberi Aurák látásához, tudatosítva magunkban látószervünk és érzékelésünk bizonyos képességeit.

Második gyakorlat

Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy élénkítse a kommunikációt mindkét agyfélteke között, ezáltal a feldolgozási hatásfokot növeli, ami szükséges az Aura látásához.

Helyezd a 2. ábrán látható képet kb. 1 méterrel magad elé.

Nyújtsd előre a kezed, így ujjaid egyike a körök között és alatt van.

Fókuszálj az ujjad végére és ne törődj a körökkel, nézz át rajtuk. 

Most 4 kört kellene látnod.






Ha ez sikerült próbáld meg a két középsőt 
egyesíteni (hogy átfedjék egymást) 
és egy kört látni egy fehér kereszttel 
az ujjad tetején, középen a kettő között.

Ha látod a keresztet az annak a bizonyítéka, hogy bal agyféltekéd (ami a jobb szemmel van kapcsolatban) a jobbal kommunikál (ami a bal szemedhez tartozik).

Ez a gyakorlat nagyon hasznos: mindössze 5 perc megduplázza a bioenergiád és elősegíti az öngyógyulást.

A kereszt először lebegni fog és bizonytalannak tűnik majd.

Kísérletezz a szemed és az ujjad közti távolság változtatásával, hogy elérd a tökéletes keresztet.

Jelentős haszonra tehetsz szert 3-5 perc után, lehetőleg pislogás nélkül, de a bűvös időtartam úgy tűnik, hogy 45 perc folyamatos koncentráció, ami 
igazi változást 
idéz elő a szellemi (mentális) és aurikus képességeidben.

Fokozatos gyakorlással el kellene érned, hogy az ujjad nélkül is meglásd és fönntartsd a keresztet.

Miközben a kereszt megtartásával foglalkozol próbálj meg tudatába kerülni a másik 2 körnek is és minden más körüllévő dolognak a periferikus látásod használatával.

A periferikus látásod használatával aurikus színeket kellene lássál a fenti körök körül.

Amikor képessé válsz arra, hogy elemezd a környező dolgokat a periferikus látásoddal, a kereszt (és a koncentráció) elvesztése nélkül, készen állsz az Aurák látására és olvasására.

Magasabb szinten

Az egyik átmérő a keresztben rendszerint a másik előtt látszik.

Ez azt jelenti, hogy az egyik agyféltekéd dominál a másik felett.

A férfiak általában a vízszintes átmérőt látják fölül (bal agyfélteke dominál), míg a nők többnyire a függőlegeset (jobb agyfélteke dominál).

Próbáld meg a rejtett átmérőt előtérbe hozni annyira amennyire csak lehet, tudatos koncentrációval.

A koncentráció legmagasabb szintje a tökéletesen egyensúlyban lévő kereszt elérése és megtartása, aminek mind a négy karja ugyanolyan intenzitású, ilyenkor tökéletes az egyensúly a két agyfélteke között. 

Nagyon sok ember tapasztal bámulatos hatásokat ezen a ponton.

Először, a koncentráció mélyebb lesz.

Másodszor, 2-3 perc után úgy tűnik mintha elvesztenéd a látványt, a világos háttér sötét lilává vagy rózsaszínné válik.

Az érzékenységed és tudatosságod nagyban fokozódik.

Minden érzés megszűnik létezni.

Az 1. és 2. koncentrációs gyakorlatban már fölfigyeltünk rá, hogy a valódi színeket eltérő színű Aura veszi körül.

- a vörös türkizkék, a türkizkék vörös színű aurát ad
- a narancssárga kék, a kék narancssárga aurát ad
- a citromsárga ibolyaszínűt, az ibolyaszín citromsárga aurát ad
- a zöld rózsaszín, a rózsaszín zöld aurát ad.

Ha jól körülnézünk, láthatjuk, hogy a Természet is gyakran alkalmazza az 
Aurikus Párokat.

Vegyél csak egy piros madarat, és biztos lehetsz benne, hogy lesznek türkizszínű testrészei is.

Ugyanez vonatkozik a kékes-narancssárga, sárgás-ibolya és zöldes-rózsaszínű színkombinációkra is, nemcsak madarakon, hanem halakon, lepkéken és virágokon is mindenen, ami a Természet élénk színeit viseli.

Alkalmanként előfordulhat, hogy a második legmegfelelőbb színt láthatod a tökéletes Aurikus Pár helyett.

Feltűnt már, hogy a legtöbb földi fának a virágai, amiket zöld levelek vesznek körül, ibolyák, rózsaszínűek (lilák) vagy vörösek?

Az Aurikus Színek a Természetben nagyon élénkítően hatnak, gyakran a szépség és a boldogság érzésével árasztanak el.

Fontos, hogy jól megjegyezd a fenti Aurikus Párokat és emlékezz is rájuk.

Hogy miért?

Mert ha egy rózsaszínű Aurát látsz egy világoszöld ruhát viselő ember körül, nagy a valószínűsége, hogy nem az ember, hanem a ruha Auráját látod.




Az aura érzékelése

Ültess le egy embert magaddal szemben.

Ha lehet fehér háttér elé.

Így sokkal egyszerűbben láthatod majd az auráját.
Nézz ki EGYETLEN PONTOT, és csak arra figyelj.
A homlok közepe TÖKÉLETES erre a célra.
Nézd ezt a pontot legalább 30-60 másodpercig vagy még tovább.
30 másodperc után elemezd a környező dolgokat a periferikus látásoddal, miközben még mindig a kinézett pontra nézel.
A koncentráció megtartása a legfontosabb.
Álld meg a kísértést, és ne nézz máshova.
Látnod kellene, hogy az alany körül a háttér világosabb és MÁS SZÍNE van, mint a távolabbi környezetnek.
Így érzékeled az Aurát.
Minél tovább koncentrálsz, annál élesebben látod.
Jusson eszedbe, hogyha csak egy pontra figyelsz az növeli érzékenységedet a szemedbe jutó Aura rezgések felerősítésével.
Maga a koncentrálást és a fókuszálást úgy kell elvégezni, mintha egy 3D-s képet néznél. (Régen léteztek ilyen könyvek is varázslatos szemek címmel, melyben egy adott képre fókuszálva egy második 3D-s kép ugrott elő az ábrából).
Ha ezt megtanultad a módszer ugyanaz.
Próbálj az ember „mögé” nézni.
Én pl. az alvó macskámon gyakoroltam.
Nem mozgott, lefeküdt a fehér fal elé.
A legjobb alany.
A legmagasabb szintű Aura gyakorlatokat teljes sötétségben végzik, de ehhez több órányi folyamatos koncentrációra és rendszeres gyakorlásra van szükség.
A koncentrálás befejeztével, még az Aurát nézve csukd be a szemed.
Egy vagy két másodpercig most csak magát az Aurát látod.
Készülj rá föl.
Mindössze egy vagy két másodperced van amíg a fényérzékeny sejtjeid abbahagyják a rezgést és a látvány továbbítását az agyba.
Ha elszalasztod, kezdheted az összpontosítást előröl.
Próbáld kikísérletezni, hogy milyen gyorsan kell becsuknod a szemed a legjobb hatás eléréséhez.
Nagyon jól lehet még gyakorolni tömegközlekedésen. (én pl. munkába menet mindig a metrón gyakoroltam).
A világos színű háttér előtt ülő emberek nagyon jó gyakorlati felületek.

Hogyan lásd a saját Aurád?

Állj körülbelül 1.5 méterrel egy megfelelő méretű tükör előtt.
Kezdetben legjobb, ha a mögötted lévő háttér egyszínű és fehér, árnyékok nélkül.
A megvilágítás legyen NAGYON lágy és egységes, nem pedig ragyogó. Kövesd a fent említett utasításokat az Aurád meglátásához.
GYAKOROLJ legalább 10-15 percet egy nap, hogy növeld az érzékenységedet és fejleszd Aurikus látásodat.
Ne feledd, a gyakorlás a legfontosabb ezen képesség kifejlesztéséhez.







Továbbá:


- A magyar szent korona igazi rejtélye! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem:

- A teremtés energiái – Kundalini:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VULKÁNOK:

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború:

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:

- Pápua Új-Guinea:

- GÖMBKÖVEK – KŐGOLYÓK A FÖLDÖN:

- Ica - a faragott kövek:

- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:

- Világtérkép a Föld édesvíztartalékairól:

- A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben:

- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:

- Kronovizor - az időnéző időgép:

- Napisten születésnapja:

- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - A Plejádok tanításai:

- Annunakik közöttünk?







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:
http://hagyomanyorzoink.hu/

blog oldalam: 





Egy földönkívüli lény vallomásai - Inuaki - a bennem élő reptilián - könyv

$
0
0

Egy földönkívüli lény vallomásai - Inuaki, a bennem élő reptilián

ARYANA HAVAH

Megrázó vallomások a Föld múltjáról, jelenéről és jövőjéről

(részletek)






...és a karma?
.
"A: És a karma, sors, csak innen jön (Mátrix)?
D: Nem jön, mivel ott található. Elkövetsz egy cselekedetet. Mondjuk, segítesz valakin, hogy
meggyógyuljon. A Mátrixba bemegy az energia-forma, a jó gondolat, a máson való segítés
szándéka és nyomot hagy ott. Ez konzerválódik ott és abban a percben, amikor szükséged van rá,
visszaküldődik hozzád.
A: És a rossz tettekkel mi történik?
D: A rossz tettek, ha nevezhetjük így, lényegében negatív energiájú gondolat-formák. Nem
történik semmi a Mátrixban miattuk. A személynek kell szenvednie értük. Amikor szükség lesz
rá, ezek visszaküldődnek a személynek. Tudod, valójában egyensúlynak kell lennie. Ahogy
minél több negatív gondolat-formád vagy cselekedet-formád van, annál jobban válsz a
célpontjukká. Ezek olyan balszerencsék.

Mátrix elsődleges állapotában harmónia, szeretet, tökéletesség. Ezért minden
olyan dolgot, ami nem felel meg a polaritásának, ki kell szedni és eltüntetni. És hogy lehet ezt a
dolgot megcsinálni? Vissza kell küldeni annak, aki létrehozta, mert csak a teremtője tudja
elemeire és energiájára lebontani.""


*


"Eljött az idő, hogy eldöntsük, melyik oldalon szeretnénk lenni.
Eljött az ideje annak, amikor azt éljük meg, amit kibocsájtunk, mivel a Föld már nem vesz át semmit tőlünk, sőt visszaadja azt is, amit a teljes életünk során leadtunk.
Ugyanez történik a Mátrixszal is.
Egy általános megtisztulás megy végbe."


*


"Mindent meg kell keresni és fel kell hozni a tudatosság szintjére,
majd át kell alakítani szeretetté és fénnyé.
Előtte kell ezt megtenni, hogy az új energiát be tudd
fogadni."


*


"Négy hasonló ciklus volt,és
most az ötödikbe fogunk belépni. Valójában ez megfelel bizonyos eseményeknek.
A: Milyen eseményeknek?
D: Volt a tűz ciklusa, majd a föld, ezt követte a levegő és a víz ciklusa.
A: És mi maradt még?
D: Maradt az éter ciklusa. Most fogunk belépni ebbe. Úgy gondolok az éterre, mint a Mátrix
állapotára, és ahogy a Mátrixban minden egyensúlyban van, itt is egyensúlyban kell lennie.
A: Mondd csak, ezek a ciklusok meg voltak előre tervezve?
D: Minden meg van tervezve. Az Univerzumban minden egy bizonyos logika szerint működik.
Semmi sem történik véletlenszerűen.
A: Milyen logika szerint?
D: Ezek egyetemes törvények. Az Univerzum ezek szerint működik, de az összes a szeretetből
származik."


*


"Én Agthon vagyok és azért jöttem, hogy megmondjam nektek, hogy
fénylények vagytok.
A Mátrix gyermekei vagytok, talán a legtökéletesebbikjei ennek.
Magatokba foglaljátok a Mátrix összes elemét, úgy rezgésszinten, mint energetikailag. A
felsőbbrendűséget, a tökéletességet, a végtelent képviselitek, és ezért kell így megnyilvánuljatok.
Az Univerzum pulzusából, a Teremtő lélegzetéből, és Isten akaratából vagytok létrehozva.
Az Ő gyermekei vagytok és rendelkeztek a képességeivel, a potenciáljával és a hatáskörével.
Megvan most az esélye, hogy aktívvá váljatok, hogy tudatosan részt vegyetek, hogy társTeremtőkké
váljatok. Ébredjetek fel!"


*


"A: De mitől féltek (az anunnakik)?
D: Attól a perctől, amikor az ember felébred és megérti, hogy a testen túl is létezik, hogy része
az Egyetemes Tudatosságnak, hogy szabad és végtelen akárcsak a Teremtés.
A: És ha rájönnek, mi fog történni? Semmi!
D: Az emberek legyőzik és elűzik őket. A problémájuk az, hogy nincs, ahova menjenek. A
bolygójuknak vége, más égitestek pedig számukra elérhetetlenek. Elérkeztek ahhoz a ponthoz a
Mátrixban, ahol az megmódosítja őket, mint fajt, először megszünteti, majd átalakítja. És ők nem
akarják ezt. Félnek tőle."


*


" Valójában az összes növény jó valamire. 
Semmi sem fölösleges. Az emberek is
kezelhetik magukat velük, de két tényezőt kell figyelembe venni: az asztrális időszakot,
amelyikben leszedik és a személyt, aki leszedi.
A: Az is számít?
D: Igen, mert bizonyos időszakoknak maximális gyógyító hatásuk van, és nagyon fontos a
leszedő lelki állapota, mert ő az, aki először ráteszi a kezét, átveszi az energiáját vagy módosítja.
A: Nem tudtam!
D: Annak a személynek, aki leszedi egészséges, csendes és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Ez
nagyon fontos."


*


"A: Miért látják egyesek, mások meg nem?
D: Akik látják, azok azért tehetik, mert erősebb kapcsolatuk van a Mátrixszal. Ez a dolog a test
és fölöttes én kapcsolatának tudatosulásával jön létre. Amikor az információ szabadon
közlekedhet a két struktúra között, amelyben a folyam tudatosan lecsapolható, akkor energia
szinten minden láthatóvá válik és semmi sem marad elrejtve.
A: És akiknek nem rendelkeznek ezzel az ajándékkal?
D: Ők aktiválhatják, gyakorolhatják a kommunikációt és akkor ez az ajándék megjelenik és
tudatosítható lesz.
A: De hogyan?
D: Ahogy mondtam, minden akaratnak, beszédnek, gondolatnak van egy rezgése. Amikor
gondolsz valamire, az átalakul gondolat-energia-formává és egy mátrixszegmenssel lép
kapcsolatba, amely megengedi, hogy az a óhaj megvalósuljon. Olyan ez, mint amikor elvetsz egy
magot és várod, hogy az kinőjön, hogy leszedd a gyümölcseit. Lényegében az embernek most
nagyobb teremtő ereje van, mint valaha.
D: Teremtsétek meg a kapcsolatot az elme és a fölöttes én között.
A: Hogyan?
D: Mondok neked egy példát. Amikor én egy kérdésre szeretnék választ kapni, és Aghton nem
válaszol nekem, lábon állva lehunyom a szemem és arra gondolok, hogy a Mátrixra
csatlakozzam, hogy megtudjam az Igazságot. Ezt csinálom, és azt mondom, hogy ha igen a
válasz, akkor a testem előre hajoljon, és ha nem a válasz, a testem hátra hajoljon. Nagyon
egyszerű.
A: És a válasz mindig igaz?
D: Mindig. Próbáld meg te is. Kezdheted azokkal a kérdésekkel, amelyekre tudod a választ. De
vigyáznod kell, hogy ne add tudatosan te a választ. Hagynod kell, hogy meglepődj ettől. Tedd fel
a kérdést, mintha semmit sem tudnál.
A: Felteszem, hogy átmegyek ezen a feladaton, mit kell még tennem?
D: Agthon azt mondja, hogy mutassak meg neked egy eljárást. Elhelyezkedsz egy olyan helyen,
ahol senki sem zavarhat meg, lehet egy ágy lefekvés előtt.
Az elején meg kell mondanod a testednek, hogy természetes módon, anélkül, hogy szenvedned kéne, távolítson el minden mérgező anyagot, amely benned van összegyűlve, s amelynek nincs Igazság megfelelője a Mátrixban.
Valójában ezt kéne minden nap csinálnod. Nagyon hasznos.
Aztán elkezded kérni a fölöttes énedet, hogy lépjen kapcsolatba veled.
A: És hogy nyilvánul meg ez a kapcsolat?
S: Én, amikor a fölöttes énemmel beszélek, a gondolat erejével egy speciális helyre megyek.
Arra gondolok, hogy az Inuán vagyok. Van egy kedvenc helyünk egy fa mellett. Onnan láthatjuk
a tengert. Te oda mehetsz gondolatban, ahova szeretnél. Ahol tetszik neked.
A: Tegyük fel, hogy tetszik egy vízesés mellett.
D: Odamész. Először a vízre nézel és arra, ami körülötte van. Megpróbálod érezni a hely illatát,
megérinted a vizet, érzed. Elnevezed ezt a helyet az Igazság Titkos helyének. Ily módon ide
senki sem jöhet be. Szent lesz. Aztán megpróbálod tudatosítani a fölöttes énedet. Az elején
hatalmas szeretet fogsz érezni. Akkorát, hogy érzed, nem férsz be a testedbe. Aztán egy
megkönnyebbülést, békét érzel. Amikor elérted ezeket az állapotokat, megpróbálsz a Mátrixhoz
beszélni. Megmondod neki, mit szeretnél. Tudnod kell, hogy csak a hozzád köthető vágyak
fognak megtestesülni. Nem kérheted a fölöttes énedet, hogy meggyógyítsa a nagymamádat.
Megkérdezheted viszont, hogy miért beteg. Itt csak olyan programozásokat végezhetsz, amelyek
rád vonatkoznak. Semmi más egyebet.
A: Konkrétan, mondjuk, szeretném látni az Igazságot. Mit kell kérdeznem?
D: Meg szeretném tudni az Igazságot. Ennyit. Az éned tudni fogja, mit kell csinálni. De az csak
részletekben adja meg az Igazságot, nem mindent egyszerre, mert az emberi agy nem tud
egyszerre annyi információt befogadni.
A: És ha azt akarom, hogy jól legyek, hogy meggyógyuljak?
D: Meg szeretnék gyógyulni. A betegséggel kapcsolatban az éned először megmutatja, hogy
miért vagy beteg. Csak akkor gyógyulsz meg, miután kiküszöbölted a betegséged okozóját.
A: Hogy mutatja meg nekem?
D: Vagy helyben, filmszerűen a fejben, vagy küld egy üzenetet az elmédbe, vagy egy álmod lesz.
Tudnod kell, ha nem tartod be azt, amit mond, akkor nem lesz esélyed meggyógyulni.
A: De ha az egy karmikus betegség?
D: Akkor azt úgy mutatja meg neked, hogy megértsd. Most azokban az időkben élünk, amikor
kiküszöbölhetjük a múltbeli problémákat.
A lényeg, hogy akarnod kell."


*


"A: Van egy betegem, akinek daganat van a gyomrában. Mit kell csinálnia?
D: Elsősorban tudnia kell, hogy a tumor egy élő entitás és sajátos megnyilvánulási
mechanizmusa van. Az a beteged által létrehozott program által került a testbe. Amit elsősorban
neki tennie kell, hogy kezdjen el kommunikálni vele.
Hogy harag nélkül, szeretettel kezdjen beszélni vele, hogy köszönje meg a jöttét, hogy megbetegítette a testet, hogy megértette a
figyelmeztetést, a vészjelzést. Aztán meg kell változtatnia az életét és a gondolkodásmódját.
Utasítsa vissza a negatív, pesszimista lényekkel való kapcsolatba kerülést, utasítsa vissza a
szomorú történetek meghallgatását, ne nézzen olyan filmeket és híreket, amelyek negatív
töltéssel rendelkeznek, tudatosan étkezzen.
A: Hogy tudatosan étkezzen?
D: Vagyis tartsa be a diétát. Utasítsa vissza az állati zsírokat vagy vegyszerrel kezelt
élelmiszereket. Legyen minden természetes. Csak természetes szappanokkal mosakodjon és
kerülje a klórt és a fluort.
A: És mennyi ideig kell ezt a dolgot csinálnia?
D: Amíg a tumor eltűnik.
A: Ennyi az egész?
D: Nem. Ahogy mondtam a tumor egy élő entitás, miután megköszönte, hogy jött, meg kell
kérnie, hogy elmenjen, hogy megértette az üzenetet és megváltoztatja az életét. Nagyon fontos,
hogy megváltozzon a valóságban, mert másképpen nem lesz esélye a sikerre. Tegye a kezét a
helyre, ahol az található, miközben beszél a tumorral. Képzelje el, hogy a jobb kezéből szeretet,
csend, béke, elfogadás árad ki. Párhuzamosan ezzel kérjen bocsánatot a Mátrixtól, kérje
bármilyen általa hozott zavar eltüntetését. A legtöbbször a Mátrix válaszol erre. Ötleteket,
embereket és képeket küld bizonyos eseményekről. Ez azt jelenti, hogy ott van a probléma.
Minden, amit tenni kell, hogy meg kell változtatni az elmében az illető tevékenység polaritását.
A: Elmondanád érthetőbben?
D: Amikor a Mátrixhoz kapcsolódom és megjelenik a fejemben a szomszéd, akivel
összevesztem, akkor tudni fogom, hogy a probléma ott van. Meg kell próbálnom visszaállítani a
harmóniát. Először bocsánatot kérek a Mátrixtól és megkérem, hogy engedje meg kitörölni ezt a
zavart. Aztán megpróbálok kapcsolatba lépni az illető személlyel és kibékülök vele.
A: Jó, de ha az személy már nem él vagy elköltözött valahova és nem tudom, hol van?
D: Akkor beszélek a Mátrixszal és a teljes szeretetem, harmóniám küldöm el neki gondolatatban,
és megkérem, hogy adja át annak a személynek, bárhol is van. Ez olyan, mint amikor a bűneidért
imádkozol, amelyek valójában zavarok. A Mátrix tudja, melyek azok és azonnal intézkedik,
kitörölve azokat.
A: Ez azt jelenti, hogy ha én a Mátrixhoz imádkozom megbocsájtásért, mert megöltem egy
embert, a Mátrix megbocsájt nekem?
D: Igen."


*


"Ez a üzenettovábbítás abból célból van, hogy megemelje a rezgési és
energetikai szintünket, hogy képesek legyünk befogadni ezt a mennyei lélegzetet.
Egyesek érzik már és elkezdtek saját magukkal dolgozni, mások nem értették még meg, hogy miért érzik
másképpen magukat, de kivétel nélkül mindenki ki van téve ennek a magas energiájú
bombázásnak. Még az anunnakik is ugyanabban a helyzetben vannak, azzal a különbséggel,
hogy ezt nagy veszélyként élik, és ezért igyekszenek lépéseket tenni. Mindezen változásoknak a
célja, hogy felkészítsen a magasabb energiatöltet befogadására. Ez a magasabb energia egyszerre
lesz adva és ezért a szervezetünknek teljesen rá kell hangolódnia és kész kell lennie ennek
befogadására. Abban a pillanatban, hogy megkapjuk, megtudjuk, hogy miről van szó és milyen
csodálatos ajándékot kaptunk. Olyan ez, mintha valaki fényt gyújtana az elménkben, elkezdjük
másképpen megérteni a dolgokat és végre meg fogjuk érteni az Igazságot."


*


"A mi feladatunk, hogy felébresszük az emberiséget, hogy megmondjuk
nekik, hogy megpróbáljuk megértetni velük, vagy legalább akarjanak részletesebb információk
után kutatni. Meg kell érteniük, hogy az a valóság, amit manapság megélünk, az egy általunk, az
elménk által létrehozott valóság, de ez el van ferdítve, meg van csonkítva. Igaz, hogy mi
vagyunk azok, akik ezt megtettük, befolyásoltak, zsaroltak, beültettek, de ez nem csökkenti a
hibánkat. Mi vagyunk az egyedüli felelősek. Most van az ideje, hogy nem bocsájt meg nekünk
semmi. Meg kell mondanunk mindent, amit hiszünk. Mindenkinek közülünk. Nincs már időnk
arra, hogy elrejtőzzünk, hogy arra gondoljunk, mit mond a szomszéd, ha megtudja, mit hiszünk.
Arra kell gondolnunk, hogy mit fog mondani a szomszéd, ha megtudja, hogy én tudtam, mi fog
jönni, de magamban tartottam..."


*


"De mit csinálhatunk? Konkrétan.
D: Elsősorban minden nap, ami elmúlik, akarnunk kell, hogy jobbak és megértőbbek legyünk.
Másodsorban mindennap felébredés után csináljunk egy rövid meditációt, amelyben próbáljunk a szeretet rezgési frekvenciájába belépni.
Ez lehetővé teszi, hogy kilépjünk a gyűlölet mátrixbeli
frekvenciájából.
Majd minden este, elalvás előtt kérjük meg a Mátrixot, hogy alvás közben
közvetlen kapcsolatba léphessünk vele.
Így saját magunktól rákapcsolódunk, egységesen rezgünk a pulzusával és ugyanakkor lépésben maradunk azokkal a módosításokkal, amit a
Földdel tesz."


*


Egy földönkívüli lény vallomásai 
- Inuaki, a bennem élő reptilián/1.

A teljes könyv itt olvasható:




A 2. kötet - Zamolxtól egy új világ felé:








Továbbá:


- A magyar szent korona igazi rejtélye! :

- Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- Mátyás király:

- Különös fények a Pilisben:

- A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

- A Teremtő Páros szeretettel teremtette meg a világot:

- Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- CSILLAGÁSZAT:

- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK:

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem:

- A teremtés energiái – Kundalini:

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

- A csakrák betegségei - behangulásuk:

- A SZERVÓRA:

- Gyógyító kéztartások - Mudrák:

- A VÍZ ÜZENETE - A REZGÉSEK HATÁSA A VÍZRE:

- A MELEGVIZEK - GYÓGYVIZEK BIRODALMA - A KÁRPÁT - MEDENCE:

- A VULKÁNOK:

- Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

- Skalárháború:

- A dimenziókapuk létezése:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések:

- A világ legmagasabban fekvő lakott települései:

- Magyarul beszélő indiántörzsek:

- Peru - Cuzco - az Inka Sacsayhuaman erődje - emberkéz alkotta gigantikus csoda?:

- Pápua Új-Guinea:

- GÖMBKÖVEK – KŐGOLYÓK A FÖLDÖN:

- Ica - a faragott kövek:

- ÉRDEKES NAGY KÖVEK - PONTOSAN KISZABOTT MEGALITOK - a világból:

- Világtérkép a Föld édesvíztartalékairól:

- A Kajlás-hegy - Kailash - Tibetben:

- A MORFOGENETIKUS MEZŐ, AVAGY A MÁTRIX LÉTEZIK:

- Kronovizor - az időnéző időgép:

- Napisten születésnapja:

- Hajnalhozók c. könyvből - Barbara Marciniak - A Plejádok tanításai:

- Annunakik közöttünk?



- Egy földönkívüli lény vallomásai - Inuaki, a bennem élő reptilián - könyv:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2017/03/egy-foldonkivuli-leny-vallomasai-inuaki.html







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalam:
http://hagyomanyorzoink.hu/

blog oldalam: 







Az Ég Fiai - animációs film a magyarság keletkezéséről

$
0
0




Az Ég Fiai


video:

Amatőr animációs teljes rajzfilm, a magyarság keletkezéséről, Máté Imre: Yotengrit és Paál Zoltán: Arvisura könyvei alapján.





Az idők kezdetén a mélységes sötétségben, a mozdulatlan térben Yotengrit, a mindent átható Isten pihen.
Majd megmozdul, és teremt.
Kísérletei a teremtésre egyre finomodnak, és egyszer csak megszületik belőle az ikerörvény, mely magában hordozza a fejlődést.



Így Ő áthatja jelen világunk minden részét.



  
"Lányom bizony jól tetted, hogy férjed segítségére siettél!
Ahol az asszony kimarad a harcból, kimarad a döntésből, a gondolkodásból és a cselekvésből, ott elveszik a fajta!"







































Továbbá:



- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:


- Az utolsó Táltos:


- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

- Húsvéti népszokások, hagyományok:

- CSABA KIRÁLYFI:



- ŐSI TUDÁSUNK - HAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:


- RÉGÉSZET ÉS TÖRTÉNELEM - Turáni népeink: 



- Paál Zoltán - Az Arvisurából - részlet 1. -  2.: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html

- AZ ÖZÖNVÍZ: 



- Az Ég Fiai - animációs film a magyarság keletkezéséről:






Szeretettel,

Gábor Kati


blog oldalam: 





Az angyalokról egy kicsit másként…

$
0
0


Az angyalokról egy kicsit másként…


Tudnunk kell, hogy az „ Angyal” szó tisztességet jelent és nem természetet.

A mennyei hazának ők a szellemi lényei!

Ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehetnek angyalok-nak nevezni őket.

VALÓJÁBAN CSAK AKKOR „Angyalok”, vagyis 
KÜLDÖTTEK, AMIKOR VALAMILYEN ISTENI ÜZENETNEK KÖZVETÍTŐI.




AZOKAT, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, azokat nevezzük angyaloknak.

Azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, ARKANGYALOKNAK hívjuk. 

EZÉRT van az, Hogy Boldogságos Szűz Máriához nem akármilyen angyalt küldtek, hanem Gábor Arkangyalt küldte Isten erre a szolgálatra, arkangyalnak kellett jönnie, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta.

Az Arkangyaloknak ezért van külön – külön nevük, mert a szavak jelentése ugyanis feltárja, hogy működésükben mire is van leginkább adottságuk.

Abban a szent országban, a MINDENHATÓ ISTEN a mindent tudó-és látó, tökéletessé teszi a tudást.

Tehát ott ki-ki nem azért kapott saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismert a személye, hanem azért, mert akkor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselik.

Ezért az egyikük neve MIHÁLY, „ ki olyan, mint Isten „.
A másik Gábor, „ Isten ereje”.
 A harmadik pedig Rafael, „ Isten gyógyít”.




Valahányszor csodálatos hatalmat kell kifejteni, Mihály kap küldetést.

LÉPTEN-NYOMON találkozunk az istentől jövő tanítással, csak nyitott szívvel, befogadó olvasó, hallgató hallja meg vagy érzékeli bármely formában. 

Természetesen a kinyilatkoztatás az angyalokkal kapcsolatosan is. 
FOKOZATOSAN? LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE HALADVA BONTAKOZIK KI, VAGY VÁLIK EGYRE ÉRZÉKELHETŐVÉ!!!!!!

Ennek a magyarázata abban rejlik, hogy Isten állandóan figyelembe veszi az általa teremtett ember befogadóképességét, és a közölt igazságokkal nem megfélemlíteni akarja, hanem magához vonzani az embereket.




Tehát ha te nem érzékelsz még annyi mindent…..NINCS BAJ EZZEL!!!!
Mert mindenkit a maga ütemében fejlesztenek…

Gondolom így már egy picit érthetőbb, tehát:

Mihály = ki olyan, mint Isten,
Gábor = Isten hírnöke,
Rafael = Isten gyógyít.

Kiemelkedő feladataikból eredően ők az arkangyalok, és ahhoz a 7 angyalhoz tartoznak
„AKIK MINDIG KÉSZEN ÁLLNAK ARRA, hogy AZ ÚR FÖLSÉGES SZÍNE ELÉ LÉPJENEK”

A kicsinyek angyalai = szüntelenül látják Istent, mert ők még tanulnak odafönt…Úgy is mondhatnám ők a csecsemő angyalok.




Az angyalok az ISTEN ÁLTAL TEREMTETT, CSAK LAKI LÉNYEK, NINCS TESTÜK.
ELSŐ HALLÁSRA NEKÜNK EZ HIÁNYOSNAK TŰNHET, MERT NEKÜNK A SZELLEMIHEZ LELKÜNKHÖZ, MÉG TEST IS JÁR.
AZ EMBERI TEST VISZONT ÖNMAGÁBAN MEGLEHETŐSEN TÖKÉLETLEN: SZŰK, VÉGES, ESENDŐ, SZIGORÚ Törvények FOGLYA ÉS A HOMÁLYBAN BOTORKÁL.
AZ ANGYALOKNAK NINCS UGYAN TESTÜK, DE FÉNYES ÉRTELMÜK ÉS ERŐS SZABAD AKARATUK VAN.
AZ ANGYALOK TESTI ALAKBAN JELENNEK MEG, EZ MÉG NEM JELENTI AZT, HOGY EZ A LÁTHATÓ FORMA TERMÉSZETÜKHÖZ TARTOZIK.
AZ ÉRZÉKELHETŐ JELEK CSAK ARRA SZOLGÁLNAK, HOGY KINYILATKOZTASSA MAGÁT AZ EMBEREKNEK, HISZEN AZ EMBERI MEGISMERÉS AZ ÉRZÉKEKEN KERESZTÜL TÖRTÉNIK.
AMINT TELJESÍTETTÉK A KÜLDETÉSÜKET AZ ANGYALOK, SZERTEFOSZLIK, EZT HÍVJUK „ LÁTSZAT TESTNEK”.




Az angyalok tisztán lelkek, nincsenek az anyaghoz rendelve, míg velünk szembeállítva az ember testből és lélekből áll. 

Az emberek lelke- legalábbis földi élete során- a testhez, az anyagi valóság egy meghatározott részéhez van kötve, vele együtt bontakozik ki, él és cselekszik.

Az angyalok szellemi voltából tehát az következik, hogy nem függenek a tér és idő dimenzióitól.




Az angyalok szellemi természetében benne foglaltatik értelmük és akaratuk, amelyek az emberi értelmet és akaratot felülmúlják.

Az angyalok tudják mi a jó és a rossz. 

Az angyalok lényegesen többet látnak át értelmükkel, mint az emberek.

Az emberek gondolatvilága ennek ellenére nem nyitott előttük, abba csak Isten engedélyével pillanthatnak be.

Isten az ember szabadságát és önállóságát az angyalokkal szemben is óvja. Ugyancsak nem ismerik az emberek a jövőben meghozandó döntéseit és végezendő cselekedeteit.

Az angyali társadalom rendezettsége, a teremtett világ minden emberi elképzelést felülmúló.




Az angyaloknak 9 kara van!

A kilenc kar lentről –felfelé haladva:
Angyalok, arkangyalok, fejedelemségek, erősségek, hatalmasságok, uralmak, trónusok, kerubok, szeráfok.

A 9 angyali rend 3 rendbe tagolódik:

1.rend: Angyalok-arkangyalok- fejedelmek = A világ kormányzását látja el.
2.rend: Erősségek-hatalmasságok-uralmak = A gondviselés terveit formába öntve alkotó tevékenységet végez.
3.rend: Trónusok-Kerubok- Fejedelmek = Istent szemlélik, és segítik az Isteni terv megvalósulását.

Isten azt akarja, hogy az emberek a földi életen át jussanak el az örök boldogságra.

Az emberek gyengék és állhatatlanok, az angyalok viszont a boldogság állapotában vannak.

Fölöttébb célszerű, hogy erős támogassa a gyengét, ezért az Isten angyalokat küldött az emberek mellé, hogy segítsék a törekvéseikben a végső cél elérésében.




Ezért minden embert külön angyal vigyázzon a születésétől a földi élet haláláig. 

Ez kivétel nélkül minden emberre vonatkozik, mert mindannyian veszedelmes úton haladunk az örök, ha felé vándorolva.

A veszedelmes útra pedig vezetőt szoktak adni a vándor mellé.
Isten így tesz az emberekkel.

AZ ŐRANGYALUNKNAK NEM AZ A KÜLDETÉSE, HOGY HELYETTÜNK KÜZDJÖN, NEKÜNK MAGUNKNAK KELL HELYTÁLLNUNK, Ő CSAK SEGÍT ÉS TANÁCSOT AD.

„ŐRANGYALOM SZÍVBŐL KÉRLEK,
BŰNTŐL, BAJTÓL ŐRIZZÉL MEG.
ÉLETEMBEN LÉGY VEZÉREM.”




Minél jobban foglalkozunk, az angyalokkal annál élénkebben tesszük fel a kérdést, hogy MIT LÁTNAK BENNÜNK AZ ANGYALOK, HOGY ANNYI JÓSÁGGAL GONDOSKODNAK RÓLUNK?
„ MINDENEKELŐTT AZ ISTEN KÉPMÁSÁT LÁTJÁK BENNÜNK.
EZT A HASONLÓSÁGUNKAT CSODÁLJÁK MEG ÚJRA ÉS ÚJRA SZÁMUNKRA FELFOGHATATLAN MÓDON.
AZ ANGYALOK KERESIK AZ ALKALMAT, HOGY EGYÜTT DOLGOZZANAK AZ EMBERREL, AZ EMBERMENTÉSBEN,LÉLEKMENTÉSBEN ÉS AZ ÖRDÖG ELLENI KÜZDELEMBEN.

PÉLDÁK: REGGELRE:

„KÉRLEK ADD ISTEN AZ ÁLDÁSODAT AZ EGÉSZ NAPOMRA.
ŐRANGYALOM KÉRLEK IMÁDKOZZ VELEM ÉS javítsd KI AMI A TÖKÉLETES IMÁHOZ HIÁNYZIK.”

Ha szétszórt vagyok, légy 2x összeszedettebb, és engem figyelmeztess.
Isten áldását kérem az őrangyalomra, és mindazokra, akikkel együtt élek, vagy akikkel aznap dolgom volt.

na röviden ennyi, ölelés nektek Hajni

(Hajnalka Andrea Veress)






Továbbá:



- Világszép Tündér Ilona - ősmagyar legenda:

- Hargita:

- MOLDVÁRÓL, S A MOLDVAI CSÁNGÓKRÓL:

- Nyergestető - a magyar történelem Thermopülai csatája:

- A pozsonyi csata:

- Magyar mitológia és rovások - Világfa - Életfa - Égigérő fa - Tetejetlen fa:


- Az utolsó Táltos:


- Az Arvisurából - részlet 1 – 2.:

- A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!!! 

- Húsvéti népszokások, hagyományok:

- CSABA KIRÁLYFI:



- ŐSI TUDÁSUNK - HAGYOMÁNYUNK - NYELVÜNK - ROVÁSÍRÁSUNK A KULCS:

- Az ősi Székely - Magyar rovásírás titka - A kódolt nyelv  

- Az Ige, a SzékelyMagyar Rovásírás feltámadott... 1-2. rész:

- Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

- MIENK VAGY ERDÉLY:

- Meseterápia - Magyar ősmesék – népmesék:


- RÉGÉSZET ÉS TÖRTÉNELEM - Turáni népeink: 



- Paál Zoltán - Az Arvisurából - részlet 1. -  2.: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/05/az-arvisurabol-reszlet-1-2.html

- AZ ÖZÖNVÍZ: 



- Az Ég Fiai - animációs film a magyarság keletkezéséről:







Szeretettel,

Gábor Kati


blog oldalam: 






A világ rádiói – zenéi

Viewing all 528 articles
Browse latest View live


<script src="https://jsc.adskeeper.com/r/s/rssing.com.1596347.js" async> </script>